Nem kívánt álom - 9. rész

9. FEJEZET: A VERSENY

- Mégis mi a fenét csinálsz? – kérdezte Nico ingerülten.
- Mit csinálnék? Eleget teszek a munkaköri kötelességeimnek. – válaszoltam egyszerűen.
- Azzal, hogy megbocsájtasz a bunkó pasidnak és, hogy engem idegesítesz?
- Nem, de neked ehhez semmi közöd.
- Segítettem neked, amikor rosszul érezted magad. Én álltam végig melletted és vigasztaltalak, amikor az a bunkó barom csak magával törődött.
- Igen, és ezért nagyon is hálás vagyok. De most már nem szorulok vigasztalásra, mert az életem rendbe jött.
- De nem Jon miatt. – felelte Nico idegesen.
- És most mégis mit tehetnék? Dobjam Jont és jöjjek össze veled? – kérdeztem kissé felháborodva.
- Talán. – felelte Nico, és mélyen a szemembe nézett.

Egy pillanatra lefagytam. Csak álltam ott, és Nicot néztem. Tetszem neki, vagy mi van? Mondjuk a csókból rájöhettem volna.

- Na végre, hogy megtaláltalak titeket. – hallottam meg Roxanne hangját – Minden oké? – kérdezte, mikor észrevette, hogy még mindig egymást bámuljuk.
- Persze. – szólalt meg Nico – Csak tisztázni akartam valamit Kimberlyvel.
- Oké. És tisztáztátok? – kérdezte Roxie.
- Igen, teljes mértékben. – válaszoltam, majd visszamentem az étterembe.
- Mi a baja? – kérdezte Roxie Nicotól – Soha nem szokott így viselkedni.
- Agyára ment a pasija. – felelte Nico egyszerűen, majd ő is visszajött az étterembe.

A vacsora hátralevő részében nem szóltunk egymáshoz. Kb. fél 11-kor mentünk fel a szobánkba. Elkészülődtünk a lefekvéshez, majd elaludtunk.

Éjjel azt álmodtam, hogy szakítottam Jonnal, és összejöttem Nicoval. Valahogy nagyon jó érzés volt Nicoval álmodni.

Reggel Jon hangjára ébredtem.

- Szívem, kelj fel! Hasadra süt a nap.
- Esik az eső, nem is süt a nap. Hagyjál aludni. – feleltem.
- Valaki még kómásan is tud piszkálódni. – mondta a szerelmem, miközben a fejemet simogatta - De kelj fel, ha nem akarsz lemaradni a versenyről!

Nagy nehezen felkeltem, felöltöztem. Kicsit hűvösebb volt, mint az elmúlt napokban, szóval jobban beöltöztem. (http://noiruha.iblogger.org/wp-content/uploads/2009/09/kep1.jpg) Kisminkeltem magam, összefogtam a hajam, és már indulhattunk is. Roxie-val a hallban találkoztunk, és fél 1-re már a pályánál voltunk.

A versenyig beszélgettünk, iszogattunk. Egyszer el akartam menni mosdóba, de eltévedtem a boxban. Benyitottam az egyik szobába, de ott nem a mosdó volt, hanem egy félmeztelen Nico Rosberg.

- Bocsi! Csak a mosdót keresem. – mondtam zavartan. Próbáltam nem rá nézni, de nem igazán ment.
- Menj tovább a folyosón, és ott lesz a végén jobbra. – felelte Nico.
- Köszi. – habogtam, majd gyorsan elmentem.

Mielőtt visszamehettem volna többiekhez, Nico megint elkapott.

- Ha Jont választottad, akkor legalább had kapjak egy szerencse puszit.
Kicsit meglepődötten néztem rá, de végül adtam egy puszit az arcára. Az arcunk nagyon közel volt egymáshoz, Nico mélyen a szemembe nézett. Azt hittem, hogy rögtön összesek, de végül a motor zajára eszméltünk fel. A szerelők biztos próbálgatták a kocsit.

- Na akkor én megyek. – törte meg a csendet végül Nico.
- Rendben. Sok szerencsét és nyerd meg a versenyt! – mondtam mosolyogva.

Nico még egyszer rám mosolygott, majd eltűnt.

Visszamentem Jonhoz és Roxie-hoz, és leültem az asztalhoz.

- Izgulsz már szívem? – kérdezte a párom.
- Persze. Remélem, jó futam lesz. – feleltem.
- Kinek szurkolsz? – kérdezte Roxanne.
Láttam, hogy Jon a tekintetemet fürkészi.
- Nem tudom. És te? – kérdeztem rögtön Roxanne-t.
- Niconak és di Grassinak. – válaszolta Roxie mosolyogva.
- Miért pont di Grassinak? – kérdeztem értetlenül.
- Mert tegnap beszélgettem vele és annyira aranyos. – áradozott Roxanne.
- Akkor már nem Rosberg kell? – kérdezte nevetve Jon.
- Te inkább fogd be! – válaszolta a barátnőm.

Én most már csak nevettem a veszekedéseiken. Jó, hogy már erre a szintre is eljutottam.

A versenyen nagyon izgultam Nicoért. Azért is, hogy ne essen baja és azért is, hogy jó helyen végezzen.

Mikor egy előzés közben lesodródott a pályáról, felsikítottam. Jon furcsán nézett rám.

- Nem akarom, hogy bárkinek is baja essen. – mondtam rögtön.
- Oké. – felelte Jon.

Végül Nico az 5. lett. A verseny után beszélgettünk még pár emberrel a boxban, majd egyszer csak megszólalt Jon:

- Ideje indulni haza csajok! – ettől a mondattól féltem.