Elkerülhetetlen szerelem - 59. rész

Sziasztok! El sem tudom mondani, hogy mi van velem mostanában, de egyszerűen nem megy az írás. Most is ez volt a helyzet, ezért jött ilyen későn az új rész. Legközelebb megpróbálok sietni. :) Jó olvasást! Puszi! <3

Helena ügye

Rossi és Spencer az emeletet fésülték át, Hotch pedig az alsó szinten nézett szét, mialatt mi JJ-vel felmentünk a padlásra.

Próbáltunk minél halkabban járkálni annak érdekében, hogy biztosan meghalljuk Maríát. Szerencsére erre nem is kellett sokat várni, ugyanis nem sokkal később nyöszörgésre lettünk figyelmesek. Kellett pár perc mire rájöttünk, hogy honnan jön a hang, és alig hittünk a szemünknek, mikor rájöttünk, hogy María gyakorlatilag a falban van.

Míg JJ próbált vele kommunikálni, én szóltam a többieknek, akik azonnal hívtak egy szakembert. Negyed órán belül lebontotta a falat, így María kiszabadulhatott. Addigra már ott voltak a szülei, akik a szokásos orvosi ellenőrzés a rendőrségi papírmunkák elvégzése után hazavihették a lányukat.

Hotch azt ajánlotta, hogy amiért már ilyen késő van, töltsük az éjszakát Austinban, és csak holnap reggel menjünk vissza Quanticoba.

Alig egy órával később már a szállodai szobámban ültem. Hiába aludtam keveset, és dolgoztam sokat az elmúlt napokban, nem jött álom a szememre. És ami a legmeglepőbb, hogy Helena Salason járt az agyam. Miért mások nála a körülmények, mint a többi lánynál? Nem csak a gyilkosságot, hanem a családi hátteret illetően is.

Az eszmefuttatásomnak végül kopogás vetett végett. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, és csak még jobban meglepődtem, mikor Spencert találtam szemben magammal, mikor kinyitottam az ajtót.

- A beszámolómért jöttél? – találgattam a múltkori eset miatt.
- Nem. Csak beszélni szeretnék veled. – felelte – Bejöhetek?
- Persze.
- Csak szólni akartam, hogy habár Cox nem vallotta be a gyilkosságokat, a bizonyítékok ellene szólnak, és nincs olyan bíróság, ami nem ítélné el.
- Az jó. – válaszoltam röviden.
- Te sem tudsz aludni? – kérdezte, majd leült az egyik fotelbe.
- Nem. – sóhajtottam – Hiába oldottuk meg az ügyet, és kaptuk el a tettest, nem áll össze a kép.
- Mire gondolsz?
- Helenára. Miért más nála szinte minden? – fogtam a fejem.
- Említetted már korábban, hogy lehet, hogy nem ugyanaz a tettes. – felelte Spencer.
- Tudom, és egyre jobban hiszek benne. Segítenél átnézni a jelentéseket?
- Persze.

Majdnem másfél órát töltöttünk azzal, hogy összehasonlítottunk Helena halálát a többi lányéval.

- Azt hiszem, találtam valamit. – szólalt meg egyszer csak Spencer – Cox jobbkezes volt, ugye?
- Öhm…igen. – olvastam bele az egyik aktába.
- Nézd meg ezt a képet Helena holttestéről! – mutatta.
- A lövés a feje bal oldalán van. – állapítottam meg.
- Pontosan. Eszerint az, aki megölte Helenát balkezes volt.
- Helena a jobb kezén hordta az óráját.
- És? – értetlenkedett Spencer.
- Azok csinálják ezt, akik balkezesek.
- Szerinted öngyilkos lett?
- Lehet. Gondolj bele! Az apja terrorizálta, és nem lehetett együtt a szerelmével. Véget akart venni a szenvedéseinek. – állapítottam meg szomorúan.
- Ha ebből a szemszögből nézzük meg a halottkém jelentéseit, igazad van. – felelte Spencer.
- Egy szülőnek támogatnia kéne a gyerekét, nem öngyilkosságba hajszolnia. – mondtam.
- Nem mindenkinek adatik ez meg.

Spencer nem sokkal később elment aludni, majd egy gyors zuhanyzás után én is befeküdtem az ágyba. Csak nyugtatóval sikerült aznap elaludnom, ugyanis rengeteg dolog járt a fejemben, és a legtöbb Helenával volt kapcsolatos.

Másnap korán keltem, és rögtön a Salas család háza felé vettem az irányt. El akartam intézni még valamit, mielőtt a csapattal együtt visszamegyünk Quanticoba.

- Miss Johnson… – lepődött meg kissé Ariana, Helana anyukája, mikor ajtót nyitott nekem.
- Jó reggelt Mrs. Salas. Beszélhetnénk? – kérdeztem kedvesen.
- Persze. Jöjjön csak be!
- Köszönöm. – mentünk a nappaliba.
- Úgy tudom elkapták a gyilkost, aki többek között Helenával is végzett.
- Az az igazság, hogy tegnap este egy kollégámmal rájöttünk valamire.
- Mire? – értetlenkedett Ariana.
- Úgy gondoljuk, hogy…nem a tegnap elkapott tettes ölte meg Helenát…szerintünk ugyanis öngyilkos lett. – mondtam ki végül nehezen.
- Mi lett? – jelent meg egyszer csak egy férfi.
- Miss Johnson, ő itt a férjem, José. – mondta Ariana.

Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és kedvesen bemutatkozni a férfinak, de nem ment. Nagyon jól tudtam, hogy ő tehet arról, hogy Helena végzett magával, és képtelen voltam magamban tartani az érzéseimet.

- Hülyeségeket beszél. Helenának semmi oka nem lett volna rá. – mondta José kissé flegmán.
- Ezt nem hiszem, uram. Tudja, kell a szigor, hogy kordában tartson egy kisgyereket vagy egy tinédzsert, de a lánya elmúlt 30 éves. Nem lett volna joga bezárni őt. – kezdtem egyre ingerültem lenni.
- Maga csak ne mondja meg nekem, hogy neveljem a gyerekeimet. – válaszolta José dühösen.
- Persze, nem tehetem meg, de remélem, hogy élete végéig furdalni fogja a lelkiismeret, hogy halálba kergette a saját lányát. Ugyanannyira megérdemelné a börtönt, mint a tegnap elfogott sorozatgyilkos. – vágtam a férfi képébe – Viszlát Mrs. Salas! – fordultam Ariana felé, majd elhagytam a házat.

Lehet, hogy nem kellett volna így viselkedtem, de örültem, hogy kiadhattam magamból a dühöt.

Egy éjszaka ajándéka - 26. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy megint későn jött az új rész, de nyakamon az angol érettségi, és kezdek parázni. Viszont, ahogy láthatjátok, az oldal új designt kapott, és a fejlécért szeretnék hatalmas köszönetet mondani Alofunnak. :) Mindig gyönyörű fejléceket készít nekem, és ez alól a mostani sem kivétel. A részhez jó olvasását! :) Puszi! <3

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik körülöttem. Vitaly komolyan megtudta az igazságot? Azon a pár emberen kívül még valaki tudomást szerzett Eric apjáról? Mi lesz így a fiammal?

- Catalina…igaz, amit mondtál? – értetlenkedett Vitaly – Eric apja Nico Rosberg?
- Magatokra hagylak titeket. Van mit megbeszélnetek. – szólalt meg Victoria, majd kiment a szobából.
- Igen. Ez az igazság. – feleltem végül – Kiderült, így már nincs értelme titkolózni.
- De miért hazudtál? Elmondhattad volna nekem. – erősködött Vitaly.
- De hiszen alig ismerlek még. Egy ilyen nagy dolgot nem osztok meg akárkivel. Csak néhány ember tudja, és biztos akartam lenni, hogy komolyra fordulnak a dolgok közöttünk, mire elmondom. Remélem, megérted, hogy miért titkoltam el.
- Igen. – sóhajtott – Ezt tényleg nem osztja meg az ember akárkivel. De hogy történt? Vagy nem akarsz róla beszélni? – ült le velem szemben.
- Most már akár el is mesélhetem az egészet. Szóval a 2006-os Spanyol Nagydíjra a barátnőimmel Barcelonába utaztunk, ahol bejutottunk a verseny utáni afterpartyra, ott pedig megismerkedtem Nicoval. Ő volt a kedvenc pilótám, a tökéletes pasi a szememben. Aztán a bulin rájöttem, hogy a való életben egy egyszerű, aranyos és kedves srác. Piálgattunk, majd Nico szállodai szobájában kötöttünk ki. Tudtam, hogy nem lesz folytatása a dolognak, és meg akartam kímélni magunkat a kínos magyarázkodástól, ezért leléptem, mielőtt Nico felébredt volna. Csak, hogy pár héttel azután, hogy visszajöttünk Valenciába, kiderült, hogy terhes vagyok. Tudod, jöttek a reggeli rosszullétek, meg késett, így elmentem a dokihoz, aki mosolyogva gratulált a babához. Azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Gáz, ha teherbe esel egy egyéjszakás kaland során, főleg ha a gyerek apja egy híres Forma-1-es versenyző. – meséltem.
- És gondolom nem szóltál Niconak…
- Dehogyis. Először is nehéz lett volna összehozni a találkozást, hiszen a száma sem volt meg, de ha mégis meglett volna rá a lehetőségem, nem hiszem, hogy éltem volna vele. Nem állhattam volna ki elé azzal a szöveggel, hogy „Bocsi, de felcsináltál.”. Ráadásul nem akartam, hogy azt higgye, hogy ezzel próbálom lenyúlni a pénzét vagy magam mellé láncolni egy életre. – magyaráztam.
- Ez igaz, de Niconak joga van tudni Ericről.
- És megint kezdődik! – kaptam fel kissé a vizet – A bátyám és a barátnőm egy jó ideje ezzel piszkál már, de kérlek, te ne tedd! Tudom, hogy mindkettőjük érdekében szólnom kéne Niconak, de egyelőre nem akarok…majd talán egyszer, de nem most.
- Rendben. – simogatta meg a karom Vitaly – Ez a te döntésed.
- És nem bánt a dolog? Úgy értem, nem hiszem, hogy bármelyik volt barátnődnek lett volna gyereke az egyik ellenfeledtől. Ha emiatt meggondolnád, hogy…
- Nem Catalina! – szólt közbe – Persze kell egy kis idő, hogy ezt feldolgozzam, de menni fog. Kezdelek egyre jobban megkedvelni, és nem hagyom, hogy ez a boldogságunk útjába álljon. Erickel eddig sem volt baj, és az apja személye miatt sem lesz.
- Köszönöm. – csókoltam meg – Nem sok pasi ilyen megértő.
- Csak mert nem tudják, hogy milyen nagyszerű csajt kapnak cserébe.

Örültem, hogy sikerült tisztáznunk ezt a dolgot, és habár szerettem volna, ha egy ideig még titokban marad, nem bántam annyira, hogy mégis kiderült, hiszen legalább nem kellett többé titkolóznom, és már nem volt meg bennem az az állandó félelem, hogy egyszer fény derül a titkomra. Ráadásul az, hogy Vitaly ilyen jól fogadta a dolgot, csak még jobbá tette az egészet. Kezdem azt hinni, hogy létezik a tökéletes pasi, aki ráadásul úgy tűnik, hogy engem választott.

Sajnos nem örülhettem sokáig ennek a nagyszerű pasinak a jelenlétében, mert Vitalynak indulnia kellett a reptérre, ugyanis Valenciából Angliába ment, hogy pár napot eltöltsön a csapata gyárában, és segédkezzen az autó fejlesztésében.

- Hívj, ha odaértél! – mondtam neki az ajtóban állva.
- Nyugi, nem felejtem el. – mosolygott.
- Úristen! Olyan vagyok, mintha már nejed lennék. – döbbentem le magamon.
- Azért azzal még várj. – nevetett Vitaly.
- De ez csak azért van, mert hiányozni fogsz. – öleltem át.
- Te is nekem. – csókolt meg – De amint lesz egy szabad hétvégém, újra találkozunk.
- Szavadon foglak. – mosolyogtam – Jó utat!
- Köszi. Majd hívlak. Szia! – adott egy búcsúcsókot.
- Szia! – integettem neki, míg beszállt a taxiba, és eltűnt a szemem elől.

Victoria még nálam volt, és éppen Erickel beszélgetett, mikor visszamentem a házba.

- Vitaly elment? – kérdezte a barátnőm.
- Igen. – sóhajtottam, majd leültem melléjük az ebédlőasztalhoz – Hiányozni fog.
- Megértem, de gondolj arra, hogy még alig ismered. – felelte Victoria.
- Ez miért segít abban, hogy kevesebbet szenvedjek? – értetlenkedtem.
- Nem segít kifejezetten, de azért ezt tarts a fejedben.
- Szerinted túl gyorsan haladunk?
- Nem, de Lina…van egy fiad!
- Igen, tudok róla. – feleltem kissé gúnyosan.
- Minden rendben van, anya? – szólt közbe Eric – Victoria néni nem szereti Vitalyt?
- Nincs nekem semmi bajom Vitayljal, kicsim. – mondta Victoria – Csak nem szeretném, ha anyukád csalódna.
- Nagylány vagyok! Tudok vigyázni magamra. – válaszoltam.
- Remélem is. – felelte a barátnőm – Tudod, hogy mennyire szeretném, hogy boldog legyél egy pasi oldalán.
- Tudom, és úgy gondolom, hogy ezt Vitaly mellett el is érhetem.
- Szurkolok nektek. – mosolygott Victoria.

A barátnőm nem sokkal később hazament, de megígérte, hogy ma még felhív, hiszen este mennek Carlosszal arra a flancos bálra. Remélem, hogy a bátyám nem fog semmit elszúrni, és anélkül fejeződik be az este, hogy bárki is megbántódna.

Hosszú idő után először kellett azonban nem csak az ismerőseim randizásaival foglalkoznom, hanem a sajátommal is.