Egy éjszaka ajándéka - 16. rész

Sziasztok! A héten szorgos voltam, ezért ma kaptok még egy részt! :D Remélem, örültök ki. :) Jó olvasást hozzá! Puszi! <3

Szóhoz sem jutottam. Mi a fenét keres itt Vivian? Aki mellesleg a fiam apjának a barátnője. És honnan tudja a címemet? Eva Santosként ismer, és ha utána is nézett egy ilyen nevű embernek, nem találhatott volna rám.

- Szia Eva…vagy talán Catalina? – szólalt meg Vivian – Hogy verhettél át? – kérdezte, miközben bejött a házba – Azt hittem, hogy jóban lehetünk.
- De tényleg Evának hívnak. – próbáltam menteni a helyzetet.
- A névjegykártyán, amit adtál, az áll, hogy Catalina Salvador. Ráadásul mikor utánanéztem Señorita Salvadornak, ezt a címet találtam. És ahogy látom, te élsz itt, szóval te vagy Catalina! – akadt ki Vivian.
- Ez nem igaz! – próbáltam kitalálni valamit – Catalina a lakótársam, és egyben a kollégám. Úgy tűnik, véletlenül az ő névjegykártyáját adtam oda, hiszen abból is van nálam mindig néhány darab.
- Szóval esküszöl, hogy Evának hívnak?
- Esküszöm! – vágtam rá magabiztosan.
- Hát jó, mert megijedtem, mikor azt hittem, hogy te vagy az a Catalina nevű valenciai lány, akivel Nico néhány éve megcsalt. – ült le Vivian a kanapéra kissé szomorúan.
- Megcsalt? – tetettem a meglepődöttet.
- Igen. A 2006-os Spanyol Nagydíj afdterparty-ján Nico berúgott kicsit, és lefeküdt egy csajjal. Mikor a verseny után találkoztunk, láttam Nicon, hogy valami bántja, így elkezdtem faggatni. Végül bevallotta, hogy lelkiismeret-furdalása van, mert megcsalt engem. Én persze kiakadtam, és meg akartam tudni, hogy ki volt az a kis ribanc, aki annak ellenére is képes volt lefeküdni Nicoval, hogy tudta, hogy van barátnője. Nico azt mondta, hogy a bulin találkozott először vele, és csak annyit tud róla, hogy Catalina a neve, és Valenciában lakik. Azóta akárhányszor itt van verseny, mindig attól rettegek, hogy felbukkan ez a csaj, és újra ráhajt Nicora. Hosszú időbe telt, mire megbocsájtottam Niconak, és újra meg tudtam bízni benne, de rájöttem, hogy ő az igazi, és nem akarom elveszíteni. Vele akarom leélni az életemet, és tőle akarok gyerekeket.
- Nico biztos megbánta a dolgot, és ő is így érez irántad. – feleltem, de belül azt hittem, hogy összeomlok.

Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt Nicoval az együtt töltött éjszakánk után. Nem is voltam biztos benne, hogy akkor együtt voltak Viviannel, hiszen Nico mindig is óvta a magánéletét a sajtó elől, ezért a rajongói sem tudhattak róla sokat. Utólag belátom, hogy egy dög voltam, mikor elcsábítottam Nicot, és emiatt lelkiismeret-furdalásom is van. Most pedig, hogy hallottam, Vivian mennyire szereti őt, nem lehetek olyan álnok, hogy a szerelmük útjába álljak.

- Na jó, nekem mennem kell. – szólalt meg egyszer csak Vivian – Az az igazság, hogy Castellónban dolgozom az elkövetkezendő pár napban, és gondoltam, ha már Valencia közelében vagyok, beugorhatok hozzád, hogy tisztázzuk ezt a dolgot, mielőtt belekezdek a munkába. – magyarázta.
- Igen, ez jó ötlet volt. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- De most már minden rendben van, és nem állhat semmi a barátságunk útjába.
- Ja, a barátságunk útjába… - forgattam a szemeimet, mikor Vivian nem figyelt.
- Tudod, mi lenne szuper? Ha valamelyik este elmennénk bulizni! Majd hívlak, hogy mikor érek rá, és megbeszéljük a dolgot. – lelkesedett.
- Oké. – feleltem, majd kinyitottam neki az ajtót.
- Örülök, hogy mindent sikerült tisztázni, Eva! – ölelt meg a legnagyobb meglepetésemre – Szia!
- Szia Vivian! – intettem neki, majd gyorsan becsuktam utána az ajtót – Ez a nő elmebeteg! – jegyeztem meg magamnak.
- Ki volt az, anya? – jött oda hozzám Eric.
- Csak egy ismerősöm. – feleltem mosolyogva – Na de ideje indulnunk, kicsim!

Gyorsan bepakoltam a táskámba, összeszedtem Eric dolgait, és már indulhattunk is. A vivianes közjátéknak hála sikerült Ericnek elkésnie az oviból, és nekem is a munkából. Ráadásul én még reggelizni sem tudtam, így éhgyomorral és morcos hangulattal léptem be a boltba.

- Lina, már negyed órája itt kéne lenned. – mondta Doña Imelda.
- Tudom, és sajnálom, csak kicsit furcsára sikeredett a reggelem. – magyaráztam.
- Elmondod, mi történt?
- Röviden annyi, hogy megjelent a fiam apjának a barátnője, aki nagyon próbál összebarátkozni velem, csak hogy Nico álnéven mutatott be neki, ő pedig rájött, hogy mégsem Eva Santos vagyok, de szerencsére sikerült kimagyaráznom magam. – hadartam el a történetet.
- Nico barátnője? Eva Santos? Össze akar barátkozni veled? – értetlenkedett Doña Imelda – Úristen Lina, mi folyik itt?
- Mikor találkoztam Nicoval a versenyen, ott volt a barátnője, Vivian is. Meglepett, hogy mikor Vivian rám kérdezett, Nico azt mondta neki, hogy a nevem Eva. Csakhogy a csaj elkérte a számom, mert hogy szeretne összebarátkozni a pasija barátaival. Odaadtam neki a névjegykártyám, amin viszont a rendes nevem volt. Viviannek, mivel szőke, kellett pár nap, hogy rájöjjön, hogy ha a nevem Eva, akkor miért Catalina van a névjegykártyámon? Felkeresett, hogy magyarázatot kapjon, és ez a reggelembe került. Ráadásul elmondta, hogy tud arról, hogy Nico megcsalta őt egy Catalina nevű valenciai lánnyal. Ezért akadt ki azon, hogy talán én is Catalina vagyok, Valenciában élek, és ismerem Nicot. – mondtam el a hosszabb változatot is.
- Tudod, hogy ebből még nagy zűrök lesznek, ugye? – nézett rám szigorúan Doña Imelda.
- Igen. – sóhajtottam – De nem akarom! Már az elején tudtam, hogy hülyeség volt felkeresni Nicot. Ha az nem történt volna meg, most nem kéne hazudoznom szegény Viviannek.
- Szegény Viviannek? De hát ő jár a fiad apjával.
- És? Emiatt nem kell rosszul bánnom vele.
- De nem is kell, hogy a legjobb barátnők legyetek. Figyelj, Lina! Döntsd el, hogy mit akarsz! Ha elmondod Niconak, hogy van egy fiad tőle, Vivian úgyis megutál téged. Ráadásul akkor a kis szőke fejével azt is hiheti, hogy elárultad, és még a végén ártani fog Ericnek. Ezt ne kockáztasd meg!

Doña Imeldának igaza volt. Abból, ha összebarátkozom Viviannel, nem sülhet ki semmi jó. Nem mintha ezen gondolkodtam volna, de azért nem akarok ártani szegény csajnak.

Bár erre akkor kellett volna gondolnom, mikor lefeküdtem a barátjával!

Catalina ruhái:

Elkerülhetetlen szerelem - 48. rész

Fenyegetés

Az Aidennel való beszélgetés után visszamentem az asztalomhoz, hogy folytassam a munkát. Hiába hiszik azt az emberek, hogy az FBI-ügynökök csak a bűnüldözéssel foglalkoznak, ez nem igaz, hiszen ezután vár rájuk a rengeteg papírmunka. Mindent dokumentálni kell az ilyen helyeken, főleg, ha az egyik főnököd Erin Strauss.

Miközben éppen az utolsó ügyünkről készítettem a személyes beszámolómat, észrevettem, hogy Spencer figyel az asztalánál ülve. Mivel szinte közvetlenül egymás mellett voltak az íróasztalaink, nem volt nehéz kommunikálnunk egymással.

- Ha így bámulsz, nem tudok koncentrálni. – jegyeztem meg mosolyogva.
- Túl szép vagy! – sóhajtott.
- Bocsánat, de ez ellen nem tehetek…vagyis igen, de nem akarok. – nevettem.
- Ne is tegyél! – felelte Spencer – Amúgy a jövő héten Las Vegasban tartok egy előadást a profilozásról, és megkértek, hogy vigyek még valakit magammal. Nem lenne kedved eljönni velem?
- De, ezer örömmel. – válaszoltam.
- Remek. És ha már ott vagyunk…szóval…tudod, én odavalósi vagyok, és…
- Be szeretnél mutatni a családodnak? – fejtettem meg, mit akar mondani.
- Igen, az anyukámnak. Apámmal nem nagyon beszélünk, és anyám sem egy könnyű eset, de szeretném, ha találkoznál vele.
- Szívesen. – mosolyogtam – És nyugi, anyukáddal biztos nem lesz baj.
- Tudod, Alyssa, ő nem szimplán antipatikus vagy udvariatlan…hanem skizofrén. – vallotta be Spencer.
- Oh. – csak ennyit tudtam kinyögni a meglepettségtől.
- Egy las vegasi klinikán él már egy ideje, ahol kifejezetten személyiségzavaros emberekkel foglalkoznak. De ha emiatt esetleg nem szeretnél találkozni vele…
- Spencer! Tiszta szívemből szeretlek téged, és szeretném megismerni a családodat. A mi családunkban is vannak furcsa esetek, és ismered a történetét annak, hogy lettem helyszínelő, ráadásul a munkám sem éppen átlagos, így hozzászoktam már a szélsőséges dolgokhoz.
- Igazad van. Köszönöm, hogy ilyen vagy. – kaptam egy röpke csókot az asztalon keresztül.
- Melletted nem is lehetek másmilyen!

Spencernek pár perccel később dolga akadt, így én egyedül maradtam a gondolataimmal. Már hónapok óta együttvagyunk, de Spencer soha nem beszélt korábban az anyjáról. Gyerekként meg kellett birkóznia azzal, hogy teljesen más, mint a vele egykorú gyerekek, az anyja skizofrén, és ahogy hallottam, az apja nem igazán volt részese az életének. Zseniként sem volt normális gyerekkora!

Kb. egy órával később Garcia jelent meg az asztalomnál.

- Szia csajszi! Furcsa téged számítógépek nélkül látni. – nevettem.
- Alyssa, kérlek gyere velem! Mutatnom kell valamit! – nézett rám komoly arckifejezéssel.
- Úristen! Valami baj van? – döbbentem le.
- Talán. – felelte Garcia, majd megfogta a karom, és az „irodája” felé vezetett.
- Mondd már el, mi történt! – mondtam, mikor beértünk a szobába, és Garcia kulcsra zárta az ajtót.
- Nemrég kaptam egy e-mailt…ami rólad szól. – kezdett bele.
- Ahogy kiveszem a szavaidból, valószínűleg nem éppen pozitív hangvételű. – állapítottam meg.
- Hát nem. Tessék, olvasd el! – nyitotta meg nekem az említett e-mailt Garcia az egyik számítógépen.

„Tisztelt FBI!

Azt hiszen, szolgálhatok néhány információval az egyik ügynökükről, név szerint Alyssa Johnsonról. Először is, milyen már, hogy egy helyszínelő profilozóként dolgozik? Neki nem ez a foglakozása, és csak elveszi az állást az amúgy képzettebb, és hozzáértőbb fiatalok elől. Másodszor pedig, ő nem az, akinek hiszik. Korábban droghasználatért nyomoztak ellene. Egy ilyen ember nem elég megbízható egy ilyen munka ellátására! Ezért azt követelem, hogy bocsássák el Johnson ügynököt a csapattól, különben lépnem kell, hogy elérjem, amit akarok.


Tisztelettel,
                                                                                                    egy segítő polgár”

- Ez az ember egy idióta! – állapítottam meg – Mégis mi okotok lenne, hogy kirúgjatok? – akadtam ki.
- Nem tudom, de ez nem tréfa. Megfenyegette az FBI-t!
- Figyelj drága Penelopé! Ha valamit megtanultam, mióta az igazságszolgáltatásban dolgozok, az az, hogy vannak dolgok, amiket nem kell komolyan venni. Mégis mit tenne ez az ember? Ha komoly szándékai lennének, nem az lenne a követelése, hogy engem rúgjanak ki. Valószínűleg csak valaki poénkodik, vagy az állásomra pályázik. – állapítottam meg.
- Szerintem ebben a munkában pont azt lehet megtanulni, hogy igenis komolyan kell venni a fenyegetéseket! Én nem akarom, hogy veled, vagy bárkivel a csapatból történjen valami.
- Tudom, Garcia, de megígérem, hogy nem fog! – indultam az ajtó felé – Köszi, hogy megpróbáltál figyelmeztetni, de nincs okod az aggodalomra! Ne is foglalkozz az ilyen üzenetekkel. – mondtam, majd elhagytam a szobát, és visszamentem az íróasztalomhoz.

Először tényleg azt hittem, hogy felesleges aggódni, de amikor belegondoltam az előző fenyegető üzenetbe, amit kaptam és a rémálmaimba, kezdtem elhinni, hogy készülődik valami ellenem. Nem tudtam, hogy ki állhat mögötte, és mi baja van velem, hiszen valószínűleg nem azon problémázik csupán, hogy helyszínelőként diplomáztam, de profilozóként dolgozom. Rengeteg dolog ugyanaz, amit erre a két állásra készülőknek meg kell tanulniuk, így helyszínelőként is elláthatom ezt a munkakört.

Megfogadtam, hogy nem fogok ezen idegeskedni, és megpróbálom kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat. A munkára kell összpontosítanom, nem egy ilyen felesleges dologra!

Egy éjszaka ajándéka - 15. rész

Éppen a fürdőszobából jöttem ki, és a nedves hajamat törölgettem egy törülközővel, mikor egy alakot vettem észre magam előtt. Egy pillanatra megijedtem, és majdnem sikoltottam egy hatalmasat, de szerencsére hamar rájöttem, hogy ki is áll velem szemben.

- Carlos, a szívrohamot hozod rám! Legközelebb próbálj meg nem lopakodni a sötét házban. – szóltam rá.
- Bocsi, csak még kómás vagyok. – felelte, és ennek bizonyítékot adott egy nagy ásítással.
- Iszunk egy kis teát? – kérdeztem.
- Persze. – felelte a bátyám, majd együtt a konyhába mentünk.

Feltettem a vizet főzni, majd elővettem a szekrényből két bögrét, a cukrot és a mézet. Carlos csendben nézett, és várt.

- Neked milyen emlékeid vannak apáról? – törtem meg a csendet egyszer csak.
- Ezt hogy érted? – értetlenkedett Carlos, ugyanis soha nem beszéltünk apáról, ő nálunk tabu volt.
- Ma Victoria rávilágított, hogy talán én önszántamból teszem azt, amit nekünk át kellett élnünk. Azóta többször is eszembe jutott apa, de sajnos, vagy nem sajnos nincs róla túl sok emlékem. Te idősebb voltál, mikor elhagyott minket, szóval jobban emlékezhetsz rá.
- Apa egy jó ember volt. – kezdett bele Carlos – Rengeteget dolgozott azért, hogy eltartsa a családot, és nagyon szeretett mindegyikünket. Anyával annyi év házasság után is szerelmesek voltak egymásba, és velünk is éreztette minden nap, hogy mennyire fontosak vagyunk a számára.
- Akkor már nem haragszol rá? – kérdeztem.
- De igen. – vágta rá Carlos – Megtette a legrosszabbat, amit egy apa megtehet. Akármennyire is dolgos, és kedves volt, azon nem változtat semmit, hogy cserbenhagyta a családját. Ha találkoznék vele, nem tudnám apának hívni.

Láttam Carloson, ahogy elönti a düh. Tudtam, hogy ő mindig is apás volt, ezért nagyon nehezen viselte, mikor apa elment. Két évig még pszichológushoz is kellett járnia, és hosszú ideig nem heverte ki apa távozását. Nálam egészen más volt a helyzet, hiszen kicsi voltam még, nem nagyon fogtam fel, hogy mi történik körülöttem.

- Nem tudsz azóta róla semmit? – kérdeztem.
- Úgy 5 éve, mikor az önkormányzatnál dolgoztam, elkezdtem kutatni utána, de mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy Zaragozába költözött. Utána elvesztettem a fonalat.
- És 22 éve nem keresett minket…
- Nem. – felelte halkan a bátyám – Most már érted, miért akarom annyira, hogy Eric megismerje Nicot?
- Igen. – válaszoltam – Ha már nekünk nem adatott meg, ő had nőjön fel mindkét szülője mellett.
- Pontosan.

Hamarosan felforrt a víz, így megihattuk a teánkat. Utána Carlos hazament, ugyanis már majdnem éjfél volt, és neki holnap korán kell kelnie a munka miatt. Ez rólam is elmondható, ezért egy gyors fogmosás, és hajszárítás után én is nyugovóra tértem.

Rengeteg dolog kavargott a fejemben, ezért volt vagy 2 óra, mire elaludtam. Carlosszal mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz. Persze kiskorunkban köztünk is megvolt a testvéri rivalizáció, és a nemi ellentét, de ettől függetlenül szinte mindent megosztottunk egymással, és rengeteget voltunk együtt. Anyánk betegsége, és Eric születése még közelebb hozott minket egymáshoz. Mindkettőnk számára a másik az a személy, akire a leginkább számíthatunk. Ezen gondolatok közt sikerült végül elaludnom.

Másnap reggel nem voltam túl jó állapotban. Rosszul aludtam az éjjel, ráadásul napok óta nyomasztott már a fáradtság.

Miután sikerült kikászálódnom az ágyból, Eric szobájába mentem, hogy felkeltsem őt. Ez igen nehezemre esett, ugyanis ő is nagyon fáradt volt. Néha nem értem, hogy ő miben merül ki, de úgy tűnik a játszás is igencsak fárasztó.

- Anya, nagyon fáj a torkom! – próbált Eric kibújni az oviba menés alól.
- Nem versz át, kicsim! Tegnap még semmi bajod nem volt, és nem hiszem, hogy éjszaka meglátogatott a betegség szörny. – feleltem.
- Olyan van? – kérdezte kétségbeesve Eric.
- Persze, hogy nincs. – nevettem – Na de irány mosakodni! Én addig csinálok goffryt!
- Goffry! – kiáltott fel a fiam boldogan, majd kipattant az ágyból, és rohant is a fürdőszoba felé.
- Ennyit a fáradtságról! – jegyeztem meg.

Eric persze 5 percen belül elvégezte azt, amihez máskor akár negyed óra is kell. Én ennyi idő alatt nem készítettem el a finom reggelit, így a goffry sütése közben kénytelen voltam az igencsak édesszájú fiamat hallgatni.

- Kész van már, anya? – kérdezgette félpercenként.
- Nem, még kell neki egy kicsi. – válaszoltam.
- Ezt mondtad 5 perccel ezelőtt is. A kicsi nálam nem ennyit jelent. – akadékoskodott.
- A piszkálódás pedig nálam mindjárt goffrymentes reggelit fog jelenteni, szóval inkább ülj le az asztalhoz, és csendben várd meg, míg elkészül a reggeli.

Eric morcosan teljesítette az utasításomat, és az ebédlőbe ment. Szerencséjére pár perc múlva már az asztalon volt az ínycsiklandó reggeli. Eric rögtön le is csapott rá, de mielőtt én helyet foglalhattam volna, csöngetést hallottam.

Nem tudtam ki lehet az, hiszen csütörtök reggel negyed 8 van. Carlos ilyenkor már a munkahelyén van, Victoria soha nem szokott reggel átjönni, más pedig csak igen ritkán fordul meg az otthonunkban.

Kíváncsian nyitottam ajtót, de ledermedtem, mikor megláttam, hogy ki áll velem szemben.

- Vivian? – kérdeztem ledöbbenve.

Elkerülhetetlen szerelem - 47. rész

Sziasztok! Sajnos egyelőre nem sikerült betartanom az ígéretemet, ugyanis megint sokat kellett várni erre a részre. Nem tudom, mi van velem mostanában, de nem nagyon megy az írás. :/ Remélem, ez csak egy rövid időszak, és hamarosan megint nagyon szorgos leszek. :) Jó olvasást az új részhez! Puszi! <3

A szerelem fáj

Másnap reggel frissen és kipihenten ébredtem. Jót tett a tegnapi szabadnap és a nővérem látogatása, ráadásul az éjjel nem jött elő a rémálmom, így boldogan keltem ki az ágyból reggel.

Mire elkészültem, Kristin is ébren volt már. Éppen a konyhában ült, és a reggeli kávéját iszogatta.

- Jó reggelt! – köszöntem neki, mikor megláttam, majd elővettem egy bögrét, és töltöttem bele egy kis kávét.

Látszott Kristinen, hogy valami nagyon bántja. Csak ücsörgött szomorúan, bámult ki a fejéből, és észre sem vette, hogy ott vagyok.

- Kristin, minden rendben van? – mentem hozzá közelebb.
- Öhm…Alyssa, szia! – dadogta, mikor meglátott – Jól aludtál?
- Én igen, de ahogy látom, ezt te nem mondhatod el. – válaszoltam – Mi a baj?
- Adam hívott.
- És mit mondott?
- Azt, hogy, menjek haza, és hagyjam abba a hülye hisztijeimet.
- És te egy ilyen sráchoz akarsz hozzámenni? – néztem rá kissé furcsán – Térden állva kéne könyörögnie, ezzel szemben még neki áll feljebb! – akadtam ki – Nehogy megbocsáss neki!
- De én szeretem őt…
- Akkor a rossz pasit szereted! – vágtam rá, majd megittam a kávémat – Bocsi, de most indulnom kell. Nem akarok elkésni. Hívj, ha van valami, és próbáld meg nem felvágni az ereidet amiatt a barom miatt. Na szia! – adtam egy puszit a feje búbjára, majd elhagytam a házat.

Az úton a munkahelyig azon gondoltam, hogy képes Kristin egy ilyen pasit szeretni. Még mindig nem ismerem Adamet személyesen, ezért lehet, hogy nem kellett volna ilyeneket mondanom, de ha ezt gondolom, akkor miért tartsam magamban? Az őszinteség fontos, és szerintem Kristin is ad a véleményemre, ezért nem bántam meg, hogy megosztottam vele, hogy mit gondolok az állítólagos szerelméről.

Kb. 10 perccel később már az FBI épületénél voltam. Amint felértem az emeletünkre, köszöntöttem a többieket, majd hozzáláttam a munkához.

Spencer egész délelőtt nem volt benn, ugyanis Rossival előadást tartottak a helyi egyetemen. Fél 1 lehetett, mikor aztán visszaértek, és mivel aznap még egyikünk sem evett túl sokat – ráadásul kevés is volt a munka -, elmentünk ebédelni Spencerrel.

Volt egy étterem a közelben, ahova gyakran jártunk, hiszen nagyon jól főztek. Ezúttal is odamentünk. Miután kihoztál az italokat, és megrendeltük az ételt, elkezdtem Spencert faggatni Kristinnel kapcsolatban.

- Hogy tetszett a nővérem? – kíváncsiskodtam.
- Aranyos lány. Habár külsőre nem nagyon hasonlítotok, a személyiségetek hasonló. – felelte.
- Igen. Ő szőke, én barna. Ő magas, én alacsony. – nevettem – Ő egy hülyéhez megy feleségül, én boldog vagyok a barátommal.
- Tessék? – kapta fel a fejét Spencer az utolsó mondatomon – Egy hülyéhez megy hozzá?
- Igen. A vőlegénye, Adam egy idióta. – feleltem, majd belekortyoltam a vizembe.
- Találkoztatok már?
- Még nem.
- Akkor miért gondolod így?
- Mert Kristin azért van most nálam, mert nagyon összevesztek. – válaszoltam – Ráadásul jogosan akadt ki, de Adam Kristint hibáztatja, és nem hajlandó bocsánatot kérni.
- Te csak a nővéred szemszögéből ismered a történetet, szóval ne ítélkezz, amíg nem ismered meg a srácot. – felelte Spencer – Tudod, a mi munkánkban a lehető összes szempontból meg kell vizsgálni az ügyet.
- Igen, a gyilkosságokat, de nem akarom analizálni a családomat. – vágtam rá.
- És emiatt rögtön úgy gondolod, hogy a pasi a hibás. – vigyorgott Spencer.
- Mert tudom, hogy mennyire megbántotta a nővéremet. – védekeztem.
- Figyelj, Alyssa! Én nem akarok ebbe beleszólni, és szerintem te is maradj ki belőle. Hagyj, hogy ezt elintézze Kristin és Adam egymás közt.
- Igazad van. – sóhajtottam – De ne hidd, hogy nem jogos a dühöm!
- Én nem is hiszem ezt!

Hamarosan meghozták az ételt, és miután elfogyasztottuk, siettünk vissza a munkahelyre. Így is elhúzódott kicsit az ebédszünet, ezért nem akartunk tovább kimaradni.

Pár órával később, mikor éppen az egyik felettesem irodájából jöttem vissza, egy ismerős alakot láttam szembejönni velem. Amint meglátott, mosolyra húzódott az ő szája is.

- Szia Aiden! – köszöntem neki – Hogy megy a munka?
- Egész jól. Azt hiszem, már teljesen belerázódtam, és nagyon jól érzem magam itt. – mesélte boldogan.
- Ennek örülök. Jó hallani, hogy jól boldogulsz. – válaszoltam mosolyogva.
- Amúgy jó, hogy találkoztunk, ugyanis mivel holnap szombat van, tartok egy kis kertipartyt, és szeretettel meghívlak téged és a barátodat is.
- Oh, köszönöm. – feleltem – Megbeszélem Spencerrel, de szinte biztos vagyok benne, hogy ott leszünk. Hányra menjünk?
- Úgy 2 óra körül. Nem kell hozni semmit, én mindent elintézek. A címemet tudod.
- Igen. Nem gond, ha elhozom a nővéremet is? Eléggé ki van szegény mostanában.
- Kristin itt van? Az tök jó, jöjjön ő is nyugodtan. – mosolygott Aiden.
- Oké. Még egyszer köszi a meghívást!
- Nincs mit. Nekem most mennem kell. Akkor holnap találkozunk! Szia!
- Szia! – köszöntem el, majd visszamentem az íróasztalomhoz.

Aidennel tényleg jó barátok lettünk mostanában annak ellenére is, ami Los Angelesben történt köztünk. Habár az kicsit bántott, hogy Spencer erről még mindig nem tud, de mégis úgy éreztem, hogy jobb, ha nem agyal ezen, ezért egyelőre nem akartam megosztani vele a teljes történetet arról, milyen is a viszonyunk Aidennel.

Amiről nem tud, az úgysem fáj neki!

Alyssa ruhái:
 

Egy éjszaka ajándéka - 14. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn jött az új rész, de egyszerűen nem volt ihletem az elmúlt napokban. Megpróbálok ezentúl gyakrabban jelentkezni. Jó olvasást! :) Puszi! <3

Az elkövetkezendő pár napok nyugisan teltek. Visszarázódtunk a megszokott hétköznapokba, és az életünk bármiféle változás nélkül folytatódott.

Victoriáról már napok óta nem hallottam, és egyre rosszabbul éreztem magam, amiért megbántottam. Beláttam, hogy teljes mértékben az én hibám volt, hogy összevesztünk, és próbáltam összeszedni magam, hogy bocsánatot kérjek tőle.

Erre lehetőséget adott az, hogy Carlos megígérte, hogy mivel csütörtökön nem kell dolgoznia, vigyáz Ericre. Victoria a sokadik kérésemre végül igent mondott, és megbeszéltük, hogy mindketten szabadnapot veszünk ki a munkahelyünkön annak érdekében, hogy helyre tegyük a barátságunkat.

Fél 10-re mentem Victoriáért. Azt terveztük, hogy délelőtt kimegyünk a tengerpartra, majd ha meguntuk a hasunk süttetését, elmegyünk vásárolgatni, este pedig a kedvenc éttermünkben vacsorázunk. Nem volt ebben semmi extra, de mindkettőnknek egy ilyen napra volt éppen szüksége.

Victoria háza előtt megcsörgettem őt jelezve, hogy jöhet. Nem is kellett rá sokat várnom, 2 perccel később már indulhattunk is strandolni.

- Sajnálom, amit mondtam! – kezdtem bele a bocsánatkérésbe.
- Inkább az útra figyelj, Lina. – felelte Victoria kicsit mogorván.
- Megértem, hogy haragszol rám, és tudom, hogy egy idióta voltam. Carlosszal csak segíteni szeretnétek, de kérlek, értsétek meg, hogy egyelőre nem állok készen arra, hogy beszéljek Nicoval Ericről.
- Gondolj vissza a te gyerekkorodra! – nézett rám először Vicky – Te is apa nélkül nőttél fel. Soha nem vágytál arra, hogy két szülőd legyen?
- Dehogyisnem. – válaszoltam – De az én esetem teljesen más.
- Igen, pontosan. A te apád kiskorodban lelépett, azóta nem hallottatok róla, ezért nem is tehetett anyukád semmit azért, hogy újra részese legyen az életeteknek. Te viszont elérhetnéd, hogy Eric mellett ott legyen az apja.

Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy igaza van a barátnőmnek. Kb. 4 éves voltam, mikor apukám magunkra hagyott minket. Nem sok emlékem van vele kapcsolatban, arra a napra viszont tisztán emlékszem, mikor elment. Beteg voltam, így egész nap az ágyban feküdtem. Carlos éppen egy szülinapi zsúron volt. Ő akkor 7 éves volt. Felébredtem, és mivel szomjas voltam, többször szóltam anyukámnak, hogy hozzon nekem inni. Ő viszont nem válaszolt a kiabálásaimra, így kikeltem az ágyból, és a láztól kábultam lementem a konyhába, hiszen onnan hallottam hangokat. Láttam, hogy a szüleim nagyon veszekednek. Apám felkapta az ebédlőszéken heverő kabátját, és kiviharzott az ajtón. Akkor láttam utoljára.

- Lina, zöld a lámpa. – hozott vissza a jelenbe Victoria hangja.
- Ja, persze. – feleltem zavartam, majd elindultam.

Pár perc múlva már a tengerparton voltunk. Levettük a ruhánkat, ami alá már otthon felvettük a bikinit. Leterítettünk néhány törülközőt a homokba, majd felállítottuk a napernyőt.

Az elkövetkezendő néhány órában a felesleges beszéd helyett inkább kiélveztük a gyönyörű napot. Nem is volt szükségünk a beszélgetésre, anélkül is jól éreztük magunkat. Úgy éreztem, hogy a különböző nézeteink ellenére is sikerült megszüntetni a köztünk dúló feszültséget.

Kora délután aztán kerestünk egy helyet a parton, ahol tudnánk ebédelni. Egy hangulatos étterem mellett döntöttünk végül.

- És amúgy milyen volt a Forma-1? – törte meg a csendet evés után Victoria – Azt már hallottam, hogy Ericnek nagyon tetszett, de ne mondd, hogy neked nem jött be! Emlékszem, mikor 2006-ban kint voltunk Barcelonában, le sem lehetett lőni. Most is annyira élvezted?
- Most egészen más indokkal voltam ott, mint akkor, szóval nem igazán. Ráadásul akkor nagyon képben voltam mindennel kapcsolatban, most pedig csak néztem, hogy „Úristen! Ez meg ki?”
- És Nicon kívül nem ismertél meg valami sexy versenyzőt? – kíváncsiskodott Victoria.
- Az az igazság, hogy de. – feleltem.
- Mi van? – kerekedtek ki a szemei – Én csak viccelődtem! Nem mondod, hogy összeszűrted a levet egy másik versenyzővel?
- Ja, persze, kistestvért szeretnék Ericnek. – néztem kicsit szúrósan a barátnőmre – Mindössze annyi történt, hogy Vitaly Petrov elhívott randizni.
- Mindössze? – csodálkozott Victoria – Lina, ez nagy dolog.
- Tudom, de félek Carlos és Eric reakciójától. – vallottam be.
- Erictől szerintem nem kell tartanod. Kicsi még, fel sem fogja, hogy mit csinálsz azzal a másik bácsival. És szerintem Carlos is örülni fog annak, hogy ennyi idő után újra randizol. Fontos neki, hogy boldog legyél.
- Igazad van. – sóhajtottam – Elvileg a hétvégén jön Vitaly, szóval jó lenne legkésőbb holnap beszélni erről Carlosszal.
- Ne félj! Nem lesz semmi baj! – simogatta meg a karomat bíztatásképpen a barátnőm.

Fél órával később már az egyik helyi bevásárlóközpontban nézelődtünk. Mindkettőnknek jót tett ez a csajos nap, főleg nekem. Victoriával gyakran találkozunk, de általában ott van Eric, így rég volt már hasonlóban részem.

Este még elmentünk együtt vacsorázni, majd hazavittem Victoriát, és utána én is hazamentem. Már elmúlt 10 óra, mikor beléptem a házamba. Halkan levettem a cipőm, letettem a táskám, majd a nappaliba mentem. Jó is, hogy nem hangoskodtam, hiszen Carlos a kanapén aludt. Látszott rajta, hogy Eric igencsak lefárasztotta. Mosolyogva néztem őt, majd betakartam egy paplannal, és felmentem az emeltre.

Halkan benyitottam Eric szobájába, majd az ágyához mentem. Ismét mosolyra húzódott a szám, hiszen a fiam nagyon édesen aludt. Megigazítottam a takarót rajta, és utána még hosszú percekig néztem őt.

Eszembe jutott az, amit Victoria mondott ma az apámról. Anyám tényleg nem tehetett semmit azért, hogy apám újra érdeklődjön irántam és a bátyám iránt, de nálam nem ez a helyzet.

Talán gátolom Ericet abban, hogy boldog gyerekkora legyen, aminek mindkét szülője a részese, és emiatt rossz anya vagyok?

Catalina ruhái:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 46. rész

Találkozás

Spencer szerencsére jól fogadta a dolgot, sőt, nagyon is várta a nővéremmel való találkozást. Én kicsit izgultam, ugyanis ez az első alkalom, hogy bemutatom Spencert, mint a barátomat egy családtagomnak. Nagyon szeretjük egymást, és mondhatjuk, hogy komoly a kapcsolatunk, de még csak úgy 2 hónapja vagyunk együtt, és semmit nem szeretnénk elsietni.

- Akkor jön át a lovagod? – kérdezte Kristin, miután végeztem a telefonálással.
- Ő nem a lovagom…na jó az! – nevettem – Úgy negyed óra múlva itt lesz.
- És mi van Ryannel?
- Mi lenne? – értetlenkedtem.
- Mikor beszéltetek utoljára?
- Kb. másfél hónapja. – feleltem.
- És tudja, hogy összejöttél az egyik itteni kollégáddal?
- Nem, de most már nincs sok köze az életemhez, szóval nem is kell róla tudnia.
- Végül is igazad van. – felelte Kristin.

Felraktam főzni egy adag kávét, de közben megérkezett Spencer. Gyorsan az ajtóhoz siettem, majd kinyitottam azt neki.

- Szia drágám! – csókoltam meg.
- Szia! – köszönt ő is – Hogy vagy?
- Jól, köszi. – feleltem, majd bevezettem a nappaliba, ahol már várt rá a nővérem – Spencer, ő itt a nővérem, Kristin. – mutattam be őket egymásnak.
- Szia! Kristin Johnson vagyok. – mondta a nővérem.
- Spencer Reid! – rázott vele kezet a barátom.

Egy kis időre beállt a kínos csend, úgyhogy próbáltam menteni a helyzetet.

- Ki kér kávét? – kérdeztem.
- Én! – vágta rá egyszerre Kristin és Spencer.
- Oké. – nevettem – Akkor üljetek csak le, én meg mindjárt visszajövök a kávéval.

Próbáltam hosszúra fogni a tevékenységemet, hátha kialakul valamilyen beszélgetés a nővérem és a barátom között. Ők a legfontosabb személyek az életemben, így szeretném, ha jól kijönnének.

Szerencsére pár perccel később már felettébb jókedvűen beszélgettek. Örültem, hogy ilyen jól megvannak, hiszen ez fontos volt a számomra.

- Sajnálom, szívem, de mennem kell! – mondta aztán Spencer kb. másfél óra múlva – Megígértem az egyik barátomnak, hogy beugrom hozzá.
- Rendben. Holnap úgyis találkozunk. – feleltem – Akkor ki is kísérlek!
- Oké. – állt fel Spencer, majd Kristinre nézett – Örülök, hogy megismerhettelek. Remélem, hogy még találkozunk.
- Én is. – felelte Kristin – Szia Spencer!
- Szia! – köszönt el tőle a barátom, majd miután kaptam egy búcsúcsókot, elhagyta a házat.

Nem tétlenkedtem sokáig; visszasiettem a nővéremhez, hogy kifaggassam. Kíváncsi voltam, hogy mit szól az új barátomhoz.

- Na, hogy tetszett Spencer? – kérdeztem.
- Aranyos srác. – felelte Kristin – Bevallom, nekem jobban bejön, mint Ryan.
- De hát csak egyszer találkoztál Ryannel.
- Igen, de eddig Spencerrel is. – felelte Kristin.
- Igazad van. – nevettem el magam.
- Kicsit furcsa volt, mert eleinte úgy gondoltam, hogy nem a te eseted, de hát a kivételek vonzzák egymást. – mondta, miközben segített elvinni a piszkos csészéket.
- Igen, először én is így voltam vele. – válaszoltam – De aztán rájöttem, hogy több közös van bennünk, mint gondolnám. Lehet, hogy eddig nem ilyen típusú pasijaim voltak, de ha egyszer egy ilyen srácba szeretek bele, nincs mit tenni.
- És nem is kell! – tette hozzá Kristin.

A nap hátralévő részét együtt töltöttük. Több hete találkoztunk utoljára, így már nagyon hiányzott. Egész életünkben közel álltunk egymáshoz, annak ellenére is, hogy sokszor több ezer kilométer volt köztünk. Amikor Kristin leérettségizett, egy dél-kaliforniai egyetemre ment tanulni, így csak hétvégenként láttam. Vagyis láthattam volna, ha akkor én már nem versenyeztem volna, így olyan is előfordult, hogy hetekig nem találkoztunk.

Miután apánk meghalt, én ismét egyetemre mentem, Kristin pedig munkát vállalt egy nagy cégnél, ami megint csak okot adott a kevesebb együtt töltött időre. Aztán persze az sem segítette a helyzeten, hogy én Miamiba költöztem. Kristin eleinte gyakran meglátogatott, de aztán megismerte a jelenlegi vőlegényét, Adamet, így egyre ritkábban jött.

Nem mondom, hogy túlságosan eltávolodtunk volna egymástól, viszont sajnos nem találkozhattunk annyit, amennyit akartunk. Ezt persze nagyon bántuk mindketten, és nem telt el olyan nap, hogy ne gondoltunk volna a másikra, de a felnőtté válás egyik része az, hogy megbirkózzunk a problémáinkkal, és ezt nekünk sokszor meg is kellett tennünk.

- Tudsz adni egy törülközőt? – jött be este a szobámba Kristin.
- Aha, persze. – feleltem, majd kimentem a folyosóra, és elővettem az említett tárgyat az egyik szekrényből.
- Nem furcsa egy olyan házban élni, ami nem a tied? – kérdezte a nővérem.
- A munkám miatt kénytelen vagyok megszokni. – feleltem röviden.
- És mikor mész vissza Miamiba?
- Nem tudom. Nem rég hosszabbítottuk meg a szerződésem, így egy ideig még Quanticoban maradok. – feleltem.
- És nem hiányzik Miami? Az ottani élet, a munkád, a barátaid…
- Persze hiányoznak…Ryant leszámítva. De jól érzem magam itt is. És ha lesz egy kis szabadidőm a közeljövőben, majd meglátogatom őket. – feleltem mosolyogva.
- Igen, igazad van. – válaszolta Kristin.

Pár perccel később Kristin elvonult zuhanyozni, és mivel én már ezen túl voltam, befeküdtem az ágyamba, és nyugovóra hajtottam a fejem, ugyanis holnap ismét vár a kemény munka.

Egy éjszaka ajándéka - 13. rész

- Kicsim, megmondtam, hogy csak vacsora után ehetsz sütit! – szóltam rá Ericre.
- Tudom, anya, de annyira jó illata van. – nézett rám boci szemekkel a fiam – Had egyek csak egyet! – kérlelt.
- Majd, ha megetted a sült husit. – feleltem, majd leültettem az asztalhoz – Ráadásul még nem is köszöntél Victoria néninek.
- Szia! – integetett neki Eric.
- Szia nagylegény! – adott neki egy puszit a barátnőm, majd ő is helyet foglalt.

Kimentem a konyhába, majd nem sokkal később egy tál sült csirkével, és egy másik tál sült krumplival tértem vissza. Nem rég értünk haza, így nem volt időm flancosabb ételt készíteni.

Mire visszaértem, Eric már nagyban mesélt Victoriának a Forma-1-ről. Nagyon lelkes volt, és minden egyes részletet elmondott a hétvégével kapcsolatban. Amikor Victoria elbambult, vagy mondott nekem akár egy szót is, Eric rögtön rászólt, hogy figyeljen. Kicsit sajnáltam a barátnőmet, de Eric annyira aranyos volt, hogy nem volt szívem leállítani.

- …és akkor hazajöttünk, ami nagyon rossz volt, mert vége lett az egésznek – fejezte be a mesélést pár perc múlva a fiam.
- Biztos nagyon jó lehetett! – mondta Victoria.
- Akkor most már nekiállhatsz az evésnek. – szólaltam meg – Még a végén kihűl a husi.
- Oké, anya. – felelte Eric, majd nekilátott a vacsorának.

Miután végeztünk, és Eric megkapta a sütijét, felvittem az emeletre, lefürdettem, meséltem neki egy mesét, és lefektettem aludni. Általában kicsit később szoktam ezt megtenni, de a vacsora végére már nagyon elfáradt, és láttam rajta, hogy számára is megterhelő volt ez a hétvége, így jobb volt neki, hogy hamarabb feküdt le. Ráadásul holnap reggel korán kell kelnie, mert kezdődik a hét, és Ericnek oviba kell mennie, míg én dolgozom.

- Bocsi, hogy eddig tartott, csak nem találtam a mesekönyvet. – tértem vissza aztán Victoriához.
- Áh, semmi baj. Elfoglaltam magam. – lapozgatott egy újságot, de aztán letette – Na de mesélj! Milyen volt ismét találkozni Nicoval? – faggatott.
- Egészen más, mint amikor először találkoztunk. – feleltem.
- Ebben biztos vagyok, ugyanis akkor gyakorlatilag a megszállottja voltál, majd egy alkoholban gazdag buli után a hotelszobájában kötöttetek ki, majd szexeltetek, de te terhes lettél, most itt van Eric, és azért akartál vele másodjára találkozni, hogy ezt elmondd neki. – mondta Victoria.
- Köszönöm, hogy röviden összefoglaltad az életem elmúlt 5 évét. – feleltem, mire a barátnőm csak elnevette magát.
- És mit szólt hozzá Nico?
- Az az igazság, hogy nem mondtam el neki. – szégyelltem el magam.
- De hát miért? – értetlenkedett Victoria – Ezért mentél ki a versenyre, ráadásul ennél jobb lehetőséged nem is lehetett volna rá.
- Tudom, de ez akkor sem könnyű! Nem csak annyiból áll, hogy odaállok elé, és kinyögöm neki.
- Öhm…szerintem igen. – nézett rám Victoria – Így kell beszélni.
- De most nem csak a beszédről van szó, hanem a következményekről is. Hiába egyeztem bele, hogy beszélek Nicoval, mégis úgy gondolom, hogy jó a mostani helyzet.
- Catalina Salvador! Ilyet még egyszer meg ne halljak!
- Mindenki ezzel piszkál, de nem értem, miért szólnak bele az életembe. Az én fiamról van szó, és ez az én döntésem, szóval hagyjátok is rám. – akadtam ki.
- De mi csak segíteni szeretnénk. Ráadásul Carlos annyi mindent megtesz értetek, hogy megérdemli, hogy legyen beleszólása néhány dologba.
- De nem egy ilyenbe! – emeltem fel a hangom – Ez egy hatalmas döntés, amit nekem kell meghoznom!

Ekkor meghallottam, hogy Eric elkezd sírni, így elindultam felfelé a lépcsőn.

- Amúgy csak annyit, Lina, hogy habár ez a döntésed, de Eric jövője. – szólt utánam Victoria.

Visszanéztem rá, majd a földre szegeztem a tekintetem, és pár másodperc múlva így folytattam az utamat a fiam szobája felé.

- Mi a baj, kicsim? – kérdeztem tőle, miközben magamhoz öleltem, és a hátát simogattam.
- Kiabálást hallottam. Azt hittem, hogy valami baj van. – felelte Eric szipogva.
- Semmi baj, szívem. Csak anyucinak nem tetszett valami. – feleltem mosolyogva.
- De mi nem tetszett?
- Ez nem fontos. – vágtam rá – Mit szólnál, ha te visszabújnál, én pedig hoznék neked egy kis kakaót?
- Az nagyon jó lenne.
- Rendben. Akkor mindjárt jövök. – feleltem, majd elhagytam a szobáját.

Mire azonban leértem a földszintre, Victoria már nem volt ott. Körbenéztem szinte az egész házban, még a mosdóba is bekopogtam, de aztán megláttam, hogy a táskája sincs ott, így rájöttem, hogy a kis kirohanásom után inkább elment. Rosszul éreztem magam miatta, mert legbelül tudtam, hogy igaza van, ráadásul nem ő volt az első ember, akit megbántottam mostanában ezzel a témával kapcsolatban.

A konyhába mentem, majd gyorsan csináltam egy kakaót, és visszamentem Erichez. Azonban mikor benyitottam a szobájába, ő már aludt. Mosolyogva takartam be, majd kimentem, hogy hagyjam aludni.

Jobb híján, én ittam meg a kakaót, majd utána gyorsan lezuhanyoztam, és rendbetettem magam. Reménykedtem benne, hogy holnap visszaáll az életem a rendes kerékvágásba, és nem kell többet idegeskedtem a Nicos ügy miatt. Bevallom, nem sértődtem volna meg, ha 1-2 évig nem jönne fel újra a téma.

De tudtam, hogy ez szinte lehetetlen, ugyanis ismerem a bátyámat, és emellett még attól is kellett félnem, hogy mit szól Vitalyhoz, hiszen lehet, hogy pár nap múlva randizom vele.

Elkerülhetetlen szerelem - 45. rész

Sziasztok! Bocsi, hogy magamhoz képest kicsit soká jött az új rész, hiszen tegnapra terveztem ezt, de olyan rosszul voltam, hogy kénytelen voltam egyáltalán a gép elé ülni is. Viszont most újra jelentkezem, és jó olvasását kívánok a részhez. :D Puszi! <3

Rémes éjszaka

Szerencsére Hotch szabadnapot adott nekünk másnapra, hogy kipihenjük magunkat az elmúlt pár nap megterhelő eseményei után. Jól esett már az alvás, hiszen erre nem sok lehetőségünk volt Chicagoban.

Úgy döntöttünk, hogy ezt az estét külön töltjük Spencerrel, mert tudtuk, hogy ha egy ágyban alszunk, abból nem alvás lesz, viszont a pihenés mindkettőnkre ráfért. Persze a szabadnapunkat majd együttöltjük, aminek kifejezetten örültünk.

Spencer kirakott a házamnál, majd egy igencsak hosszúra nyúlt búcsúcsók után bementem. A bőröndömet az ajtó mellett hagytam azzal az ürüggyel, hogy most fáradt vagyok, és amúgy is ráérek holnap kipakolni, ezért csak a szükséges dolgokat vettem ki belőle, mint pl. a fogkefémet vagy a telefontöltőmet.

Egy gyors zuhanyzás után már dőltem is be az ágyba, és olyan gyorsan el is aludtam, hogy az éjjeli lámpát is elfelejtettem lekapcsolni.

Azonban nem volt nyugodt az éjszakám, ugyanis megint előjött a rémálmom. Minden úgy történt, mikor Chicagoban, mikor először álmodtam ezt. A tó, a vízből kiemelkedő női alak, és az a bizonyos mondat; Menekülj!

Sírva riadtam fel. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és kikeltem az ágyból. Lementem a konyhába, és töltöttem magamnak egy pohár tejet. Mikor kicsi voltam, és rosszat álmodtam, vagy akármi más bántott, apa mindig töltött nekem tejet, ami nagyon megnyugtatott. Tett bele fahéjat is, ami igencsak különleges ízt adott neki, így „apu tejcsijének” hívtam ezt az italt.

Akármennyire is jó volt felidézni ezt, az agyamban inkább az járt, hogy mi okozhatja a rémálmot. Ez már nem első alkalom, és attól tartok, hogy nem is az utolsó. Az az e-mail, amit pár napja kaptam talán jobban izgat, mint gondoltam. Azt hittem, hogy hamar túlteszem magam rajta, és nem is akartam vele foglalkozni, de talán a tudatalattim ezt máshogy teszi.

Ránéztem a sütő órájára. 4:23 perc volt. Miután megittam az egész bögre tejet, a bögrét a betettem a mosogatóba, majd visszamentem a szobámba, befeküdtem az ágyba, és próbáltam visszaaludni. Ez azonban elég nehezen ment, hiszen attól tartottam, hogy ha elalszom, megint előjön a rémálmom, és ha sikerült is kicsit elbóbiskolnom, félálomból riadtam fel, nehogy megint rosszat álmodjak. Aztán reggel 7 körül a szervezetem nem bírta tovább az alvásnélküliséget, és sikerült végre elaludnom.

Másnap egészen negyed 1-ig fel sem keltem. Akkor is csak azért voltam kénytelen kikelni az ágyból, mert meghallottam a csöngő hangját. Felkaptam a köntösömet, belebújtam a papucsomba, és kómás fejjel mentem le ajtót nyitni. A túloldalon álló személy valószínűleg nagyon ideges lehetett, hiszen kb. 3 másodpercenként újracsöngetett, és ezzel kezdett engem is magára haragítani.

Azonban az összes haragom elszállt, mikor megláttam, hogy ki áll előttem, miután kinyitottam az ajtót.

- Kristin! – ugrottam a nyakába – Szia! Hogy hogy itt vagy? Nem mintha baj lenne, csak nem szóltál, hogy jössz.
- Szia Alyssa! – adott egy puszit – Ez egy hosszú történet. Bemehetek?
- Persze. Gyere csak! – tessékeltem be, és segítettem neki behozni az egyik bőröndjét – Mi járatban vagy errefelé?
- Durván összevesztünk Adammel. – válaszolta a nővérem – Anya elutazott, és amúgy is gondoltam már, hogy meglátogatlak, ráadásul így távol vagyok Adamtől is.
- De mi történt? – ültünk le a kanapéra.
- Megemlítettem neki, hogy nincs jó hatással a kapcsolatunkra, hogy állandóan dolgozik, ráadásul volt már olyan, hogy igencsak furcsa állapotban jött haza, és kezdtem attól félni, hogy a munkája nem is tart olyan későig, és utána talán máshol mulatja az időt. Ezen ő persze kiakadt, és a szememre vetette, hogy belőle élünk meg, ezért ne gyanúsítgassam, és elviharzott otthonról. Én pedig rögtön összepakoltam, és a következő géppel jöttem is ide. – mesélte el gyorsan Kristin.
- Mondtam én, hogy valami nincs rendben azzal a sráccal. – feleltem.
- Remélem, hogy ez csak egyszeri kiakadás volt, hiszen mióta megismertem, nem viselkedett még így. – hajtotta le a fejét a nővérem – Nem baj, ha itt maradok pár napig?
- Dehogyis! – öleltem meg – Addig maradsz itt, ameddig csak akarsz.
- Köszönöm, Alyssa! Annyira jó, hogy vagy nekem. – ölelt meg most Kristin.
- A testvérem vagy. Mindig számíthatsz rám! – mosolyogtam rá – Nem vagy éhes?
- De! Ma még alig ettem valamit, ráadásul tudod, milyen a repcsis kaja… - forgatta a szemeit.
- Igen. Sokat repültem. – nevettem – Bár az FBI magángépén más van, szóval…
- Ne csináld, Alyssa! – fenyegetett viccesen Kristin.
- Oké. – nevettem – Csinálok reggelit…vagyis ebédet. – néztem az órára.

Közösen aztán sikerült összehoznunk egy laza fogást, ami sült pulykamellből és salátából állt. Sőt, Kristin még egy sütit is összedobott gyorsan, ami igencsak jól esett, hiszen rég ettem már igazi házi sütit.

- Mi a programod mára? Nem kell dolgoznod? – kérdezte Kristin ebéd után az asztalnál ülve.
- Szerencsére nem. Tegnap késő este értünk haza Chicagoból, így szabadnapot kaptunk mára. – feleltem.
- És mi van azzal a Spencerrel, akiről meséltél, mikor Los Angelesben jártál? – kíváncsiskodott Kristin.
- Hát…összejöttünk. – feleltem mosolyogva – Ryan után sikerült újra szerelembe esnem.
- Jaj, húgi, annyira örülök nektek. A Ryannel való szakítás tényleg kikészített, ezért megérdemelted, hogy újra boldog legyél egy pasival.
- Igen, erre szerencsére én is rájöttem. – mosolyogtam – Nincs kedved megismerni Spencert? Úgy volt, hogy a mai napot együtt töltjük, de most, hogy itt vagy, ezt megoldhatjuk hármasban is. – ajánlottam fel.
- Nem akarom elszúrni a romantikus napotokat, szóval legyél csak vele.
- Kristin, ne csináld! Spencerrel így is sokat vagyunk együtt, a pszichológusok szerint talán túl sokat is, ráadásul tudod, milyen fontos vagy nekem. Szeretném, ha megismernéd a szívem választottját.
- Rendben. – egyezett bele végül a nővérem – De ajánlom, hogy elkápráztasson ez a Spencer!
- Ezt garantálhatom! – pattantam fel az asztaltól, és mentem a telefonomért, hogy felhívjam a barátomat, és közöljem vele, hogy kicsit változott a terv.

Alyssa ruhái: