Elkerülhetetlen szerelem - 27. rész

Sziasztok! Mint látjátok, sajnos nem jött össze az írás a nyaraláson, de ma sikerült összehoznom egy részt. A Nem kívánt álomhoz hétvégén szeretnék új részt feltenni, de nem tudom mennyire lesz megoldható, ugyanis ma elviszik a gépem. :S De minden tőlem telhetőt megteszek. Addig is jó olvasást! :) Puszi <3

Kikapcsolódás LA-ben

Szerencsére másnap hagyott a családom aludni, így 11-kor viszonylag kipihenten ébredtem. Magamra kaptam a köntösömet, és levonultam a konyhába.

Anyukám szokás szerint már ott sürgött-forgott, a nővérem pedig valószínűleg a vőlegényével beszélt telefonon, ugyanis ezt hallottam:

- Sajnálom baby, de tudod, hogy most itt van Alyssa. Olyan rég láttuk egymást, és szeretnék egy kis időt vele tölteni…jó rendben…akkor holnap találkozunk…szeretlek, szia! – azzal letette a telefont, és mosolyogva köszöntött, mikor meglátott – Jó reggelt hétalvó! Ugye kialudtad magad?
- Ennyi alvás után nagyjából. – feleltem – Adam volt az?
- Aha. Nagyon hiányol engem.
- Miattam nem kell elhanyagolnod.
- Alyssa! Tudod, hogy szívesen vagyok veled. A testvérem vagy, imádlak, és ezt Adamnek is meg kell értenie.
- Te tudod. – hagytam rá.

Soha nem találkoztam még Kristin pasijával, de abból kiindulva, hogy nem tetszik neki, ha a menyasszonya a húgával akar lenni, nem tűnt túl szimpatikusnak. Persze igazságtalan ennyiből megítélni valakit, szóval reménykedtem benne, hogy ez az Adam egy kedves srác, és jól döntött a nővérem, hogy hozzámegy feleségül.

- Mit kérsz reggelire csillagom? – tett le elém egy pohár narancslevet anya, miközben én leültem a konyhapulthoz.
- Nem is tudom… - gondolkodtam el.
- De én előrelátó voltam, és elkészítettem neked a kedvencedet. – mondta anya mosolyogva, majd letett elém egy tányért, amin frissen készített palacsinta volt juharsziruppal és tejszínhabbal.
- Fel akarsz hizlalni? – nevettem el magam.
- Rád férne 1-2 plusz kiló. – válaszolta.
- Ne is próbáld meg leállítani, úgysem fog menni. – súgta oda Kristin.

Elnevettem magam, majd hozzákezdtem a reggeli elfogyasztásához. Miután végeztem, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd visszamentem Kristinhez és anyához.

- Mi legyen a mai program? – kérdeztem tőlük.
- Azt hittem, hogy pihenni szeretnél a szabadnapodon. – felelte anya.
- Én csak szeretnék veletek lenni. Rég tarthattunk már egy jó kis „csajos napot”.
- Mi lenne, ha elmennénk szépítkezni? – osztotta meg Kristin az ötletét velünk.
- Én nem akarok idegen férfiak előtt levetkőzni. – makacskodott anya.
- Nem kell levetkőznöd, ha nem akarod. – mondtam.
- Igen, bár egy sexy, fiatal mexikói srácnak én még úgy is ledobnám a ruháimat, hogy vőlegényen van. – nevetett Kristin.
- Nyugi, anya! Jól fognak esni azok a kezelések. – győzködtem.
- Egye fene! – sóhajtott.
- Ez a beszéd. – lelkesedtem be – Hozom a táskám, és indulhatunk is. – mentem fel az emeltre.
- Már előre félek. – hallottam anya hangját.

Húsz perccel később már Los Angeles egyik legjobb szépségszalonjában ültünk. Míg anyát a kozmetikus vette kezelésbe, addig mi Kristinnel beültünk egy pedikűrre.

- Annyira jó ellazulni egy kicsit. – jegyezte meg a nővérem.
- Igen. Nem tesz jót a lábnak, ha magas sarkúban vadászol gyilkosokra. – nevettem – Amúgy mesélj Adamről! Mikor találkozhatok a lovagoddal?
- Most éppen sok a munkája, ezért sem tudott eddig átjönni hozzánk, hogy találkozzon veled. – magyarázkodott Kristin.
- De azért szeretném megismerni a srácot, aki feleségül veszi a testvéremet.
- Tudom. Majd intézkedem. – mosolygott.

Miután rendbe tetettük a lábunkat, kértünk még egy masszázst, és egyéb kezeléseket, majd 3 és fél órával az érkezésünk után megújulva hagytuk el a szalont. Mivel igencsak megéheztünk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ebédelni abba az étterembe, ahova már gyerekkoromban is sokat jártunk.

Az említett hely egy apró, családi étterem volt, falakon néhány olyan képpel, amik az itt ebédelt hírességekről készültek. Az asztalok szabályos elrendezésben álltak, rajtuk friss virággal, és az odavaló sóval és borssal. Egy tipikus régimódi, amerikai étkezde volt.

- A Johnson-család! De rég láttalak titeket! – hallottuk meg az egyik tulajdonos jellegzetes, éles hangját, amint megpillantott minket kifele jövet a konyhából.

Ő volt Janett Harison. A férjével, Peterrel vezették az éttermet már közel 20 éve. Sokat játszottam kiskoromban a gyerekeikkel, Amyvel és Aidennel.

- Jó napot Mrs. Harison. – köszöntem.
- Úristen…Alyssa? Te vagy az? – döbbent le a nő – Mikor utoljára láttalak, épphogy elkezdted a gimit.
- Igen, rég találkoztunk már. – feleltem.
- Gyertek, üljetek le! Máris hozunk nektek valami isteni ételt, amit még a törzsvendégeink sem kapnak. – mondta Mrs. Harison, majd eltűnt a konyhában.
- Tényleg nagyon rég voltam már itt. – néztem szét – Sok minden megváltozott.
- De a falon lévő dedikált Alyssa Johnson-kép még mindig itt van. – hallottam meg Janett férjének, Peternek a hangját – És mindenki megcsodálja, aki betér.
- Jó napot Mr. Harison. – öleltem meg – Jó újra látni.
- Téged is Alyssa. Hallottuk egyre sikeresebb vagy az új munkádban.
- Próbálok jól teljesíteni. – feleltem szerényen.
- És megérkezett már a szőke herceg a fehér lovon? – faggatott Peter.
- Egyelőre hagyja csak a lovát az istállóban. – nevettem.
- De a szerelemre mindenkinek szüksége van. Én sem jutottam volna el idáig az én Janettem nélkül.
- Jó látni, hogy még mindig ilyen boldogok. – mosolyogtam.
- Azt mondják, az örök szerelem nagyon ritka, de szerencsére minket megtalált.

Ekkor Mrs. Harison megjelent három tál étellel, majd miután letette elénk, hozzáfogott a meséléshez. És ha ő egyszer elkezd beszélni, hosszú ideig nem hagyja abba!

Alyssa ruhái:

Díj

Sziasztok!

Visszatértem a nyaralásból. Ahogy bekapcsoltam a gépet, és feljöttem a blogomra, megláttam, hogy kaptam egy díjat, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Köszönöm Hooligirlnek és Carlie-nak! Nagyon sokat jelent ez nekem. :)

A szabályok:

1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küldd tovább 7 embernek!
5. Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Magamról:

1. Forma 1-függő vagyok, a kedvenc versenyzőm Nico Rosberg, de Nelsinho Piquet-et is szerettem, míg az F1-ben versenyzett, és újabban egyre jobban kezdem megkedvelni Vitaly Petrovot.
2. Olvasni csak fan fictiont szeretek.
3. Kicsit sorozatfüggő vagyok. xD
4. Imádom a focit, a kedvenc csapatom az Internazionale.
5. A kedvenc énekeseim Bruno Mars és Nicole Scherzinger.
6. Imádok bulizni és piálni. :D
7. Szeretnék a jövőben külföldön dolgozni, természetesen a Forma-1-ben, vagy más sportágban.

Akiknek továbbadom a díjat:

1. Nixííh
2. Noncsi
3. Alofun
4. Solya
5. Mystic
6. Icu
7. Szabus

Info: Új rész legkésőbb holnap este lesz. :) Puszi <3

Nem kívánt álom - 94. rész

Sziasztok! Itt az új rész, amihez jó olvasást kívánok! :) A jövő héten elutazom, de viszem magammal a gépet, és elvileg lesz internetlehetőség a szállodában, szóval remélhetőleg tudok majd írni. :) Drukkoljatok, hogy így legyen! ;D Puszi! <3

Nagyon meghatott apa beszéde. Éreztem, hogy a szívéből jött, és hogy igazán büszke rám, ami nagyszerű érzés.

- Köszönöm! – öleltem meg a könnyimmel küszködve a koccintás után.
- Nincs mit. Ez az igazság. Boldogabb nem is lehetnék. – felelte.

Ezután mindenki hozzálátott a vacsorához. Én reggel ettem utoljára, és bár a felhajtás miatt nem vettem észre, nagyon éhes voltam már.

Az előétel füstölt lazac volt. Ezután következett a leves, ami vadragu leves volt cipóban. Főételként új-zélandi báránybordát, óriás laposhal filét gyömbéres újhagymával, egyben sült szarvasmarha rostélyost szolgáltak fel különféle köretekkel, valamint a vegetáriánusoknak ricottával és spenóttal töltött raviolit bazsalikomos paradicsommártással. Desszertként pedig rengetegféle sütemény közül választhattak a vendégek.

A vacsora végére Nicoval alig tudtunk megmozdulni, és ahogy láttuk, a többiek is degeszig ették magukat. Örültem, hogy az étellel sem volt semmi probléma.

Nem sokkal később elvonultam átöltözni, ugyanis kényelmetlen volt már a hatalmas esküvői ruhám. Persze tipikus nőként, és már boldog feleségként legszívesebben életem hátralévő részében nem vettem volna fel mást, azért jobbnak láttam, ha átveszek egy könnyedebb ruhát. Ebben a nővérem, Amanda és a barátnőm, Roxanne segítettek.

- Annyira gyönyörű volt minden. – lelkesedett Amanda.
- Azért ebben nekem is van érdemem. – húzta ki magát Roxanne, aki tanúként tényleg rengeteget segített az előkészületekben.
- Tudom, és köszönöm. – öleltem meg – Mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki segített összehozni ezt a „bulit”.
- Nico is nagyon jól néz ki. És látszik rajta, hogy mennyire boldog, amiért most már a felesége vagy. – jegyezte meg Roxie.
- Igen. Nem akarok semmit elkiabálni, ugyanis messze van még a reggel, de nem is lehetett volna szebb ez a nap. – mondtam fülig érő szájjal – Hozzámentem a tökéletes pasihoz egy tökéletes esküvőn.
- Na vedd le a ruhád, mielőtt elhányom magam ettől a dumától. – segítette le rólam az említett darabot a nővérem.
- Te semmit nem változtál Amanda! – feleltem, mire Roxie elnevette magát.

Bő 10 perccel később már az új ruhámban táncoltam az újdonsült férjemmel…majd persze az apukámmal, a nagypapámmal, a barátaimmal, és a maradék 200 vendéggel.

Éjfélkor Nicoval felvágtuk az esküvői tortát. Miután mindenki elfogyasztotta a desszertet, tovább folytatódhatott a bulizás. Én reggel 4-re kerültem ágyba. Roxie és az esküvőszervező megígérték, hogy elrendeznek mindent, így mi Nicoval nyugodtan elvonulhatunk eltölteni a nászéjszakát. Persze abból annyi lett, hogy fáradtan és félrészegen bedőltünk az ágyba, és másnap délig fel sem keltünk.

Reggel azonban olyan boldogan ébredtem, mint még soha, hiszen ez volt Nicoval az első napunk férjként és feleségként.

- Jó reggelt baby! – csókoltam meg a szerelmemet.
- Jó reggelt asszony! – felelte Nico viccesen.
- Ne hívj így. Ettől öregnek és kövérnek tűnök. – nevettem.
- Akkor jó reggelt baby! – mondta, majd ő is megcsókolt.

Miután sikerült kikelni az ágyból, próbáltuk normális állapotba hozni magunkat a nagy buli után, majd visszamentünk az esküvő helyszínére, hogy megnézzük, hogy megy a pakolás és a takarítás. Mire odaértünk, már csak az utolsó simításokat végezték, és már szinte mindent elraktak.

Ezután Nicoval elmentünk sétálni egyet a városban. Fagyiztunk, majd leültünk a tengerpartra és élveztük az újdonsült házasok életét.

- Olyan furcsa, hogy már férjnél vagyok. – szólaltam meg – Régebben azt hittem, hogy 30 éves korom előtt nem megyek férjhez, hanem a munkára koncentrálok…de aztán találkoztam veled, és mindent tönkretettél. – nevettem.
- Azt hiszed, hogy nekem az volt a célom, hogy ilyen fiatalon feleségül vegyek egy hollywoodi filmsztárt? –
nevetett Nico is.
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy habár egyáltalán nem számoltunk a másikkal, boldogabbak vagyunk egymással, mint bárki mással.
- Ez tökéletesen igaz. – csókolt meg.

Pár óráig még a tengerparton ültünk, és beszélgettünk, majd visszamentünk a lakásba, és elbúcsúztunk a barátainktól és rokonainktól, akik ma utaznak haza. Jó volt kettesben maradni Nicoval, és eltölteni az első házas esténket. Végre megejthettük a nászéjszakát is.

Másnap találkoztam az egyik helyi tv producereivel, akikkel egy új műsorról fogunk beszélgetni, melynek talán én leszek a műsorvezetője. Meglepően kedvesen viselkedett velem mindenki, és hamar szinte mindenben egyetértettünk, így el is fogadtam az ajánlatukat.

Hazaérve alig vártam már, hogy megoszthassam Nicoval, hogy kaptam egy itteni munkát, így 100 %, hogy ideköltözhetek hozzá. Az elkövetkezendő napokban elintéztem mindent, amit kellett, majd Nicoval Los Angelesbe repültünk, hogy összepakoljuk a cuccaimat. Kellett adnom még ott néhány interjút, melyek alatt mindenki azt kérdezgette tőlem, hogy biztos vagyok-e abban, hogy megérte feladni a régi életemet egy olyan srácért, akit alig több, mint féléve ismerek. Persze a válaszom mindig ugyanaz volt: azért teszem mindezt, mert biztos vagyok az érzéseimben, és tudom, hogy az új munkámban is sikeres lehetek, ráadásul a boldogság már adott Nico mellett.

Tehát teljesen biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem. Nicoval nagyon erős a kapcsolatunk, sok mindent kibírt már, és ki fog a jövőben is. Bár remélem, hogy erre nem nagyon kerül sor. Tudom, hogy ő az a férfi, akivel családot alapítok majd, és akivel leélem az életem. Mióta vele vagyok, minden nap találok okot arra, hogy boldog legyek, és teljesen máshogy érzem magam, mint a volt pasijaimmal.

Visszaérve Monacoba kipakoltuk a dolgaimat Nico lakásába, és elkezdtük élni az új, közös életünket.

Kimberly ruhája az esküvő utáni bulin:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 26. rész

A takarító

Míg Rossi a nővel beszélgetett, és próbáltak rájönni, hogy hol lehet Michael, én felhívtam Hotchot, hogy elmondjam neki, hogy valószínűleg megvan a tettes.

- Hotchner! – vette fel a telefont.
- Hotch, Alyssa vagyok. Szinte biztos, hogy ez a Michael a tettes. Viszont van egy rossz hírünk; nincs itthon. Rossi most beszél a szomszédjával, hogy kiderítsük, hol is lehet. – mondtam.
- Rendben. Amint megtudtok valamit, hívjatok! Szólok a többieknek, hogy álljanak készenlétben, ha esetleg bevetésre kerülne sor.
- Oké. – feleltem, majd bontottam a vonalat, és visszamentem Rossiékhoz.

Az említett éppen a szomszéd nőt kísérte ki az ajtón.

- Köszönjük asszonyom, sokat segített. – mondta neki – Viszlát!
- Sikerült kideríteni valamit? – kérdeztem.
- A nő azt mondta, hogy mivel jóban voltak Michaellel, sokat beszélgettek, és a férfi egy Sarah Collins nevű lányról panaszkodott neki, aki az iskolai zenekar tagja.
- Mivel késő délután van, nagy rá az esély, hogy Sarah még mindig az iskolában van. – jegyeztem meg.
- Igen, és mivel a tettes szeret nyílt helyen végezni az áldozataival, Sarah veszélyben lehet. – válaszolta Rossi.
- Akkor igyekezzünk!

Visszamentünk a kocsihoz, és igen gyors tempóban az iskola felé vettük az irányt. Útközben felhívtam Hotchot, és értesítettem őket arról, amit kiderítettünk, ő pedig rögtön szólt a többieknek, és mindannyian elindultak a sulihoz.

Mire megérkeztünk, már ők is ott voltak, így közösen álltunk neki megkeresni Saraht, és ez álltak Michaelt is.

- Jó napot! Segíthetek valamiben? – jött velünk szembe egyszer csak az igazgatónő.
- Úgy gondoljuk, hogy a gyilkos visszatért, és veszélyben van egy Sarah Collins nevű lány. – magyarázta Hotch – Hol van a zenekari próba?
- Az emeleten, a 123-as teremben. – felelte a nő kissé idegesen – Nem kéne kiüríteni az iskolát?
- Ha a diákok tudnának arról, hogy mi folyik itt, és pánikba esnének, a gyilkos is könnyen elveszítheti a kontrollt. – mondta Morgan – Az első emelet kivételével tereljék ki a diákokat, de úgy, hogy ne keltsenek feltűnést!
- Rendben, máris intézkedem. – sietett el az igazgatónő.

Ekkor azonban lövést hallottunk az emeletről, amit sikoltások követtek.

- Most már biztos, hogy itt van. – jegyezte meg JJ.
- Be kell jutnunk anélkül, hogy pánikot keltenénk. – szólt közbe Prentiss.
- Irány az emelet! Talán megsérült valaki. – mondta Hotch.

Így hát mindenki elindult fel a lépcsőn, a 123-as terem felé. Mikor a terem közelébe értünk, kiabálásra lettünk figyelmesek.

- Kussoljon el mindenki, különben kinyírom a csajt! – üvöltött feltehetőleg Michael.
- Kérem, engedjen el! Én nem ártottam magának semmit. – hallottuk egy lány kétségbeesett hangját.
- Majd akkor mentek el, ha én azt mondom. Meg kell szabadítanom a világot az olyan lusta, nagyképű és elkényeztetett mocskoktól, mint ti. – felelte Michael.
- Michael Stamps, itt az FBI! – kiabált be Hotch – Engedje el a diákokat!
- Dehogy engedem! Bűnhődniük kell! – szólt vissza Michael.
- Nem, ez nem igaz. Ők nem tettek semmi rosszat maga ellen.
- De a világ ellen igen. Megvolt az esélyük a változásra, de nem éltek vele.
- Ez meg miről beszél? – fordultam Spencer felé.
- Talán egy úgynevezett takarító. Az ilyenek úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen, bizonyos embereknek meg kell halniuk. Szerintük jót tesznek a gyilkolással. – felelte.
- Mr. Stamps, rengeteg diák van benn. Lehet, hogy vannak olyanok, akik nagyon is jó életet élnek, és sokat tesznek a közösségért. – beszélt Hotch tovább a gyilkoshoz.
- Ne jöjjön nekem ezzel a dumával! Tudom én, hogy kikkel kell végeznem. – válaszolta Michael, majd egy újabb lövést hallottunk.
- Bemegyünk! – mondta Hotch, majd berúgta az ajtót.

Benn eluralkodott a pánik. A diákok sikítoztak, többen el is sírták magukat. Michael a tanári asztal mellett állt, kezében egy pisztollyal, amit Sarah fejéhez szegezett. Nem messze tőlük, az egyik pad mellett egy fiú feküdt vérző lábbal. Őt találta el az előző lövés.

- Tegye le a fegyvert Mr. Stamps! – mondta Morgan.

A tettes megijedt látva a sok FBI ügynököt, és kiejtette a kezéből a pisztolyt. Ezt kihasználva Sarah kiszabadult a fogásából, és mellénk rohant, Morgan és Hotch pedig megbilincselték Michaelt, és kivezették a teremből.

- Nyugodjon meg mindenki! – mondta Spencer a bennmaradt diákoknak – Most már minden rendben van. Elvittük a tettest, így nem árthat nektek többet.

A diákok kezdtek lenyugodni, és elhagyták a termet, a mentősök pedig eközben kivitték a megsebesült fiút.

Miután mindennel végeztünk a helyszínen, mi is elhagytuk az iskolát. Szóltam Hotchnak, hogy nem megyek vissza velük Quanticoba, ugyanis szeretnék egy kis időt a családommal tölteni. Szerencsére beleegyezett, hogy kicsit kimaradjak a munkából. Azt is elmondta, hogy Michael Stamps beismerte a gyilkosságokat, és Spencernek igaza volt, valóban egy „takarítóval” volt dolgunk, aki úgy gondolta, hogy javít a világ helyzetén, ha megszabadul az életet élvező, kissé arrogáns fiataloktól.

Este 10 körül értem végül haza. Anyukám már aggódott értem, de rögtön elmagyaráztam neki, hogy szerencsére elkaptuk a gyilkost, így most biztonságban vannak a South LA Középiskola tanulói.

Egy gyors vacsora, és zuhanyzás után elvonultam aludni, ugyanis eléggé elfáradtam a mai nap során. De ott a holnap, hogy együttlehessek az anyukámmal és a nővéremmel!

Képek az esküvőről

A díszítés:

Kimberly haja:

Kimberly ékszerei:

Kimberly cipője:

Kimberly csokra:

A torta:

Nem kívánt álom - 93. ész

Sziasztok! Elérkeztünk ehhez a részhez is, Kim és Nico összeházasodnak. :) Hosszú ideig vártam arra, hogy megírhassam ezt a részt. :P De most itt van, és jó olvasást hozzá! Nem sokára hozok hozzá képeket is, hogy jobban el tudjátok képzelni. Ahogy már a múltkor is megírtam, egy ideig nem leszek itthon, szóval a jövő hét közepéig biztos nem lesz új rész. De persze amint lehet, pótolom a lemaradásom. Puszi! <3

Habár az út a hoteltől a templomig csak tíz percig tartott, nekem mégis az örökkévalóságnak tűnt. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem; rettenetesen izgultam, és attól tartottam, hogy valamit elszúrok, közben pedig alig vártam, hogy végigvonulhassak a sorok között – Nico felé haladva -, és kimondjam a boldogító igent.

Mire megérkeztünk, hatalmas tömeg állt a templom előtt. Mindenki kíváncsi volt a nagy esküvőre. Roxie segített kiszállni a kocsiból – mivel ez a hatalmas ruhámmal nem bizonyult egyszerű feladatnak – és bekísért a templomba. Az előtérben megálltunk, és vártunk a szertartás kezdetére.

- Szia kicsim! – állt apa mellém, ugyanis ő fog az oltár elé kísérni.
- Jaj, szia! – öleltem át szorosan, vagyis amennyire a ruha engedte.
- Gyönyörű vagy! – láttam, hogy könnycseppek szöknek a szemébe – Minden apa álma látni a lányát, ahogy férjez megy. Tudom, hogy mennyire boldogok vagytok Nicoval, és most, hogy Amanda élete is rendeződött…nem is örülhetnék jobban.
- Örülök, ha örülsz. – mosolyogtam – Nagyszerű, hogy minden ennyire csodás jelenleg. A szeretteim boldogok, és csak ez számít. – éreztem, hogy az én szemem is kezd könnyes lenni.
- Ne sírj kicsim! Még a végén elkenődik a szép sminked. – nevetett apa, de közben a szemeit törölgette.
- Indulhattok Kimberly! – jött oda az esküvőszervező – Vegyél egy mély lélegzeted, és készülj fel rá, hogy nem sokára Mrs. Rosberg leszel.
- Már régóta vágyom erre, és annyira hihetetlen, hogy végre eljött ez a pillanat. – mondtam, majd a karomat apáé köré fontam.

Hirtelen felcsengett a nászinduló dallama, az ajtó kinyílt előttünk, mi pedig lassan elindultunk az oltár felé. Hamar észrevettem Nicot. Ott állt középen, és hatalmas mosoly jelent meg az arcán, amint megpillantott. Hallottam a vendégek sóhajait, és szavait az „utam” során, de csak arra tudtam koncentrálni, hogy odaálljak Nico mellé, és végleg összekössem vele az életemet.

Amint az oltárhoz értünk, apa elengedte a karom, és leült az első sorba.

- Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! – súgta oda nekem Nico.
- Te is. – feleltem mosolyogva.

Pár másodperc múlva a pap hozzálátott a beszédéhez.

- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy részesei legyünk, ahogy Kimberly Holly Kyle és Nico Erik Rosberg összekötik az életüket…

Bevallom, a felére nem figyeltem oda annak, amit mondott. Nagyon ideges voltam, ráadásul le sem tudtam venni a szemem Nicoról. Annyira felemelő érzés volt ott állni, és arra gondolni, hogy igen, ez velem történik meg. Én megyek feleségül egy ilyen nagyszerű férfihoz.

- Nico, fogadod-e hites feleségedül Kimberlyt, és maradsz vele, míg a halál el nem választ? – kérdezte a pap.
- Igen. – felelte határozottan a szerelmem.
- Kimberly, fogadod-e hites férjedül Nicot, és maradsz vele, míg a halál el nem választ? – fordult felém a pap.
- Igen. – válaszoltam.
- Ezennel törvényes férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatjátok egymást!

Nem is kellett többet mondania! Nico határozottan megcsókolt, amit én természetesen örömmel viszonoztam. Percekig csókolóztunk, és csak akkor hagytuk abba, mikor Roxanne sokatmondóan köhögött egyet mellettünk.

- Had mutassam be Mr. és Mrs. Rosberget! – mondta a pap, mire mi kézen fogva indultunk el az oltártól a kijárat felé.

Mikor kiértünk, ismét egymásnak estünk. Nagyon boldogok voltunk, és el sem akartuk engedni egymást.

Pár perccel később az egész násznép kiért, és mi egyesével fogadtuk a gratulációjukat. A templom előtt mindenkinek felszolgáltak egy pohár pezsgőt, majd elindultunk a lagzi helyszínére. Hatalmas mosollyal az arcunkon szálltunk be Nicoval a limuzinba.

- Annyira szeretlek! – öleltem át.
- Én is. – adott egy csókot – És látod, nem volt semmi baj.
- Tudom. Feleslegesen aggódtam. De hát, tudod, hogy milyen vagyok… - nevettem.
- Igen, tudom. – mosolygott – De én örülök, hogy ezt a lányt vettem feleségül, és vele fogom leélni az életemet.
- Szeretlek! – mondtam el még egyszer, bár Niconak minden percben el tudnám ezt mondani.

Nem sokára megérkeztünk, majd nagy üdvözlés közepette bementünk az épületbe, ahol már minden készen állt a „bulizáshoz”. Az asztalok gyönyörűen meg voltak terítve, az egész terem fel volt díszítve, és már lehetett érezni a vacsora illatát. Ennek mindketten örültünk, hiszen nagyon éhesek voltunk már! Stresszes ám a házasság!

Nem kevés időre volt szükség, mire mindenki elfoglalta a helyét, de este 7-kor megkezdték felszolgálni a vacsorát. Mielőtt bárki is hozzálátott volna az evéshez, a drága apukám megkocogtatva a poharát felállt.

- Szeretnék egy kis figyelmet kérni. – kezdett hozzá – Először is én is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljött, és részese lett ennek a gyönyörű napnak. Ma minden az imádnivaló lányomról, Kimberlyről, és a drága vejemről, Nicoról szól. Minden apa álma látni azt, hogy a gyerekei boldogok. És nekem nem is kell ennél több. A nagyobbik lányomra, Amandára is rátalált a szerelem, és neki hála, nem sokára új taggal bővül a családunk. És Kimberly…még mindig nem hiszem el, hogy férjhez mentél. Ott voltam a születésednél, az első lépéseidnél, amikor elkezdtél beszélni, és most is, amikor megházasodsz. Tudom, hogy Nicoval nagyon boldogok lesztek, hiszen nem láttam még nálatok szebb párt. Remélem, sok unokával ajándékoztok meg minket, és gyakran látogattok majd meg Phoenixben. Nem is szaporítanám tovább a szót, hiszen tudom, hogy már mindenki nagyon éhes. Sok boldogságot Kimberlynek és Niconak! – emelte fel a poharát apa – Éljen az ifjú pár!

Az utolsó mondatot mindenki megismételte, amit egy nagy tapsvihar követett.

Kimberly esküvői ruhája:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 25. rész

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a több, mint 10000 látogatót. :) Annyira jó érzés ez nekem. Másodszor pedig, a hétvégén elutazom. Előtte remélhetőleg teszek még fel egy részt a Nem kívánt álomhoz, de aztán pár napig nem lesz friss. Remélem megértitek. :) Puszi! <3

Amikor a gyanúsított segít

Visszaérve az őrsre, megkerestük Hotchot, hogy beszámoljunk neki a nem éppen sikeres utunkról.

- Hogy ment Kingleréknél? – kérdezte a főnök.
- Szörnyen. Nem igazán voltak együttműködőek. – felelte Emily.
- Semennyit nem tudtatok beszélni Markkal?
- Nem igazán. – válaszoltam.

Eközben Morganék is befutottak.

- Beszéltünk Donna szüleivel. Szerintük a lányuknak nem volt ellensége, és fogalmuk sincs, hogy miért tehették ezt vele.
- Itt vagyunk már egy napja, történt egy újabb gyilkosság, mégsem kerültünk közelebb ahhoz, hogy elkapjuk a tettest. – akadtam ki – Ez borzalmas!
- Mi mindent megteszünk Alyssa, de ez nem könnyű. – tette Morgan a kezét a vállamra.
- Tudom. – sóhajtottam – De ne álljunk itt tétlenül, csináljunk valamit! – jelentettem ki határozottan.

A következő fél órában az aktákat és a bizonyítékokat vizsgáltam át. Reménykedtem benne, hogy találok valami olyat, amit eddig nem vettünk észre, és segíthet. A munkámat aztán az egyik rendőrtiszt szakította félbe.

- Miss Johnson, valaki szeretne beszélni Önnel. – mondta.

Ledöbbentem, amikor megláttam, hogy ki áll a háta mögött.

- Jó napot! Beszélhetnénk? – kérdezte Mark Kingler.
- Persze, gyere csak be. – feleltem kedvesen.

Mark így is tett, majd leült velem szemben. Látszott rajta, hogy kissé kellemetlenül érzi magát.

- Nyugodj meg! Jól döntöttél, amikor idejöttél. – mondtam neki.
- Anyám szerint bolondok, ha azt gondolják, hogy közöm van a gyilkosságokhoz. – kezdett bele – És tényleg nem tettem semmit, de szívesen segítek, ha tudok.
- Köszönjük. Arról szeretnék beszélni veled, ami miatt kirúgtak a gimnáziumból.
- Remek. – húzta el a száját Mark – Azt hittem, hogy végleg elfelejthetem a dolgot.
- Nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, de kérlek, mondd el, hogy mi is történt.
- Rendben. Lily, a lány, akit megvertem, már hetek óta piszkált engem. Beszólogatott, ellopta a dolgaimat, és leégetett az egész suli előtt. Egyik nap úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és megütöttem. Erre ő erősen megkarmolta az arcom, mire én megütöttem még párszor….ennyi történt.
- Szóval szerinted a lány provokálta ki a tettedet? – kérdeztem.
- Igen. Nem vagyok én rosszfiú. Nem vagyok éppen a legjobb tanuló, de szorgalmas vagyok. Úgy érzem, hogy Lily tönkretette az életemet. – szomorodott el.
- Sajnálom. – feleltem halkan – Beszélek a lánnyal.
- Ő úgyis tagadni fog mindent. Mindig ezt teszi.
- De egy FBI-ügynököt és egyben helyszínelőt nem verhet át. – kacsintottam Markra – Köszönöm, hogy eljöttél.
- Amúgy még a suliba jártam, többször is láttam egy alakot az iskola körül ólálkodni. Mindenki furcsának tartotta, és röhögött rajta.
- És nem tudod, hogy hívják ezt az embert? – kérdeztem.
- Nem, de azt hiszem, hogy korábban a Flower streeti horgászboltban dolgozott.
- Remek. – kezdtem el tárcsázni Hotch számát.
- Segítettem?
- Ha ennek az alaknak köze a gyilkosságokhoz, akkor rengeteget. – feleltem.

Markot hazakísérte a rendőrtiszt, én pedig beszéltem a főnökkel.

- Mit derítettél ki? – kérdezte.
- Az előbb bejött Mark Kingler. Habár eddig ő volt az egyetlen gyanúsítottunk, biztos vagyok benne, hogy nem ő a tettes. Viszont említett valakit, aki gyakran ólálkodott az iskola körül. Nem tudja a nevét, csak azt, hogy hol dolgozott korábban. Mindjárt felhívom Garciát, hogy segítsen.
- Rendben. Rossival menjetek ki a hozzá.
- Oké. – feleltem, majd azt tettem, amit Hotch mondott.

Miután beszéltem Garciával, megtudtam, hogy Michael Stampsnak hívják azt az embert, akit keresünk. Garcia a címét is elmondta, hogy Rossival hamar ki tudtunk menni a házához, hogy beszéljünk vele.

Csakhogy a csöngetésre senki nem válaszolt senki. A hátsó ajtó nyitva volt, így be tudtunk menni a házba.

- Van itt valaki? – kérdezte Rossi, miután megbizonyosodtunk a biztonságról.
- Úgy tűnik, nincs. – feleltem – Csak reménykedni tudunk, hogy nem éppen egy újabb gyilkosságra készül.
- Michael, maga van itt? – hallottunk meg egyszer csak egy női hangot.

Az illető ledöbbent, amikor a keresett személy helyett minket látott meg.

- Öhm…jó napot! Kik maguk? – kérdezte.
- Alyssa Johnson és David Rossi. Az FBI-tól jöttünk. – válaszoltam.
- Michaelt keresik? – kérdezte.
- Igen. Tudja, hol van? – kérdezte Rossi.
- Nem. Arra számítottam, hogy itthon lesz. Ezért jöttem át hozzá. De mit akar tőle az FBI?
- Gyanúsítottként szeretnénk beszélni vele. – feleltem.
- Gyanúsítottként? Mivel vádolják?
- Gyilkossággal. – válaszolta Rossi.
- A két diákról van szó, akiket abban a középiskolában öltek meg?
- Igen, de Los Angeles nagy város. Miért rögtön erre az ügyre gondolt? – kérdeztem.
- Mert én is gyanakodtam már arra, hogy Michaelnek talán köze lehet hozzá.

Rossival egymásra néztünk. Mindketten tudtuk, hogy nagyon gyorsan meg kell találnunk a fickót.

Nem kívánt álom - 92. rész

Másnap Nicoval az esküvő utolsó simításain dolgoztunk, majd a nap végén elégedetten jegyeztük meg, hogy szerencsére mindent elintéztünki…vagyis Nico, mert én még mindig azon idegeskedtem, hogy talán megfeledkeztünk valamiről. A rokonainknak és a barátainknak már biztos az agyukra megyek, de szerintem normális, ha azt szeretném, hogy az esküvőm tökéletes legyen.

A nagy nap előtti napon azért még elmentem a helyre, ahol majd a szertartás utáni fogadás lesz, hogy meggyőződjek róla, hogy a díszítés is kész van már, és az ülésrenddel sincs semmi probléma.

- Kimberly! Gyere már! – jelent meg aztán késő délután Jessica és Roxie.
- Ti mit kerestek itt csajok? – kérdeztem, miközben az asztali díszeket rendezgettem.
- Érted jöttünk. – mondta Jessica – Az utolsó szingli estédet velünk töltöd, ugye emlékszel?
- Persze, hogy emlékszem. Csak még el kell intéznem pár dolgot. – feleltem.
- Nem csinálsz te semmit már Kimberly Holly Kyle! – mondta határozottan Roxie – Megfeledkezel pár óráig az esküvődről, és jól fogod érezni magad velünk.
- Rendben. – egyeztem bele – Menjünk!

Így hát kénytelen voltam tényleg kiverni egy kicsit a fejemből a másnapot. Az éjszakát egy hotelben fogjuk tölteni a barátnőimmel. Csapunk egy úgymond „lánybúcsút”, mielőtt hivatalosan is Mrs. Rosberg lennék. Nem tudom, hogy Nico végül is mit csinál az utolsó szingli estéjén, de nekem csak az számít, hogy holnap 2-kor ott legyen az oltár előtt, és elvegyen feleségül.

Negyed óra múlva megérkeztünk a hotelbe, ahol már ott voltak a barátnőim. Néhányukat már régóta ismerem, de hosszú ideje nem találkoztunk, mert ők még mindig Phoenixben élnek, így jó volt beszélgetni velük ennyi idő után megint.

Tizedjére is el kellett mesélnem annak a történetét, amikor megismerkedtünk Nicoval, és amikor megkérte a kezem. Persze egyáltalán nem bántam. Jó volt visszaemlékezni ezekre a pillanatokra, és rájönni, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért egy olyan sráccal lehetek, mint Nico. Nem sok nőnek adatik meg ilyen fiatalon megtalálni az igazit.

- Kim, beszélhetnénk? – jött oda hozzám egyszer csak a menedzserem, Natalia.
- Persze.
- Két dologról lenne szó…
- Nat! Mondtam, hogy most, hogy kiléptem a sorozatból, és hozzámegyek Nicohoz, nem szeretnénk túlzottan a munkával foglalkozni. Inkább visszavonulok a nyilvánosság elől egy kis időre.
- Pedig kaptál egy ajánlatot az egyik monacoi tv-től. Lenne egy saját műsorod, amiben filmelemzéssel foglalkoznál. Meginterjúvolnád a színészeket és rendezőket, és friss hírekről számolnál be a sztárvilággal kapcsolatban. Tudom, hogy most nem akarsz a munkával foglalkozni, és nem is szóltam volna neked erről az ajánlatról, ha nem említetted volna, hogy talán Monacoba költözöl Nicohoz.
- Igen…nem is hangzik olyan rosszul ez a műsor. – gondolkodtam el – Helyben lennék, és még a karrieremet is tudnám építeni.
- Ráadásul csak két hónap múlva kezdenétek hozzá a munkához, szóval a pihenésre, és a házasélet megtapasztalására is lenne időd előtte. – tette hozzá Natalia.
- Jól hangzik. – mosolyogtam – Beszélj meg egy találkát a producerekkel!
- Rendben. A másik dolog pedig, hogy… - kezdett bele, majd vett egy mély levegőt - ...a jövő hónap végétől már nem tudok neked dolgozni.
- Hogy mi van? – döbbentem le – De hát miért?
- Egy ideje járok valakivel, és szeretném, ha ezúttal a munkám nem rontaná el a kapcsolatomat. Fontos nekem ez a srác, ezért úgy döntöttem, hogy egy olyan munkát vállalok, ami nem jár ekkora elkötelezettséggel.
- Ahogy szeretnéd. – feleltem.
- De ne aggódj! Máris találtam neked egy új menedzsert. Együtt jártam vele egyetemre, és biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudtok majd működni.
- Az jó. Biztos voltam benne, hogy nem hagynál cserben, és gondoskodnál az utánpótlásról. – mosolyogtam.
- Ismersz Kimberly! – felelte Nat nevetve.

Örültem, hogy Natalia élete is rendeződött, és ennyire boldog. Jó látni, hogy nem csak nekem, de az ismerőseimnek és egyre jobban alakul az élete. Roxanne összeköltözik Lucasszal, Amanda és Lewis végre együttvannak, és boldogan várják a közös gyereküket, és én is boldogabb vagyok, mint valaha.

Nem akartam sokáig fennmaradni, mert a tökéletes formámat akartam hozni az esküvőmön, ezért már 10-kor elvonultam aludni. Másnap Roxanne hangjára ébredtem.

- Kelj fel Kim! Eljött a nagy nap! – mosolygott az ágyam szélén ülve.

Lassan kinyitottam a szemem, és akkor tudatosult velem, hogy miről is beszél a barátnőm. Ma férjhez megyek! Úristen! Még mindig nem hiszem el.

Gyorsan kipattantam az ágyból, amit Roxanne csak egy nevetéssel nyugtázott. A fürdőbe mentem, felöltöztem, majd közösen lementünk reggelizni. Az asztalnál már ott ült a többi csaj is.

- És mi lesz az esküvő előtti program? – kérdezte Amanda.
- Fél óra múlva megyek a sminkeshez, onnan a fodrászhoz, aztán visszajövök ide felöltözni, elvégezni az utolsó simításokat magamon, és felkészülni lelkiekben a szertartásra. – válaszoltam.
- Szerintem az utolsó lesz a legnehezebb. – nevetett Roxie.
- Igen, szerintem is. – feleltem én is nevetve.

Fél óra múlva már tényleg a sminkesnél ültem. 1-re már a hajam is kész volt, és a hatalmas esküvői ruhámban ültem a hotelszobám kanapéján.

Lehúztam egy kis pezsgőt, de azért nem vittem túlzásba, mert szerettem volna emlékezni az esküvőmre.

- Kész vagy Kim? Indulnunk kéne a templomba. – jött be Roxie.
- Persze, mehetünk. – álltam fel, és remegő lámmal hagytam el a szobát.

Kimberly ruhái az esküvő előtti napon:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 24. rész

Nem jön a segítség

Húsz perccel később már a rendőrőrsön voltam, de sajnos ahogy beléptem, rossz hír fogadott.

- Újabb gyilkosság történt. Megyünk a helyszínre. – „köszöntött” JJ.
- Remek. – húztam el a számat, majd vissza is fordultam.

Közösen kimentünk a helyszínre, ami meglepetésünkre az a gimnázium volt, ahol a tegnapi gyilkosság is történt. Mindannyian a holttesthez mentünk rögtön, ami körül már ott állt a rendőrség, a távolban pedig az ijedt és ledöbbent diákok figyelték az fejleményeket.

- Ki az áldozat? – kérdezte Rossi.
- Donna Eriksen. 16 éves, itteni diák. Ugyanúgy végeztek vele, mint Steve-vel. – felelte JJ.
- Akkor már hivatalosan is kijelenthetjük, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk. – jegyezte meg Emily Prentiss.
- Vajon miért pont a középső ujját vágja le? – gondolkodott hangosan Morgan.
- Nem tudjuk, de ez a védjegye. – felelte Hotch – Ugyanaz a halál oka, mint az előző áldozatnál? – fordult a halottkém felé.
- Igen. Teljesen ugyanazok a körülmények.
- Annak, hogy ennek az iskolának a területén gyilkol, sok jelentősége lehet. – jegyeztem meg – Talán idejárt, és kirúgták, és ez lehet a kiváltó ok. Vagy egyéb sérelmek érték ezen a helyen.
- Igazad lehet. – mondta Hotch – Hívd fel Garciát, és kérdezd meg, hogy kiket rúgtak ki az elmúlt egy évben, és kiknek van közülük priusza.
- Rendben. – válaszoltam, majd félrevonultam.

Elkezdtem tárcsázni Garcia számát.

- Miben segíthetek drágaság? – vette fel pár pillanattal később a telefont az említett.
- Nézz utána, hogy kiket rúgtak ki a közelmúltban a South LA Középiskolából?
- Négy találat. John Gabler, Timothy Hopson, Mark Kingler és Jessica Falian.
- Van olyan, akiknek esetleg priuszuk van? – kérdeztem.
- Nincs. – vágta rá Garcia.
- Senkinek? Apró dolgokért sem?
- Nem. Bár ezt a Mark Kinglert azért rúgták ki 6 hónappal ezelőtt, mert megverte az egyik osztálytársát. A lány szülei nem tettek feljelentést, megelégedtek azzal, hogy Markot kirúgták a suliból, és megegyeztek vele, hogy ha a lányuk közelébe megy még egyszer, akkor bíróságra viszik az ügyet.

- Mi a címe?
- Sea Street 6248.
- Köszi. Szia. – hadartam el gyorsan, majd visszamentem a többiekhez.

Spencer a halottkémet faggatta, míg Morgan és Emily arra próbáltak rájönni, hogy hogyan végezhetett a gyilkos az áldozattal.

- Megtudtál valamit? – kérdezte Hotch.
- Igen. Mark Kinglert féléve rúgták ki testi sértésért. Nem emeltek ellene vádat, mert megegyezett a szülőkkel.
- Megvan a címe?
- Igen.
- Menjetek ki Prentissel, és beszéljetek vele!
- Rendben. – egyeztünk bele, majd elindultunk a címre.

Miután megérkeztünk, csöngettünk, majd nem sokkal később egy középkorú nő nyitott nekünk ajtót.

- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte.
- Jó napot! Emily Prentiss vagyok, ő pedig itt Alyssa Johnson. Az FBI-tól jöttünk. A fiáról szeretnénk beszélni. – mondta Emily.
- Mi van vele? Talán valami baja esett? – esett kétségbe a nő.
- Nem, dehogyis. – feleltem – De nem beszélhetnénk inkább benn? Elég komoly az ügy.
- Öhm…de. Jöjjenek csak be!

A Kingler-család háza elég egyszerű volt. Nem volt túl sok kép a családról, a nappaliban néhány bútor volt csak, de a rendetlenség így is elutalkodott a szobában. Első látásra nem meglepő, hogy ez lett Markból.

- Mit tett a fiam már megint? – ült le az egyik fotelbe, egy fintorral az arcán Mrs. Kingler.
- Most inkább beszéljünk az előző ügyéről. – mondta Emily – Elmesélné, hogy pontosan mi is történt?
- Szívesen elmondom, de nincs értelme részletezni az ügyet. Egyik nap kaptunk egy hívást az iskolából, hogy Mark megvert egy lányt. Rögtön bementünk, hogy megbeszéljük a dolgot, de az igazgatónőnek az volt az első mondata, hogy Mark ki van rúgva. Beszéltünk a lány szüleivel is, akik persze teljesen fel voltak háborodva. Végül sikerült velük megegyezni, és nem lett bírósági ügy az esetből. – mesélte a nő – De miért érdekli az FBI-t egy ilyen pitiáner, gimnáziumi ügy?
- Tudja, történt két gyilkosság a városban, pont Mark volt iskolájában…- kezdett hozzá Emily.
- Arra a Steve nevű fiúra gondolnak, akit brutálisan megöltek a napokban? – kérdezte Mrs. Kingler – De azt nem tudtam, hogy történt más is.
- A másik gyilkosság csak tegnap este történt. – mondtam.
- Na várjunk csak! Maguk azt hiszik, hogy ezeket Mark követte el? – háborodott fel a nő – Lehet, hogy a fiam nem a legjobb gyerek, de soha nem ölne embert, ebben biztos vagyok.
- Egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy Mark a tettes. Egyszerűen nyomokat keresünk, hogy elkapjuk a gyilkost, és megakadályozzuk a további gyilkosságokat. – magyarázkodott Emily.

Ekkor ajtócsapódásra lettünk figyelmesek, és nem sokkal később észrevettük, hogy hazajött Mark. Ledöbbent, amikor meglátott minket a nappalijukban.

- Kik ezek anya? – kérdezte.
- Az FBI-tól jöttek. – vágta oda Mrs. Kingler.
- És mit akarnak?
- A volt iskoládban történt gyilkosságokkal kapcsolatban nyomozunk. – magyarázta Emily.
- Azt hittem, hogy csak egy embert öltek meg, - felelte Mark.
- Már nem. – mondtam – Beszélhetnénk veled?
- Hagyják békén a fiamat! Neki semmi köze nincs ehhez az ügyhöz. – pattant fel Mrs. Kingler a fotelból – És most megkérem önöket, hogy hagyják el a házamat. Szeretnénk a fiammal megebédelni.

Emilyvel nem tudtunk mást tenni, így eleget tettünk a nő kérésének, és távoztunk. Mindig rossz, amikor nem tudunk együttműködni az emberekkel.

- Ez a nő minden volt, csak kedves nem. – jegyezte meg Emily a kocsiban ülve.
- Igen. Pedig csak beszélni akartunk Markkal. Nem tudom, hogy ez miért akkora dolog. – válaszoltam.
- Megértem, hogy védeni akarja a fiát, de nem ilyen módon kéne.
- Tudom.

Visszamentünk az őrsre, hogy megbeszéljük a többiekkel a dolgot, és más úton próbáljunk közelebb kerülni a megoldáshoz.

Alyssa ruhái: