Egy éjszaka ajándéka - 30. rész

Nico felvitte Ericet a szobájába, aki erre fel sem ébredt. Én eközben helyet foglaltam a nappaliban, nem sokkal később pedig Nico is megjelent.

- Úgy alszik, mint a bunda. – jegyezte meg mosolyogva.
- Szokása elaludni a kocsiban. – nevettem – Mikor indul a géped?
- Máris ki akarsz dobni?
- Jaj, dehogyis! – magyarázkodtam – Addig maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Örülnék neki, ha jóban lennél Erickel.
- És mikor akarod megmondani neki, hogy az apja vagyok?
- Nem tudom. – sóhajtottam – Te mikor szeretnéd? Csak mert ez rajtad is múlik.
- Felőlem akár most is elmondhatjuk neki. De tudom, hogy te tartasz tőle, hogy mi van, ha Eric megkedvel, aztán lelépek, és magára hagyom.
- Igen. – vallottam be.
- Ettől nem kell félned, Lina. Nem garantálom, hogy minden egyes percben vele tudok lenni, de mindent megteszek annak érdekében, hogy igazi apa-fia kapcsolatunk legyen. – mondta Nico komolyan.
- Ezt olyan jó hallani. – mosolyodtam el.

Nicoval pár másodpercig csak néztük egymást, azonban egyszer csak megcsörrent a telefonom.

- Bocsi! – feleltem, majd elkezdtem a magam mellett lévő táskámban kutatni a készülék után.

Komoly dolgokról volt szó, ráadásul annyira meghitt volt a pillanat, hogy úgy gondoltam, azon nyomban kinyomom a telefont. Úgy sem lehet olyan fontos a dolog annak, aki keres. Azonban olyan érzésem támadt, mintha jéghideg vizet borítottak volna a nyakamba, mikor megláttam, hogy Vitaly keres, de ennek ellenére sem vettem fel a telefont.

- Nem fontos. Majd visszahív. – feleltem, miután még le is némítottam a mobilomat.
- Te tudod. Amúgy Eric mennyit szokott ilyenkor aludni? – kérdezte Nico.
- Nem szoktam olyan sokáig hagyni, mert akkor nem alszik este. Miért?
- Csak mert maximum egy óra múlva indulnom kell a reptérre, és szeretnék kicsit játszani még vele, vagy legalábbis elbúcsúzni.
- Ez aranyos. – mosolyogtam – Ha 20 percen belül nem kel fel, majd én felébresztem. Végül is, nem tudhatjuk, mikor találkoztok legközelebb.
- Pont erről akartam beszélni veled. Mit szólnál, ha Erickel eljönnétek a következő versenyre?

Nem elég, hogy a döbbenet ismét ráégett az arcomra, a táskámban a telefonom megállás nélkül rezgett.

- Öhm…nem is tudom… - dadogtam.
- Ericnek biztos nagyon tetszene. Végül is, imádja a Forma-1-et. – válaszolta Nico.
- Ez igaz.
- Ráadásul több időt lehetnénk együtt.

Persze, hogy örültem volna, ha ezt sikerül összehozni, de azzal, hogy szinte már járok Vitaly Petrovval, kicsit bonyolultabbá tettem a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e Niconak, hogy milyen viszony is köt az egyik ellenfeléhez, de ha hazudok neki, vagy elhallgatom a dolgot, csúnyán pofára eshetek. Habár, ki tudja, mi lesz velem és Vitalyjal, ugyanis nemcsak hogy még nem volt semmi komoly köztünk, ő fecsegte ki a titkomat, és annak ellenére is, hogy jól sült el a dolog, Nico miatta tud Ericről.

- Na, mit szólsz, Lina? – hozott vissza Nico hangja, de aztán láttam, hogy észrevett valamit a hátam mögött – Bár lehet, hogy most már másé a döntés joga.
- Nico! Visszajöttél? – hallottam meg Eric lelkes hangját – Azt hittem, hogy ma elutazol.
- Igen, de van még egy kis időm. Épp arról beszéltünk anyukáddal, hogy szeretném, ha eljönnétek velem a jövő heti versenyre.
- Ugye lehet, anya? Annyira el szeretnék menni! Tudod, hogy imádom a Forma-1-et. – kérlelt Eric.

Tudtam, hogy nem lehetek annyira önző, hogy a fiam boldogsága útjába álljak amiatt, mert egy Forma-1-es versenyzővel kavarok. Eric biztos nagyon élvezné, ráadásul az apjával lehetne.

- Rendben. – egyeztem bele végül – És hol lesz a verseny?
- Olaszországban. – felelte Nico – De ne aggódjatok! Én állom az utazást, a szállást, és kaptok VIP belépőket is.
- Ezt igazán nem kell, Nico…
- Jaj, anya! Hagyd, hogy Nico kedves legyen velünk. – szólt közbe Eric, mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Köszönöm. – mondtam végül.
- Ebben a helyzetben ez természetes. – válaszolta Nico.

Az elkövetkezendő fél órában Nico Erickel játszott, de aztán indulnia kellett a reptérre. A hosszas búcsúzkodásuk után Nicoval megbeszéltük, hogy majd hívj, hogy közölje az utazás részleteit. Habár kicsit tartottam az egésztől, és az is zavart, hogy Nico akar állni mindent, örültem, hogy visszatérhetek a Forma-1 világába, de ami a legfontosabb; hogy Eric ezzel még közelebb kerül az apjához.

Miután Nico elment, eszembe jutott, hogy vissza kéne hívnom Vitalyt. Egyrészt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit akart, másrészt, mert kérdőre akarom vonni, hogy miért járt el a szája. Így hát míg Eric az udvaron játszott, én beültem a hintaágyba, és tárcsázni kezdtem Vitaly számát. Szerencsére hamar fel is vette a telefont.

- Szia Lina! Talán az előbb rosszkor hívtalak? – kérdezte.
- Igen, képzeld, nem volt a legalkalmasabb az időpont. – feleltem kissé ingerültem – Ráadásul pont miattad.
- Miről beszélsz? – értetlenkedett Vitaly.
- Miért kellett kikotyognod, hogy van egy fiam Nico Rosbergtől? – kérdeztem felháborodottan.
- De hát én csak az edzőmnek mondtam el. Megbízom benne, és szinte mindent elmondok neki.
- Akkor el kéne gondolkodnod azon, hogy kiben bízol meg, ugyanis a drága edződ szája eljárt, és Nico maga jelent meg nálam, hogy kérdőre vonjon.
- Úristen! Én ezt nem akartam! És legalább jól fogadta a dolgot?
- Szerencsére igen. – válaszoltam.
- Akkor végül is jót tettem veled, nem?

Annak ellenére, hogy igaza volt, kezdett eléggé felhúzni.

Catalina ruhái:  

Elkerülhetetlen szerelem - 62. rész

Sziasztok! Tudom, hogy azt írtam, hogy ezentúl gyakrabban jelentkezek új résszel, de most megvan az okom arra, hogy miért nem sikerült. Két hete egész hétvégén kinn voltam a Magyar Nagydíjon, utána pedig több mint egy hétre elmentünk nyaralni. De most megpróbálok bepótolni mindent, így máris hoztam egy új részt. Jó olvasást! :) Puszi! <3 nbsp="nbsp">

Segítség

Rögtön tárcsáztam a 911-et, és bejelentettem Kristin eltűnését. Rossz volt, hogy mikor megkérdezték, hogy mikor tűnhetett el, nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen egy másik városban voltam.

- Lehet, hogy már napok óta nincs itt. – ültem kétségbeesetten a kanapén pár perccel később.
- Éppen másokat mentettél meg Austinban, szóval nincs miért rosszul érezned magad. – nyugtatott Spencer.
- Tessék, hoztam egy kis vizet. – nyújtott át Hilary egy poharat.
- Most inkább vodka kéne. – sóhajtottam.
- Az alkohol nem megoldás semmire. Attól nem fog Kristin előkerülni. – mondta Spencer.
- De legalább kevésbé érzem hibásnak és magatehetetlennek magam. – feleltem.
- Nem te vagy a hibás, Alyssa! – ült le mellém Hilary – És ne verd ki a fejedből, hogy lehet, hogy Kristinnek nincs is semmi baja.
- Sajnos érzem, hogy ez nem igaz. – válaszoltam.
- Tudom, hogy ezt hülyeségnek tartod, de az lesz a legjobb, ha most lefekszel aludni. – mondta Spencer – A rendőrség tud Kristin eltűnéséről, valószínűleg már keresik is, így most csak annyit tehetsz, hogy vársz. Azt meg töltsd inkább alvással, hogy holnap kipihent legyél.
- Mégis mit számít most az, hogy mennyire vagyok kipihent? – pattantam fel a kanapéról – Nem tudok aludni, ha arra gondolok, hogy a nővéremnek baja eshetett. Elegem van mindenből! – rohantam fel az emeletre.
- Azt hiszem, én most hazamegyek. De hívj, ha van valami újdonság, és amint lehet, holnap átjövök. – hallottam Hilary hangját.
- Rendben. Megyek, megpróbálom megnyugtatni Alyssát. – felelte erre a barátom.

Amint beléptem a szobámba, és becsuktam magam mögött az ajtót, kitört belőlem a sírás. Egyszerűen nem tudtam visszatartani, hiszen éreztem, hogy Kristin nem ok nélkül nincs most itt. Nagyon jól ismerem, és tudom, hogy soha nem menne el anélkül, hogy szólna róla. Pontosan tudja, hogy mennyire aggódnék érte, hiszen ő is ezt tenné a helyemben.

Lefeküdtem az ágyra, és az arcomat a párnámba temettem. Éreztem, ahogy a könnycseppek utat törnek maguknak az arcomat, és lefolyva beleivódnak a párnába.

- Bejöhetek? – nyitott be egyszer csak Spencer.
- Igen. – válaszoltam halkan.
- Felhívtam Garciát, hogy nézzen utána, hogy használta-e Kristin a hitelkártyáját az elmúlt napokban.
- És mit mondott? – ültem fel hirtelen.
- Sajnos nem.
- Látod? Most már biztos, hogy bajban van. – sírtam el magam újból.
- Lehet, hogy csak készpénzzel fizetett. Vagy nem volt semmire szüksége. – próbált ésszerű dolgokat kitalálni Spencer.
- Több nap alatt még egy üveg vizet sem vett volna? Ne csináld már, Spencer!
- Jó, tudom, hogy nem túl valószínű, de mégsem mondhatom azt, hogy „Igen, biztos elrabolták!”.
- Sajnálom, hogy neked is át kell ezen menned miattam. – mondtam bűnbánóan.
- Jaj, Alyssa! Tudod, hogy érted bármit megtennék. – simogatta a karom, amitől kezdtem kicsit megnyugodni, miközben elálmosodtam, így végigfeküdtem az ágyon.
- Úgy érzem, mintha semmit nem tehetnék, miközben lehet, hogy Kristinnek szüksége van rám. – bámultam a plafont.
- Holnap szólunk a csapatnak, és ha addig nem kerül elő, majd mi megkeressük a nővéredet. – feküdt mellém.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – bújtam hozzá.
- Én mindig itt leszek neked. – hallottam a hangját, de alig egy perc múlva már aludtam.

Mikor legközelebb felkeltem, már háromnegyed 6 volt. Kint már majdnem teljesen világos volt. Gyorsan kipattantam az ágyból, és lementem a földszintre. Spencer éppen a konyhapultnál ült, és telefonált.

- Rendben. Amint Alyssa felkel, bemegyünk…oké…köszi. – mondta.
- Ki volt az? – kérdeztem.
- Hotch. Elmondtam neki, hogy mi történt. Azt mondta, hogy szól a többieknek, és elkezdjük keresni Kristint. – felelte Spencer.
- Remek! Akkor mehetünk is. – indultam máris az ajtó felé.
- Azért előbb öltözz át. – jegyezte meg Spencer mosolyogva.

Belenéztem az éppen mellettem lévő tükörbe, és szinte megriadtam a látványtól. A tegnapi ruhám volt rajtam, ami teljesen gyűrött volt, ugyanis abban aludtam. A hajam csapzott volt, a sminkem pedig szétfolyt a sírástól. Attól függetlenül, hogy normál esetben, a legvadabb rémálmaimban sem tenném ki a lábam ilyen külsővel a házból, jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy megtaláljuk a nővéremet, így az sem zavart volna, ha hálóingben álltam volna neki keresni.

- Nem mondom, hogy sminkeld magad fél óráig, de legalább mosd le a tegnapit, és vegyél fel tiszta ruhát. – mondta Spencer.
- Igazad van. Öt perc és kész vagyok. – válaszoltam.

Kivételesen sikerült is ennyi idő alatt normális külsőt varázsolnom magamnak, de ez csak a jelenlegi zűrős helyzetnek volt köszönhető.

Amint kész lettem, indultunk is a többiekhez, hogy amilyen gyorsan csak lehet, nekiláthassunk a keresésnek.

- Mikor láttad Kristint utoljára? – kérdezte Morgan, mikor már a konferencia teremben beszélgettünk a részletekről.
- Mielőtt elmentünk Austinba. Kristin már egy ideje nálam lakott, mert összeveszett a vőlegényével, és eljött Los Angelesből. – válaszoltam.
- Mit tudsz a vőlegényéről? Nem lehet, hogy ő áll a dolog mögött? – kérdezte Prentiss.
- Igazából nem tudok róla gyakorlatilag semmit. Még soha nem találkoztunk. A vezetéknevét sem tudom. – feleltem elkeseredetten.
- Garcia, nem tudod kideríteni? – fordult Morgan az említett felé.
- Remélem ez költői kérdés volt. Adj egy percet, és többet fogunk tudni a srácról, mint Justin Bieberről a rajongói.

Attól függetlenül, hogy milyen állapotban voltam, mosolyra húzódott a szám Garcia miatt. Remélem, ez annak a jele, hogy minden rendben lesz, és a csapattal közösen hamar megtaláljuk Kristint.

Alyssa ruhái:  

Egy éjszaka ajándéka - 29. rész

Éppen a vacsorát tettem ki az asztalra, mikor csöngettek. Szóltam Ericnek, hogy jöjjön az ebédlőbe, és üljön le az asztalhoz, miközben kinyitottam az ajtót.

- Szia Carlos! – öleltem meg a bátyám, mikor megláttam – Gyere csak be!
- Köszi Lina! – jött beljebb – Mit csináltok?
- Éppen vacsorázni készültünk. Nincs kedved csatlakozni? – ajánlottam fel.
- De igen. Jól esne már a házi koszt, és te amúgy is istenien főzöl.
- Nem volt ez mindig így. – nevettem, miközben az ebédlőbe mentünk.
- Szia Carlos bácsi. – jött be Eric is nem sokkal később.
- Szia nagylegény! Hogy vagy? – kérdezte Carlos.
- Jól. Képzeld, nem rég itt volt az egyik rokonunk! Nagyon jó fej volt. – mesélte lelkesen a fiam.
- Oh, szóval most találkoztatok először, és máris jól kijöttök? – kérdezte a bátyám, miközben rám nézett amolyan „Ugye hogy igazam volt?” nézéssel.
- Igen. Remélem, ezentúl gyakrabban fog jönni. – felelte Eric.
- Szólj anyukádnak, és ő talán elintézi. – mondta Carlos.
- Igen, talán, de most inkább vacsorázzunk. – szóltam közbe gyorsan.

Vacsora után Carlos játszott még egy kicsit Erickel, majd miután megfürdettem, ő olvasott neki esti mesét, és a szobájában maradt, amíg Eric el nem aludt.

- Hogy a fiad mennyit tud beszélni! – jött le aztán hozzám Carlos az ebédlőbe.
- Tudom. Ha belekezd a mesélésbe, egy darabig nem hagyja abba. – nevettem – Na de most te mesélj! Mi volt Victoriával? – kíváncsiskodtam.
- Oh, tudtam, hogy nem úszhatom meg, hogy részletesen beszámoljak róla. – forgatta a bátyám a szemeit.
- Ne csináld már, Carlos! A húgod vagyok. Tudni akarom, hogy mit csináltál a barátnőmmel.
- Igen, ismerlek Lina. – nevetett – De nem mondanám, hogy különleges volt az este. Hétre érte mentem, onnan elmentünk az összejövetelre, ott voltunk kb. 10-ig, aztán hazahoztam.
- De csak beszélgettetek, vagy valami. – értetlenkedtem kissé.
- Aha. Odafele meg hazafele. Figyelj, Lina! Nekem ilyenkor tenni kell a szépet a főnököknek, nem állok le csajozni.
- A volt csajodat is egy ilyen összejövetelen szedted fel. – mondta kissé kiakadva.
- Jó, az kivételes eset volt. Victoria amúgy is valami egyetemi barátjával beszélgetett szinte egész este, akivel véletlenül összefutottak. Hagytam, hogy jól érezze magát, mert amúgy elég unalmas volt az egész. – válaszolta Carlos.
- Milyen egyetemi barátjával?
- Valami Javierrel. Állítólag rég találkoztak, és úgy tűnt, hogy jól érezték magukat együtt.
- Javier a volt barátja. Az egyetem alatt másfél évig jártak.
- Tényleg? Akkor talán újra összejönnek. – rántotta meg a vállát Carlos.
- Ha nem akarsz tőle semmit, akkor minek hívtad el? – kérdeztem tőle komolyan.
- Mondtam már, Lina. Kellett egy kísérő.
- Bolond vagy, Carlos. – feleltem, miközben a konyhába mentem, és töltöttem magamnak még egy kis vizet.
- De legalább őszinte. – válaszolta – Na de most te jössz! Milyen volt Nico?
- Meglepően kedves. – ültem vissza – Nem gondoltam, hogy ilyen jól fogadja a dolgot. Mégiscsak azt tudta meg, hogy van egy közel ötéves fia.
- Én szerintem rosszabbul fogadtam volna.
- De nem tudhatjuk, hogyan viselkedett az első pillanatban. Lehet, hogy mostanra higgadt csak le.
- De akkor is az a lényeg, hogy jól kijönnek Erickel.
- És szeretné tartani velünk a kapcsolatot. – tettem hozzá.
- Az jó. Tudod Lina, én mondtam, hogy…
- Nem! Nem kell az „Én megmondtam” duma. Te sem tudhattad előre, hogy Nico így fog reagálni. – állítottam le gyorsan.
- Ez igaz. Na de ideje mennem. Holnap le kell adnom egy jelentést, és még hozzá sem kezdtem.
- Rendben. Akkor jó munkát! Majd gondolok rád, mikor bebújok a jó, puha ágyba. – cukkoltam.
- Jaj, de vicces kedvében van valaki.
- Én már csak ilyen vagyok. – feleltem ártatlanul.
- Jó éjt, Lina!
- Neked is.

Miután Carlos elment, rendet raktam a konyhában, majd lezuhanyoztam, és rendbe tettem magam. Jó volt bebújni az ágyba annak tudatában, hogy a fiam végre megismerkedett az apjával, ráadásul úgy tűnik, hogy nagyon is jól kijönnek.

A másnap reggel is olyan volt, mint az összes többi hétköznap reggel. Ericet csak igen nehezen sikerült felébreszteni, majd miután mindketten elkészültünk, és megreggeliztünk, Ericet elvittem az oviba, én pedig dolgozni mentem.

A boltban is átlagosnak mondható volt a nap. Meséltem Doña Imeldának arról, hogy mi történt tegnap, majd délután 5-kor elmentem Carloshoz Ericért, és közösen hazamentünk.

Kicsit meglepődtem azonban, amikor egy idegen kocsi állt a házunk előtt. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, de mikor megálltunk, és kiszálltunk a kocsiból, a rejtélyes alak is megmutatta magát.

- Szia Nico! Hogy hogy itt van? – kérdeztem, mikor odajött a bejárathoz, ahol éppen az ajtót nyitottam.
- A gépem csak este indul, és gondoltam, benézek hozzátok, mielőtt elmennék. Ki tudja, mikor találkozunk legközelebb. – válaszolta kedvesen.
- Oké, menj csak be. Én visszamegyek Ericért a kocsiba. Elaludt hazafelé.
- Hagyd csak! Majd én behozom. – ajánlotta fel Nico.
- Rendben. – mosolyogtam.

Le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról, miközben néztem, ahogy Nico óvatosan kiveszi Ericet a kocsiból, és beviszi a házba. Most már teljesen belátom, hogy jó, hogy megismerték egymást.

Bárcsak minden így maradna, és a fiam az apja mellett nőne fel!

Elkerülhetetlen szerelem - 61. rész

Sziasztok! Szorgos vagyok mostanában, így itt is van az új rész. :D Kitettem felülre az egyik modulba a korábbi történetem, a Nem kívánt álom szereplőit, hogy akik most olvassák, el tudják képzelni a szereplőket. Megpróbálok az Egy éjszaka ajándékával is sietni, úgyhogy remélhetőleg pár napon belül ahhoz is jön az új rész. :) Jó olvasást! :) Puszi! <3

Hol vagy Kristin?

Egész este Kristin járt a fejemben. Szinte perceként hívtam, de soha nem vette fel a telefont. Kezdtem aggódni, és egyszerűen semmi másra nem tudtam koncentrálni.

- Hotch megkért, hogy írjuk meg a jelentéseket holnapra. – ült le mellém egyszer csak Spencer egy halom papírral a kezében.
- Aha. – válaszoltam, de igazán fel sem fogtam, hogy mit mondott.
- Alyssa, ne aggódj! – próbált nyugtatni a barátom – Lehet, hogy csak lenémította a telefonját, vagy talán elhagyta.
- De rossz érzésem van, Spencer. Valamiért úgy érzem, hogy bajban van. Soha nem menne el úgy, hogy nem szól róla.
- Tudta, hogy elfoglalt vagy.
- Akkor hagyott volna egy üzenetet. Ismerem a nővéremet. – feleltem határozottan.
- Tudom. Az lesz a legjobb, hogy ha szólunk a rendőrségnek, ha reggelig nem jön haza.
- Igen. De addig mit csináljunk? Mi van, ha pont most történik vele valami rossz? Mi meg csak reggel kezdjük el keresni. – kezdtem kétségbeesni.
- Ne mondj ilyet szívem! Amúgy sem tehetnénk semmit.
- Az én hibám! – álltam fel a kanapéról – Megmondta, hogy tesz valamit, ha nem tűnök el.
- Mi van? – értetlenkedett Spencer.

Nem akartam, hogy Spencer tudjon a fenyegető levelekről, amiket kaptam, mert tudom, hogy csak aggódni értem, de ha már elszóltam magam, jobb, ha bevallom neki az egészet, mintha ilyen állapotban elkezdenék neki magyarázkodni.

- Pár hete kaptam egy fenyegető e-mailt egy ismeretlen címről. Annyi állt benne, hogy Tűnj el a városból, vagy meghalsz. Nem reagáltam rá, de feltehetően ugyanaz az illető írt utána az FBI-nak is, kicsit hosszabban kifejtve ezt. – meséltem.
- De miért akarja, hogy elmenj? – kérdezte Spencer.
- Nem tudom. Azt írta, hogy ha helyszínelő vagyok, akkor hogy láthatok el ilyen munkát? De emiatt miért fenyegetőzne valaki ekkora dologgal? – ültem vissza kétségbeesve.
- Azt gondolod, hogy az tehet Kristin eltűnéséről, aki ezeket a leveleket küldte?
- Akár. Mi van, ha így akar bosszút állni, amiért senki nem tett semmit azért, hogy megkapja, amit akar? Korábban nem voltam éppen ismeretlen, így bárki megtudhatta az internetről, hogy van egy nővérem.
- És honnan tudhatta volna, hogy pont itt van nálad?
- Lehet, hogy pont Kristintől. Simán kirakhatta a Facebookra vagy a Twitterre. – feleltem.
- De az FBI bizalmasan kezeli az ügynökei adatait, és nem adja ki a címüket.
- Elég, ha egyszer követett hazáig az az állat. Spencer, én nem bocsájtom meg magamnak, ha Kristinnel történik valami miattam. – borultam a párom vállára.
- Minden rendben lesz, Alyssa. Nem hagyjuk, hogy bárki is bántsa Kristint. – simogatta a hátam vigasztalásképpen.

Az este további része nagyrészt azzal telt, hogy továbbra is hívogattam a nővéremet, és azon járt az agyam, hogy hová mehetett. Nem tudtam róla, hogy lenne ismerőse Quanticoban, így senkit nem tudtam felhívni, aki segíthetett volna rátalálni Kristinre.

Kb. fél 10-kor megszólalt a csengő. Hirtelen felkaptam a fejem, és rohantam is az ajtóhoz, hátha a nővérem jött haza, és esetleg nem találja a kulcsát, de be szeretne jönni. Azonban mikor kinyitottam az ajtót, nem ő állt velem szemben, hanem a szomszédom.

- Szia Hilary! – köszöntem neki halkan.
- Szia Alyssa! Nem úgy tűnik, mintha annyira lelkes lennél, amiért átjöttem. – nevetett, de hamar rájött, hogy nem vagyok éppen vicces kedvemben – Úristen! Valami baj van?
- Kristin eltűnt. – válaszoltam, majd kitört belőlem a sírás, amit eddig próbáltam visszafojtani.
- Jaj, gyere, üljünk le! – jött be, majd a kanapéhoz mentünk.

Ekkor megjelent Spencer is, aki eddig a konyhában csomagolta ki a nemrég megrendelt vacsorát.

- Szia! – köszönt Hilarynek, majd leült mellém, és szorosan átölelt.
- Szia! Hilary Hampton vagyok. – mutatkozott be neki a szomszédom.
- Én pedig Spencer Reid, Alyssa barátja. – felelte a párom kedvesen.
- Alyssa már sokat mesélt rólad. Örülök, hogy megismerhetlek.

Örültem, hogy a barátnőm és a szerelmem megismerték egymást, de jelen pillanatban nem tudtam ezzel foglalkozni.

- Beszélgessetek csak, én felmegyek valamiért a szobámba. – szólaltam meg egyszer csak.
- Ne menjek veled? – kérdezte Spencer.
- Nem kell, köszi. Mindjárt jövök. – válaszoltam, majd felmentem az emeletre.

Elkezdtem a bőröndömben kotorászni, amiből még nem sikerült kipakolnom, mióta hazaértünk, és szerencsére hamar rátaláltam arra, amit kerestem.

Kivettem az üvegcséből rögtön két szem gyógyszert, majd a fürdőszobába mentem, és egy kis víz segítségével be is vettem azokat. Le kellett nyugodnom, és habár lehet, hogy ennek nem ez volt a legjobb módja, nem érdekelt.

Visszamentem a földszintre Spencerhez és Hilaryhez, és szerencsére pár perc elteltével már éreztem is a gyógyszer hatását.

- És Hilary, hol van most Patrick? – kérdeztem.
- Otthon alszik. Ma az egyik barátjánál volt, és nagyon kimerült. Lehet, hogy már nagy hozzá, de bekapcsoltam a babafigyelőt, és ha valami baj lenne, ezen keresztül hallom. – mutatott a kezében lévő készülékre.
- Amúgy kérdeztem Hilaryt, hogy ő nem látott-e valami szokatlant, míg nem voltál itthon, de azt mondta, hogy senki nem jött Kristinhez. – mondta Spencer.
- Igen. Szinte végig itthon voltam, de azon kívül, hogy láttam Kristint elmenni tegnap délután, nem vettem észre különösebb mozgást. – folytatta Hilary.
- Láttad elmenni tegnap? Mi van, ha azóta nem is jött haza? Ha akkor történt vele valami? – kérdeztem – Elég volt! Szólok a rendőrségnek!

Felpattantam a kanapéról, és a telefonhoz siettem. Féltem, hogy Kristin már több mint egy napja elvan itthonról, és ki tudja, hogy hol, és kivel.

Egy éjszaka ajándéka - 28. rész

Míg Nico és Eric az emeleten játszottak, öntöttem egy kis üdítőt nekik, és felvittem az emeletre hozzájuk.

- Jól szórakoztok? – kérdeztem Ericet, miután odaadtam nekik az innivalót.
- Igen! Nico annyira jó fej! – áradozott a fiam.
- Figyelj Eric! Mindjárt jövök, csak kicsit beszélgetek az anyukáddal. – szólalt meg Nico.
- Jó, de siess! – válaszolta Eric.
- Persze. – mosolygott Nico, majd közösen lementünk a földszintre – Azt hiszem, fel kéne frissíteni a spanyol tudásom.
- Nem is tudtam, hogy tanultál spanyolul. – mondtam.
- Pedig igen. De hamar abbahagytam, mert nem volt rá túl sok időm, ráadásul nem éppen a legkönnyebb nyelv.
- Igen, sokan mondják, hogy nehéz minket megérteni. – nevettem.
- Az már biztos. De most kezdhetem újra.
- Tényleg? – húzódott mosolyra a szám.
- Igen. A fiam miatt megtanulok spanyolul. Másképp nem tudnánk kommunikálni. – nézett rám komolyan Nico.
- Ez igaz. – feleltem – És mi lesz ezután?
- Úgy érted, hogy akarom-e tartani veletek a kapcsolatot?
- Igen. – válaszoltam halkan.
- Persze, hogy akarom. Lehet, hogy nem terveztük Ericet, és csak nemrég szereztem róla tudomást, de ettől függetlenül az én fiam, és gondoskodnom kell róla.
- Igen…kell…
- Nem csak kell. Akarok is! – vágta rá – Nem csak azért akarok részese lenni az életének, mert ezt kívánja meg az illendőség, hanem azért is, mert a fiam, és nem bocsájtanám meg magamnak, ha cserbenhagynálak titeket.
- Ez kedves tőled. – mosolyogtam rá – És sajnálom, amiért nem szóltam neked róla.
- Őszintén szólva megértem. Nem lehetett könnyű neked.
- Igen, nehéz döntéseket kellett meghoznom. – vallottam be.
- Amúgy nincs kedvetek eljönni a következő versenyre? Nem akarom rögtön világra kürtölni, hogy van egy gyerekem, de elég elfoglalt vagyok mostanában, és csak akkor tudnánk találkozni. Ráadásul Eric is nagyon élvezné. – mosolygott Nico.
- Az már biztos. Mikor a múltkor kinn voltunk az itteni versenyen, annyira rákattant a Forma-1-re, hogy azóta szinte csak arról beszél. – nevettem.
- Azt próbáltad elmondani akkor? Azért jöttetek ki? – tapintott rá Nico a lényegre.
- Igen. – feleltem – De nem volt hozzá elég merszem. Ráadásul Vivian is felbukkant, akkor meg már hülyén jött volna ki a dolog.
- Oh, igen, Vivian. – húzta el Nico a száját.
- Hogy fogod elmondani neki? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. – sóhajtott.
- Sajnálom.
- Ez nem a te hibád. Ugyanannyit szexeltem én veled, mint te velem. Nem te tehetsz erről az egészről.
- Köszönöm. – néztem rá hálásan.
- Szóval mit szólsz az ötletemhez? – tért vissza Nico az előző témához.
- Még nem tudom. De van még időnk addig, szóval remélem, hogy nem most kell döntenem.
- Nem. Gondolkodj csak nyugodtan! – mosolygott Nico – De nekem ideje mennem. Elköszönök Erictől, és már indulok is. – állt fel az asztaltól.

Miközben Nico az emeleten volt, azon gondolkodtam, hogy vajon betartja-e a szavát. Nem csak kényszerből lesz-e Erickel, és meddig tart a nagy lelkesedése a fia iránt. Nem akartam, hogy Eric beleélje magát, hogy „hazatért” az apukája, és mondjuk nem sokkal azután, hogy elmondom neki, hogy ki is Nico, nem jön át többet az apukája hozzá. Meg akartam óvni a fiam a csalódástól, hiszen abban már nekem is sokszor volt részem, és nem kívántam senkinek, főleg nem Ericnek.

- Eric olyan aranyos. Nagyon nem akarta, hogy elmenjek. – nevetett Nico.
- Gondoltam. Hamar megkedvelt téged.
- Amúgy mindenképp tartanunk kell a kapcsolatot, szóval, ha adsz egy papírt és egy tollat, akkor felírom a számom, és hívhatsz, ha döntöttél a versennyel kapcsolatban.
- Persze. – mentem az egyik szekrényhez, majd odaadtam Niconak az említett tárgyakat.
- Te is felírhatnád a számodat. Mégiscsak tudnom kell ezután.
- Igen. – nevettem kicsit kínosan – Tessék! – nyújtottam át neki egy papírt, miután megtettem, amit kért.
- Köszi. Akkor majd megbeszéljük a következő találkát.
- Rendben. – feleltem, majd az ajtóhoz kísértem Nicot – Amúgy kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Kitől tudtad meg, hogy Eric a te fiad?
- Az edzőm mondta. Ő meg Vitaly Petrov edzőjétől hallotta. – válaszolta Nico.
- Úristen! – kaptam a fejemhez.
- Mi az? – értetlenkedett Nico.
- Semmi. – vágtam rá.
- Gondolkodtam is, hogy honnan szedte ezt, de aztán rájöttem, hogy van értelme a dolognak. Na de mindegy! Most már tényleg indulok.
- Oké. Majd még beszélünk. – feleltem.
- Igen. Szia Catalina! – mosolygott rám Nico.
- Elég lesz a Lina is. – válaszoltam.
- Rendben. Akkor szia, Lina!
- Szia Nico! – feleltem, majd becsuktam mögötte az ajtót – Azt hiszem, lesz miről beszélgetnem Vitalyjal.

Ekkor lejött Eric, és ahogy látszott, nagyon boldog volt.

- Anya, milyen rokonunk ez a Nico? – kérdezte.
- Öhm…az unokatestvérem. – találtam ki hirtelen – De ez most nem számít. Láttam, hogy nagyon jól szórakoztatok.
- Igen, nagyon aranyos volt. Jöhetne gyakrabban is. – ült Eric az ölembe, miután leültem a kanapéra.
- Nem csak azért mondod, mert híres autóversenyző? – kíváncsiskodtam.
- Nem. Tényleg nagyon kedvelem őt. – vágta rá a fiam.

Ekkor tudatosult bennem, hogy talán hamarabb össze kellett volna hoznom őt az apjával. De ha most tényleg működni fog a dolog kettőjük között, akkor nem lesz itt nagy baj.

Catalina ruhái:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 60. rész

Sziasztok! A szemetek elé sem merek kerülni ennyi kihagyás után. Az indok egyszerű; nem jött az ihlet, ráadásul nyár van, és szerencsére elfoglalt vagyok. :)) Remélem, ezek után már tényleg gyakrabban tudok új résszel jönni. Köszönöm azoknak, akik kitartottak mellettem, és továbbra is látogatják a blogomat. Jó olvasást! Puszi! <3

Minden megoldódott?

A Salas családnál tett rövid látogatásom után rögtön a reptér felé vettem az irányt, ugyanis a csapattal indultunk vissza Quanticoba. Miután túlestem a szokásos ellenőrzéseken, felszálltam a gépre, ahol a többiek már vártak rám.

- 10-re volt megbeszélve az indulás. – „fogadott” Hotch.
- Tudom, és sajnálom. Csak el kellett intéznem még valamit. – feleltem, majd helyet foglaltam.
- Alyssa, minden oké? – kérdezte Morgan.
- Persze. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

A gép pár percen belül fel is szállt, és megkezdte az utat hazafelé. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki megpróbálta elfoglalni magát valamivel, ami jelen esetben a csapat nagy része számára az alvás volt. Mindenkit kikészített ez az ügy fizikailag is, ráadásul alig aludtunk az elmúlt napokban, így mindenkire ráfért már a pihenés.

Én azonban ennek ellenére sem voltam álmos, így inkább egy könyvet olvasgattam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki leül mellém.

- Jó könyv. Én is nemrég olvastam. – szólalt meg Spencer.
- Én már kétszer olvastam az elmúlt években, de most megint elkezdtem. Szeretem Csehovot. – feleltem.
- A Salas családnál voltál ma reggel? – jött hirtelen a kérdés.
- Ennyi volt az orosz realizmusról szóló beszélgetésünk? – néztem fel a könyvből.
- Alyssa!
- Igen, ott voltam. De nem mindegy neked? – temettem újra a tekintetem a könyvbe.
- Nem, mert fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy valami hülyeségbe keverd magad. – válaszolta Spencer komolyan.
- Mégis milyen hülyeségbe tudnám ezzel keverni magam?
- Például mindennek lehordod Mr. Salast, aki beperel téged.
- Az az ember megérdemli, hogy a képébe vágják, hogy öngyilkosságba hajszolta a lányát. Remélem, hogy élete végéig gyötörni fogja ez a tudat. – mondtam ingerülten.
- Én is így érzek, de ne tedd kockára az állásodat. Meg kell tanulnod néha elfojtani az érzéseidet, ha jól akarod végezni ezt a munkát.
- Szóval szerinted nem végzem jól a munkámat? – kezdtem kiakadni kissé.
- Nem ezt mondtam, Alyssa! De idő kell ehhez. Eleinte én is rosszul éreztem magam minden egyes ügynél, de rájöttem, hogy ezzel csak magamnak teszek rosszat. Attól még, hogy állandóan azon jár az agyam, hogy hány ember halt meg, nem fognak feltámadni. Persze az is rossz, ha már egyáltalán nem érintenek meg az ügyek, de az a fontos, hogy arra gondolj, hogy hány embert mentettél meg, ne arra, hogy hányan haltak meg.
- Igazad van. – mosolyodtam el – Te mindig tudod, hogy mitől érezhetem magam jobban.
- Ez a dolgom, ha már a pasid vagyok. – ölelt meg Spencer.
- Szóval még a pasim vagy? – néztem fel rá mosolyogva.
- Ha szeretnéd. – felelte.
- Eddig sem azzal volt a baj, hogy én nem szerettem volna.
- De korábban igen.
- Jó, de az már rég volt. Nem is számít!
- Oké. – nevetett – Rájöttem, hogy nem csak a munkában kell megbékélnem bizonyos dolgokkal. Fájt, hogy nem mondtad el, hogy mi volt közted és Aiden között korábban, de az már a múlt. A jelen csakis rólunk szól.
- Szeretlek! – csókoltam meg.
- Én is szeretlek!

Örültem, hogy végre rendeződtek köztünk a dolgok, és reménykedtem benne, hogy többé nem lesz ekkora mosolyszünet egy ilyen hülye dolog miatt. Ráadásul a Helenás ügyben is sokat segített Spencer. Tényleg nem emészthetem magam mások dolgai miatt. Nem jó, ha teljesen érzelemmentesen kezelem az ügyeket, de nem szabad túlzásba sem esnem. Akármennyire is beolvasnék még párszor Helena apjának, magam mögött kell hagynom a Salas családot, és arra kell koncentrálnom, hogy másokon segítsek.

A gép alig egy órával később leszállt, Hotch pedig megengedte, hogy hazamenjünk, kipihenjük magunkat, és csak holnap vessük bele magunkat újra a munkába. Ennek természetesen mindannyian nagyon örültünk, hiszen az a kis alvás a repülőn – már akinek volt – egyáltalán nem volt elég.

Spencerrel megbeszéltük, hogy átjön hozzám. Azonban ahelyett, hogy megünnepeltük volna, hogy megint minden rendben van közöttünk, amint bevetettük magunkat az ágyba, már aludtunk is. Rajtam akkor jött ki a fáradtság, amikor beléptem a házba, így nem meglepő, hogy este 7-ig fel sem keltem.

- Jó reggelt…vagyis estét! – köszöntött Spencer nevetve, mikor felébredtem, és lementem hozzá a nappaliban. Éppen a kanapén ült, és a TV-t nézte.
- Neked is. – ásítottam – Te mikor keltél?
- Úgy fél órája. – felelte – De ahogy látom, neked nem volt elég ez az alvás. – nevetett.
- Hát tudtam volna még aludni, de inkább felkeltem, mert hiányoztál. – ültem le mellé, és bújtam a karjaiba.
- Oh, de drága vagy. – puszilta meg a fejem búbját – Éhes vagyok. Nem eszünk valamit?
- Azt hittem, csináltál kaját, ha már felébredtél.
- Nincs túl sok minden a hűtődben. – jegyezte meg Spencer.
- Pedig Kristin azt mondta, hogy bevásárol, mire hazajövök. Amúgy nem láttad őt?
- Nem. Gondolkodtam is, hogy hol lehet.
- Pedig mindig hagy legalább egy üzenetet, ha elmegy. – gyanakodtam – Jobb lesz, ha felhívom.

Elővettem a telefonomat a táskámból, és rögtön hívtam is a nővéremet. Habár kicsörgött, Kristin a sokadik hívásra sem vette fel a telefont.

- Hol lehet? – ültem le.
- Biztos minden rendben van. Lehet, hogy csak bulizik. – nyugtatott Spencer.
- Este 7-kor?
- Hamar kezdték.
- Nagyon remélem, hogy tényleg csak erről van szó. De ha reggelig nem jön haza, akkor szólok a rendőrségnek.

Kezdtem megijedni, ugyanis a nővérem soha nem tenne ilyet, ráadásul az előérzetem is azt súgta, hogy valami baj van.

Alyssa ruhái:
 

Egy éjszaka ajándéka - 27. rész

Az elkövetkezendő bő egy hétben nem történt semmi különös, Erickel éltük a mindennapi életünket. Vitalynak sok dolga volt, ráadásul tegnap lett vége az egyik versenyhétvégének, így nem volt lehetőségünk a múltkori alakalom óta találkozni.

Egyik délután, éppen a konyhában mosogattam, Eric pedig az emeleten játszott, amikor meghallottam a csengőt. Elzártam a csapot, megtöröltem a kezem, majd az ajtóhoz mentem. Azt hittem, dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy Nico áll velem szemben.

- Szia Catalina! – köszönt.
- Öhm…szia! – nyögtem ki végül nagy nehezen – Mi járatban vagy erre?
- Beszélnünk kell. Bemehetek? – kérdezte komolyan.
- Persze. – engedtem be értetlenkedve, majd a nappaliba mentünk – Kérsz valamit inni?
- Nem, köszi. Szeretnék tőled kérdezni valamit, és kérlek, őszintén válaszolj!
- Oké. – feleltem.
- A fiad tőlem van?

Azt hittem, hogy rögtön összeesem. Éreztem, hogy nehezen kapok levegőt, a szoba forog velem, és ájulás közeli állapotba kerülök. Ettől a perctől féltem azóta, hogy megtudtam, hogy terhes vagyok. Fogalmam sem volt, hogy kitől tudhatta meg Nico a dolgot, de jelenleg nem ez volt a legnagyobb problémám az üggyel kapcsolatban.

- Catalina…kérlek, válaszolj!
- Igen. – feleltem egy sóhaj után – Eric akkor fogant, amikor lefeküdtünk a 2006-os Spanyol Nagydíj után.
- Úristen! – fogta a fejét Nico, majd leült a kanapéra – De miért nem szóltál? Jogom lett volna tudni!
- Tudom, de nem akartam balhét. – vallottam be – Olyan boldogok vagytok Viviannel, és nem akartam a gonosz picsa lenni, aki szétválasztja a szerelmeseket.
- Az most nem számít, hogy mennyire szeretjük egymást Viviannel. Ericnek szüksége van egy apára, ráadásul az igazira. Biztos nehéz lehetett neked egyedül nevelni őt.
- Nem volt a legegyszerűbb, de én okoztam magamnak.
- Hol van most Eric?
- Fent játszik a szobájában.
- Megnézhetem?
- Persze. – mosolyogtam – Gyere!

Felmentünk az emeletre, majd Nicot Eric szobájába vezettem. A fiam éppen a nemrég kapott versenyautóival játszott, de hamar észrevett minket.

- Ki ez a bácsi, anya? – kérdezte tőlem.

Nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Nem vághattam rá egyszerűen, hogy „Ő az apád”. Ennél ez egy bonyolultabb folyamat lesz.

- Egy rokonotok vagyok. – szólalt meg egyszer csak Nico – Szia Eric!
- Szia! Én már láttalak téged. – emlékezett vissza a fiam.
- Igen, találkoztunk a Forma-1-es versenyen. Képzeld, én az egyik versenyző vagyok. – mesélte Nico.
- Úristen! Anya, ez igaz? – fordult felém.
- Igen. Ő egy olyan autóversenyző, amilyen te is szeretnél lenni. – feleltem.
- De miért nem mondtad, hogy az egyik rokonunk egy Forma-1-es versenyző? Ez olyan jó! Mesélj valamit a versenyzésről! – lelkendezett Eric.

Nico rám nézett, mire én rámosolyogtam, és jeleztem neki, hogy beszélgessenek csak. Kimentem a szobából, ezzel magukra hagyva őket, és lementem a földszintre. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de soha nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz. Nico viszonylag jól fogadta a dolgot, de tudom, hogy ezután jön majd a neheze. Biztos vagyok benne, hogy Nico szeretne részese lenni a fia életének, amit teljes mértékben meg is tudok érteni.

De annyi kérdés jutott eszembe hirtelen. Hogy mondjam el Ericnek, hogy Nico az apja? Hogy fogjuk összehozni a találkákat? És mit fog szólni ehhez Vivian? Már így is sokat hazudtam neki, és ha most lebukok, talán még Ericnek is ártani fog.

Hallottam, hogy Eric nagyokat nevet fenn, mire elmosolyodtam. Elővettem a telefonom, és felhívtam a bátyám.

- Szia Lina! Hogy vagy? – szólt bele a telefonba.
- Szia Carlos! Jól. Képzeld, itt van Nico.
- Ott van Nico? De hát miért? – értetlenkedett a bátyám.
- Valahonnan megtudta, hogy Eric a fia, és eljött, hogy utánajárjon a dolognak. – magyaráztam.
- De ugye elmondtad neki az igazat?
- Igen. Most már nem lett volna értelme titkolózni.
- Jól tetted. És hogy fogadta Nico?
- Meglepően jól. Szerintem nem lesz itt baj.
- Azért ne bízd el magad, Lina. – váltott komolyra Carlos hangneme – Ott van Nico barátnője, ráadásul a srác egy híres autóversenyző. Ne éld bele magad a dologba, mert lehet, hogy pár hét múlva már nem is fog foglalkozni Erickel. Ne feledd, hogy most csakis a fiad számít.
- Szerinted én nem így gondolkodom? Attól még, hogy Nico megjelent, nem fog megváltozni a gondolkodásom. Ezek után is csak Eric érdekeit fogom nézni.
- Rendben. De szerintem ne erőltess semmit. Nehéz lehet ez most Niconak, hagyd, hogy megküzdjön magával.
- Tudom, és így is fogok tenni. – válaszoltam – De most megyek. Megnézem, mi van velük.
- Rendben. Majd hívj, hogy mi volt.
- Oké. Szia!
- Szia! – köszönt el Carlos is, majd bontottuk a vonalat.

Visszamentem Eric szobájába, hogy szemügyre vegyem a srácokat. Éppen együtt játszottak, és nagyon aranyosak voltak. Közben Eric Nicot kérdezgette a versenyzésről, aki lelkesen válaszolt a fia minden kérdésére. Reggel, mikor felkeltem, nem gondoltam, hogy végül így végződik a mai nap. A fiam együtt játszadozik az apukájával, a Forma-1-es versenyző Nico Rosberggel.

Remélem, nem vagyok elég naiv, és nem kell csalódnom Nicoban.

Elkerülhetetlen szerelem - 59. rész

Sziasztok! El sem tudom mondani, hogy mi van velem mostanában, de egyszerűen nem megy az írás. Most is ez volt a helyzet, ezért jött ilyen későn az új rész. Legközelebb megpróbálok sietni. :) Jó olvasást! Puszi! <3

Helena ügye

Rossi és Spencer az emeletet fésülték át, Hotch pedig az alsó szinten nézett szét, mialatt mi JJ-vel felmentünk a padlásra.

Próbáltunk minél halkabban járkálni annak érdekében, hogy biztosan meghalljuk Maríát. Szerencsére erre nem is kellett sokat várni, ugyanis nem sokkal később nyöszörgésre lettünk figyelmesek. Kellett pár perc mire rájöttünk, hogy honnan jön a hang, és alig hittünk a szemünknek, mikor rájöttünk, hogy María gyakorlatilag a falban van.

Míg JJ próbált vele kommunikálni, én szóltam a többieknek, akik azonnal hívtak egy szakembert. Negyed órán belül lebontotta a falat, így María kiszabadulhatott. Addigra már ott voltak a szülei, akik a szokásos orvosi ellenőrzés a rendőrségi papírmunkák elvégzése után hazavihették a lányukat.

Hotch azt ajánlotta, hogy amiért már ilyen késő van, töltsük az éjszakát Austinban, és csak holnap reggel menjünk vissza Quanticoba.

Alig egy órával később már a szállodai szobámban ültem. Hiába aludtam keveset, és dolgoztam sokat az elmúlt napokban, nem jött álom a szememre. És ami a legmeglepőbb, hogy Helena Salason járt az agyam. Miért mások nála a körülmények, mint a többi lánynál? Nem csak a gyilkosságot, hanem a családi hátteret illetően is.

Az eszmefuttatásomnak végül kopogás vetett végett. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, és csak még jobban meglepődtem, mikor Spencert találtam szemben magammal, mikor kinyitottam az ajtót.

- A beszámolómért jöttél? – találgattam a múltkori eset miatt.
- Nem. Csak beszélni szeretnék veled. – felelte – Bejöhetek?
- Persze.
- Csak szólni akartam, hogy habár Cox nem vallotta be a gyilkosságokat, a bizonyítékok ellene szólnak, és nincs olyan bíróság, ami nem ítélné el.
- Az jó. – válaszoltam röviden.
- Te sem tudsz aludni? – kérdezte, majd leült az egyik fotelbe.
- Nem. – sóhajtottam – Hiába oldottuk meg az ügyet, és kaptuk el a tettest, nem áll össze a kép.
- Mire gondolsz?
- Helenára. Miért más nála szinte minden? – fogtam a fejem.
- Említetted már korábban, hogy lehet, hogy nem ugyanaz a tettes. – felelte Spencer.
- Tudom, és egyre jobban hiszek benne. Segítenél átnézni a jelentéseket?
- Persze.

Majdnem másfél órát töltöttünk azzal, hogy összehasonlítottunk Helena halálát a többi lányéval.

- Azt hiszem, találtam valamit. – szólalt meg egyszer csak Spencer – Cox jobbkezes volt, ugye?
- Öhm…igen. – olvastam bele az egyik aktába.
- Nézd meg ezt a képet Helena holttestéről! – mutatta.
- A lövés a feje bal oldalán van. – állapítottam meg.
- Pontosan. Eszerint az, aki megölte Helenát balkezes volt.
- Helena a jobb kezén hordta az óráját.
- És? – értetlenkedett Spencer.
- Azok csinálják ezt, akik balkezesek.
- Szerinted öngyilkos lett?
- Lehet. Gondolj bele! Az apja terrorizálta, és nem lehetett együtt a szerelmével. Véget akart venni a szenvedéseinek. – állapítottam meg szomorúan.
- Ha ebből a szemszögből nézzük meg a halottkém jelentéseit, igazad van. – felelte Spencer.
- Egy szülőnek támogatnia kéne a gyerekét, nem öngyilkosságba hajszolnia. – mondtam.
- Nem mindenkinek adatik ez meg.

Spencer nem sokkal később elment aludni, majd egy gyors zuhanyzás után én is befeküdtem az ágyba. Csak nyugtatóval sikerült aznap elaludnom, ugyanis rengeteg dolog járt a fejemben, és a legtöbb Helenával volt kapcsolatos.

Másnap korán keltem, és rögtön a Salas család háza felé vettem az irányt. El akartam intézni még valamit, mielőtt a csapattal együtt visszamegyünk Quanticoba.

- Miss Johnson… – lepődött meg kissé Ariana, Helana anyukája, mikor ajtót nyitott nekem.
- Jó reggelt Mrs. Salas. Beszélhetnénk? – kérdeztem kedvesen.
- Persze. Jöjjön csak be!
- Köszönöm. – mentünk a nappaliba.
- Úgy tudom elkapták a gyilkost, aki többek között Helenával is végzett.
- Az az igazság, hogy tegnap este egy kollégámmal rájöttünk valamire.
- Mire? – értetlenkedett Ariana.
- Úgy gondoljuk, hogy…nem a tegnap elkapott tettes ölte meg Helenát…szerintünk ugyanis öngyilkos lett. – mondtam ki végül nehezen.
- Mi lett? – jelent meg egyszer csak egy férfi.
- Miss Johnson, ő itt a férjem, José. – mondta Ariana.

Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és kedvesen bemutatkozni a férfinak, de nem ment. Nagyon jól tudtam, hogy ő tehet arról, hogy Helena végzett magával, és képtelen voltam magamban tartani az érzéseimet.

- Hülyeségeket beszél. Helenának semmi oka nem lett volna rá. – mondta José kissé flegmán.
- Ezt nem hiszem, uram. Tudja, kell a szigor, hogy kordában tartson egy kisgyereket vagy egy tinédzsert, de a lánya elmúlt 30 éves. Nem lett volna joga bezárni őt. – kezdtem egyre ingerültem lenni.
- Maga csak ne mondja meg nekem, hogy neveljem a gyerekeimet. – válaszolta José dühösen.
- Persze, nem tehetem meg, de remélem, hogy élete végéig furdalni fogja a lelkiismeret, hogy halálba kergette a saját lányát. Ugyanannyira megérdemelné a börtönt, mint a tegnap elfogott sorozatgyilkos. – vágtam a férfi képébe – Viszlát Mrs. Salas! – fordultam Ariana felé, majd elhagytam a házat.

Lehet, hogy nem kellett volna így viselkedtem, de örültem, hogy kiadhattam magamból a dühöt.

Egy éjszaka ajándéka - 26. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy megint későn jött az új rész, de nyakamon az angol érettségi, és kezdek parázni. Viszont, ahogy láthatjátok, az oldal új designt kapott, és a fejlécért szeretnék hatalmas köszönetet mondani Alofunnak. :) Mindig gyönyörű fejléceket készít nekem, és ez alól a mostani sem kivétel. A részhez jó olvasását! :) Puszi! <3

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi folyik körülöttem. Vitaly komolyan megtudta az igazságot? Azon a pár emberen kívül még valaki tudomást szerzett Eric apjáról? Mi lesz így a fiammal?

- Catalina…igaz, amit mondtál? – értetlenkedett Vitaly – Eric apja Nico Rosberg?
- Magatokra hagylak titeket. Van mit megbeszélnetek. – szólalt meg Victoria, majd kiment a szobából.
- Igen. Ez az igazság. – feleltem végül – Kiderült, így már nincs értelme titkolózni.
- De miért hazudtál? Elmondhattad volna nekem. – erősködött Vitaly.
- De hiszen alig ismerlek még. Egy ilyen nagy dolgot nem osztok meg akárkivel. Csak néhány ember tudja, és biztos akartam lenni, hogy komolyra fordulnak a dolgok közöttünk, mire elmondom. Remélem, megérted, hogy miért titkoltam el.
- Igen. – sóhajtott – Ezt tényleg nem osztja meg az ember akárkivel. De hogy történt? Vagy nem akarsz róla beszélni? – ült le velem szemben.
- Most már akár el is mesélhetem az egészet. Szóval a 2006-os Spanyol Nagydíjra a barátnőimmel Barcelonába utaztunk, ahol bejutottunk a verseny utáni afterpartyra, ott pedig megismerkedtem Nicoval. Ő volt a kedvenc pilótám, a tökéletes pasi a szememben. Aztán a bulin rájöttem, hogy a való életben egy egyszerű, aranyos és kedves srác. Piálgattunk, majd Nico szállodai szobájában kötöttünk ki. Tudtam, hogy nem lesz folytatása a dolognak, és meg akartam kímélni magunkat a kínos magyarázkodástól, ezért leléptem, mielőtt Nico felébredt volna. Csak, hogy pár héttel azután, hogy visszajöttünk Valenciába, kiderült, hogy terhes vagyok. Tudod, jöttek a reggeli rosszullétek, meg késett, így elmentem a dokihoz, aki mosolyogva gratulált a babához. Azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Gáz, ha teherbe esel egy egyéjszakás kaland során, főleg ha a gyerek apja egy híres Forma-1-es versenyző. – meséltem.
- És gondolom nem szóltál Niconak…
- Dehogyis. Először is nehéz lett volna összehozni a találkozást, hiszen a száma sem volt meg, de ha mégis meglett volna rá a lehetőségem, nem hiszem, hogy éltem volna vele. Nem állhattam volna ki elé azzal a szöveggel, hogy „Bocsi, de felcsináltál.”. Ráadásul nem akartam, hogy azt higgye, hogy ezzel próbálom lenyúlni a pénzét vagy magam mellé láncolni egy életre. – magyaráztam.
- Ez igaz, de Niconak joga van tudni Ericről.
- És megint kezdődik! – kaptam fel kissé a vizet – A bátyám és a barátnőm egy jó ideje ezzel piszkál már, de kérlek, te ne tedd! Tudom, hogy mindkettőjük érdekében szólnom kéne Niconak, de egyelőre nem akarok…majd talán egyszer, de nem most.
- Rendben. – simogatta meg a karom Vitaly – Ez a te döntésed.
- És nem bánt a dolog? Úgy értem, nem hiszem, hogy bármelyik volt barátnődnek lett volna gyereke az egyik ellenfeledtől. Ha emiatt meggondolnád, hogy…
- Nem Catalina! – szólt közbe – Persze kell egy kis idő, hogy ezt feldolgozzam, de menni fog. Kezdelek egyre jobban megkedvelni, és nem hagyom, hogy ez a boldogságunk útjába álljon. Erickel eddig sem volt baj, és az apja személye miatt sem lesz.
- Köszönöm. – csókoltam meg – Nem sok pasi ilyen megértő.
- Csak mert nem tudják, hogy milyen nagyszerű csajt kapnak cserébe.

Örültem, hogy sikerült tisztáznunk ezt a dolgot, és habár szerettem volna, ha egy ideig még titokban marad, nem bántam annyira, hogy mégis kiderült, hiszen legalább nem kellett többé titkolóznom, és már nem volt meg bennem az az állandó félelem, hogy egyszer fény derül a titkomra. Ráadásul az, hogy Vitaly ilyen jól fogadta a dolgot, csak még jobbá tette az egészet. Kezdem azt hinni, hogy létezik a tökéletes pasi, aki ráadásul úgy tűnik, hogy engem választott.

Sajnos nem örülhettem sokáig ennek a nagyszerű pasinak a jelenlétében, mert Vitalynak indulnia kellett a reptérre, ugyanis Valenciából Angliába ment, hogy pár napot eltöltsön a csapata gyárában, és segédkezzen az autó fejlesztésében.

- Hívj, ha odaértél! – mondtam neki az ajtóban állva.
- Nyugi, nem felejtem el. – mosolygott.
- Úristen! Olyan vagyok, mintha már nejed lennék. – döbbentem le magamon.
- Azért azzal még várj. – nevetett Vitaly.
- De ez csak azért van, mert hiányozni fogsz. – öleltem át.
- Te is nekem. – csókolt meg – De amint lesz egy szabad hétvégém, újra találkozunk.
- Szavadon foglak. – mosolyogtam – Jó utat!
- Köszi. Majd hívlak. Szia! – adott egy búcsúcsókot.
- Szia! – integettem neki, míg beszállt a taxiba, és eltűnt a szemem elől.

Victoria még nálam volt, és éppen Erickel beszélgetett, mikor visszamentem a házba.

- Vitaly elment? – kérdezte a barátnőm.
- Igen. – sóhajtottam, majd leültem melléjük az ebédlőasztalhoz – Hiányozni fog.
- Megértem, de gondolj arra, hogy még alig ismered. – felelte Victoria.
- Ez miért segít abban, hogy kevesebbet szenvedjek? – értetlenkedtem.
- Nem segít kifejezetten, de azért ezt tarts a fejedben.
- Szerinted túl gyorsan haladunk?
- Nem, de Lina…van egy fiad!
- Igen, tudok róla. – feleltem kissé gúnyosan.
- Minden rendben van, anya? – szólt közbe Eric – Victoria néni nem szereti Vitalyt?
- Nincs nekem semmi bajom Vitayljal, kicsim. – mondta Victoria – Csak nem szeretném, ha anyukád csalódna.
- Nagylány vagyok! Tudok vigyázni magamra. – válaszoltam.
- Remélem is. – felelte a barátnőm – Tudod, hogy mennyire szeretném, hogy boldog legyél egy pasi oldalán.
- Tudom, és úgy gondolom, hogy ezt Vitaly mellett el is érhetem.
- Szurkolok nektek. – mosolygott Victoria.

A barátnőm nem sokkal később hazament, de megígérte, hogy ma még felhív, hiszen este mennek Carlosszal arra a flancos bálra. Remélem, hogy a bátyám nem fog semmit elszúrni, és anélkül fejeződik be az este, hogy bárki is megbántódna.

Hosszú idő után először kellett azonban nem csak az ismerőseim randizásaival foglalkoznom, hanem a sajátommal is.

Elkerülhetetlen szerelem - 58. rész

Kicsit közelebb

Húsz perccel később Kyle Robbins már a kihallható teremben ült. Hotch utasítására én és Spencer mentünk be hozzá.

- Mégis mivel vádolnak? – szegezte nekünk rögtön a kérdést a férfi, mikor beléptünk a szobába.
- Ismeri ön Helena Salast? – kérdezte Spencer.
- Igen, de mit számít ez most? Vagy talán történt valami Helenával? – jelent meg ijedtség Robbins arcán.
- Közelebbi kapcsolatban állt vele? – kérdeztem.
- Megígérik, hogy amit most elmondok, az köztünk marad?
- Persze. – feleltük mindketten Spencerrel.
- Helena a szerelmem volt. – kezdett bele a férfi – Úgy fél évvel ezelőtt ismerkedtünk meg az állatkertben. Én ott dolgozom, Helena pedig mindig oda ment, amikor kiakadt az apjára. Hamar egymásba szerettünk, de csak titokban találkozhattunk az apja miatt. Bele sem merek gondolni, hogy mit tett volna, ha rájön a dologra.
- Hova mentek aznap éjjel? – kérdezte Spencer.
- Hozzám. Helena el tudott szabadulni pár órára, mert az apja kártyázni volt a barátaival. Tudtuk, hogy legkésőbb 11-re haza kell mennie, és addigra én haza is vittem. – válaszolta Robbins.
- Tudott még valaki a kapcsolatukról? – kérdeztem.
- Csak 1-2 közeli barátunk. Ahogy mondtam, titokban kellett tartanunk a dolgot. De mi történt Helenával? – kérdezte Robbins – Miért faggatnak róla?
- Sajnáljuk Mr. Robbins, de Helenát tegnap holtak találták a sivatagban. – mondtam együtt érzően.
- Úristen! – sírta el magát a férfi – Most mi lesz? Én nem tudok élni nélküle.
- Köszönjük, hogy válaszolt a kérdéseinkre Mr. Robbins. – szólt közbe Spencer, majd mindketten kimentünk a szobából.
- Ennyit arról, hogy közelebb kerülünk a megoldáshoz. – sóhajtottam.
- Megjött a DNS-minta eredménye. – jelent meg JJ – A tulajdonosa Jeremy Cox.
- Morgan, Prentiss! Menjetek ki a házához. – adta ki Hotch az utasítást.

Reménykedtünk benne, hogy a DNS tulajdonosának köze van a gyilkosságokhoz, és lezárhatjuk végre ezt a szörnyű ügyet. Így is sok ártatlan ember halt már meg, de mi azért vagyunk itt, hogy a város többi lakója biztonságban legyen.

Bő fél órával később visszaértek Morganék. A jelenlegi kihallgatást ő, és Prentiss végezték, mi pedig az üvegfalon keresztül figyeltük őket.

- Mr. Cox, mit gondol ön a Latin-Amerikából bevándorolt emberekről? – próbálta rejtett vallomásra bírni Emily a férfit.
- Mit gondolnék? – kérdezett vissza Cox lazán – Nem foglalkozom én az olyan felesleges dolgokkal, mint a
faji megkülönböztetés.
- Nem gondolja úgy, hogy elveszik a munkahelyet az amerikaiaktól? – kérdezte Morgan.
- Az olyan alattomos munkát, mint a fűnyírást vagy a szemétszedést úgysem akarja senki elvégezni. Jó, hogy vannak emberek az ilyen munkákra is. – felelte Cox, de még mindig nem látszódott rajta egy cseppnyi félelem sem.
- Szóval úgy gondolja, hogy ők csak ezekre a munkákra jók? – kérdezte Emily.
- Mégis mi a fenét akarnak tőlem?
- Az igazat! – dühödött be kissé Morgan – Mit tett ezekkel a nőkkel? – mutatott néhány képet – Miért fáj magának, ha külföldiek is élnek ebben az országban?
- Hagyjon engem békén! – mondta halkan, és higgadtan Cox, majd hátradőlt a székében, mintha nem lenne mitől tartania.
- Biztos, hogy van köze a gyilkosságokhoz. – állapítottam meg.
- Miért hiszed ezt? – kérdezte Spencer.
- Mert ellenkező esetben nem lenne ilyen nyugodt. Gondolj bele! Ha téged gyanúsítanának azzal, hogy több nőt is megöltél, nem magyarázkodnál magadból kikelve?
- Igazad van. – válaszolta.

Az elkövetkezendő három óra alatt nem történt különösebb változás az üggyel kapcsolatban. Akárki, és akármeddig is próbálkozott, nem tudta szóra bírni Coxot, aki mindvégig hozta a magabiztos formáját, és semmit nem volt hallandó elismerni.

- Lassan éjfél van, és semmivel nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. – szólaltam meg az irodában ülve – Ennél rosszabb már nem is lehetne.
- Pár perccel ezelőtt jelentették be María Jornada eltűnését. – jött be a terembe JJ.
- Kár volt megszólalnom. – mondtam.
- Ha María még él, és Cox a tettes, nem eshet baja addig, amíg mi itt tartjuk. – jegyezte meg Rossi.
- Honnan hozták be Morganék Coxot? – kérdeztem.
- A házától. – felelte JJ – Miért?
- Rá kell jönnünk, hogy hova vihette a lányokat. A helyszínelés alapján nem ott ölték meg őket, ahova a holttestüket tették. – mondtam.
- Garcia! – szólt bele a telefonjába Hotch – Nézz utána, hogy hol ölhette meg Jeremy Cox az áldozatait.
- A hitelkártyája szerint a helyek, ahol rendszeresen költött a Seventh Bar, egy helyi szupermarket, és sokszor vásárolt virágot a temetőnél. De várjatok csak! Pár hónappal ezelőtt kibérelt egy raktárt.
- Mondd a címét gyorsan! – mondta Hotch.

Prentiss és Morgan benn maradtak Coxszal, hogy megpróbáljanak kiszedni belőle valamit, míg mi kimentünk az említett raktárhoz. Reménykedtünk benne, hogy Morganéknek nem lesz sok dolguk, hiszen rábukkanunk a helyre, ahol Cox a gyilkosságokat elkövette, és megmentjük Maríát, még mielőtt túl késő lenne.

Tíz perc múlva már az épületnél voltunk, majd behatoltunk, és szétváltunk, hogy minél előbb megtaláljuk Maríát.

Alig vártuk már, hogy rács mögé dughassuk Coxot, és ezzel megoldjuk az ügyet.

Egy éjszaka ajándéka - 25. rész

Miután összeszedtük Ericet, hazamentünk. Nem akartam, hogy egy ilyen szép nap után Vitaly egy szállodai szobában töltse az utolsó valenciai éjszakáját, ezért felajánlottam neki, hogy aludjon nálunk. Később én is meglepődtem magamon, de egyáltalán nem bántam a dolgot.

Az este nyugisan telt. Eric a nagy játszadozás után hamar elaludt, így kettesben tudtunk maradni Vitalyjal.

- Jól érezted magad? – kérdezte, miközben a kanapén ültünk, és borozgattunk.
- Nagyon. Rég voltam már randin, de ez a nap életem összes randiját együttvéve túlszárnyalta. – válaszoltam.
- Még az Eric apjával közöseket is? – kérdezte Vitaly kicsit értetlenkedve.

Ledermedtem, hiszen könnyen kiderülhet, hogy hazudtam a fiam apját illetően. Tudom, hogy ha egészséges, boldog kapcsolatot akarok Vitalyjal, minden téren őszintének kell lennem vele, de erről a témáról nem szívesen beszélek, ráadásul akárhogy alakulhat ez az egész, és nem szeretném a későbbiekben megbánni, hogy ennyire megnyíltam valakinek, és ezzel talán ártottam a fiamnak.

- Hagyjuk inkább ezt. Nem szívesek beszélek róla. – próbáltam terelni a témát végül.
- Rossz volt a kapcsolatotok? – kérdezte Vitaly, de észrevette, hogy tényleg nem akarok erről beszélni – Rendben. Majd elmondod, ha szeretnéd. – mosolygott rám végül.
- Kérsz sütit? – kérdeztem nem sokkal később – Tudom, hogy az autóversenyzőknek szigorú diétát kell követniük, de néha biztos tehetnek kivételt.
- Persze. Ráadásul imádom a sütit. – nevetett.
- Akkor hozom is. Anyukám receptje. A legfinomabb süti a világon. – mentem ki a konyhába, majd alig egy perc múlva vissza is tértem az ínycsiklandó desszerttel.

Visszaültem a kanapéra, majd elvettem egy kis darab sütit a tányérról, és Vitaly szája felé nyújtottam.

- Tessék! – mondtam.
- Ez nagyon finom. – jegyezte meg.

Mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Elkezdte simogatni az arcom, majd a nyakamat csókolgatta. Nem tudtam neki ellenállni. Felálltam a kanapéról, majd magam után húzva felmentünk az emeletre. Hamar a szobámban kötöttünk ki, majd Vitaly lassan elkezdett megszabadítani a ruháimtól, mialatt én is ezt tettem vele. Leírhatatlan, hogy milyen jól esett minden egyes érintése.

Eric éppen a másik szobában aludt, ezért nem lehettünk túl hangosak, de nem is vad sexre vágytunk, inkább csak meg akartuk ismerni egymást minden oldalról.

- Örülök, hogy végül nem szállodába mentem. – jegyezte meg később Vitaly, mikor már egymás ölelésében feküdtünk.
- Az biztos, hogy nagy hálával tartozom a légitársaságnak, amiért törölték a járatodat. – nevettem.
- De holnap sajnos vissza kell mennem Angliába. – szomorodott el a hangja.
- Tudom. – sóhajtottam – De remélem, hamar megejthetjük azt a közös hétvégét. – könyököltem fel, és néztem a szemébe.
- Amikor csak szeretnéd. – csókolt meg.

Egymás karjaiban - és a kimerültség miatt - hamar sikerült elaludnunk.

Másnap reggel kipihentem ébredtem. Mikor azonban ránéztem az órára, kicsit meglepődtem, hiszen már elmúlt 10 óra. Eric ekkor már rég fenn szokott lenni, azonban egyszer sem hallottam, hogy ébredezni.

Magamra kaptam a köntösömet, majd lementem a földszintre. Eric éppen a TV-t nézte a nappaliban, miközben zabpelyhet evett. Vitaly a konyhában ült, kávét ivott, és újságot olvasott.

- Jó reggelt! – köszöntem neki.
- Neked is. – állt fel, és adott egy csókot – Sikerült kialudnod magad?
- Nehezen, de igen. – nevettem – Eric mikor kelt?
- Úgy fél órája. Én már fenn voltam, így adtam neki reggelit. Nem akartalak felkelteni, olyan édesen aludtál.
- Köszönöm. – öleltem meg – Rám fért már, hogy kialudjam magam.

Összedobtam egy rántottát, majd reggeli után elmosogattam, mialatt Vitaly elment zuhanyozni. Éppen mikor végeztem, csöngettek. A barátnőm, Victoria jött át.

- Szia! – köszöntött vidáman – Gondoltam, átjövök kicsit dumcsizni.
- Szia! Lehet, hogy ez nem a legalkalmasabb…
- Miért? – értetlenkedett Victoria.
- Hát…tudod…itt van Vitaly. – nyögtem ki végül.
- Úgy érted, hogy itt aludt, és…úristen Lina! – nevette el magát a barátnőm – Hamar elcsábítottad.
- Ez nem igaz. – ellenkeztem – Na mindegy, gyere be egy kávéra. Vitaly úgyis éppen zuhanyzik.
- Amúgy hogy reagált Ericre? – kérdezte, miközben helyet foglaltunk az ebédlőasztalnál.
- Nagyon jól. Annyira örülök, hogy teljes mértékben elfogadja, hogy van egy fiam. – meséltem boldogan, miközben töltöttem mindkettőnknek egy kis kávét.
- Ezt jó hallani. Örülnék, ha összejönne a dolog Vitalyjal. Eric születése óta nem is volt komoly kapcsolatod, pedig ha valaki, akkor te megérdemled, hogy boldog legyél.
- Tudom, és remélem, hogy ezt Vitaly mellett el is érhetem.
- Ericnek is bejön Vitaly?
- Igen. – mosolyogtam – Habár szükségük van rám, hogy fordítsak nekik, nagyon jól kijönnek.
- És Vitaly tudja, hogy Eric apja valójában Nico Rosberg?
- Hogy mi van? – hallottam meg egy angolul beszélő férfihangot mögülünk.

Kár, hogy Vitaly pár évig Valenciában élt, és megért annyit spanyolul, hogy kiderüljön a féltve őrzött titkom.

Elkerülhetetlen szerelem - 57. rész

Sziasztok! Próbáltam sietni az új résszel, de több okból kifolyólag ez nem sikerült teljesen. Jelenleg gőzerővel készülők az előrehozott érettségimre, így kevesebb időm van az írásra. Remélem, ettől függetlenül olvassátok még a történeteimet, és nem bánjátok, ha kicsivel többet kell várni a frissre. :) Jó olvasást a részhez! :) Puszi! <3

Talán van valami

A Spencerrel való kis közjáték után a többiekkel közösen a holttesthez mentünk. Szörnyű volt látni, hogy még mi rengeteget törtük a fejünket, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, a gyilkos újra lecsapott.

- Ezt az áldozatot is leszúrták. – állapította meg Rossi.
- Akkor Helena Salast miért lőtte le? – kérdezte Prentiss.
- Mi van, ha az ő gyilkosa nem ugyanaz, mint a többieké? – osztottam meg az ötletemet a többiekkel – Attól még, hogy ő is latin, az ő holttestét is a sivatagban találták meg, és tőle is hiányzik egy személyes tárgy, lehet, hogy más végzett vele. Egy pszichopata sorozatgyilkos nem változat a módszerén egy áldozat kedvéért.
- Ez igaz. De ha nem ugyanaz a gyilkos, akkor ki végezhetett Helenával? – kérdezett vissza Prentiss.
- Nem tudom. De azért vagyunk itt, hogy kiderítsük. – válaszoltam.
- Mi hiányzik a holttesttől? – kérdezte eközben Hotch.
- Az egyik fülbevalója. – felelte Spencer a holttestet vizsgálva.
- Az áldozat Luna Fernandes. – szólalt meg JJ – Mexikói származású és 32 éves. Tegnap este az egyik barátnőjével vacsorázott, de utána nem ment haza. A vőlegénye jelentette az eltűnését nem sokkal ezelőtt.
- Várjatok egy kicsit! – szólaltam meg, mikor közelebb mentem a holttesthez – Bőrszövet van a körme alatt. Talán a támadójától származik.
- JJ, hívd ide a helyszínelőket, és küldesd be velük a mintát DNS-vizsgálatra! – mondta Hotch.

JJ teljesítette a parancsot, mi pedig tovább kezdtük vizsgálni a helyszínt.

- Szerinted tényleg más lehet a tettes Helenánál? – kérdezte tőlem Spencer.
- Nekem úgy tűnik. Te mit gondolsz? – kérdeztem vissza.
- Van benne valami. Rá kéne jönnünk, hogy volt-e oka a tettesnek másképp végeznie Helenával. – felelte Spencer.
- És ha nem találunk semmit, tudjuk a választ.

Jó volt, hogy a kettőnk között lévő feszültség ellenére is tudtunk a munkánkra összpontosítani, de nem sok időm akadt ezen gondolkodni, ugyanis visszaindultunk a rendőrőrsre.

Éppen a konferenciaterem felé tartottunk, mikor egy ismerős nőt fedeztem fel a váróban ülve. Láthatóan feszült volt, de ez az ő helyzetében teljesen normális.

- Jó napot Ariana! Miben segíthetek? – mentem oda Helena anyukájához.
- Oh, Miss Johnson! Már egy jó ideje várok önökre. Mondták, hogy menjek haza, mert éppen nincsenek itt, de inkább megvártam magukat. – felelte a nő.
- Igen, éppen egy helyszínen voltunk.
- Megint meghalt valaki? – kérdezte rögtön Ariana.
- Sajnos igen. – válaszoltam – De miért jött ide?
- Csak kíváncsi voltam, hogy állnak a nyomozással. Szeretném minél előbb rács mögött látni a kis Helenám gyilkosát.
- Megértem asszonyom, de menjen haza nyugodtan. – mondtam neki bíztatóan – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb elkapjuk a tettest.
- De szeretnék segíteni. Mondja meg, ha bármiben tudok!
- Az az igazság, hogy van valami. – gondolkodtam el hirtelen – Pedro említette, hogy a férje nagyon szigorú volt a gyerekeivel.
- Igen, úgy gondolta, hogy csak akkor lesz belőlük felelősség teljes felnőtt, ha kis korukban megtanulják, hogy mi a szigor. Sokszor nem értettem vele egyet, de végül is ő a férfi a családban, és én tiszteletben tartom a szerepét.
- És a lánya ezt hogy viselte?
- Sokszor hibáztatott, amiért nem próbáltam meg leállítani az apját. Nagyon rosszul jöttek ki. Helena többször el is szökött, de a férjem mindig utána ment, és visszahozta…az sem érdekelte, hogy már bőven elég idős volt ahhoz, hogy ne tehessen vele ilyet. – Ariana hirtelen lehajtotta a fejét – Talán az én hibám. Ha közbeléptem volna, nem ment volna el azzal az emberrel aznap este, aki valószínűleg a gyilkosa.
- Ne okolja magát, asszonyom! Ezzel nem lesz könnyebb feldolgoznia a veszteséget. – bíztattam.
- De nem tudok mást tenni.
- Helena sokszor szegült ellen az apjának?
- Igen. Többször is a fejéhez vágta, hogy biztos nem érdekelné, ha eltűnne, vagy meghalna…és ez most tényleg megtörtént… el sem hiszem. – gördült le néhány könnycsepp a nő arcán.

Miután megpróbáltam megnyugtatni Arianát, meggyőztem, hogy inkább menjen haza, és megígértem neki, hogy ha bármi fejlemény lesz, megosztom vele azt.

- Gyere gyorsan Alyssa, ezt hallanod kell. – szólt oda nekem JJ, mikor meglátott a folyosón a konferenciaterem felé tartva.
- Mondhatod Garcia! – szólalt meg Hotch, mikor mindannyian beértünk.
- Rendben. Szóval nemrég beszéltem Salasék közvetlen szomszédjával, aki egy fantasztikus hírrel szolgált nekem. Elmondta, hogy pár héttel ezelőtt felszereltetett néhány rejtett kamerát a házára, mivel valaki rendszeresen lopkodott az udvarából. A pasi volt olyan kedves, és átküldte a felvételeket. – osztotta meg velünk a helyzetet Garcia.
- Láttad, hogy milyen kocsival ment el Helena? – kérdeztem rögtön.
- Persze, szívem csücske. Habár a felvétel nem volt a legjobb minőségű, vagyok akkor a zseni, hogy így is le tudtam olvasni a rendszámot, és már meg is kerestem a jármű tulajdonosát. A neve Kyle Robbins. Kell a címe?
- Persze. –vágta rá Morgan – Behozzuk a pasast.

Garcia lediktálta a férfi címét, Morgan és Rossi pedig elmentek hozzá, hogy behozzák.

Reméltük, hogy végre jó nyomon járunk, és megoldjuk az ügyet, még mielőtt újabb ártatlan áldozat halna meg.

Boldogság!!!

Áhhh, ez egy hihetetlen hétvége volt. :D Nico tegnap megszerezte élete első Forma-1-es pole pozícióját, ma pedig rajt-cél győzelmet aratott. :))

Nagyon megérdemelte már, hiszen a mezőny egyik legjobb versenyzője, de eddig nem adatott meg neki az ütőképes autó. Nem hiszem, hogy ez a Mercedes most annyira jó lenne, de a lényeg úgyis az, hogy így is tudott nyerni, amitől csak még nagyszerűbb ez az eredmény, és ez iszonyú boldoggá teszi a rajongóit.

Remélem, hogy ez nem csak egy egyszeri alkalom volt, és minél hamarabb látunk tőle még ilyen eredményt. :)

GRATULÁLOK NICO! <3

Ui: Holnap valószínűleg jön új rész. ;)

Egy éjszaka ajándéka - 24. rész

Vitalyjal úgy döntöttünk, hogy együtt töltjük a napot, de kissé féltem attól, hogy zavarni fogja Eric jelenléte. Úgy tűnt, hogy nem fogadta rosszul a hírt, hogy van egy fiam, de még együtt sem vagyunk hivatalosan, így attól tartottam, hogy nem fognak jól alakulni a dolgok, ha már az elején komolynak kell lenniük Eric miatt, és ami még fontosabb volt; nem akartam összezavarni a fiamat.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk ebédelni valahova. – szólalt meg egyszer csak Vitaly.
- Benne vagyok. – feleltem.
- Akkor hozd Ericet, és indulhatunk is. – adott egy rövid csókot, majd felállt az asztaltól, ahol ültünk.
- Tényleg nem zavar, hogy gyerekem van? – tettem fel neki a kérdést, amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből.
- Catalina, ezt már megbeszéltük. – jött egész közel hozzám – Egyáltalán nem. Eric aranyos srác, és biztos vagyok benne, hogy jól ki fogunk jönni.
- Olyan jó ezt hallani. – bújtam hozzá.

Pár perccel később teljesítettem is az „utasítást”, és felmentem a fiam szobájába, hogy közöljem vele, hogy házon kívül töltjük a délutánt. Miután átöltöztettem, és összepakoltam néhány dolgot, amire szükségünk lehet, indulhattunk is.

A kommunikáció kissé nehézkes volt Eric és Vitaly között, ugyanis Vitaly nem beszélt spanyolul, Eric pedig sem oroszul, sem angolul, ami persze nem meglepő egy ötévesnél, így kénytelen voltam fordítani, ha akartak mondani valamit egymásnak. Kicsit aggódtam amiatt, hogy ebből később gondok lehetnek, de egyelőre nem akartam ezzel foglalkozni, csak élvezni a jelen minden egyes pillanatát.

Miután beültünk egy számunkra szimpatikus helyre, és megrendeltük az italokat, Eric úgy döntött, hogy megnézi a pár méterre található kis tavacskát, így Vitalyjal kettesben maradtunk.

- Mikor tudnánk megejteni azt a közös hétvégét, amiről már beszéltünk nálad? – kérdezte.
- Nem tudom. Amikor neked jó. Szerintem kettőnk közül te vagy az elfoglaltabb. – feleltem mosolyogva.
- Mit szólnál, ha eljönnétek a következő versenyre?

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Teljesen ledöbbentem, és nem csak azért, mert még együtt sem vagyunk hivatalosan, és Vitaly már ilyeneket tervezget, hanem a gondolattól is rettegtem, hogy újra be kell tennem a lábam egy Forma-1-es verseny helyszínére. Elég volt a pár héttel ezelőtti valenciai verseny, és nagyon nem akartam megkockáztatni, hogy újra találkozzak Nicoval.

- Jól vagy, Catalina? – hozott vissza Vitaly hangja a valóságba – Vagy ez neked még túl korai?
- Öhm…igen! Túl korai. – kaptam a lehetőségen – Talán várnunk kéne még 1-2 versenyt.
- Ahogy szeretnéd. – simogatta meg a kezem az asztalon.

Örültem, hogy egyelőre megúsztam a dolgot, de aktuálissá vált az a probléma, hogy ha Vitalyjal vagyok, Nicoval is találkozhatok, és fény derülhet a titkomra. Tudom, hogy Niconak joga van tudni Ericről, és nem szeretném eltitkolni őt egy életre, de azt akartam, hogy tőlem tudja meg, ne más módon.

Miután megérkeztek az italok, megrendeltük az ételt. Míg arra vártunk, sokat beszélgettünk, és még jobban megismerkedhettünk Vitalyjal.

Ebéd után úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a parton, azonban ebbe a drága kicsi fiam beleszólt, hiszen tökéletesen emlékezett arra, hogy reggel megígértem neki, hogy elviszem a játszóházba. Vitaly észrevette, hogy Eric nagyon akar valamit, így közbe szólt:

- Valami gond van?
- Csak mielőtt megjöttél, az volt a program, hogy elmegyünk a játszóházba. – válaszoltam, majd spanyolra váltottam, és Erichez fordultam – Majd holnap elviszlek. Ma mást csinálunk.
- De megígérted, anya! Játszóházba akarok menni. Már minden barátom járt abban az újban. – erősködött Eric.
- Ha így folytatod, sem ma, sem holnap, sem egy jó darabig nem viszlek oda. – szóltam rá.
- Látom, nagyon akaratos. – jegyezte meg Vitaly nevetve.
- Igen. Nehéz vele, ha valamit a fejébe vesz. – sóhajtottam.
- Miért nem visszük el a játszóházba, és amíg ő ott játszik, mi sétálunk egyet, vagy amit szeretnél. – vetette fel az ötletet.
- Nem rossz ötlet. De ha belemegyek, azt fogja hinni, hogy ő nyert. Anya vagyok, hoznom kell a gonosz főnök formámat. – feleltem, mire Vitaly elnevette magát.
- Akkor majd én viszem el, és akkor én leszek a szemében a hős.
- Ja, hogy aztán te arasd le a babérokat. - nevettem.
- Valahogy el kell érnem, hogy szeressen, és egyelőre a könnyebb utat választom.
- Szeretném, hogy jól kijöjjetek, szóval menjünk a játszóházba, és legyél nagy a fiam szemében. – egyeztem bele végül.

Az odavezető úton ismertettem Erickel a helyzetet, és ahogy láttam, nem maradt el a kívánt hatás; Eric tényleg megszerette Vitalyt.

Lehet, hogy egy boldogságra vágyó nő vagyok, de elsősorban anya, akinek a gyereke a legfontosabb, így jó volt látni, hogy ha csak egy apróság miatt is, de Eric kezdte megkedvelni Vitalyt. Ez mindenképp segített meghozni azt a döntésemet, hogy belevágjak-e ebbe a kapcsolatba.

A plázában beadtuk Ericet a játszóházba, mi pedig a moziba mentünk megnézni egy filmet. Hosszú ideig gondolkodtunk, hogy mit csináljunk, de végül ez tűnt a legpraktikusabbnak. Mire vége a filmnek, Eric is kijátssza magát, és mehetünk haza.

Egyre jobban éreztem magam Vitalyjal, és kezdtem megfeledkezni a gondjaimról.

Díj

Sziasztok!

A héten kaptam még egy díjat Barbitól, és most Hooligirltől is. Nagyon köszönöm nekik! :))

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra.
2. Köszönd meg, akitől kaptad.
3. Írj le 6 dolgot magadról.
4. Küldd tovább 5 blogírónak a díjat.
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon.

Újabb hat dolog magamról:

1. Szeretem a spanyol zenét, és büszke vagyok magamra, hogy egyre többet értek meg a dalszövegekből. ;D
2. Szeretnék minél hamarabb látogatást tenni Oroszországban.
3. Utálom, amikor valakinek a hátam mögött nagy a pofája, de nem meri a szemembe mondani a véleményét.
4. Frászt kapok a morzsától, főleg ha vizes lesz.
5. Hülye vagyok a technikához, csak a legalapabb dolgokat tudom.
6. Utálom az olyan fölösleges tantárgyakat, mint a fizika vagy a kémia. Nem értem, hogy miért leszek én attól értékesebb ember, hogy ki tudom számolni a centripetális erőt. Sokkal paraktikusabb dolgokat kéne tanítani a suliban.

A díjat továbbadnám minden Nico Rosberges történetet írónak. ;)

Díj

Sziasztok!

Barbitól kaptam még korábban, amiért nagyon hálás vagyok. :) Bocsi, hogy csak most tettem ki, de el voltam havazva egy kicsit az elmúlt 1-3 hétben.

Szabályok:

1. Értesítsd a blog tulajdonost,aki adja,hogy megkaptad!
2. Tedd ki a blogodra!
3. Írj le hat dolgot magadról!
4. Írd ki, hogy kitől kaptad!
5. Add tovább 4 - azaz négy - írónak!
6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
7. Értesítsd a díjazottakat!

Hat dolog magamról:

1. Azóta szurkolok Nico Rosbergnek, hogy megláttam a 2008-es Ausztrál Nagydíj dobogóján.
2. Szeretem a vígjáték és a krimi sorozatokat (utóbbiból csak kettőt).
3. Mióta nézem a Forma-1-et, a 2010-est leszámítva az összes Magyar Nagydíjon kinn voltam.
4. Imádom a vodkát. Lehet, hogy Oroszország sok rosszat csinált, de a vodka miatt meghajlok előttük. xD
5. Fontos számomra a kinézetem. Nem teszem ki a lábam a házból smink nélkül.
6. Kedvenc együttesem a Big Time Rush.

Fogalmam sincs, hogy kinek adjam tovább a díjat, ezért ezúton is azoknak küldöm, akik olvassák a blogomat, és ők is írnak történetet. :)

Elkerülhetetlen szerelem - 56. rész

Sziasztok! Nem is tudom, hogy volt-e már olyan, hogy ennyi idő telt el két rész között. Sajnálom, hogy több, mint egy hétig nem került fel új rész, de sok volt a dolgom, és az ihlet sem jött. :$ Megígérem, hogy ezentúl megpróbálok gyakrabban frissíteni. Előre is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek! :) Jó olvasást! Puszi! <3

Egyedül

Majdnem két órába telt mire mindent átbeszéltünk, amit eddig megtudtunk, és habár sok mindent derítettünk ki, nem éreztük úgy, hogy sokkal közelebb kerültünk volna a megoldáshoz.

Jobb híján a hotelba mentünk, ahol foglaltak nekünk néhány szobát, hogy pihenjünk egy kicsit, és másnap újult erővel folytassuk a nyomozást.

Kicsit kínos volt a helyzet, mikor megérkeztünk a szállodába, hiszen mióta Spencerrel összejöttünk, mindig egy szobában szálltunk meg, de mivel most elég feszült köztünk a hangulat, gondoltam, hogy külön fogjuk tölteni az éjszakát.

Éppen a nekem szánt szoba ajtaját nyitottam ki, mikor Spencer odajött hozzám. Reménykedtem benne, hogy azt szeretné mondani, hogy ássuk el a csatabárdot, és aludjunk egy szobában, de sajnos csalódnom kellett.

- Alyssa! – kezdett bele.
- Igen?
- Oda tudnád adni a feljegyzéseket, amiket a Salas családnál tett látogatás után készítettél?
- Öhm…persze. – mondtam kissé csalódottan, majd elővettem a táskámban az említett papírokat.
- Köszönöm. Átnézem, hátha rájövök valamire. – felelte – Jó éjszakát!
- Neked is. – válaszoltam egy sóhaj után, majd bementem a szobába.

Soha nem voltam oda a szállodai szobákért, hiszen habár teljesen tiszták, jól fel vannak szerelve, és nem lenne okom a panaszra, nem szeretek olyan ágyban aludni, ahol már korábban annyi embert aludt, és ki tudja, hogy még mit csinált.

Ledobtam a táskámat az egyik fotelbe, levettem a cipőmet, majd végigdőltem az ágyon. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de tudtam, hogy az nem oldana meg semmit. Így hát inkább feltápászkodtam, gyorsan lezuhanyoztam, majd elvégeztem a többi esti teendőt. Elővettem az aktuális ügy aktáit, és elkezdtem olvasgatni őket. Sajnos nem jöttem rá semmi olyanra, amiről még ne tudnánk, így miután mindent átnéztem, eltettem őket, és bekapcsoltam a TV-t.

Talán magamnak sem mertem bevallani, de nem akartam elaludni. Attól tartottam, hogy újra előjön a rémálmom, pedig a jelenlegi helyzetben igazán nincs szükségem arra, hogy még emiatt is aggódjak. Lehet, hogy mások számára egy álom nem olyan nagy gond, de engem igazán aggasztott, és éreztem, hogy az életem más területeire is kihat.

Biztosra akartam menni, így elővettem a bőröndömből a nyugtatókat, amik már a múltkor is segítettek, és bevettem egyet lefekvés előtt. A gyógyszer által el tudtam lazulni, és tökéletes nyugalomban aludhattam reggelig.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki nem hogy kopog, de szinte már dörömből a szobám ajtaján. Hirtelen azt hittem, hogy otthon vagyok, és már szólni akartam Kristinnek, hogy hagyjon aludni, mikor rájöttem, hogy valójában egy szállodai szobában tartózkodom Austinban, és miután rápillantottam az órára, megállapítottam, hogy már negyed órája a hallban kéne lennem.

- Úristen! – pattantam ki az ágyból, az ajtóhoz rohantam, majd gyorsan kinyitottam.
- Alyssa! Te még csak most keltél fel? – találtam szemben magam Morgannel.
- Igen, bocsi, csak elaludtam. Adj 10 percet, és mehetünk is a rendőrőrsre! – feleltem kissé zihálva.
- Rendben. A többiekkel lent várunk rád. – válaszolta, majd magamra hagyott.

Szinte rohantam be a fürdőbe, és amilyen gyorsan csak lehetett, elkészültem. Mire végeztem, lent már mindenki rám várt. Sűrű bocsánatkérés közepette el is indultunk a rendőrségre, hogy folytassuk a tegnap elkezdett nyomozást.

Az oda vezető úton Spencerrel és Morgannel kerültem egy kocsiba. Reméltem, hogy hamar elfelejtik a késésemet, de sajnos megint csalódnom kellett.

- Mi történt reggel Alyssa? – szólalt meg egyszer csak Morgan – Nem szoktál késni.
- Csak elfelejtettem este beállítani az ébresztőt a telefonomon. – feleltem.
- Soha nem szoktad elfelejteni. – szólt közbe Spencer.
- Pedig most sikerült. – feleltem kissé dühösen – Mindenki hibázhat. Tegyétek túl magatokat ezen!
- Oké. – felelte Morgan, de a visszapillantóban láttam, ahogy kissé furcsa fejet vág.

Szerencsémre pár perccel később megérkeztünk a rendőrségre. Elfoglaltunk a helyünket a számunkra fenntartott tárgyalóban, majd azon kezdtünk el gondolkodni, hogy a tettes miért pont latin nőket öl.

- Talán rasszista. – kezdtem bele.
- Akár. – válaszolta Hotch – De azt sem zárhatjuk ki, hogy a gyilkos maga is latin származású. Talán pont ezért gyilkol ilyen nőket.
- Van egy rossz hírem srácok. – jött be JJ az irodába – Alig egy órával ezelőtt újabb áldozatra bukkantak a sivatagban. A holttest még friss, a halottkém első vizsgálata szerint tegnap este halt meg.
- Irány a helyszín! – jelentette ki Hotch, majd alig 20 percnyi itt tartózkodás után indulhattunk is vissza a kocsikhoz.

Szerencsére a helyszín nem volt messze a rendőrségtől, így hamar ott voltunk, és az út alatt sikerült mindenkivel kedvesnek lenni, és nem förmedtem rá senkire. Bár megjegyzem, szerintem jogosan akadtam ki Morganékre.

Mikor megérkeztünk, és kiszálltunk a kocsiból, Spencer odajött hozzám.

- Minden rendben van veled? - kérdezte.
- Persze. Mi baj lenne? - kérdzetem vissza.
- Csak kicsit mogorva voltál velünk reggel. - válaszolta.
- Mert hülyeséget kérdeztetek. De hagyjuk ezt, és koncentráljunk az ügyre! - javasoltam.
- Persze. - felelte Spencer, de láttam rajta, hogy ennyivel nem érte be.

Pedig én csak azt akartam, hogy mindenki békén hagyjon.

Alyssa ruhái:

Egy éjszaka ajándéka - 23. rész

Sziasztok! Sajnos a mai verseny sem úgy alakult Nico számára, ahogy kellett volna, és szörnyű volt nézni, hogy a Mercedes versenytempója egyelőre milyen rossz. Szívesen mondanám azt, hogy "Na majd a következő versenyen!", de nem hiszem, hogy pár hét alatt olyan sokat tudnának fejlődni. :( Pedig Nico már nagyon megérdemelné a jó eredményeket. De hogy valami jót is mondjak, hoztam egy új részt. :) Jó olvasást hozzá! Puszi! <3

Eric nem bírt nyugodt maradni a Forma-1 kezdetéig, és ötpercenként kérdezgette, hogy eljött-e már a megfelelő idő. Nekem közben beugrott, hogy ha én tegnap az egyik versenyzővel randiztam, akkor valószínűleg ma nincs időmérő. Vitaly csak nem utazta volna át fél Európát azért, hogy pár órát velem tölthessen…legalábbis nagyon reméltem.

Így hát utána néztem a dolognak a TV újságban, és nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam, hogy igazam van.

- Szívem, ma nincs Forma-1. – mondtam Ericnek – Csak a jövő héten lesz.
- De Pepe azt mondta az oviban, hogy ma lesz. – erősködött a fiam.
- Akkor Pepe rosszul tudta. Tudod, a legtöbb verseny között két hét különbség van. – magyaráztam.
- Pedig már úgy beleéltem magam. – szomorodott el Eric.
- Igen, észrevettem. – mosolyogtam – De van egy ötletem! Most nyílt meg a játszóház az új plázában. Szeretnéd, hogy elmenjünk?
- Igen!!! – jött lázba Eric szinte jobban, mint korábban a Forma-1-től.

Ekkor azonban hirtelen csengettek. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, de az első ötletem az volt, hogy talán Carlos jött át meglátogatni minket. Amikor azonban ajtót nyitottam, majdnem dobtam egy hátast a döbbenettől.

- Vitaly! – habogtam – Szia! Mi járatban vagy erre?
- Szia Catalina! – köszöntött mosolyogva – Törölték a járatomat, így gondoltam együtt tölthetjük a mai napot, ha nem bánod.
- Az az igazság, hogy… - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, ugyanis Vitaly túl közel járt ahhoz, hogy megismerje életem egy részét.
- Ki az, anya? – jött oda Eric.

Ez volt az egyik olyan jelenet, amitől a legjobban tartottam azóta, hogy megismertem Vitalyt. Eric érdekében nem akartam, hogy a srác, akivel randizom tudomást szerezzen arról, hogy van fiam. Vagyis persze elmondtam volna neki, ha komolyabbra fordul a dolog köztünk, de az nem éppen most lett volna.

- Anya? – döbbent le Vitaly – Nem beszélek spanyolul, de ennyit megértettem.
- Igen, ő a fiam, Eric. – mondtam el, ha már úgyis kiderült.
- Szia Eric! Vitaly Petrov vagyok. – mondta neki angolul, amiből persze a fiam egy szót sem értett – Nem beszél angolul, ugye? – esett le neki hamar.
- Öt évesen még nem. – nevettem – De ha már ennyi minden kiderült, gyere csak be!
- Köszi. – felelte Vitaly, majd mindhárman a nappaliba mentünk, és leültünk a kanapéra.
- Eric, nem mész fel játszani? Én beszélgetek kicsit a vendégünkkel, és utána csatlakozom hozzád. Úgy jó lesz? – szóltam a fiamnak.
- Aha. De siess! – felelte Eric, majd a szobájába ment.
- Szóval van egy fiad… - mondta ki az előbb megtudottakat Vitaly.
- Ha emiatt nem akarsz randizni velem, megértelek…- kezdtem bele.
- Hülyéskedsz? Nekem még így is tetszel. – vágta rá.
- Jó ezt hallani. – mosolyodtam el.
- És ki az apja? – tette fel Vitaly azt a kérdést, amit nagyon nem akartam hallani.
- Meghalt…évekkel ezelőtt. – hazudtam neki ugyanazt, mint korábban Niconak.
- Sajnálom. Nehéz lehet egyedül nevelni Őt.
- Igen, de szerencsére kapok segítséget. Tegnap is a barátnőm jött át vigyázni rá, míg veled voltam.
- Szóval nem a lakótársadé volt az a kocsi, és nem is neki főztél vacsorát?
- Nem. – hajtottam le a fejem bűnbánóan – Sajnálom, hogy hazudtam, csak féltem, hogy hogyan fogod kezelni, ha megtudod, hogy van egy gyerekem. És ami még fontosabb, nem akartalak bemutatni Ericnek addig, amíg nem válik komollyá a dolog kettőnk között. – vallottam be.
- És szeretnéd, hogy komollyá váljon? – kérdezte Vitaly.
- Ezt hogy érted?
- Szeretnéd, ha egy pár lennénk?
- Ha neked nem gond Eric, és nem haladnánk túl gyorsan, akkor igen. – feleltem – Mióta Eric megszületett, nem nagyon jöttem össze senkivel, így kicsit kiestem a ritmusból, ráadásul neked sem lehet könnyű randizni.
- Nekem a Forma-1 volt az a tényező, ami miatt hanyagoltam egy ideig a randizást. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha a karrieremre összepontosítok, és nem hagyom, hogy a csajok elvonják a figyelmemet. De talán most mégis engedek a kísértésnek… - eresztett egy szívdöglesztő mosolyt felém.
- Nem is tudom, Vitaly. Forma-1-es versenyző vagy. Nem akarom kitenni a fiamat a média támadásának. – bizonytalanodtam el.
- És képes vagy emiatt lemondani a boldogságról? – nézett mélyem a szemembe – Figyelj Catalina! Alkut ajánlok neked. Gyertek el valamikor hozzám Angliába, és megtapasztalhatod, hogy milyen érzés mellettem lenni.
- Ez nem hangzik rosszul. Csak az a baj, hogy én dolgozom, Eric pedig oviba jár.
- Ericnek nem muszáj oviba mennie, hiszen az nem olyan, mint a suli. Te pedig biztos ki tudsz venni pár nap szabadságot. Ha meg húzná a száját a főnököd, majd kijátszom nála a „Forma-1-es versenyző vagyok” kártyát. – mosolygott Vitaly.
- Szerencsére nagyon jóban vagyok a főnökömmel, úgyhogy nem hiszem, hogy nem engedne el.
- Akkor meg nincs is miről beszélnünk. – vágta rá – Akkor benne vagy a dologban?
- Igen. – feleltem végül egy sóhaj kíséretében – De komolyan nem gond Eric?
- Nem. Még nem volt olyan barátnőm, akinek gyereke volt, de nem hiszem, hogy ez nálunk probléma lenne.
- Köszönöm. – mentem oda hozzá, és öleltem meg – Annyira jó, hogy ilyen jól fogadtad a dolgot. Pedig nagyon aggódtam, hogy ez esetleg közénk állhat…bár furcsa olyanról beszélni, hogy közénk. Még csak egyszer randiztunk.
- De sokszor fogunk még. – felelte Vitaly mosolyogva.

Mélyen egymás szemébe néztünk, majd azt vettem észre, hogy Vitaly a derekam köré fonja a karjait, és gyengéden közelebb húz magához. Pár másodperc múlva az ajkait az enyémeken éreztem. Ez volt az első csókunk, és bevallom, nagyszerű volt. Teljesen el tudtam magam engedni, és habár viszonylag hosszú ideig tartott, nekem csak egy pillanatnak tűnt…egy csodálatos, felejthetetlen pillanatnak, ami valami új kezdete lehet.

- Most már tudom, hogy nem lesz baj. – szólaltam meg a csók után.
- Reméltem, hogy meggyőzlek. – nevetett Vitaly.

Az első csókot még sok újabb követte.

Catalina ruhái:

Elkerülhetetlen szerelem - 55. rész

Családi terror

Pár percig mindketten csendben voltunk. Pedro nem nagyon akart beszélni, én pedig hagytam, hogy összeszedje, és aztán szóra bírja magát.

- Ha időben szólok a szüleimnek arról, hogy Helena kiszökött, talán még mindig élne. – szólalt meg egyszer csak.
- Kiszökött? – értetlenkedtem – A nővéred 30 éves volt. Ennyi idősen csak volt önálló élete és akarata. Nem volt már gyerek, hogy a szüleitől függjön.
- Tudja, apám egy nagyon szigorú ember. – felelte Pedro – Habár Helena már rég nagykorú volt, még mindig apám parancsolt neki.
- És anyukád nem tett ez ellen semmit? – kérdeztem.
- Nem tehetett. Egy hagyománytisztelő, vallásos család vagyunk. Anyám elfogadta, hogy a férfi irányítja a család életét…megértem Helenát, amiért el akart menni.
- Tényleg nem tudod, kivel mehetett el aznap este? Nem láttad esetleg a kocsi rendszámát, vagy a sofőr arcát? Semmi olyat, ami segíthet, hogy rájöjjünk, hogy ki lehet az?
- Sajnálom, de nem. – hajtotta le bűnbánóan a fejét Pedro – Az én hibám lesz, ha nem kapják el Helena gyilkosát.
- Ne mondj ilyet, Pedro! – simogattam meg bíztatásképpen a karját – Már így is sokat segítettél.
- Komolyan?
- Igen. Nem tudod véletlenül, hogy hol van apukád?
- Éppen dolgozik. – felelte – De kérem, ne mondja el neki, hogy beszéltem róla! Hatalmas büntetést kapnék, ha kiderülne a dolog.
- Megígérem, hogy nem keverlek bele. – válaszoltam komolyan – És ha szükséged lenne segítségre, hívj nyugodtan! – adtam át neki a névjegykártyámat.
- Köszönöm. – jelent meg először egy halvány mosoly a fiú arcán.

Magára hagytam Pedrot, hiszen biztos szüksége van az egyedüllétre, és arra, hogy megpróbálja túltenni magát a nővére halálán. Mikor visszamentem a földszintre, JJ még mindig Mrs. Salasszal beszélgetett.

- Sikerült beszélned Pedroval? – kérdezte JJ, mikor meglátott.
- Igen. Kiderítettem pár dolgot. – feleltem – Úgyhogy mehetünk is az irodába.
- Rendben. – válaszolta – Köszönjük az együttműködést, Mrs. Salas.
- Nincs mit. Kérem, kapják el a lányom gyilkosát. – kérte a nő.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk. – ígértem meg.

A rendőrségig vezető úton JJ-vel természetesen az ügyről, és főként a Salas családról beszélgettünk. Szörnyű belegondolni, hogy milyen lehetett szegény gyerekek élete. Az apjuk szinte terrorizálta őket, Helena 30 éves korában sem viselkedhetett felnőttként.

- Nem tudom, hogy annak, hogy Helena apja egy ilyen szörnyű alak, mi köze lehet a lánya halálához. – mondta JJ.
- Ha kiderül, hogy tényleg egy sorozatgyilkosról van szó, akkor lehet, hogy egy olyan fajta követi el a gyilkosságokat, aki úgy gondolja, hogy ezzel segíthet a rászorulókon. Mindenképp meg kell vizsgálni a többi áldozat családi hátterét is. – feleltem.
- Rendben. Azonnal megteszem, ahogy az irodába értünk. – válaszolta JJ – Amúgy kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Minden rendben van közted és Reid között? Mintha kicsit feszült lenne a légkör újabban kettőtök között.
- Összevesztünk egy kicsit tegnap. – vallottam be - Mikor meg tudtuk volna beszélni a dolgot, jött ez az ügy, így egyelőre várnia kell a beszélgetésnek.
- Értem. De ne hagyjátok, hogy a magánéletetek a munka rovására menjen.
- Ha hagynánk, akkor nem derítettünk volna ki máris valamit. – feleltem.
- Igazad van.

Nem sokkal később meg is érkeztünk a helyi rendőrséghez. Megkerestük a többieket, akik éppen az aktákat vizsgálták.

- Sikerült valamit kideríteni? – kérdezte Hotch.
- Azt hiszem. De szükségünk van némi kutatásra. – feleltem.
- Csak nyugodtan. – válaszolta Hotch.

JJ elkezdett telefonálgatni, én pedig belemélyedtem a többi gyilkosság aktáiba. Próbáltam összefüggést keresni, de mielőtt bármit is találhattam volna, megjelent Spencer.

- JJ nem rég kiderítette, hogy a gyilkos az összes áldozattól elvett valami személyes tárgyat. Rita Salvadortól egy nyakláncot, Esperanza Vegától egy gyűrűt, Raquel Penától egy hímzett zsebkendőt, Carla Rosától pedig egy medált.
- Szóval tényleg ereklyéket gyűjt az áldozataitól. – sóhajtottam.

Ekkor megjelentek a többiek, így hozzáláthattunk az eddig megtudottak átbeszéléséhez.

- Alyssa, mit tudtatok meg JJ-vel? – kérdezte Hotch.
- Úgy gondoljuk, hogy Helena Salas apja terrorizálja a családját. Sikerült szóra bírnom Pedrot, Helena öccsét, aki elmondta, hogy a nővérének 30 éves kora ellenére sem lehettek önálló döntései. Az apja úgy kezelte őt, mint egy gyereket, akit meg kell nevelni. – magyaráztam.
- Talán a gyilkos tudta ezt, és úgymond segíteni akart Helenának? – vetette fel Morgan.
- Pont ezt próbáljuk kideríteni JJ-vel. – válaszoltam.
- Rendben. Morgan, ti mit találtatok a helyszínen? – kérdezte Hotch.
- A tettesnek a levágott hajtincsen és az elvett személyes tárgyakon kívül nincs más jellegzetes szokása, ezért a helyszínen sem találtunk túl sok mindent. – felelte Morgan.
- Semmi DNS, hátrahagyott holmi, vagy bármi más, ami elvezetne minket a gyilkoshoz. – tette hozzá Prentiss.
- Ezzel szemben kicsit furcsa volt, hogy még az első négy áldozatot leszúrták, Helena Salast fejbe lőtték. – szólalt meg Rossi.
- Miért változatott a gyilkos hirtelen a módszerén? – kérdezte Spencer.
- Biztos volt rá oka. – válaszoltam.

Hosszú órákig beszélgettünk még az ügyről, hiszen attól féltünk, hogy a gyilkos bármelyik percben újra lecsaphat.

Egy éjszaka ajándéka - 22. rész

Sziasztok! Talán a hosszú hétvégének, vagy csak a nagy szívemnek hála máris itt az új rész. :D A verseny elég rosszul sikerült Niconak, de biztos vagyok benne, hogy egyelőre nem tudta megmutatni, hogy mire is képes. De legalább van okom az örömre, ugyanis a blogom látogatottsága már több, mint 20000. :)) Hatalmas köszönet jár ezért nektek! Nagyon szeretlek titeket! :) Jó olvasását a részhez! Puszi! <3

Tényleg nagyon jól éreztem magam Vitalyjal, így reménykedtem benne, hogy lesz még esélyünk randizni. Abba, hogy mi lesz, ha komolyabbra fordul a dolog, még nem gondoltam bele. Végül is Ő egy híres Forma-1-es versenyző, de közben a fiam apja is az, és ez kissé aggasztani kezdett. De próbáltam nem erre gondolni, hiszen miért aggódjak valami olyan miatt, ami egyelőre be sem következett teljesen.

Azt hittem, hogy szívrohamot kapok, mikor egyszer csak megjelent előttem Victoria a sötétben.

- Úristen! Ne lopakodj! – kaptam a szívemhez.
- Bocsi. – felelte nevetve – Na de mesélj, mi volt!
- Nagyon jól éreztem magam. – jelent meg egy széles mosoly az arcomon.
- Menjünk le a nappaliba, és mondj el mindent részletesen! – húzott Victoria maga után.

Készítettem egy kis teát, majd miután befészkeltük magunkat a kanapéra, kezdődhetett a mesélés.

- Elvitt egy szenzációs olasz étterembe, majd sétáltunk, és aztán hazahozott. – szólaltam meg.
- És megcsókolt? – kíváncsiskodott a barátnőm.
- Nem. – válaszoltam – De az az igazság, hogy nem is adtam rá lehetőséget. – gondolkodtam el.
- Mert hülye vagy drága barátnőm!
- Én is szeretlek Vicky! – böktem meg.
- És nem meséltél neki Ericről? – kérdezte Victoria.
- Még korai lenne. Ez csak az első randink volt. Az, hogy később mondom el neki, nem a randi végét jelenti. – feleltem – Amúgy alszik a nagylegény?
- Igen. Úgy kifáradt, hogy hamar elaludt. – nevetett Victoria – És találkoztok még Vitalyjal?
- Szerintem igen.
- És szerinted ehhez mit fog szólni Nico?
- Nincs mit szólnia. – vágtam rá – Egyszer szexeltünk, ennyi! Nem tartozom neki semmiféle magyarázattal.
- Mivel nem tudja, hogy Eric az Ő fia, tényleg nem. – szúrt oda kissé a barátnőm.
- Ne kezd, Vicky! – szóltam rá. – Ezt már sokszor megbeszéltük, és most végképp nem akarok ezzel foglalkozni.
- Oké. – sóhajtott – Jobb lesz, ha megyek. A fiad alaposan lefárasztott. – állt fel a kanapéról.
- Igen, tudom milyen. – nevettem, majd az ajtóhoz kísértem – Köszönök mindent.
- Nincs mit. A legjobb barátnőm vagy. Ez a legkevesebb, amit megtennék érted. – ölelt meg.
- Annyi hálás vagyok, amiért vagy nekem. – mondtam – Amúgy beszéltél Carlosszal?
- Azóta, hogy elhívott arra a partyra, nem. – felelte Victoria – Talán kellett volna?
- Én nem tudok semmit. – vágtam rá, de Victoria mindig észreveszi, ha nem mondok igazat.
- Lina! Mondd el, ha tudsz valamit! – szólt rám komolyan.
- Nem tudok semmit. – nevettem már kínomban – De amúgy sem tartozik rám, hogy mit csinálsz a bátyámmal.
- Szerintem te nagyon is rejtegetsz előlem valamit, de talán tényleg jobb lenne, ha Carlostól tudnám meg.
- Teljesen igazad van! – helyeseltem, mire Victoria kicsit furcsán nézett rám.
- Jó éjt, Lina! – köszönt el.
- Neked is! – feleltem, majd becsuktam mögötte az ajtót.

Victoria bogarat ültetett a fülembe a Nicos dologgal, de tartani akartam magam az eredeti tervhez, miszerint csak akkor foglalkozom vele, ha már aktuális.

Felmentem az emeletre, átöltöztem, lemostam a sminkem, megfésülködtem, majd miután vetettem egy utolsó pillantást Ericre, lefeküdtem aludni.

Másnap szerencsére szombat van, és nem kell dolgoznom, így kicsit tovább aludhatok, de Eric miatt ez csak maximum egy plusz órát jelen. Ennek tudatában hamar sikerült is elaludnom.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki cirógatja az arcom. Lassan kinyitottam a szemem, és széles mosolyra húzódott a szám, mikor a fiammal találtam szemben magam.

- Máris fenn vagy? Még csak háromnegyed 9 van. – mondtam neki, miután kissé kómásan az órára pillantottam.
- Tudom, de nem tudtam tovább aludni. – rántotta meg Eric a vállát.
- Bezzeg hétköznap alig tudlak felkelteni. – könyököltem fel.
- Nyugi, anya! Sokszor én sem értem magam. – felelte Eric, mire elnevettem magam.

Miután kikeltem az ágyból, lementünk a konyhába, és nekiálltam összedobni valami reggeli. Sütöttem tojást, vágtam fel kenyeret és zöldséget, és csináltam kakaót Ericnek, magamnak pedig teát.

- Siessünk anya, mert nem akarok lekésni a Forma-1-ről. – szólalt meg Eric, miután leült az asztalhoz.

Kiejtettem a kezemből a tojást, ami a földön landolva széttört, és teljesen szétfolyt.

- Minden rendben van, anya? – kérdezte Eric.
- Öhm…igen..persze. – feleltem, majd gyorsan szedtem egy törlőpapírt, és elkezdtem feltakarítani a tojást.

Teljesen ledöbbentem azon, amit Eric mondott. Azt hittem, hogy a Forma-1 iránta rajongása csak múló dolog, mint mikor megveteti velem a legújabb játékokat, majd 1-2 órányi játszás után a játékdoboz alján végzik. Bevallom, kissé kétségbeestem Eric kijelentésén, mert attól féltem, hogy kénytelen leszek újra kapcsolatba kerülni a Forma-1-gyel.

- Szívem, a verseny csak órák múlva kezdődik. – feleltem végül.
- De ugye megnézzük együtt?
- Nem szeretnél inkább kimenni a játszótérre? – próbálkoztam.
- Nem! – vágta rá – Forma-1-et akarok nézni!

Tudom, hogy Eric csak egy kisfiú, akinek hirtelen megtetszettek a száguldozó versenyautók, de ismerem a fiamat, és biztos vagyok benne, hogy nem éri be annyival, hogy nézze a versenyeket a TV-n keresztül.

Kezdek ismét aggódni!