Egy éjszaka ajándéka - 37. rész

Sziasztok! Utólag is boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek! :) Remélem, mindenki számára jól telnek az ünnepek. Én egy új résszel szeretnék kedveskedni nektek. ;) Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="">

Miután helyet foglaltunk, a pincér felvette az italrendelésünket, majd mikor kihozta azt, felírta, mit szeretnénk enni. Ezután volt egy kis időnk Nicoval, hogy beszélgessünk.

-          Eric szemmel láthatóan nagyon élvezi eddig a hétvégét – szólalt meg Nico.

-          Igen. Nagyon tetszik neki a Forma-1. Szóval szeretném még egyszer megköszönni, hogy meghívtál minket…

-          Nem kell állandóan hálálkodnod, Lina – mosolygott Nico. – Természetes, hogy megteszek ilyeneket értetek.

-          Szerintem nem mindenki tenné meg ezt a te helyzetedben – mosolyogtam én is.

-          Az lehet. De én ilyen vagyok, úgy érzem, felelősséggel tartozom a fiamért, még ha ő nem is tudja, hogy én vagyok az apja.

-          Idővel majd megtudja – válaszoltam.

-          Tudom. És ez így jó. Nem kell rögtön letámadni egy ilyen nagy dologgal. Meg tudom, hogy nem vagy biztos benne, hogy sokáig kitartok mellette – tette hozzá kicsivel később.

-          Hát tudod… - kezdtem bele.

-          Megértelek, Lina! Én is így lennék a helyedben. Jó anya vagy. Eric nagyon szerencsés – mosolygott Nico.

-          Köszönöm – feleltem halkan, majd éreztem, hogy kezdek elpirulni, de szerencsére ekkor megjelent a pincér a előételekkel, így egy darabig nem kellett hasonlóan kínos témákba belemennem.

A vacsora nagyon finom volt, és ahogy megtudtam közben Nicotól, még akkor fedezte fel ezt a helyet, mikor a GP2-ben versenyzett, és azóta mindig idejár, amikor Monzában van. Az ételek ízéből ítélve nem véletlenül.

-         Neked már nem kéne a hotelszobádban pihenned és felkészülnöd a holnapi időmérőre? – kérdeztem, mikor már a desszertet fogyasztottuk.

-          Már megint csak aggodalmaskodsz – jegyezte meg Nico mosolyogva.

-          Csak törődöm veled – feleltem.

-          Ez kedves tőled. De ne aggódj! Tökéletesen tudok majd koncentrálni holnap – nyugtatott meg.

-          Remélem is. Nem akarok az indok lenni, amiért mondjuk nem jutsz be holnap a Q3-ba.

-          Az inkább a nem túl jó kocsi lesz, ne aggódj!

-          Amúgy kérdezhetek valamit? – tettem fel a kérdést egy kicsivel később.

-          Persze. Mi érdekel? – kérdezte Nico sejtelmesen.

-          Semmi olyan – nevettem. – Mi játszódott le benned, amikor megtudtad, hogy Eric a te fiad? Csak mert én próbáltam ezt elképzelni, de nem igazán ment.

-          Először nem nagyon hittem el – kezdett bele. – De aztán elkezdtem számolgatni, és visszagondoltam arra, hogy néz ki Eric, és rájöttem, hogy valójában hülye voltam, amiért eddig nem vettem észre.

-          Egyszer találkoztál azelőtt Erickel, szóval ha akkor nem esett le, nem olyan gáz – válaszoltam.

-          Hát ez igaz. Bevallom, először nehéz volt. Mindig is azt terveztem, hogy majd 30 felett vállalok gyereket, ha megházasodom, erre megtudom, hogy egy egyéjszakás kalandból született egy gyerekem majdnem 5 évvel ezelőtt. Persze szerettem volna ott lenni a születésénél, hogy élete első pillanatától vele lehessek, de nem így alakult.

-          Sajnálom – feleltem.

-          Nem a te hibád! – vágta rá Nico.

-          De igen. Sokkal hamarabb is szólhattam volna neked. De egyszerűen nem mertem – vallottam be.

-          Miért?

-          Mégis miért? Mert teherbe estem egy Forma 1-es versenyzőtől egy egyéjszakás kaland során. Nekem sem volt olyan könnyű a helyzetem.

-          Tudom, és megértem, Lina. A lényeg úgyis az, hogy most már minden rendben van.

-          Nincs rendben, Nico – mondtam kissé feszülten. – Vivian például nem tud semmiről.

-          Oh igen, Vivian… - fogta a fejét Nico.

-          Valami baj van vele? – értetlenkedtem.

-          Áh nem, semmi – vágta rá.

-          Tudod, hogy nekem elmondhatod.

-          Nem tudom, hogy van-e még értelme ennek az egésznek – mondta ki hirtelen.

-          Ezt hogy érted?

-          Ez már nem ugyanolyan, mint amikor összejöttünk.

-          De ő még mindig őrültem szeret téged – válaszoltam.

-          Az lehet, de én már nem érzek így iránta. Persze nem akarom rögtön elhagyni, és lehet, hogy még helyre lehetne hozni a helyzetet, de nem tudom… talán nem kéne már vele lennem.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Eddig azt hittem, hogy minden tökéletes közöttük, és ha én bekavarnék, azzal egy hatalmas szerelmet tennék tönkre, erre kiderül, hogy Nico valójában nem érez úgy, mint Vivian.

-          Itt vagy még, Lina? – kérdezte Nico nevetve.

-          Persze, csak szokásom elkalandozni – magyarázkodtam. 

-          És mégis miről fantáziáltál azzal kapcsolatban, amit az előbb mondtam? – kérdezte Nico nagy mosollyal az arcán.

Ez volt az a pillanat, amikor sikerült megint kínos helyzetbe hoznia. Talán rájött, hogy már nem semleges a számomra? De mégis hogy, mikor még én sem jöttem rá igazán? Azt sem tudom, hogy kezeljem ezt az egészet. Néhány évvel korábban eszembe nem jutott volna, hogy egyszer majd Monzában fogok ülni egy Forma 1-es versenyzővel, és a közös gyerekünkről fogunk beszélgetni.

-          Kérsz még valamit, vagy mehetünk? – hozott vissza Nico hangja a valóságba.

-          Nem, tele vagyok. Mehetünk – feleltem.

Nico kérte a számlát, majd negyed órával később már a szállodánk folyosóján sétáltunk útban a szobám felé.

-          Köszönök mindent, Nico. Jó volt kicsit kikapcsolódni, meg beszélgetni Ericről – mondtam, mikor megérkeztünk.

-          Igen. Korábban nem beszéltünk néhány fontos dologról, szóval jó volt megbeszélni ezeket – mosolygott Nico.

-          Akkor én megyek is – vettem elő a szobám kártyáját.

-          Oké. Mondd meg neki, hogy jó éjszakát kívánok.

-          Persze – mosolyogtam, majd búcsúzásképp megöleltem Nicot, azonban mikor távolodni kezdtünk egymástól, ő mélyen a szemembe nézett, majd egyszer csak az ajkait az enyémeket éreztem.

Néhány másodpercig csak álltuk ott, és csókolóztunk, azonban hamar rájöttünk mindketten, hogy ez nem a legjobb ötlet, és szinte ugyanabban a pillanatban távolodtunk el egymástól.

-          Sajnálom, Lina! Ezt nem kellett volna – törte meg a csendet Nico.

-          Igen, tudom – néztem kínomban teljesen az ellenkező irányba.

-          Akkor én megyek is.

-          Én is. Szia! – nyitottam ki a szobám ajtaját, majd gyorsan be is mentem.

Te jó ég! Mi történt itt?

Egy éjszaka ajándéka - 36. rész

Sziasztok! Tudom, megint nem jelentkeztem egy ideig, de több vizsgám is volt a héten, szóval van magyarázatom. ;D Ezen kívül szeretném megköszönni, hogy a blog látogatottsága már több mint 30000. Nagyon örülök ennek a számnak. :) Ezért jutalmul hoztam ma egy új részt. Nem sok kedvem volt ma tanulni, és remélhetőleg ki tudom puskázni a holnapi vizsgát, szóval volt időm írni egy kicsit. :P Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="" nbsp="">

Miután befejeztem a telefonálást, visszamentem Erichez és Vivianhez. A fiamnak gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy hosszú percekig távol voltam, annyira extázisban volt az éppen kezdődő szabadedzés miatt.

Bő tíz perccel később Nico és Schumacher is elhagyták a bokszot, és megkezdték a felkészülést a hétvégére.

-          Amúgy azon gondolkoztam, hogy ismerkedtetek meg Nicoval. Soha nem hallottam korábban rólad – szólalt meg egyszer csak Vivian.

Egy pillanatra lefagytam. Megint hazudnom kell Viviannek? Ráadásul az, hogy a gimiben benne voltam a színjátszó csoportban, nem jelenti, hogy most rögtön ki tudnék találni egy komplett történetet.

-          Spanyolországban ismerkedtünk meg néhány évvel ezelőtt – fogtam rövidre.

-          Figyelj, Eva… nem ismersz egy Catalina nevű lányt? Tudod, akiről meséltem… akivel Nico megcsalt.

-          Öhm…nem, nem ismerek semmilyen Catalinát – hazudtam.

-          Biztos vagy benne? Nincs sejtésed, hogy ki lehet? – faggatózott tovább Vivian.

-          Nincs, de ez miért fontos? Azt hittem, túltetted már magad a megcsaláson.

-          Elvileg igen, de mostanában megint feltörtek bennem a régi emlékek. Főleg azért, mert Nico nemrég valami miatt Spanyolországban volt.

-          Nico egy népszerű Forma 1-es versenyző. Gyakran utazik, és Spanyolország nem túl kicsi, szóval…

-          Tudom, de nem szólt róla. A kapcsolatunkban mindig megvolt a bizalom, ezért is működött általában jól. De az, hogy elhallgatta, hogy Spanyolországba utazik… nem tudom. Aggódom – mondta Vivian kissé kétségbeesetten.

-          Szerintem nincs okod rá. Biztos munka miatt utazott oda, és csak nem akart zaklatni a részletekkel. Biztosan Nico sem tud mindent a te munkáddal kapcsolatban – próbáltam megnyugtatni, hogy ne gyanakodjon.

-          Lehet, hogy igazad van. Csak tudod, annyira boldogok vagyunk most, és nem akarom, hogy történjen valami rossz – felelte Vivian mosolyogva, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.

-          Hozok valamit inni. Te kérsz? – próbáltam elmenekülni.

-          Nem köszi – felelte Vivian, majd gyorsan leléptem, hogy lenyugtassam magam.

Próbáltam az szabadedzésre koncentrálni, hiszen számomra is nagy élmény az egyik legjobb csapat garázsából végignézni egy Forma 1-es eseményt, de nehezen tudtam elterelni a gondolataimat arról, amiket Vivian mondott. Tényleg ennyire boldogok lennének Nicoval? Akkor nekem mi jogom ahhoz, hogy ezt elrontsam? Tudom, hogy Niconak joga van a fiával lennie, de ez nehezen fog menni, ha szinte mindig ott lesz Vivian is. És mi lesz, ha elmondjuk Ericnek, hogy Nico valójában az apja? Viviannek biztos nem fog tetszeni, ha ő is megtudja, ráadásul akkor az is kiderül, hogy mindvégig hazudtunk neki. Nem ártott nekem semmit, így nem szeretném megbántani.

A szabadedzésnek vége lett, majd teltek az órák, lement a második gyakorlás is, és végül – délután 5 körül – úgy döntöttünk, hogy ideje visszamenni a hotelbe. Azt beszéltük meg, hogy 7 körül elmegyünk vacsorázni, addig pedig megfürdettem Ericet, mert nem tudtam, mikorra érünk majd vissza, és nem akartam akkor már azzal nyaggatni.

Éppen egy Forma 1-es újságból olvastam Ericnek, amit még Carlostól kapott, mikor megtetszett neki a sport, azonban egyszer csak kopogtak az ajtón. Kinyitottam, és kicsit meglepődtem, mikor Nicot és egy számomra ismeretlen férfit találtam szemben magammal.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik végül. – Gyertek be!

-          Szia Lina! – köszönt Nico – Ő itt a fizikoterapeutám és jó barátom, Dan – mutatta be az ismeretlen személyt Nico.

-          Szia! Catalina Salvador vagyok, de szólíts csak Linának – mutatkoztam be.

-          Ő fog ma vigyázni Ericre – szólalt meg egyszer csak Nico.

-          Miért? – értetlenkedtem.

-          Mert szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni. Jó lenne kicsit beszélgetni – felelte Nico mosolyogva.

-          De neked nem a holnapi időmérővel kéne foglalkoznod? Nem szeretném, ha mondjuk miattam nem tudnál holnap koncentrálni – válaszoltam.

-          Nem lesz semmi baj, Lina! – vágta rá – Na, akkor benne vagy? Csak te meg én – kacsintott rám, majd elnevette magát.

-          Öhm…oké. De mi lesz Erickel? Hogy értik meg egyáltalán egymást Dannel? – kérdeztem.

-          Beszélek spanyolul. – mosolygott az említett személy.

-          Ne aggódj, Lina! Dannél jó kezekben lesz Eric. Meg amúgy is csak 1-2 óráról van szó – mondta Nico.

-          Rendben – egyeztem bele végül.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte Nico.

-          Persze – feleltem, majd elmagyaráztam Ericnek a helyzetet, és pár perccel később már indulhattunk is.

Egy közeli étterembe mentünk – természetesen egy vadonút Mercedesszel. De hát mi más lenne a szolgálati kocsid, ha a Mercedes Forma 1-es csapatának egyik versenyzője vagy?

-          Amúgy mit mondtál Viviannek, hova mész? - kérdeztem már a kocsiban ülve.

-          Azt mondtam, hogy át kell még beszélnünk a stratégiát a hétvégével kapcsolatban, és valószínűleg a srácokkal eszem, és későn jövök – válaszolta Nico.

-          Nem rossz, hogy hazudsz neki? – kérdeztem.

-          Nem szívesen teszem. De nem volt más választásom – nézett rám, mikor megálltunk egy piros lámpánál. – Mégis mondtam volna el neki, hogy kettesben akarok vacsorázni csakis veled?

-          Igazad van. De nekem kezd már elegem lenni a sok hazugságból.

-          Nekem is, de most ez a legjobb, amit tehetünk. Idővel minden a helyére kerül – fogta meg a kezem, amin kicsit meglepődtem.

Valószínűleg Nico is rájött, hogy ez talán túl sok volt, így rögtön el is kapta a kezét, és a vezetésre koncentrált. A maradék néhány percben, még odaértünk az étteremhez, némán ültünk egymás mellett.

Hangulatos volt a hely, ahova Nico vitt, és ahogy láttam, már jól ismerték, szóval valószínűleg nem először járt itt.

Leültünk egy aranyos kis asztalhoz, én pedig kezdtem felkészíteni magam, hogy talán lesz részem pár kínos pillanatban a vacsora folyamán.