Egy éjszaka ajándéka - 38. rész

Csendben bementem a szobába, ahol már teljes volt a sötétség. Felkapcsoltam egy kis villanyt, hogy lássak valamit, de ne keltsem fel Ericet. A fiam az ágyban feküdt, és a maciját szorosan magához ölelve aludt. Daniel, Nico edzője a kanapén aludt ülve. Halkan odaléptem hozzá, és felkeltettem. Megköszöntem neki, hogy vigyázott Ericre, majd miután kicsit magához tért, elhagyta a szobánkat.

Bementem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. Még mindig a Nicoval történtek jártak a fejemben. Miért csókolt meg? És én miért csókoltam vissza? Egyáltalán nem volt helyes, amit tettünk.

Átöltöztem, lemostam a sminkem, megmostam a fogam, majd befeküdtem az ágyba Eric mellé. Az ablakon át beszűrődött a hold fénye, így pont láttam, ahogy a fiam édesdeden alszik. Szinte mosolygott álmában, amin én is elmosolyodtam. Annyira élvezi a Forma 1-et, és persze Nico társaságát is. De mi lenne, ha megtudná, hogy Nico valójában az apja? Mennyire jó lenne, ha boldog családként élnénk, és Nicoval közösen nevelnénk Ericet.

Akármennyire is jó volt ebbe belegondolni, hamar elhessegettem a gondolatot, hiszen nem valószínű, hogy ez meg fog valósulni. Nico lehet akármilyen jó apja Ericnek, és elmondhatjuk a fiúnknak az igazat, Nico Viviannel jár, nekem pedig ott van elvileg Vitaly….oh, igen, Vitaly! Aki nagylelkűen meghív magához Oroszországba, én meg közben az egyik vetélytársával csókolózok. Persze Nicoval megvan a közös múltunk, de akkor sem volt ez korrekt Vitalyjal szemben.

Hosszú ideig csak fetrengtem az ágyban, de végül sikerült elaludnom.

Másnap reggel, ki más, mint Eric keltett fél 9 körül. Igazából azon is meglepődtem, hogy eddig tudott aludni, de – főleg a tegnap történtek után – nem igazán volt kedvem felkelni.

-          Anya, siessünk! Nem akarok elkésni – lökdösött Eric.

-          Mégis miről késnél el, kicsim? – kérdeztem. – Az időmérő csak 2-kor kezdődik.

-          De Nico mondta, hogy ma még lesz egy szabadedzés. Meg akarom nézni azt is! – erősködött.

-          Látom, Nico nagyon felvilágosított a Forma 1-gyel kapcsolatban – másztam ki nagy nehezen az ágyból.

-          Igen. Úgyhogy siess! Van 5 perced – szólt rám komolyan.

-          5 percem? – nevettem. – Melyikünk is a szülő?

-          Ha kiviszel Nicohoz, te! – felelte Eric.

-          És csak akkor? – erősködtem.

-          Jaj, anya! Hagyjuk ezt most!

Lehet, hogy elő kellett volna vennem a szigorú anya szerepét, de annyira édes volt Eric, hogy képtelen voltam rá haragudni.

Habár nem 5 perc alatt, de gyorsan sikerült elkészülnöm, így mehettünk is reggelizni, onnan pedig ki a pályára Nicohoz.

Ha Ericet nem érdekelte volna annyira a Forma-1, biztos nem mentem volna Nico közelébe aznap, hiszen az előző este történtek után nem szívesen találkoztam vele… és persze Viviannel és Vitalyjal sem. Nemcsak magamnak, de nekik is ártottam ezzel a tettemmel.

Negyed 11 körül érkeztünk meg végül a Mercedes boxához. Vivian a szokásos kedvességével üdvözölt minket, én viszont végig azon aggódtam, hogy Nico vajon merre van. A legésszerűbb dolog az lett volna, ha leülünk, és felnőttek módjára átbeszéljük az egészet. De amint az életemből látszik, valahogy sosem sikerült az ésszerű megoldásokat választani. Próbáltam mindig a könnyebb úton járni, ami persze végül a nehezebbik lett.

-          Nico már készül a szabadedzésre? – kérdeztem Viviant néhány perc múlva.

-          Igen. Kb. fél óra és kezdődik, és ilyenkor már nagyon koncentrál – jegyezte meg mosolyogva. – És milyen volt az estéd?

Nagyszerű! Hazudhatok megint neki, hiszen azt mégsem mondhatom el, hogy Nico  - aki szintén hazudott neki – velem volt, sőt az este végén még csókolóztunk is. Jól jött volna most egy barát, akinek kiönthetem a szívem, de biztos, hogy Vivian nem lehet az.

-          Nem történt semmi. Hamar elaludtuk Erickel – válaszoltam végül.

-          Gondolom sikerült kifáradnia – nevetett.

-          Hát igen. Tudod milyenek a gyerekek – feleltem egy mosolyt erőltetve magamra.

-          Vivi, nem láttad a… - hallottam meg egyszer csak Nico hangját, de valószínűleg ő sem akart még szembenézni az előző este történtekkel, így még a szó is benne maradt, mikor meglátott.

-          Mit keresel szívem? – kérdezte Vivian a párját.

-          Semmit. Rájöttem közben, hol hagytam – vágta rá, majd el is ment.

-          Olyan furcsa volt – jegyezte meg Vivian. – Szerinted nem?

-          Öhm… biztos csak izgatott a szabadedzés miatt – válaszoltam kissé idegesen.

-          Jó, de ez csak egy szabadedzés. Már több száz ilyet teljesített korábban.

-          Ne legyél paranoiás! Biztos minden rendben van – próbáltam terelni a témát, majd hátrébb mentem egy kicsit, hogy figyeljek Ericre, nehogy lebontsa mondjuk valamelyik autót az edzés előtt.

Szerencsére amint felbőgtek a motorok, ki tudtam kapcsolni az agyam egy kicsit. Régen imádtam a Forma 1-et, és ez valószínűleg ma is így lenne, ha nem történik évekkel ezelőtt az, ami. Jó volt újra élvezni ezt az egészet, még ha csak egy szabadedzés is volt, de sajnos akárhányszor Nicot mutatta a kamera, mindig belém hasított a tudat, hogy vár még rám egy kínos beszélgetés. Ráadásul akkor is összeszorult a szívem, amikor Vivian szólt hozzám, hiszen tudtam, hogy Nico gyakorlatilag újra megcsalta őt velem tegnap. Aztán Vitaly autója is elgurult a box előtt emlékeztetve, hogy nem csak két problémám van.

Mivel ez a harmadik szabadedzés volt, az első kettővel ellentétben ez csak egy óráig tartott. Amint megjelent a kockás zászló jelezve, hogy vége a gyakorlásnak, a pilóták – befejezve az utolsó körüket – visszatértek boxaikba. Nico is kiszállt az autójából, majd hátrament a kis szobájába.

Éppen Ericnek adtam a kezébe egy doboz üdítőt, aki ezután el is szaladt, amikor éreztem valaki érintését a vállamon.

-          Beszélnünk kell, Catalina!


Catalina ruhái:

Egy éjszaka ajándéka - 37. rész

Sziasztok! Utólag is boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek! :) Remélem, mindenki számára jól telnek az ünnepek. Én egy új résszel szeretnék kedveskedni nektek. ;) Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="">

Miután helyet foglaltunk, a pincér felvette az italrendelésünket, majd mikor kihozta azt, felírta, mit szeretnénk enni. Ezután volt egy kis időnk Nicoval, hogy beszélgessünk.

-          Eric szemmel láthatóan nagyon élvezi eddig a hétvégét – szólalt meg Nico.

-          Igen. Nagyon tetszik neki a Forma-1. Szóval szeretném még egyszer megköszönni, hogy meghívtál minket…

-          Nem kell állandóan hálálkodnod, Lina – mosolygott Nico. – Természetes, hogy megteszek ilyeneket értetek.

-          Szerintem nem mindenki tenné meg ezt a te helyzetedben – mosolyogtam én is.

-          Az lehet. De én ilyen vagyok, úgy érzem, felelősséggel tartozom a fiamért, még ha ő nem is tudja, hogy én vagyok az apja.

-          Idővel majd megtudja – válaszoltam.

-          Tudom. És ez így jó. Nem kell rögtön letámadni egy ilyen nagy dologgal. Meg tudom, hogy nem vagy biztos benne, hogy sokáig kitartok mellette – tette hozzá kicsivel később.

-          Hát tudod… - kezdtem bele.

-          Megértelek, Lina! Én is így lennék a helyedben. Jó anya vagy. Eric nagyon szerencsés – mosolygott Nico.

-          Köszönöm – feleltem halkan, majd éreztem, hogy kezdek elpirulni, de szerencsére ekkor megjelent a pincér a előételekkel, így egy darabig nem kellett hasonlóan kínos témákba belemennem.

A vacsora nagyon finom volt, és ahogy megtudtam közben Nicotól, még akkor fedezte fel ezt a helyet, mikor a GP2-ben versenyzett, és azóta mindig idejár, amikor Monzában van. Az ételek ízéből ítélve nem véletlenül.

-         Neked már nem kéne a hotelszobádban pihenned és felkészülnöd a holnapi időmérőre? – kérdeztem, mikor már a desszertet fogyasztottuk.

-          Már megint csak aggodalmaskodsz – jegyezte meg Nico mosolyogva.

-          Csak törődöm veled – feleltem.

-          Ez kedves tőled. De ne aggódj! Tökéletesen tudok majd koncentrálni holnap – nyugtatott meg.

-          Remélem is. Nem akarok az indok lenni, amiért mondjuk nem jutsz be holnap a Q3-ba.

-          Az inkább a nem túl jó kocsi lesz, ne aggódj!

-          Amúgy kérdezhetek valamit? – tettem fel a kérdést egy kicsivel később.

-          Persze. Mi érdekel? – kérdezte Nico sejtelmesen.

-          Semmi olyan – nevettem. – Mi játszódott le benned, amikor megtudtad, hogy Eric a te fiad? Csak mert én próbáltam ezt elképzelni, de nem igazán ment.

-          Először nem nagyon hittem el – kezdett bele. – De aztán elkezdtem számolgatni, és visszagondoltam arra, hogy néz ki Eric, és rájöttem, hogy valójában hülye voltam, amiért eddig nem vettem észre.

-          Egyszer találkoztál azelőtt Erickel, szóval ha akkor nem esett le, nem olyan gáz – válaszoltam.

-          Hát ez igaz. Bevallom, először nehéz volt. Mindig is azt terveztem, hogy majd 30 felett vállalok gyereket, ha megházasodom, erre megtudom, hogy egy egyéjszakás kalandból született egy gyerekem majdnem 5 évvel ezelőtt. Persze szerettem volna ott lenni a születésénél, hogy élete első pillanatától vele lehessek, de nem így alakult.

-          Sajnálom – feleltem.

-          Nem a te hibád! – vágta rá Nico.

-          De igen. Sokkal hamarabb is szólhattam volna neked. De egyszerűen nem mertem – vallottam be.

-          Miért?

-          Mégis miért? Mert teherbe estem egy Forma 1-es versenyzőtől egy egyéjszakás kaland során. Nekem sem volt olyan könnyű a helyzetem.

-          Tudom, és megértem, Lina. A lényeg úgyis az, hogy most már minden rendben van.

-          Nincs rendben, Nico – mondtam kissé feszülten. – Vivian például nem tud semmiről.

-          Oh igen, Vivian… - fogta a fejét Nico.

-          Valami baj van vele? – értetlenkedtem.

-          Áh nem, semmi – vágta rá.

-          Tudod, hogy nekem elmondhatod.

-          Nem tudom, hogy van-e még értelme ennek az egésznek – mondta ki hirtelen.

-          Ezt hogy érted?

-          Ez már nem ugyanolyan, mint amikor összejöttünk.

-          De ő még mindig őrültem szeret téged – válaszoltam.

-          Az lehet, de én már nem érzek így iránta. Persze nem akarom rögtön elhagyni, és lehet, hogy még helyre lehetne hozni a helyzetet, de nem tudom… talán nem kéne már vele lennem.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Eddig azt hittem, hogy minden tökéletes közöttük, és ha én bekavarnék, azzal egy hatalmas szerelmet tennék tönkre, erre kiderül, hogy Nico valójában nem érez úgy, mint Vivian.

-          Itt vagy még, Lina? – kérdezte Nico nevetve.

-          Persze, csak szokásom elkalandozni – magyarázkodtam. 

-          És mégis miről fantáziáltál azzal kapcsolatban, amit az előbb mondtam? – kérdezte Nico nagy mosollyal az arcán.

Ez volt az a pillanat, amikor sikerült megint kínos helyzetbe hoznia. Talán rájött, hogy már nem semleges a számomra? De mégis hogy, mikor még én sem jöttem rá igazán? Azt sem tudom, hogy kezeljem ezt az egészet. Néhány évvel korábban eszembe nem jutott volna, hogy egyszer majd Monzában fogok ülni egy Forma 1-es versenyzővel, és a közös gyerekünkről fogunk beszélgetni.

-          Kérsz még valamit, vagy mehetünk? – hozott vissza Nico hangja a valóságba.

-          Nem, tele vagyok. Mehetünk – feleltem.

Nico kérte a számlát, majd negyed órával később már a szállodánk folyosóján sétáltunk útban a szobám felé.

-          Köszönök mindent, Nico. Jó volt kicsit kikapcsolódni, meg beszélgetni Ericről – mondtam, mikor megérkeztünk.

-          Igen. Korábban nem beszéltünk néhány fontos dologról, szóval jó volt megbeszélni ezeket – mosolygott Nico.

-          Akkor én megyek is – vettem elő a szobám kártyáját.

-          Oké. Mondd meg neki, hogy jó éjszakát kívánok.

-          Persze – mosolyogtam, majd búcsúzásképp megöleltem Nicot, azonban mikor távolodni kezdtünk egymástól, ő mélyen a szemembe nézett, majd egyszer csak az ajkait az enyémeket éreztem.

Néhány másodpercig csak álltuk ott, és csókolóztunk, azonban hamar rájöttünk mindketten, hogy ez nem a legjobb ötlet, és szinte ugyanabban a pillanatban távolodtunk el egymástól.

-          Sajnálom, Lina! Ezt nem kellett volna – törte meg a csendet Nico.

-          Igen, tudom – néztem kínomban teljesen az ellenkező irányba.

-          Akkor én megyek is.

-          Én is. Szia! – nyitottam ki a szobám ajtaját, majd gyorsan be is mentem.

Te jó ég! Mi történt itt?

Egy éjszaka ajándéka - 36. rész

Sziasztok! Tudom, megint nem jelentkeztem egy ideig, de több vizsgám is volt a héten, szóval van magyarázatom. ;D Ezen kívül szeretném megköszönni, hogy a blog látogatottsága már több mint 30000. Nagyon örülök ennek a számnak. :) Ezért jutalmul hoztam ma egy új részt. Nem sok kedvem volt ma tanulni, és remélhetőleg ki tudom puskázni a holnapi vizsgát, szóval volt időm írni egy kicsit. :P Jó olvasást hozzá! Puszi! <3 b="" nbsp="">

Miután befejeztem a telefonálást, visszamentem Erichez és Vivianhez. A fiamnak gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy hosszú percekig távol voltam, annyira extázisban volt az éppen kezdődő szabadedzés miatt.

Bő tíz perccel később Nico és Schumacher is elhagyták a bokszot, és megkezdték a felkészülést a hétvégére.

-          Amúgy azon gondolkoztam, hogy ismerkedtetek meg Nicoval. Soha nem hallottam korábban rólad – szólalt meg egyszer csak Vivian.

Egy pillanatra lefagytam. Megint hazudnom kell Viviannek? Ráadásul az, hogy a gimiben benne voltam a színjátszó csoportban, nem jelenti, hogy most rögtön ki tudnék találni egy komplett történetet.

-          Spanyolországban ismerkedtünk meg néhány évvel ezelőtt – fogtam rövidre.

-          Figyelj, Eva… nem ismersz egy Catalina nevű lányt? Tudod, akiről meséltem… akivel Nico megcsalt.

-          Öhm…nem, nem ismerek semmilyen Catalinát – hazudtam.

-          Biztos vagy benne? Nincs sejtésed, hogy ki lehet? – faggatózott tovább Vivian.

-          Nincs, de ez miért fontos? Azt hittem, túltetted már magad a megcsaláson.

-          Elvileg igen, de mostanában megint feltörtek bennem a régi emlékek. Főleg azért, mert Nico nemrég valami miatt Spanyolországban volt.

-          Nico egy népszerű Forma 1-es versenyző. Gyakran utazik, és Spanyolország nem túl kicsi, szóval…

-          Tudom, de nem szólt róla. A kapcsolatunkban mindig megvolt a bizalom, ezért is működött általában jól. De az, hogy elhallgatta, hogy Spanyolországba utazik… nem tudom. Aggódom – mondta Vivian kissé kétségbeesetten.

-          Szerintem nincs okod rá. Biztos munka miatt utazott oda, és csak nem akart zaklatni a részletekkel. Biztosan Nico sem tud mindent a te munkáddal kapcsolatban – próbáltam megnyugtatni, hogy ne gyanakodjon.

-          Lehet, hogy igazad van. Csak tudod, annyira boldogok vagyunk most, és nem akarom, hogy történjen valami rossz – felelte Vivian mosolyogva, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.

-          Hozok valamit inni. Te kérsz? – próbáltam elmenekülni.

-          Nem köszi – felelte Vivian, majd gyorsan leléptem, hogy lenyugtassam magam.

Próbáltam az szabadedzésre koncentrálni, hiszen számomra is nagy élmény az egyik legjobb csapat garázsából végignézni egy Forma 1-es eseményt, de nehezen tudtam elterelni a gondolataimat arról, amiket Vivian mondott. Tényleg ennyire boldogok lennének Nicoval? Akkor nekem mi jogom ahhoz, hogy ezt elrontsam? Tudom, hogy Niconak joga van a fiával lennie, de ez nehezen fog menni, ha szinte mindig ott lesz Vivian is. És mi lesz, ha elmondjuk Ericnek, hogy Nico valójában az apja? Viviannek biztos nem fog tetszeni, ha ő is megtudja, ráadásul akkor az is kiderül, hogy mindvégig hazudtunk neki. Nem ártott nekem semmit, így nem szeretném megbántani.

A szabadedzésnek vége lett, majd teltek az órák, lement a második gyakorlás is, és végül – délután 5 körül – úgy döntöttünk, hogy ideje visszamenni a hotelbe. Azt beszéltük meg, hogy 7 körül elmegyünk vacsorázni, addig pedig megfürdettem Ericet, mert nem tudtam, mikorra érünk majd vissza, és nem akartam akkor már azzal nyaggatni.

Éppen egy Forma 1-es újságból olvastam Ericnek, amit még Carlostól kapott, mikor megtetszett neki a sport, azonban egyszer csak kopogtak az ajtón. Kinyitottam, és kicsit meglepődtem, mikor Nicot és egy számomra ismeretlen férfit találtam szemben magammal.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik végül. – Gyertek be!

-          Szia Lina! – köszönt Nico – Ő itt a fizikoterapeutám és jó barátom, Dan – mutatta be az ismeretlen személyt Nico.

-          Szia! Catalina Salvador vagyok, de szólíts csak Linának – mutatkoztam be.

-          Ő fog ma vigyázni Ericre – szólalt meg egyszer csak Nico.

-          Miért? – értetlenkedtem.

-          Mert szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni. Jó lenne kicsit beszélgetni – felelte Nico mosolyogva.

-          De neked nem a holnapi időmérővel kéne foglalkoznod? Nem szeretném, ha mondjuk miattam nem tudnál holnap koncentrálni – válaszoltam.

-          Nem lesz semmi baj, Lina! – vágta rá – Na, akkor benne vagy? Csak te meg én – kacsintott rám, majd elnevette magát.

-          Öhm…oké. De mi lesz Erickel? Hogy értik meg egyáltalán egymást Dannel? – kérdeztem.

-          Beszélek spanyolul. – mosolygott az említett személy.

-          Ne aggódj, Lina! Dannél jó kezekben lesz Eric. Meg amúgy is csak 1-2 óráról van szó – mondta Nico.

-          Rendben – egyeztem bele végül.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte Nico.

-          Persze – feleltem, majd elmagyaráztam Ericnek a helyzetet, és pár perccel később már indulhattunk is.

Egy közeli étterembe mentünk – természetesen egy vadonút Mercedesszel. De hát mi más lenne a szolgálati kocsid, ha a Mercedes Forma 1-es csapatának egyik versenyzője vagy?

-          Amúgy mit mondtál Viviannek, hova mész? - kérdeztem már a kocsiban ülve.

-          Azt mondtam, hogy át kell még beszélnünk a stratégiát a hétvégével kapcsolatban, és valószínűleg a srácokkal eszem, és későn jövök – válaszolta Nico.

-          Nem rossz, hogy hazudsz neki? – kérdeztem.

-          Nem szívesen teszem. De nem volt más választásom – nézett rám, mikor megálltunk egy piros lámpánál. – Mégis mondtam volna el neki, hogy kettesben akarok vacsorázni csakis veled?

-          Igazad van. De nekem kezd már elegem lenni a sok hazugságból.

-          Nekem is, de most ez a legjobb, amit tehetünk. Idővel minden a helyére kerül – fogta meg a kezem, amin kicsit meglepődtem.

Valószínűleg Nico is rájött, hogy ez talán túl sok volt, így rögtön el is kapta a kezét, és a vezetésre koncentrált. A maradék néhány percben, még odaértünk az étteremhez, némán ültünk egymás mellett.

Hangulatos volt a hely, ahova Nico vitt, és ahogy láttam, már jól ismerték, szóval valószínűleg nem először járt itt.

Leültünk egy aranyos kis asztalhoz, én pedig kezdtem felkészíteni magam, hogy talán lesz részem pár kínos pillanatban a vacsora folyamán.

Egy éjszaka ajándéka - 35. rész

Sziasztok! Először is sajnálom, hogy több mint 3 hétig nem került fel új rész, de húzós hetek állnak mögöttem, és őszintén szólva az előttem lévők sem lesznek jobbak, de azért sikerült ma összehoznom egy részt. :) Másrészt nagyon szomorú vagyok, amiért ma volt az utolsó futam az idei szezonban, de derűlátó vagyok, ha arra gondolok, hogy jövőre az új motoroknak köszönhetően megváltozhat az erősorrend. Remélhetőleg sokkal kevesebb Vettel, és sokkal több Mercedes győzelmet láthatunk - főleg Niconak köszönhetően. :D A harmadik dolog, hogy amint látjátok, új lett a blog külseje, a fejlécért köszönet Annie Carmennek. :) Most pedig, jó olvasást az új részhez! Puszi!

Másnap reggel 9-re húztam az órát, hogy nyugodtan meg tudjunk reggelizni, mielőtt kimegyünk a pályára. De „nagy meglepetésemre” Eric már fél 8-kor lökdösött, hogy keljek fel, hogy minél hamarabb mehessünk Nicohoz.

Kb. 10 perc alatt kellett elkészülnöm, és nehezen tudtam rávenni Ericet, hogy reggelizzünk meg a szállodában, de szerencsére végül sikerült. 

Éppen a pirítóst kentem meg Ericnek, mikor ismerős hangra lettem figyelmes.

-          Szia Lina! – jelent meg mellettem Vitaly.

-          Szia! – mosolyogtam rá. – Neked nem kéne már a pályán lenned?

-          Éppen odaindultam. Most reggeliztem meg, és mentem is volna, de aztán megláttalak, és gondoltam, elbeszélgethetnénk kicsit.

-          Ez úgy hangzik, mintha éppen szexuális felvilágosítást akarnál tartani – nevettem, de hamar abbahagytam, mivel észrevettem, hogy Vitaly jelenleg nem éppen kapó a vicceimre. – Oké, igazad van.

-          A tegnapiról lenne szó…

-          Tudom – szakítottam félbe. – Hadd magyarázzam meg! Nem akartam hazudni Niconak, csak tudod… a vetélytársa vagy. Egy olyan ember, akit le akar győzni a pályán. Mégis mit gondolna rólam, ha közölném vele, hogy kavarok veled?

-          Nem kéne ezzel foglalkoznod, Lina! Persze, hogy jóban kell lennetek Eric miatt, de attól függetlenül, hogy van egy közös gyereketek, nem sok minden köt hozzá.

Tudtam, hogy Vitalynak valamilyen szinten igaza van, de ami rosszul esett az az utolsó mondata második fele volt. „Nem sok minden köt hozzá Ericen kívül.” Az egészben az volt a rossz, hogy talán akartam, hogy más is kössön hozzá. De közben itt volt Vitaly is. Fájt, hogy hazudtam róla, és ezzel megbántottam, és nem akartam elveszíteni őt.

-          Lina, itt vagy? – hozott vissza Vitaly hangja a gondolatmenetemből.

-          Öhm…igen – válaszoltam. – De talán rögtön közölnöm kellett volna Nicoval, hogy veled járok… vagyis nem is járunk. Azt sem tudom, mi van közöttünk. – akadtam ki kicsit.

-          Anya, minden rendben? – szólalt meg Eric a reggelijét majszolva.

-          Persze kicsim, egyél csak – feleltem, majd Vitalyhoz fordultam. – Először talán veled kéne tisztáznom a dolgokat, mielőtt bármit is mondanék Niconak.

-          Igazad van – mondta Vitaly. – És gondolkodtam ezzel kapcsolatban. Bár sajnos a hétvégén nem tudok ezzel foglalkozni, támadt egy ötletem. Mit szólnál, ha eljönnél, vagyis eljönnétek, ha Ericet is szereznéd hozni a futam után hozzám Oroszországba. Megmutatnám a szülővárosom, és kicsit jobban megismernénk egymást.

Kedves ajánlat volt tőle, mégis kicsit féltem. Nem túl korai ez? Ha a szülővárosába megyünk, talán a családjával is találkozom? 

-          Lina! Megint elkalandoztál – nevetett Vitaly.

-          Öhm… bocsi – nevettem én is. – Nem tudom… nem beszélhetnénk meg ezt később?

-          De. A lényeg, hogy vasárnapig találd ki.

-          Rendben. Az meg lesz – válaszoltam.

-          Oké. Én viszont most megyek, mert kicsit késésben vagyok, és nem szeretném, ha nélkülem kezdenék el a szabadedzést.

-          Persze, menj csak. Majd még találkozunk.

-          Már alig várom. Szia! – mondta, majd búcsúzásképp kaptam tőle egy puszit. 

Nem bántam, hogy most nem csókolt meg – akármennyire is vágytam a csókjára -, hiszen túl sokan voltak körülöttünk, és nem akartam másnap a címlapon lenni azzal a felirattal, hogy „Íme Vitaly Petrov új barátnője!”

Nem sokkal azután, hogy Vitaly elment, Erickel befejeztük a reggelit, és mi is kimentünk a pályához. Nem akartam zaklatni Nicot, mert alig fél óra múlva kezdődött az első szabadedzés, de mikor Nico meglátott minket, boldogan üdvözölt, és ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa Ericnek a kocsiját. Persze győzködtem, hogy ráér a szabadedzés után, mert már biztos arra készül nagyban az egész csapat, de Nico – és persze Eric is – leszavazott, így inkább hagytam, hogy azt csináljanak, amit akarnak, sőt csatlakoztam is hozzájuk, mert ennyire közelről még én sem láttam Forma 1-es autót.

Nico gondosan megmutatta nekünk az autója fontosabb részeit, vagyis úgy, hogy Eric is megértse. Szemmel láthatósan nagyon élvezte a fiam – vagyis a fiúnk – a kis bemutatót, és egyre csak tette fel a kérdéseket Niconak, aki a nem éppen tökéletes spanyolja miatt nem mindig értette meg, mit is szeretne Eric, de ilyenkor persze kisegítettem őket.

Kicsivel később hagytuk Nicot, hogy felkészüljön a szabadedzésre, így helyet foglaltunk a boksz hátsó felében. 

-          Szia Eva! – jelent meg Vivian pár perccel később mellettünk. – Ilyen korán kijöttetek?

-          Igen. Eric már nagyon nyaggatott. Legszívesebben a reggelit is kihagyta volna – feleltem nevetve.

-          Jaj de aranyos! Látszik, hogy nagyon odavan a Forma 1-ért.

-          Sikerült rákattannia mostanság. Amúgy figyelnél rá egy percig, amíg felhívom az egyik barátnőmet?

-          Persze, menjél csak – válaszolta Vivian.

Mielőtt még felbúgtak volna a motorok a Mercedes bokszában, kerestem egy eldugott helyet, és tárcsáztam Victoria számát.

-          Szia Lina! Mi újság? – vette fel hamar a barátnőm a telefont.

-          Ha te azt tudnád! – sóhajtottam.

-          Na mesélj!

-          Röviden; itt van Vivian, persze felbukkant Vitaly is, ami nem meglepő, mivel az egyik versenyző, de sikerült kicsit megkavarnia a dolgokat…

-          Nico tudja, hogy mi van köztetek? – kérdezte Victoria.

-          Nem. Azt hazudtam, hogy csak összebarátkoztunk kicsit még Valenciában.

-          Nem lesz ez így jó, Lina. Csak jönnek az újabb és újabb hazugságok.

-          Tudom, de mégis mit csináljak? Ez annyira nehéz! – mondtam kétségbeesetten.

-          Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. De ha tovább bonyolítod a dolgokat, ki tudja, mi lesz ennek a vége.

-          Szerinted mindenkinek el kéne mondanom a teljes igazságot?

-          Előbb-utóbb kénytelen leszel.

Victoriának igaza van. Már csak az a kérdés, hogy kivel kezdjem. 

Catalina ruhái: