Egy éjszaka ajándéka - 30. rész

Nico felvitte Ericet a szobájába, aki erre fel sem ébredt. Én eközben helyet foglaltam a nappaliban, nem sokkal később pedig Nico is megjelent.

- Úgy alszik, mint a bunda. – jegyezte meg mosolyogva.
- Szokása elaludni a kocsiban. – nevettem – Mikor indul a géped?
- Máris ki akarsz dobni?
- Jaj, dehogyis! – magyarázkodtam – Addig maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Örülnék neki, ha jóban lennél Erickel.
- És mikor akarod megmondani neki, hogy az apja vagyok?
- Nem tudom. – sóhajtottam – Te mikor szeretnéd? Csak mert ez rajtad is múlik.
- Felőlem akár most is elmondhatjuk neki. De tudom, hogy te tartasz tőle, hogy mi van, ha Eric megkedvel, aztán lelépek, és magára hagyom.
- Igen. – vallottam be.
- Ettől nem kell félned, Lina. Nem garantálom, hogy minden egyes percben vele tudok lenni, de mindent megteszek annak érdekében, hogy igazi apa-fia kapcsolatunk legyen. – mondta Nico komolyan.
- Ezt olyan jó hallani. – mosolyodtam el.

Nicoval pár másodpercig csak néztük egymást, azonban egyszer csak megcsörrent a telefonom.

- Bocsi! – feleltem, majd elkezdtem a magam mellett lévő táskámban kutatni a készülék után.

Komoly dolgokról volt szó, ráadásul annyira meghitt volt a pillanat, hogy úgy gondoltam, azon nyomban kinyomom a telefont. Úgy sem lehet olyan fontos a dolog annak, aki keres. Azonban olyan érzésem támadt, mintha jéghideg vizet borítottak volna a nyakamba, mikor megláttam, hogy Vitaly keres, de ennek ellenére sem vettem fel a telefont.

- Nem fontos. Majd visszahív. – feleltem, miután még le is némítottam a mobilomat.
- Te tudod. Amúgy Eric mennyit szokott ilyenkor aludni? – kérdezte Nico.
- Nem szoktam olyan sokáig hagyni, mert akkor nem alszik este. Miért?
- Csak mert maximum egy óra múlva indulnom kell a reptérre, és szeretnék kicsit játszani még vele, vagy legalábbis elbúcsúzni.
- Ez aranyos. – mosolyogtam – Ha 20 percen belül nem kel fel, majd én felébresztem. Végül is, nem tudhatjuk, mikor találkoztok legközelebb.
- Pont erről akartam beszélni veled. Mit szólnál, ha Erickel eljönnétek a következő versenyre?

Nem elég, hogy a döbbenet ismét ráégett az arcomra, a táskámban a telefonom megállás nélkül rezgett.

- Öhm…nem is tudom… - dadogtam.
- Ericnek biztos nagyon tetszene. Végül is, imádja a Forma-1-et. – válaszolta Nico.
- Ez igaz.
- Ráadásul több időt lehetnénk együtt.

Persze, hogy örültem volna, ha ezt sikerül összehozni, de azzal, hogy szinte már járok Vitaly Petrovval, kicsit bonyolultabbá tettem a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e Niconak, hogy milyen viszony is köt az egyik ellenfeléhez, de ha hazudok neki, vagy elhallgatom a dolgot, csúnyán pofára eshetek. Habár, ki tudja, mi lesz velem és Vitalyjal, ugyanis nemcsak hogy még nem volt semmi komoly köztünk, ő fecsegte ki a titkomat, és annak ellenére is, hogy jól sült el a dolog, Nico miatta tud Ericről.

- Na, mit szólsz, Lina? – hozott vissza Nico hangja, de aztán láttam, hogy észrevett valamit a hátam mögött – Bár lehet, hogy most már másé a döntés joga.
- Nico! Visszajöttél? – hallottam meg Eric lelkes hangját – Azt hittem, hogy ma elutazol.
- Igen, de van még egy kis időm. Épp arról beszéltünk anyukáddal, hogy szeretném, ha eljönnétek velem a jövő heti versenyre.
- Ugye lehet, anya? Annyira el szeretnék menni! Tudod, hogy imádom a Forma-1-et. – kérlelt Eric.

Tudtam, hogy nem lehetek annyira önző, hogy a fiam boldogsága útjába álljak amiatt, mert egy Forma-1-es versenyzővel kavarok. Eric biztos nagyon élvezné, ráadásul az apjával lehetne.

- Rendben. – egyeztem bele végül – És hol lesz a verseny?
- Olaszországban. – felelte Nico – De ne aggódjatok! Én állom az utazást, a szállást, és kaptok VIP belépőket is.
- Ezt igazán nem kell, Nico…
- Jaj, anya! Hagyd, hogy Nico kedves legyen velünk. – szólt közbe Eric, mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Köszönöm. – mondtam végül.
- Ebben a helyzetben ez természetes. – válaszolta Nico.

Az elkövetkezendő fél órában Nico Erickel játszott, de aztán indulnia kellett a reptérre. A hosszas búcsúzkodásuk után Nicoval megbeszéltük, hogy majd hívj, hogy közölje az utazás részleteit. Habár kicsit tartottam az egésztől, és az is zavart, hogy Nico akar állni mindent, örültem, hogy visszatérhetek a Forma-1 világába, de ami a legfontosabb; hogy Eric ezzel még közelebb kerül az apjához.

Miután Nico elment, eszembe jutott, hogy vissza kéne hívnom Vitalyt. Egyrészt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit akart, másrészt, mert kérdőre akarom vonni, hogy miért járt el a szája. Így hát míg Eric az udvaron játszott, én beültem a hintaágyba, és tárcsázni kezdtem Vitaly számát. Szerencsére hamar fel is vette a telefont.

- Szia Lina! Talán az előbb rosszkor hívtalak? – kérdezte.
- Igen, képzeld, nem volt a legalkalmasabb az időpont. – feleltem kissé ingerültem – Ráadásul pont miattad.
- Miről beszélsz? – értetlenkedett Vitaly.
- Miért kellett kikotyognod, hogy van egy fiam Nico Rosbergtől? – kérdeztem felháborodottan.
- De hát én csak az edzőmnek mondtam el. Megbízom benne, és szinte mindent elmondok neki.
- Akkor el kéne gondolkodnod azon, hogy kiben bízol meg, ugyanis a drága edződ szája eljárt, és Nico maga jelent meg nálam, hogy kérdőre vonjon.
- Úristen! Én ezt nem akartam! És legalább jól fogadta a dolgot?
- Szerencsére igen. – válaszoltam.
- Akkor végül is jót tettem veled, nem?

Annak ellenére, hogy igaza volt, kezdett eléggé felhúzni.

Catalina ruhái:  

Elkerülhetetlen szerelem - 62. rész

Sziasztok! Tudom, hogy azt írtam, hogy ezentúl gyakrabban jelentkezek új résszel, de most megvan az okom arra, hogy miért nem sikerült. Két hete egész hétvégén kinn voltam a Magyar Nagydíjon, utána pedig több mint egy hétre elmentünk nyaralni. De most megpróbálok bepótolni mindent, így máris hoztam egy új részt. Jó olvasást! :) Puszi! <3 nbsp="nbsp">

Segítség

Rögtön tárcsáztam a 911-et, és bejelentettem Kristin eltűnését. Rossz volt, hogy mikor megkérdezték, hogy mikor tűnhetett el, nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen egy másik városban voltam.

- Lehet, hogy már napok óta nincs itt. – ültem kétségbeesetten a kanapén pár perccel később.
- Éppen másokat mentettél meg Austinban, szóval nincs miért rosszul érezned magad. – nyugtatott Spencer.
- Tessék, hoztam egy kis vizet. – nyújtott át Hilary egy poharat.
- Most inkább vodka kéne. – sóhajtottam.
- Az alkohol nem megoldás semmire. Attól nem fog Kristin előkerülni. – mondta Spencer.
- De legalább kevésbé érzem hibásnak és magatehetetlennek magam. – feleltem.
- Nem te vagy a hibás, Alyssa! – ült le mellém Hilary – És ne verd ki a fejedből, hogy lehet, hogy Kristinnek nincs is semmi baja.
- Sajnos érzem, hogy ez nem igaz. – válaszoltam.
- Tudom, hogy ezt hülyeségnek tartod, de az lesz a legjobb, ha most lefekszel aludni. – mondta Spencer – A rendőrség tud Kristin eltűnéséről, valószínűleg már keresik is, így most csak annyit tehetsz, hogy vársz. Azt meg töltsd inkább alvással, hogy holnap kipihent legyél.
- Mégis mit számít most az, hogy mennyire vagyok kipihent? – pattantam fel a kanapéról – Nem tudok aludni, ha arra gondolok, hogy a nővéremnek baja eshetett. Elegem van mindenből! – rohantam fel az emeletre.
- Azt hiszem, én most hazamegyek. De hívj, ha van valami újdonság, és amint lehet, holnap átjövök. – hallottam Hilary hangját.
- Rendben. Megyek, megpróbálom megnyugtatni Alyssát. – felelte erre a barátom.

Amint beléptem a szobámba, és becsuktam magam mögött az ajtót, kitört belőlem a sírás. Egyszerűen nem tudtam visszatartani, hiszen éreztem, hogy Kristin nem ok nélkül nincs most itt. Nagyon jól ismerem, és tudom, hogy soha nem menne el anélkül, hogy szólna róla. Pontosan tudja, hogy mennyire aggódnék érte, hiszen ő is ezt tenné a helyemben.

Lefeküdtem az ágyra, és az arcomat a párnámba temettem. Éreztem, ahogy a könnycseppek utat törnek maguknak az arcomat, és lefolyva beleivódnak a párnába.

- Bejöhetek? – nyitott be egyszer csak Spencer.
- Igen. – válaszoltam halkan.
- Felhívtam Garciát, hogy nézzen utána, hogy használta-e Kristin a hitelkártyáját az elmúlt napokban.
- És mit mondott? – ültem fel hirtelen.
- Sajnos nem.
- Látod? Most már biztos, hogy bajban van. – sírtam el magam újból.
- Lehet, hogy csak készpénzzel fizetett. Vagy nem volt semmire szüksége. – próbált ésszerű dolgokat kitalálni Spencer.
- Több nap alatt még egy üveg vizet sem vett volna? Ne csináld már, Spencer!
- Jó, tudom, hogy nem túl valószínű, de mégsem mondhatom azt, hogy „Igen, biztos elrabolták!”.
- Sajnálom, hogy neked is át kell ezen menned miattam. – mondtam bűnbánóan.
- Jaj, Alyssa! Tudod, hogy érted bármit megtennék. – simogatta a karom, amitől kezdtem kicsit megnyugodni, miközben elálmosodtam, így végigfeküdtem az ágyon.
- Úgy érzem, mintha semmit nem tehetnék, miközben lehet, hogy Kristinnek szüksége van rám. – bámultam a plafont.
- Holnap szólunk a csapatnak, és ha addig nem kerül elő, majd mi megkeressük a nővéredet. – feküdt mellém.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – bújtam hozzá.
- Én mindig itt leszek neked. – hallottam a hangját, de alig egy perc múlva már aludtam.

Mikor legközelebb felkeltem, már háromnegyed 6 volt. Kint már majdnem teljesen világos volt. Gyorsan kipattantam az ágyból, és lementem a földszintre. Spencer éppen a konyhapultnál ült, és telefonált.

- Rendben. Amint Alyssa felkel, bemegyünk…oké…köszi. – mondta.
- Ki volt az? – kérdeztem.
- Hotch. Elmondtam neki, hogy mi történt. Azt mondta, hogy szól a többieknek, és elkezdjük keresni Kristint. – felelte Spencer.
- Remek! Akkor mehetünk is. – indultam máris az ajtó felé.
- Azért előbb öltözz át. – jegyezte meg Spencer mosolyogva.

Belenéztem az éppen mellettem lévő tükörbe, és szinte megriadtam a látványtól. A tegnapi ruhám volt rajtam, ami teljesen gyűrött volt, ugyanis abban aludtam. A hajam csapzott volt, a sminkem pedig szétfolyt a sírástól. Attól függetlenül, hogy normál esetben, a legvadabb rémálmaimban sem tenném ki a lábam ilyen külsővel a házból, jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy megtaláljuk a nővéremet, így az sem zavart volna, ha hálóingben álltam volna neki keresni.

- Nem mondom, hogy sminkeld magad fél óráig, de legalább mosd le a tegnapit, és vegyél fel tiszta ruhát. – mondta Spencer.
- Igazad van. Öt perc és kész vagyok. – válaszoltam.

Kivételesen sikerült is ennyi idő alatt normális külsőt varázsolnom magamnak, de ez csak a jelenlegi zűrős helyzetnek volt köszönhető.

Amint kész lettem, indultunk is a többiekhez, hogy amilyen gyorsan csak lehet, nekiláthassunk a keresésnek.

- Mikor láttad Kristint utoljára? – kérdezte Morgan, mikor már a konferencia teremben beszélgettünk a részletekről.
- Mielőtt elmentünk Austinba. Kristin már egy ideje nálam lakott, mert összeveszett a vőlegényével, és eljött Los Angelesből. – válaszoltam.
- Mit tudsz a vőlegényéről? Nem lehet, hogy ő áll a dolog mögött? – kérdezte Prentiss.
- Igazából nem tudok róla gyakorlatilag semmit. Még soha nem találkoztunk. A vezetéknevét sem tudom. – feleltem elkeseredetten.
- Garcia, nem tudod kideríteni? – fordult Morgan az említett felé.
- Remélem ez költői kérdés volt. Adj egy percet, és többet fogunk tudni a srácról, mint Justin Bieberről a rajongói.

Attól függetlenül, hogy milyen állapotban voltam, mosolyra húzódott a szám Garcia miatt. Remélem, ez annak a jele, hogy minden rendben lesz, és a csapattal közösen hamar megtaláljuk Kristint.

Alyssa ruhái: