2012. február 26., vasárnap

Egy éjszaka ajándéka - 19. rész

Sziasztok! Nem is tudom, hogy hol kezdjem a magyarázkodást. :$ Tudom, hogy a múltkor azt ígértem, hogy megint gyakrabban teszek fel új részt, de a héten még rosszabb volt a helyzet, ráadásul most is 2 órányi töri és 10 oldalnyi spanyol szó tanulásán vagyok túl, szóval nem vagyok a legjobb állapotban. Többet tanultam mostanában, mint az egész félév alatt. Remélem, azért tetszeni fog az új rész, és nem pártoltatok el nagyon tőlem. :) Jó olvasást! Puszi! <3

Másnap kómásan nyomtam le az ébresztőmet, de amint tudatosult bennem, hogy milyen nap van, egyszerre fogott el az izgatottság és az idegesség.

Kipattantam az ágyból, és Eric szobájába mentem, hogy felébresszem őt. Nagy nehézségek árán, de sikerült, majd miután felöltöztettem, és elküldtem mosakodni és fogat mosni, én is nekiálltam a készülődésnek, majd a reggeli elkészítésének.

Szokás szerint kiraktam Ericet az ovinál, majd a munkahelyemre mentem. Dona Imelda valószínűleg észrevette, hogy a mai nap nem lesz számomra szokványos, hiszen hamar faggatózni kezdett.

- Ki a szerencsés? – kérdezte sejtelmesen.
- Tessék? – értetlenkedtem.
- Kivel randizol ma?
- Honnan veszi, hogy randizom? – kerültem a szemkontaktusát.
- Lina, ne próbálj meg titkolózni! Észreveszem én az ilyet! Na de ki vele!
- A srác neve Vitaly. – feleltem végül.
- Mégis milyen név ez? – kérdezte Dona Imelda.
- Orosz.
- Jól nyomod, Lina. – nevetett – Hol ismerted meg?

Nem akartam, hogy Dona Imelda elítéljen, amiért ismét Forma-1-es versenyzővel kerülök közelebbi kapcsolatba, de ennek ellenére őszinte akartam lenni vele. Ő számomra olyan, mint egy második anyuka, akire mindig számíthatok, akinek kikérem a véleményét, és akivel megosztom szinte az egész életemet.

- A Forma-1-es versenyen. – vallottam be végül.
- A Forma-1-ben dolgozik? – kérdezte.
- Mondjuk úgy. – sütöttem le a szemem.
- Ne, Lina! Ne mond, hogy ő is versenyző! – kapott a fejéhez Dona Imelda – Azt hittem, a Nicos dologból tanultál.
- Igen, tanultam, de nem tehetek róla, hogy egy ilyen srác tetszett meg. – védekeztem – Mindenki azt mondja, hogy annak ellenére is, hogy egyedülálló anya vagyok, randiznom kéne, de most, hogy ezt meg is teszem, elítélnek.
- Nem ítél el senki, szívem! – simogatta meg a karom Dona Imelda – Csak talán valaki mást kellett volna választanod.
- De nem találtam mást több év alatt sem.
- Akkor meg ne érdekeljen, hogy mit gondolnak mások! Ha képes vagy áldozatot hozni egy pasiért, akkor nagyon fontos lehet a számodra.
- Azért ennyire ne siessünk előre! – tiltakoztam – Még csak egyszer találkoztunk, és nem is ismerem igazán.
- De az, hogy ahogy elnézem, állandóan rajta jár az agyad, sokat jelent – mosolygott Dona Imelda – Úgy tűnik, hogy nem fogsz csalódni benne.
- Az majd kiderül ma este, amikor találkozunk. – válaszoltam.
- Akkor sok szerencsét a randihoz! – bíztatott – De egyet ne feledj! Ne hagyd, hogy bármilyen pasi is közéd és a fiad közé álljon!
- Tudom, és ezt mindig be is fogom tartani!

Az elkövetkezendő pár óra viszonylag nyugodtan telt. Persze sok vevő volt, de nem annyi, hogy ne tudjam ellátni kellőképpen a feladatom.

Fél 2 körül aztán megjelent Carlos. Nem igazán szokott bejárni hozzám, és biztos voltam benne, hogy most sem antikkönyvet, vagy valami hasonlót szeretne vásárolni.

- Szia Carlos! Mi járatban vagy erre? – köszöntöttem.
- Szia Lina! Beszélni szeretnék veled, és most érek rá, mert éppen ebédszünetem van. – felelte a bátyám.
- És ahelyett, hogy ennél, inkább bejöttél hozzám? – mosolyogtam – Fontos dologról lehet szó.
- Végül is igen. Victoriáról szeretnék beszélni veled.
- Csak rájöttél, hogy mennyire összeillenétek? – faggattam.
- A holnapi gáláról beszélsz, amire elhívtam? Biztos voltam benne, hogy amint felhívom, rohanni fog hozzád, hogy elújságolja a nagy hírt. – felelte Carlos, de nem úgy tűnt, mint aki annyira lelkes lenne a barátnőm neve hallatán.
- Mi, nő már csak ilyenek vagyunk. De nem azért hívtad el, mert tetszik? – kérdeztem.
- Valójában nem. Csak szükségem volt egy kísérőre, és nem akartam valami üresfejű titkárnővel megjelenni a cég vezetői előtt. Victoria pedig egy csinos, művelt nő, aki talán még élvezné is az ilyet. Gondoltam, hogy elhívlak téged, de kicsit gáz lenne a húgommal menni, ugye? – vallotta be a bátyám.
- Te olyan hülye vagy! – förmedtem rá, és igen közel álltam ahhoz, hogy neki is essek – Victoria most azt hiszi, hogy végre lesz köztetek valami! Fogalma sincs róla, hogy csak egy szexy kísérő kell neked.
- Szexy és okos! – javított ki Carlos.
- Nem érdekel! – akadtam ki – Most azonnal felhívod azt a szegény csajt, és közlöd vele, hogy még mindig nem érzel semmit iránta, vagy lemondod az estét! Nem fogom hagyni, hogy játssz a barátnőm érzéseivel.
- Lina, nyugi! Egy este még nem jelent semmit. Majd utána, ha esetleg mást is szeretne, tisztázom a helyzetet.
- Hogy azt higgye, hogy egész este csak álltattad? – húztam fel magam még jobban – Nem teheted ezt vele!
- Jól érezhetjük magunkat anélkül is, hogy a köztünk lévő érzelmeken filóznánk. Nem kell a fölösleges stressz! – felelte Carlos teljesen nyugodtan – De látom, veled nem tudok erről normálisan beszélni, szóval jobb lesz, ha megyek is vissza dolgozni.
- Nem, Carlos, nem fogod eljátszani velem azt, amit már gyerekkorunk óta csinálsz! Nem fogsz bennem lelkiismeret-furdalást kelteni, hogy a vita végén még én érezzem rosszul magam, és aztán én kérjek bocsánatot. Ha van benned egy kis együttérzés, akkor nem fogsz Victoria érzéseivel játszani. – olvastam be neki.
- Oké, igazad van. – sóhajtott Carlos – Még ma felhívom.
- Ez a beszéd. – mosolyogtam győzedelmesen – Okos fiú vagy!
- De ha már így letörted a büszkeségemet, jobb is, ha megyek. Szia Lina! – ölelt meg.
- Szia! És ne szúrj el semmi! – szóltam utána.

Örültem, hogy Carlos rájött, hogy nem szabad ilyet tennie, és nem fog játszadozni Victoria érzéseivel.

Catalina ruhái:
 

2012. február 18., szombat

Elkerülhetetlen szerelem - 51. rész

Sziasztok! Nagyon sajnálom, amiért több, mint egy hétig nem volt rész. Sok dolgom volt, ráadásul az ihlet sem jött, így képtelen voltam írni. De most visszatértem, és remélhetőleg ezután gyakrabban jönnek az új részek. Jó olvasást! Puszi! <3

Ismét a padlón

Iszonyú ideges voltam. Nem akartam, hogy Kristin kifecsegje a tegnap éjszakámat, mert tudtam, hogy Spencer aggódni kezdene, pedig nincs rá oka.

Mikor megláttam a nővéremet, éppen egy fekete hajú lánnyal beszélgetett lelkesen. Mit sem törődve a másik személlyel, szinte nekirontottam Kristinnek.

- Miért kell mindent kikotyognod? – kérdeztem feldúltan.
- Miről beszélsz, Alyssa? – értetlenkedett Kristin.
- Az álmomról. Nem kellett volna elmondanod Spencernek.
- Nem tudtam, hogy nem akarod, hogy tudjon róla. De amúgy miért baj ez?
- Azért, mert ez az én dolgom, és nem akarom, hogy Spencer aggódni kezdjen miattam. – vágtam rá.
- Talán van oka az aggodalomra? – kérdezte Kristin.
- Nincs, és pont ezért nem kellett volna elmondanod neki.
- Nyugi, Alyssa! Sajnálom, de nem gondoltam, hogy ebből gond lehet. Megígérem, hogy legközelebb meg sem szólalok, ha Spencer is jelen van.
- Szörnyű vagy, Kristin! – feleltem, majd inkább otthagytam.

A konyhába mentem, és töltöttem magamnak még egy adag whiskyt. Le kell higgadnom, és habár tudom, hogy ennek nem az alkohol a legmegfelelőbb módja, újra és újra teletöltöttem a poharamat.

- Na hogy érzed magad? – jelent meg egyszer csak Aiden – Ugye jó a buli?
- Aha. – feleltem egykedvűen, majd beleittam az italomba.
- Minden oké, Alyssa? Nem úgy tűnik, mintha annyira jól szórakoznál.
- Csak kicsit összekaptunk Kristinnel. – válaszoltam.
- De ugye nem olyan nagy a baj?
- Nem. Végül is lehet, hogy én reagálom túl a dolgot.
- Figyelj! – ült le mellém a pulthoz – Szerintem minél hamarabb beszéljétek ezt meg Kristinnel. Nem jó, ha a testvérek nem jönnek ki egymással. Ti mindig is nagyon jóban voltatok. Még soha nem láttalak civakodni titeket. Köztünk Amyvel soha nem volt meg ez a kapocs. Persze jól meg voltunk, hiszen mégiscsak testvérek vagyunk, de amikor láttalak titeket Kristinnel, mindig azt gondoltam, hogy bárcsak nekem is ilyen lenne a kapcsolatom a testvéremmel.
- Ez igaz. Kristinnel nagyon jól kijövünk. – feleltem.
- Ez a beszéd! Ne hagyd, hogy egy apróság közétek álljon. – bíztatott Aiden.

Éppen indultam volna, hogy megkeressem a nővéremet, mikor megjelent előttem Spencer.

- Már vagy 20 perce kereslek. Gyorsan leléptél az előbb. – mondta nekem.
- Igen, volt egy kis megbeszélnivalóm Kristinnel. – feleltem.
- Veszekedtetek, ugye? – tapintott rá Spencer a lényegre.
- Igen, de rájöttem, hogy kicsit túlreagáltam a dolgot. Aiden ráébresztett, hogy nem kéne civakodnunk Kristinnel.
- Jó tanács volt egy olyan sráctól, akivel pár hónapja még szexeltél. – jegyezte meg Aiden nevetve.

Hirtelen ledermedtem, hiszen Aiden elárulta azt, amiről rettegtem, hogy egyszer kiderül. Még nem voltunk együtt Spencerrel, mikor Aiden kavartunk Los Angelesben, de mégsem akartam, hogy a barátom tudja, hogy mi történt nem sokkal azelőtt, hogy mi összejöttünk.

Láttam, hogy Aiden arcáról is lehervad a mosoly, ugyanis észrevette, hogy valami olyat mondott, amit nem kellett volna.

- Öhm…nem tudtad? – kérdezte Spencertől.
- Nem. – felelte a barátom, majd szó nélkül elindult a kert felé.
- Spencer! Kérlek, várj! – mentem utána.
- Most inkább hagyj magamra.
- El akartam mondani, de… - kezdtem bele a magyarázkodásba.
- El akartad? Mégis mikor? Sok időt töltesz Aidennel, de én azt hittem, hogy csak jó barátok vagytok. Végül is együtt nőttetek fel…és én meg be is vettem ezt. – nevetett kínjában.
- Még az előtt történt, hogy mi összejöttünk. Mikor volt az az ügyünk Los Angelesben, tudod, hogy ott maradtam néhány napig, hogy a családommal lehessek egy kicsit. Akkor összefutottunk Aiden családjával, és mivel rég láttuk egymást, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk együtt vacsorázni. Sokat ittunk, és az lett a vége, hogy az ágyában kötöttem ki. De mindketten tudtuk, hogy hiba volt, és azóta semmi nem történt köztünk. Megbeszéltük a dolgot, és mára már jó barátok vagyunk.
- Jó barátok? – nézett rám gyanakodva Spencer – Hogy lehetsz jóban egy olyan sráccal, akivel korábban kavartál?
- Úgy, hogy nem jelentett semmit nekünk az az éjszaka. – feleltem.
- Ha ennyire fontos volt neked egy régi ismerősöd, akkor milyen fontos lehetek én? Ráadásul közvetlenül azelőtt szexeltetek, hogy mi összejöttünk.
- Spencer, ne mondj hülyeségeket. Tudod, hogy az egyik legfontosabb személy vagy az életemben. – vágtam rá.
- Alyssa! Te mit szóltál, ha jóban lennék egy olyan csajjal, akivel korábban lefeküdtem?
- Valószínűleg nem tetszene. – ismertem be.
- Na látod? Azt hiszem, jobb lesz, ha én most hazamegyek. Fel kell dolgoznom ezt a dolgot. Hétfőn úgyis találkozunk. – indult el Spencer az ajtó felé.
- Sajnálom. Fogalmam sem volt arról, hogy nem tud róla. – jött oda hozzám Aiden.
- Semmi baj. Az én hibám! Minden az én hibám! – kezdett könnybe lábadni a szemem – Szólj, kérlek Kristinnek, hogy én elmentem. Majd jöjjön haza taxival. Én most egyedül akarok lenni.
- Persze. – felelte Aiden – És még egyszer sajnálom.

Szó nélkül elindultam az ajtó felé. Nem akartam senkivel sem beszélni. Nem teljesen értettem, hogy Spencer miért akadt ki, hiszen csak egyszer feküdtem le Aidennel, ráadásul részegek voltunk, és még nem jártam Spencerrel. Ezt azonban nem akartam Spencer fejéhez vágni, hiszen csak rontott volna az amúgy is szörnyű helyzeten.

Hívtam egy taxit, és rögtön hazamentem. Egyetlen dologra volt most szükségem…arra, hogy megnyugodjak.

2012. február 10., péntek

Egy éjszaka ajándéka - 18. rész

Sziasztok! Szomorúan látom, hogy újabban kevesebb komment érkezik, de biztos megvan rá az okotok (félév lezárása, tanulás stb.). De örülnék, ha kapnék néhány véleményt. :) Jó olvasást! Puszi! <3

Kómásan nyitottam ki a szemem nem sokkal később. Valószínűleg elaludtam, de egyszer csak meghallottam, hogy csörög telefonom. Fáradtan keltem fel a kanapéról, és mentem az előszobába, hogy az ott lévő táskámból kivegyem a mobilomat.

- Igen? – vettem fel a telefont.
- Szia Catalina! Nico vagyok. Ugye még emlékszel rám? – hallottam meg az ismerős hangot a vonal túlsó felén.
- Öhm…persze. – ébredtem fel rögtön.
- Vivian adta meg a számod. Ugye nem zavarok? Nem kell a fiaddal lenned, vagy valami hasonló…
- Éppen alszik, szóval ráérek. – feleltem.
- Remek, mert beszélnünk kéne.

Úristen! Ledermedtem, és azon járt az agyam, hogy talán rájött, hogy Eric az ő fia. Ha egyszerűen ránéz, és kicsit is utána számol a dolgoknak, elkezdheti sejteni, hogy Eric apja nem halt meg évekkel ezelőtt, sőt ő maga az.

- Szóval azért hívtalak, hogy megköszönjem, amiért nem vallottad be Viviannek, hogy ki is vagy valójában. Már rendbejött a kapcsolatunk a megcsalás óta, így nem lett volna a legjobb, ha felbukkan a csaj, akivel lefeküdtem, miközben Viviannel jártam. – magyarázta Nico.
- Igen, az biztos. – feleltem kissé lehangoltan.
- De miért mentél bele a játékba? Úgy értem, neked nem lett ebből semmi előnyöd. Beköphettél volna a barátnőmnek, és végignézhetted volna, ahogy darabokra hullik a kapcsolatom.
- Nico, én nem olyan csaj vagyok, aki ezt akarja. Látom, hogy jól megvagytok, és nem akarlak szétválasztani titeket. – nyugtattam meg.
- De akkor miért kerestél fel? Nem ez volt az első verseny Valenciában.
- Gondoltam, üdvözöllek. – hazudtam – Annak ellenére is, ami köztünk történt.
- Ez kedves tőled. És sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak, vagy ha Vivian túlságosan is rád akaszkodott.
- Túl fogom élni. – nevettem – És megnyugodhatsz! Nem kell majd hetente látnod a csajt, akivel lefeküdtél a jelenlegi barátnőd mellett.
- Nem, mintha baj lenne, ha találkoznom kéne veled, de talán tényleg nem a legjobb ötlet, ha annyira összebarátkoztok Viviannel, hiszen mégiscsak azt hiszi, hogy Eva Santos vagy. – értett egyet Nico - De jó látni, hogy te is boldog vagy. Van egy aranyos fiad, és biztos jól megvoltatok az apjával.
- Öhm…valami olyasmi. – dadogtam.
- Ez a lényeg. Nekem most mennem kell. Remélem, még találkozunk. Szia!
- Szia Nico! – feleltem, majd bontottam a vonalat.

Meglepett, hogy Nico felhívott, habár az indok érthető volt. Persze kicsit furcsa, hogy felhív a fiam apja, hogy megköszönje, amiért nem buktattam le a csaja előtt. De mit lehet tenni, főként magamnak köszönhetem ezt a helyzetet.

- Szia, anya! – jött le Eric álmos szemekkel az emeletről.
- Szia, kicsim! Jól aludtál? – öleltem meg.
- Igen. Kaphatok sütit?
- Megnézem, hogy maradt-e tegnapról. – simogattam meg a fejét, majd közösen a konyhába mentük.

Ericnek szerencsére volt, és pár perccel később már a kedvenc sütijét majszolgatta, és még tejet is ihatott hozzá. Néztem, ahogy eszik, és arra gondoltam, hogy habár rengeteg nehézségen kellett keresztülmennem, mióta megszületett, soha nem bántam meg, hogy úgy döntöttem, hogy felnevelem. Ha Eric most nem lenne, valószínűleg én is teljesen máshol lennék. Lehet, hogy jól alakult volna az életem, és jól fizető állásom lenne mostanra, de az is lehet, hogy alkoholista lennék. Persze ezt nehezen tudnám elképzelni magamról, de elégszer tapasztaltam már, hogy bármi megtörténhet az életben. Mindenesetre örülök annak, hogy az anyaságot választottam, hiszen Eric minden napomat bearanyozza.

- Ne egyél olyan sokat, mert nem sokára vacsora lesz. – mondtam Ericnek.
- De nem tudom megállni. Annyira finom! – kapott be egy nagy falatot.
- Én meg neked nem tudok ellenállni. – adtam neki egy hatalmas puszit, de ekkor meghallottam a csöngő hangját – Máris jövök. Addig ne csinálj felfordulást!

Az ajtóhoz mentem, majd mikor kinyitottam, boldogan vettem tudomásul, hogy Victoria látogatott meg minket.

- Szia Vicky! – öleltem meg – Mi járatban vagy erre?
- Óriási hírem van. – ugrált örömében a barátnőm, miután betessékeltem.
- Na, mondd el gyorsan! – lelkesedtem én is.
- Carlos elhívott valami gálára, ami holnap után este lesz. Azt mondta, hogy unalmas, és havonta kell ilyenekre járnia a munkája miatt, de ez engem cseppet sem zavar. – mosolygott Victoria – Annyira örülök neki.
- Eddig ellenkeztél, amikor azzal vádoltalak, hogy tetszik neked Carlos. – mosolyogtam sejtelmesen.
- Jól van na! Tudtam én, hogy úgyis tudod, de most már mindegy. Már alig várom!
- Annyira örülök nektek. Remélem, ez azt jelenti, hogy alakul valami köztetek. – mosolyogtam.
- Most akár még a Mount Everestet is megmásznám.
- Ha már ennyire lelkes vagy, akkor talán ez a megfelelő időpont arra, hogy megkérjelek, hogy vigyázz holnap este Ericre. – próbálkoztam.
- Miért, mi van holnap?
- Együtt vacsorázunk Vitalyjal. – válaszoltam.
- Az tök jó. És persze szívesen vigyázok Ericre.
- Köszönöm. – öleltem meg – Amúgy kérsz valamit inni?
- Nem, köszi. Csak azért ugrottam be, hogy elújságoljam a nagy hírt. De most már megyek is. – indult el Victoria az ajtó felé – Hányra jöjjek át holnap?
- Vitaly fél 8-ra jön értem, szóval úgy fél 7 körül, ha az neked jó.
- Persze. Amúgy Vitaly tud Ericről?
- Nem. – feleltem.
- De csak találkozni fog vele, ha idejön. Vagy azt szeretnéd, hogy mikor megérkezik, menjek fel Erickel az emeltre.
- Nem akarom rejtegetni, de talán ez jó ötlet.
- Nyugi, Lina! Ettől még nem vagy rossz anya!

Victoria pár perccel később elment, én pedig nekiálltam a vacsora elkészítésének.

2012. február 7., kedd

Elkerülhetetlen szerelem - 50. rész

Esély a kikapcsolódásra

Másnap reggel olyan állapotban voltam, mint akit részegen összevertek. Persze ennek külső jelei csak abban mutatkoztak meg, hogy a szemeim alatt lévő karikákat még a két kiló púder sem tudta teljesen elrejteni. Próbáltam normális állapotba hozni magam, de ez nem igazán sikerült. Keveset aludtam az éjszaka, és ennek kivételesen most Spencer volt az oka.

- Jó reggelt! – köszöntem a nővéremnek, mikor lementem a konyhába – Hogy hogy nem alszol még?
- Elég sokat pihentem az elmúlt napokban, így reggelente már korán fent vagyok. – nézett fel az újságból Kristin – Úristen Alyssa! Veled meg mi történt? – adott jelet annak, hogy ő is felfedezte a kevés alvás jeleit rajtam.
- Köszönöm, Kristin. Minden nő álma ezt hallani reggelente. – feleltem szarkasztikusan – Egyszerűen nem aludtam ki magam.
- A rémálmod miatt?
- Is. Meg a zuhany kiverte az álmot a szememből, és alig tudtam visszaaludni utána. Nem akartam tovább forgolódni az ágyban, így inkább felkeltem.
- Pedig Aiden bulija csak 2-kor kezdődik. Addig van még majdnem 6 óra.
- Jaj, tényleg…Aiden bulija! – kaptam a fejemhez – Nincs sok kedvem hozzá. – jegyeztem meg, miközben töltöttem magamnak egy jó nagy adag kávét.
- Nekem van. Nem sok izgalmas történt velem a napokban, leszámítva az Adammel való vitámat. – jegyezte meg Kristin, de észrevetette, hogy furcsán nézek rá – Jaj, Alyssa, nem úgy értettem. Nagyon jó társaság vagy, és hálás vagyok, amiért így a gondomat viseled, csak tudod napközben, míg te dolgozol nincs nagyon mit csinálnom.
- Nem kell magyarázkodnod, Kristin. De én szívesen cserélnék veled.
- Szerintem addig jó Amerikának, amíg nem én gondoskodom arról, hogy rács mögé kerüljenek a sorozatgyilkosok. – nevetett a nővérem.
- Ne mondj ilyeneket! Az ilyen szösziknek is biztos hasznukat vennék az FBI-nál…de talán tényleg nem abban a pozícióban, amiben én dolgozom. – tettem hozzá mosolyogva.
- Igazán köszönöm! – jegyezte meg Kristin, majd nevetve felém dobta a kezében lévő újságot.

Örültem neki, hogy legalább a reggelem jobbra sikeredett, mint az éjszakám, és kicsit el tudtam felejteni a gyötrő rémálmaimat.

A kávé szerencsére meghozta a hatását, így nem lettem délelőtt álmos. Ennek köszönhetően volt időm elvégezni az olyan egyszerű teendőket, mint a mosás, porszívózás vagy a ruháim rendberakása. Hétköznap erre egyáltalán nincs időm. Ha egy másik városba utazunk egy bűnügy megoldására, van, hogy napokig nem vagyok itthon, de egy átlag munkanap után sincs túl sok energiám arra, hogy a házimunkával foglalkozzak. Meg amúgy is, ki szeret például mosogatni?

Miután viszonylag rendbe tettem a házat, elmentem készülődni, és mire végeztem a külsőm rendberakásával is, megérkezett Spencer. Azt beszéltük meg tegnap, hogy fél 2-re átjön, és hárman megyünk Aidenhez kettőre.

Kristin kinyitotta neki az ajtót, és ezalatt én is leértem hozzájuk az emeletről.

- Szia szívem! – mentem oda hozzá, és adtam neki egy csókot.
- Szia! Már nagyon hiányoztál. – felelte Spencer, amit egy újabb csók követett.
- Jaj, ne csináljátok már! Nincs fél napja, hogy utoljára találkozatok. – jegyezte meg mögülünk Kristin.
- Csak irigykedsz! –nyújtottam ki a nyelvem.
- Szerintem inkább induljunk. – szólt közbe nevetve Spencer.
- Hozom a táskám. – mondtam, majd felsiettem az emeletre érte.

Spencer és Kristin közt egy kis időre beállt a kínos csend, amit végül a nővérem tört meg:

- Ahhoz képest, hogy nem sokat aludt éjszaka, szurkálódni tud.
- Nem sokat aludt? Mi történt? – értetlenkedett a barátom.
- Rosszat álmodott. Állítólag pókokról. Hallottam, hogy vagy reggel 7-ig nem tudott visszaaludni.
- Már korábban is voltak ilyen gondjai. – felelte Spencer.
- Tényleg? Alyssa nem is mondta. Remélem, minden rendben van.
- Igen, én is.
- Na itt is vagyok, szóval indulhatunk. – jöttem vissza, majd pár perccel később már a barátom kocsijában ülve úton voltunk Aiden háza felé.

Pontosan érkeztünk, de látszólag már így is rengetegen voltak. Miután Spencer leparkolt, a bejárathoz mentünk, és csöngettünk. Aiden hamar ki is nyitotta az ajtót.

- Oh, sziasztok! – köszöntött minket vidáman – Gyertek csak be!
- Szia! Tudom, hogy azt mondtad, hogy nem kell semmi, de sütöttem egy tortát. – nyújtotta át az édességgel a nővérem.
- Kristin, ugye tudod, hogy imádlak. – ölelte meg Aiden a nővéremet. Látszott rajta, hogy már megvolt az alapozás nála.
- Aiden, szeretném bemutatni a barátomat. Ő itt Spencer. – szólaltam meg.
- Spencer Reid. – mutatkozott be neki a barátom.
- Aiden Harison. Látásból már ismerlek, de nem gondoltam volna, hogy te vagy Alyssa barátja.
- Miért mondja mindenki ezt? – háborodtam fel.
- Mert így van, húgi. – nevetett Kristin.
- Inkább gyertek, és igyatok valamit. – mondta Aiden – A kaja már sül.

Nem terveztem, hogy lerészegedem, de egy ilyen éjszaka után hamar a whiskys üveg után nyúltam. Persze próbáltam türtőztetni magam, ugyanis nem akartam leégni ennyi ember előtt, vagy részegen ráhajtani valami srácra, aki nem a pasim.

- Azért csak módjával, szívem. – szólalt meg Spencer.
- Ki kell engednem a gőzt. – válaszoltam egyszerűen.
- Ha már rémálmok gyötörnek. – tette hozzá.
- Te erről honnan tudsz? – döbbentem le.
- Kristin mesélte, hogy alig aludtál miatta az éjszaka.
- Kristin! – emeltem fel a hangon, és gyors léptekkel a nővérem keresésére indultam.

Erről nem kellett volna beszélnie Spencernek!

Alyssa ruhái:
 

2012. február 4., szombat

Egy éjszaka ajándéka - 17. rész

Sziasztok! Pesten még mindig szakad a hó, szóval belevetettem magam az írásba, és hoztam nektek egy részt. Nem lett a legjobb, de azért megpróbáltam mindent kihozni belőle. Jó olvasását hozzá! :) Puszi! <3

Próbáltam kiverni a fejemből Viviant, hiszen tényleg nem sülhet ki semmi jó abból, ha összebarátkozom vele. Csak az a gond, hogy ő ezt nem így gondolja. Biztos zaklatni fog, hogy menjek el vele bulizni, de megfogadtam, hogy ebbe még belemegyek, utána viszont megpróbálom lekoptatni a csajt. Ő amúgy sem Spanyolországban él, így nem is tudnánk gyakran találkozni.

Éppen a leltározást végeztem, mikor megcsörrent a telefonom. Mikor ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen számot véltem felfedezni. Nem tudtam, hogy ki lehet az, ezért inkább gyorsan felvettem a telefont.

- Catalina Salvador. – szóltam bele.
- Vitaly Petrov. – hallottam a másik hangon, hogy mosolyog – Szia Catalina!
- Jaj, szia! – mosolyodtam el – Hogy vagy?
- Jól, köszi. És te?
- Én is. Éppen dolgozom. – feleltem.
- De ugye nem zavarlak?
- Nem, dehogyis! – vágtam rá, amin kicsit magam is meglepődtem.
- Azért hívlak, mert holnap Valenciába megyek, és jó lenne, ha találkozhatnánk. – tért a lényegre Vitaly.

Kicsit megijedtem, ugyanis eddig nem voltam biztos abban, hogy tényleg randizni fogunk Vitalyjal. Ő egy elfoglalt ember, aki rengeteget utazik, és nem hiszem, hogy képes lenne csak miattam Valenciába jönni. De lehet, hogy akadt itt valami dolga, és ezért tudunk most találkozni.

- Catalina! – hozott vissza a gondolataimból a hangja.
- Ja, persze. Az nagyon jó lenne. – nyögtem ki végül.
- Ez nem az első alkalom, hogy elkalandozol, miközben beszélgetünk. – nevetett Vitaly.
- Én már csak ilyen vagyok. – válaszoltam kínomban.
- Nem baj, így vagy jó. Akkor mit szólnál a holnap estéhez?
- Tökéletes lenne. – feleltem.
- Oké. Az jó, ha érted megyek úgy fél 8-ra?
- Nekem jó. Mondom a címet…

Miután lediktáltam Vitalynak a lakcímemet, azon gondolkodtam, hogy talán nem kéne, ha rögtön tudomást szerezne Ericről. Nem mintha szégyellném, hogy van egy fiam, de az apja miatt jobb lenne, ha csak akkor mutatnám be Vitalynak, ha már biztosan megbízom benne, hiszen most találkozom vele másodjára.

- Oké, leírtam. Akkor holnap találkozunk. – mondta Vitaly nem sokkal később.
- Már alig várom. – feleltem, és ami kicsit furcsa volt számomra, hogy még komolyan is gondoltam.
- Én is. Szia Catalina!
- Szia Vitaly! – köszöntem el, majd bontottuk a vonalat.

Mióta Eric megszületett, alig randiztam, de a fiam és a munka mellett nem is nagyon volt rá időm. Eleinte persze hiányzott, de aztán rájöttem, hogy sokkal szívesebben töltöm az időmet a fiammal, mint sexmániás idiótákkal. De most mégis úgy éreztem, hogy alig várom, hogy megint találkozzak Vitalyjal. Persze még nem ismerem nagyon, de jó előérzetem van vele kapcsolatban. Már csak azért kell izgulnom, hogy ne szúrjak el semmit, ugyanis eléggé kijöttem már gyakorlatból. De talán egy olyan srác mellett, mint Vitaly, nem kell megjátszanom magam. Tetszik, és ezért önmagamat akarom adni.

- Megvannak a vázák, amiket a múltkor nem találtunk? – hallottam meg Doña Imelda hangját mögülem.
- Öhm…még nem néztem meg. – válaszoltam kissé zavartam – Eddig az állólámpákat ellenőriztem.
- Jó, de siess, mert többen is kérdezgettek mostanában azokról a vázákról. – felelte Doña Imelda, majd ismét magamra hagyott.

A nap további részében a leltározással foglalkoztam. Előkerültek a vázák is, így Doña Imelda elégedett lehetett.

Miközben Carlos háza felé tartottam, hogy felvegyem Ericet, az járt a fejemben, hogy el kéne-e mondanom a bátyámnak, hogy randim lesz, ráadásul egy Forma-1-es pilótával. Ha egy hétköznapi sráccal találkoznék, tudom, hogy még bíztatna is, hogy randizzak vele, mert szeretné, ha boldog lennék egy pasi oldalán. De most nem egy ilyen srácról van szó, ezért kicsit tartok attól, hogy fogadná ezt a dolgot. Nagyon szeretné, ha beszélnék Nicoval Ericről, és szerintem legbelül abban bízik, hogy Nicoval ismét egymásra találunk – és ezúttal nem csak egy éjszakára -, és közösen neveljük Ericet. Ezért arra jutottam, hogy egyelőre titokban tartom a randit, és inkább Victoriát kérem meg, hogy holnap este vigyázzon Ericre.

- Sziasztok! – köszöntem, mikor beléptem Carlos házába.
- Szia anya! – jött oda rögtön Eric, és megölelt – Képzeld, megvágtam a kezem, de már nem fáj.
- Mondtam Eric, hogy nem kell ilyennel traktálni anyucit. – súgta oda Carlos a fiamnak.
- Szóval titokban akartad tartani. – nevettem – De a lényeg, hogy nem történt nagyobb baj. – emeltem fel a fiamat, és adtam neki egy puszit – Mehetünk haza?
- Aha. – felelte Eric, majd Carloshoz hajolt, hogy adjon neki egy puszit – Szia Carlos bácsi!
- Szia nagylegény! – simogatta meg a bátyám.
- Köszönök mindent, Carlos. Szia! – intettem neki, majd a kocsihoz mentünk, ahol betettem Ericet a székébe, bekötöttem, majd indulhattunk is haza.

Carlosszal általában annyit szoktak játszani, hogy Eric teljesen kimerül, mire érte megyek. Az oviban nem nagyon szokott aludni, utána elfárad a bátyámnál, ezért 5-re, mire hazaérünk, kimerül annyira, hogy mégiscsak aludjon. Én soha nem aludtam kiskoromban, amivel néha az őrületbe tudtam kergetni anyát, ezért örülök, hogy Eric nem lett ilyen.

Már a kocsiban elaludt Eric, így mikor hazaértünk, óvatosan bevittem a házba, majd befektettem az ágyába, és betakargattam. Ezután lementem a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t.

Ritkán van időm magamra, de ezt a kis időt is inkább pihenéssel szoktam tölteni, ugyanis arra mindig szüksége van egy anyának.

2012. február 1., szerda

Elkerülhetetlen szerelem - 49. rész

Ennek soha nem lesz vége?

A nap további része viszonylag nyugodtan telt. Nem hívtak ki minket egy bűntényhez sem, így normál időben hazamehettünk. Rendezni akartam a dolgokat Kristinnel, ezért Spencerrel úgy döntöttünk, hogy külön töltjük az éjszakát, és majd holnap, Aiden bulija előtt értünk jön, hogy együtt menjünk oda.

- Megjöttem. – mondtam, mikor beléptem a házamba.

Kristin a kanapén ült, és a TV-t nézte. Megviseltnek és rosszkedvűnek tűnt. Ez normális az ő helyzetében, de én utáltam ilyennek látni. Tényleg nem ismerem még a vőlegényét, Adamet, de ha találkozom vele, valószínűleg nehezemre fog esni, hogy visszatartsam magam, és ne olvassak be neki alaposan.

- Szia Alyssa! – köszönt – Jó napod volt?
- Azért gürizek, hogy elkapjam a pszichopata gyilkosokat, akik ártatlan embereket ölnek. – ültem le mellé, és vettem le a cipőmet – Bár ehhez képest igen.
- Az jó. – felelte a nővérem, miközben a TV-t kapcsolgatta.
- Figyelj, Kristin! Sajnálom, hogy reggel olyan mogorva voltam, csak valahogy nem szimpatikusak azok az emberetek, akik bántják a szeretteimet.
- Adam nem bántott engem.
- Fizikailag nem. De lelkileg nagyon is. – feleltem.
- Tudod, mi az egészben a legszörnyűbb? – kapcsolta ki a TV-t, és bámult maga elé – Az, hogy ezek után sem tudok haragudni rá. Megbántott, és olyan szavakat vágott a fejemhez, amiket nem érdemeltem meg, mégis őrülten szeretem még.
- Ez az igaz szerelem. – válaszoltam – Csak szívás, ha a rossz ember iránt érzed ezt.
- Nem hiszem, hogy Adam annyira rossz lenne. Vannak hülye dolgai, de hát kinek nem? Biztos Spencerben is van valami, ami idegesít téged.
- Állandóan okoskodik. – vágtam rá – De ettől függetlenül szeretem.
- Na, látod! Nem véletlenül mondják, hogy a szerelem vak.
- …meg hülye. – tettem hozzá nevetve.
- Igen, nagyon. – mosolygott Kristin.
- Örülök, hogy sikerült ezt rendeznünk. – öleltem meg a nővéremet – Amúgy összefutottam ma Aidennel az irodában, és meghívott mindhármunkat holnap magához egy kerti partyra. – váltottam témát.
- Aiden az FBI-nál dolgozik? – kerekedtek ki Kristin szemei – Nem is mondtad!
- Tényleg? – gondolkodtam el – Na mindegy, most már tudod. Durva, mert szinte közvetlenül azután került oda, hogy mi Los Angelesben…tudod…
- Szexeltetek! – vágta rá a nővérem – Nem vagy te olyan jó kislány, hogy ne merd ezt kimondani.
- Tudom, csak furcsa lenne most, hogy Spencerrel járok.
- Ő nem is tudja? – csodálkozott el ismét Kristin – Rólad komolyan könyvet kéne írni.
- Haha, nagyon vicces. – forgattam a szemeimet, de aztán én is elnevettem magam.

Az este további része békésen telt. Jó volt, hogy Kristin nem sértődött meg azon, amit reggel mondtam Adamre, és sikerült megnevettetnem őt. Nagyon ráfért már!

11 körül mentünk végül aludni. Én személy szerint már nagyon ki voltam merülve az egész heti kemény munka után. Jó, hogy volt közben egy szabadnapom, de az előtte lévő néhány napban többet dolgoztam, mint egy átlagember két hét alatt.

Miután lezuhanyoztam, és elvégeztem az egyéb teendőket, befeküdtem az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Nem telt el 2 perc, és én már aludtam. Azonban az éjszakám sajnos megint nem volt nyugodtnak mondható, ugyanis ismét előjött a rémálmom.

Egy erdőben futottam, körülöttem sötétség. Éreztem, hogy kezdek kimerülni, de nem mertem megállni, mert úgy éreztem, hogy valaki üldöz. Fogalmam sem volt, hogy ki elől menekülök, de hangokat hallottam magam körül. Majd a tóhoz értem, ahonnan ismét kiemelkedett a női alak.

- Alyssa! Alyssa! Alyssa!

Azt hittem, ő mondta, de mikor felriadtam, rájöttem, hogy valójában a nővérem ébresztget.

- Alyssa! Minden rendben van? Hallottam, hogy kiabáltál. – láttam meg Kristin arcát. Az ágyam szélén ült.

Ránéztem az órára. 2:13 perc volt. Éreztem, hogy megizzadtam, és remegek.

- Rosszat álmodtál? – tette fel az újabb kérdését a nővérem.
- Igen. – feleltem halkan – De nem számít!
- Biztos? Tudod, az álmok sokszor jelentenek valamit. Te miről álmodtál?

Nem akartam elmondani neki az igazat, mert attól tartottam, hogy aggódni kezd, és akkor nem tudom kimagyarázni magam a dologból.

- Pókokról. Tudod, hogy félek tőlük. – füllentettem végül.
- Nyugi, egy ilyen szép tiszta házban biztos nincsenek pókok. – simogatta meg a karom bíztatásképpen.
- Valójában a pókok a tiszta helyeket szeretik. – válaszoltam.
- És még a pasid az okoskodó! – nevetett Kristin – Na jó, hagylak aludni. Látom, nincs semmi baj.
- Igen, minden rendben van. De azt hiszem, lezuhanyzom. Leizzadtam, és nem szeretek így aludni.
- Rendben, ahogy gondolod. Jó éjszakát, Alyssa!
- Neked is. – feleltem, majd a fürdőszobába mentem.

Levettem a ruháimat, megengedtem a hideg vizet, és alá álltam. Kellett egy hidegzuhany, hogy kiheverjem az előbbieket. Kezdtem komolyan megijedni ezektől az álmoktól. Hiába fogadtam meg, hogy nem engedem, hogy az agyam ezen járjon, és próbálok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nem megy. A rémálmok egyre rendszeresebbek, és elkezdett aggasztani a ma kapott e-mail is. Ráadásul ott van az, ami korábban jött a saját e-mail címemre.

Éreztem, ahogy a jéghideg vízcseppek végigfutnak a bőrömön. Dideregtem, és teljesen libabőrös lettem, mégis jól esett. Azonban akárhányszor becsuktam a szeme hosszabb időre, szörnyű képek villantak be; holttestek, segélykérő sikolyok és a rémálmom.

Ez valami szörnyűség kezdete…