2014. június 3., kedd

Egy éjszaka ajándéka - 38. rész

Csendben bementem a szobába, ahol már teljes volt a sötétség. Felkapcsoltam egy kis villanyt, hogy lássak valamit, de ne keltsem fel Ericet. A fiam az ágyban feküdt, és a maciját szorosan magához ölelve aludt. Daniel, Nico edzője a kanapén aludt ülve. Halkan odaléptem hozzá, és felkeltettem. Megköszöntem neki, hogy vigyázott Ericre, majd miután kicsit magához tért, elhagyta a szobánkat.

Bementem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. Még mindig a Nicoval történtek jártak a fejemben. Miért csókolt meg? És én miért csókoltam vissza? Egyáltalán nem volt helyes, amit tettünk.

Átöltöztem, lemostam a sminkem, megmostam a fogam, majd befeküdtem az ágyba Eric mellé. Az ablakon át beszűrődött a hold fénye, így pont láttam, ahogy a fiam édesdeden alszik. Szinte mosolygott álmában, amin én is elmosolyodtam. Annyira élvezi a Forma 1-et, és persze Nico társaságát is. De mi lenne, ha megtudná, hogy Nico valójában az apja? Mennyire jó lenne, ha boldog családként élnénk, és Nicoval közösen nevelnénk Ericet.

Akármennyire is jó volt ebbe belegondolni, hamar elhessegettem a gondolatot, hiszen nem valószínű, hogy ez meg fog valósulni. Nico lehet akármilyen jó apja Ericnek, és elmondhatjuk a fiúnknak az igazat, Nico Viviannel jár, nekem pedig ott van elvileg Vitaly….oh, igen, Vitaly! Aki nagylelkűen meghív magához Oroszországba, én meg közben az egyik vetélytársával csókolózok. Persze Nicoval megvan a közös múltunk, de akkor sem volt ez korrekt Vitalyjal szemben.

Hosszú ideig csak fetrengtem az ágyban, de végül sikerült elaludnom.

Másnap reggel, ki más, mint Eric keltett fél 9 körül. Igazából azon is meglepődtem, hogy eddig tudott aludni, de – főleg a tegnap történtek után – nem igazán volt kedvem felkelni.

-          Anya, siessünk! Nem akarok elkésni – lökdösött Eric.
-          Mégis miről késnél el, kicsim? – kérdeztem. – Az időmérő csak 2-kor kezdődik.
-          De Nico mondta, hogy ma még lesz egy szabadedzés. Meg akarom nézni azt is! – erősködött.
-          Látom, Nico nagyon felvilágosított a Forma 1-gyel kapcsolatban – másztam ki nagy nehezen az ágyból.
-          Igen. Úgyhogy siess! Van 5 perced – szólt rám komolyan.
-          5 percem? – nevettem. – Melyikünk is a szülő?
-          Ha kiviszel Nicohoz, te! – felelte Eric.
-          És csak akkor? – erősködtem.
-          Jaj, anya! Hagyjuk ezt most!

Lehet, hogy elő kellett volna vennem a szigorú anya szerepét, de annyira édes volt Eric, hogy képtelen voltam rá haragudni.

Habár nem 5 perc alatt, de gyorsan sikerült elkészülnöm, így mehettünk is reggelizni, onnan pedig ki a pályára Nicohoz.

Ha Ericet nem érdekelte volna annyira a Forma-1, biztos nem mentem volna Nico közelébe aznap, hiszen az előző este történtek után nem szívesen találkoztam vele… és persze Viviannel és Vitalyjal sem. Nemcsak magamnak, de nekik is ártottam ezzel a tettemmel.

Negyed 11 körül érkeztünk meg végül a Mercedes boxához. Vivian a szokásos kedvességével üdvözölt minket, én viszont végig azon aggódtam, hogy Nico vajon merre van. A legésszerűbb dolog az lett volna, ha leülünk, és felnőttek módjára átbeszéljük az egészet. De amint az életemből látszik, valahogy sosem sikerült az ésszerű megoldásokat választani. Próbáltam mindig a könnyebb úton járni, ami persze végül a nehezebbik lett.

-          Nico már készül a szabadedzésre? – kérdeztem Viviant néhány perc múlva.
-          Igen. Kb. fél óra és kezdődik, és ilyenkor már nagyon koncentrál – jegyezte meg mosolyogva. – És milyen volt az estéd?

Nagyszerű! Hazudhatok megint neki, hiszen azt mégsem mondhatom el, hogy Nico  - aki szintén hazudott neki – velem volt, sőt az este végén még csókolóztunk is. Jól jött volna most egy barát, akinek kiönthetem a szívem, de biztos, hogy Vivian nem lehet az.

-          Nem történt semmi. Hamar elaludtuk Erickel – válaszoltam végül.
-          Gondolom sikerült kifáradnia – nevetett.
-          Hát igen. Tudod milyenek a gyerekek – feleltem egy mosolyt erőltetve magamra.
-          Vivi, nem láttad a… - hallottam meg egyszer csak Nico hangját, de valószínűleg ő sem akart még szembenézni az előző este történtekkel, így még a szó is benne maradt, mikor meglátott.
-          Mit keresel szívem? – kérdezte Vivian a párját.
-          Semmit. Rájöttem közben, hol hagytam – vágta rá, majd el is ment.
-          Olyan furcsa volt – jegyezte meg Vivian. – Szerinted nem?
-          Öhm… biztos csak izgatott a szabadedzés miatt – válaszoltam kissé idegesen.
-          Jó, de ez csak egy szabadedzés. Már több száz ilyet teljesített korábban.
-          Ne legyél paranoiás! Biztos minden rendben van – próbáltam terelni a témát, majd hátrébb mentem egy kicsit, hogy figyeljek Ericre, nehogy lebontsa mondjuk valamelyik autót az edzés előtt.

Szerencsére amint felbőgtek a motorok, ki tudtam kapcsolni az agyam egy kicsit. Régen imádtam a Forma 1-et, és ez valószínűleg ma is így lenne, ha nem történik évekkel ezelőtt az, ami. Jó volt újra élvezni ezt az egészet, még ha csak egy szabadedzés is volt, de sajnos akárhányszor Nicot mutatta a kamera, mindig belém hasított a tudat, hogy vár még rám egy kínos beszélgetés. Ráadásul akkor is összeszorult a szívem, amikor Vivian szólt hozzám, hiszen tudtam, hogy Nico gyakorlatilag újra megcsalta őt velem tegnap. Aztán Vitaly autója is elgurult a box előtt emlékeztetve, hogy nem csak két problémám van.

Mivel ez a harmadik szabadedzés volt, az első kettővel ellentétben ez csak egy óráig tartott. Amint megjelent a kockás zászló jelezve, hogy vége a gyakorlásnak, a pilóták – befejezve az utolsó körüket – visszatértek boxaikba. Nico is kiszállt az autójából, majd hátrament a kis szobájába.

Éppen Ericnek adtam a kezébe egy doboz üdítőt, aki ezután el is szaladt, amikor éreztem valaki érintését a vállamon.

-          Beszélnünk kell, Catalina!


Catalina ruhái: