Nem kívánt álom - 16. rész

16. FEJEZET: EGY ROMANTIKUS ESTE

Pár óra járkálás után visszamentünk Nico lakásába. Azt mondta, hogy főz nekem vacsorát. Na ebből mi lesz…

- Mit szeretnél enni szívem? – kérdezte, miközben átölelt. Beszívtam a finom illatát.
- Nekem bármi jó. Mit tudsz főzni?
- Őszintén? Semmit. – felelte nevetve.
- Az jó. – sóhajtottam - Biztos vagy benne, hogy főzni akarsz? Mert rendelhetünk is. – vetettem fel az ötletet.
- Nem! – ellenkezdett a párom – Én akarok főzni neked! Meg akarom mutatni, hogy milyen ügyes vagyok.
- A pályán már megmutattad. Nekem az bőven elég. – csókoltam meg.
- De a konyhában is megmutatom. Te csak ülj le a kanapéra, pihenj, én meg majd gondoskodom a vacsiról. – terelt a kanapé felé.
- Te tudod! – adtam meg magam – De nem akarok éhes maradni.
- Ha nem ízlik a kaja, megígérem, hogy rendelünk valamit. Így jó lesz?
- Tökéletes.

Az elkövetkezendő két órát Nico a konyhában töltötte. Hiába kérdeztem meg, hogy segítsek-e neki, mindig visszaültetett a kanapéra.

Kb. fél 9-kor végül elmentem zuhanyozni. Megmostam a hajam, majd felvettem egy egyszerű ruhát. (http://goods.imgsrv.divat.hu/35/3578/big_3578.jpg)

Megszárítottam a hajam. Mire kimentem az asztal már gyönyörűen meg volt terítve. Mindenhol gyertyák égtek, és halk zene szólt.

- Tetszik szívem? – kérdezte Nico, majd kaptam egy pohár bort.
- Ez egyszerűen gyönyörű! – ámuldoztam – Nagyon ügyes vagy baby! – csókoltam meg.
- Örülök, hogy tetszik. – felelte – De gyere, együnk!

Kihúzta nekem a széket, majd elment az előételért, ami paradicsomos mozarella volt. Lehet, hogy elég könnyű elkészíteni, de még soha nem ettem ilyen finomat.

- Hogy ízlik? – kérdezte, majd töltött még egy ki bort.
- Isteni szívem! Elmehetnél szakácsnak. – válaszoltam mosolyogva.
- Ezt jó hallani. És mik a terveid a hétre? – kérdezte.
- Pénteken el kell utaznom San Fransiscoba.
- Miért?
- Munka miatt. Lesz egy díjátadó, és nekem is meg kell jelennem. – mondtam unottan.
- Nem igazán szereted az ilyen eseményeket?
- Nincs velük nagyon bajom, de egy idő után már unalmasak és mindegyik ugyanolyannak tűnik.
- Ez igaz. De híres vagy, ez a dolgod.
- Tudom, de néha azt kívánom, hogy bárcsak egy hétköznapi ember lennék.
- De ha az lennél, akkor nem találkoztunk volna. Szóval mégis csak jól jártál azzal, hogy híres vagy. – mosolygott a szerelmem.
- Tudom. Már csak miattad is megérte. – válaszoltam, majd rákacsintottam.
Nico csak mosolyogott.
- Hozhatom a főételt? – kérdezte végül.
- Persze. – feleltem.
A főétel spárgával töltött pulykamell volt krumplipürével.
- Szívem, nagyon kitettél magadért. – mondtam, miután megkóstoltam a főételt.
- Tényleg ízlik? Akkor megtartasz? – kérdezte vigyorogva.
- Most már elgondolkozom rajta. – feleltem nevetve.
A főétel elfogyasztása után Nico hozta is a desszertet, ami gyümölcssaláta volt.

Miután ezzel is végeztünk, Nico bepakolt a mosogatógépbe, én pedig leültem a kanapéba.

Kb. 10 perc után végzett a drága, és leült mellém.

- Köszönöm a vacsorát! Nagyon ízlett. – mondtam, majd megcsókoltam Nicot.
- Ennek nagyon örülök. – válaszolta majd szorosan a karjai közé bújtam.
- Mit csinálunk holnap? – kérdeztem végül pár percnyi hallgatás után.
- Amit szeretnél. – felelte Nico.
- Nem ismerem a környéket. Fogalmam sincs, hogy hova mehetnénk.
- Lemehetünk a partra. – vetette fel az ötletet a szerelmem.
- Remek ötlet! Úgyis nagyon jó idő van. – mosolyogtam.
- Akkor ezt megbeszéltük. Bár szerintem nem kell korán kelni.
- Szerintem se! Már elegem van a koránkelésből. –sóhajtottam.
- Nekem is. – felelte Nico – De akartam tőled valamit kérdezni.
- Mit?
- Mikor kezditek újra a CSI forgatást?
- Csak augusztusban. Miért?
Láttam Nico arcán a féltékenységet egy pillanatra.
- Jon miatt? – kérdeztem sóhajtva.
- Igen, de nehogy azt hidd, hogy nem engedlek a közelébe, vagy valami ilyesmi. Tiszteletben tartom a munkádat.
- Akkor jó. – feleltem, majd megcsókoltam.

Nico kezei eközben elkezdték bebarangolni a testemet. Pár perc után felkapott, és a hálóba vitt. Gyengéden lefektetett az ágyra, majd megállt egy pillanatra.

- Biztosan akarod? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Igen! – vágtam rá – Téged akarlak! – mondtam, majd kissé elvesztettük a fejünket.