Elkerülhetetlen szerelem - 20. rész

Kibékülés

Mikor hazaértem, még mindig az elmúlt néhány óra eseményei kavarogtak a fejemben. Nem hiszem el, hogy csókolóztam Spencer Reiddel! Persze nincs semmi bajom a sráccal, de nem akarok komolyabb érzelmeket táplálni egy srác iránt sem a munkahelyemen. Ráadásul azt sem tudom, hogy meddig maradok a városban. Akár már holnap közölhetik velem, hogy ennyi volt az itteni munka, és mehetek vissza Miamiba. Azt terveztem, hogy távol tartom magam a pasiktól, amíg itt leszek, de hülye voltam, és nem tudtam betartani ezt.

Beérve a házba ledobtam a táskámat, levettem a cipőmet, és rögtön felmentem az emeletre. Lemostam a sminkemet, és átöltöztem valami kényelmesebb ruhába, majd visszamentem a földszintre. Annyira ideges voltam, hogy úgy éreztem, hogy innom kell valami erőset. Reménykedtem benne, hogy van valami alkohol a házban, és szerencsés is voltam, hiszem párpercnyi keresgélés után találtam fél üveg vodkát az egyik szekrényben.

Elővettem egy poharat, és teletöltöttem, majd egyszerre lehúztam az egészet. Ezt követte még pár pohárnyi ital. Jól esett, ahogy az alkohol kezdett a fejembe szállni, és ezáltal el tudtam lazulni.

Mikor üres lett a vodkás üveg, felmentem aludni. Tudtam, hogy másnapra ki fog menni a hatása a fejemből, de legalább egy kis időre jó volt azt hinni, hogy talán meg sem történt ez az este.

Másnap boldogan keltem, mert azt álmodtam, hogy Los Angelesben vagyok, és az elmúlt évek meg sem történtek-sem Miami, sem a mostani helyzet. Azonban mikor kinyitottam a szemem, és megláttam a quanticoi ház hálószobáját, rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság, és az álom csak álom marad.

Kissé fájt a fejem a tegnap este után, de gyorsan bevettem egy fájdalomcsillapítot, majd lezuhanyoztam. Aztán felöltöztem, és elvégeztem a szokásos reggeli készülődésemet, majd egy élénkítő kávé elfogyasztása után elindultam dolgozni.

Rettegtem, mert tudtam, hogy elkerülhetetlen az, hogy találkozzak Spencerrel. A tegnap este után nem akartam látni. Legszívesebben megvertem volna magam azért, hogy engedtem a csábításnak.

Mikor megérkeztem az FBI épületéhez, felmentem a viselkedéskutató egység emeletére, majd elfoglaltam a szokásos helyemet. Spencer ül a mellettem lévő asztalnál, azonban éppen nem volt a helyén. Reménykedtem benne, hogy ő is rosszul érzi magát a tegnapi dolog után, és legalább ma nem jön be.

Miközben ezen gondolkodtam, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Szia Alyssa! Beszélhetnénk? - kérdezte Morgan.
- Pont most? - próbáltam kibújni alóla.
- Igen. Most van időnk. - felelte Morgan.
- Rendben.- egyeztem bele egy sóhaj kíséretében.

Morgan odahúzta az egyik közelben lévő széket, majd leült.

- Figyelj Alyssa! Sajnálom, ahogy azóta viselkedem, hogy idekerültél. Nem akartam egy idióta, csajozós vadállatnak tűnni. Igazából nem is értem, hogy mi ütött belém.
- Ez most egy újabb próbálkozás arra, hogy felszedj? - fürkésztem a tekintetét, miközben legbelül ledöbbentem.
- Nem, dehogyis. - nevetett - Tényleg szeretnék bocsánatot kérni.
- Ha megígéred, hogy többet nem viselkedsz így, megbocsájtok. - válaszoltam.
- Megígérem! - jelentette ki határozottan.
- Oké. Ennek örülök. - mosolyogtam.
- Ennek örömére meghívhatlak valami a lenti büfében? - kérdezte Morgan, de mikor észrevette, hogy furcsán nézek rá, gyorsan hozzátette - Kizárólag kollégaként!
- Rendben. - egyeztem bele - Ma még úgysem ettem semmit.

Így hát Morgannel együtt elindultunk a lenti büféhez. Kérdezgetett pár dologról útközben, ugyanis saját bevallása szerint - mivel már jobb a helyzet kettőnk között - szeretne jobban megismerni. Kedves srácnak tűnt, ezért örültem, hogy én is megismerhetem egy másik oldalát.

Csakhogy mikor leértünk a földszintre, és elindultunk a büfé felé, szembejött velünk Spencer. Ahogy észrevette, hogy Morgannel milyen jól szórakozunk, kissé ideges lett.

- Hé Kölyök! Hol voltál eddig? - kérdezte tőle Morgan.
- El kellett intéznem valamit. - felelte Spencer, majd felém fordult - Szia Alyssa!
- Szia! - suttogtam.
- Nem tartasz velünk? Éppen reggelizni megyünk. - kérdezte tőle Morgan.
- Nem, én már ettem. De nektek jó étvágyat! Majd találkozunk! - válaszolta, majd elindult a lift felé.
- Biztos rosszul aludt. - jegyezte meg Morgan - De gyere menjünk! Farkas éhes vagyok.
- Oké. - néztem Spencer után, majd Morgannel együtt bementünk a büfébe.

Szerencsére a reggeli nem tartott sokáig, és miután végeztünk vissza is mentünk dolgozni. Láttam Spenceren, hogy végig furcsán kezel, és ez rossz volt, mert amennyire eddig sikerült megismernem őt, nem éppen egy olyan srác, aki gyorsan túltenné magát az ilyen dolgokon.

- Minden oké? - kérdeztem meg pár órányi feszültség után.
- Ja, persze. - vágta rá Spencer.
- Figyelj! Tudom, hogy... - kezdtem volna bele a mondandómba, de ekkor megjelent JJ.
- Gyilkosság történt. Öt perc múlva legyetek a tárgyalóban. Megbeszélés, aztán  indulunk is. - mondta.
- Hova? - kérdeztem.
- Los Angelesbe. - felelte JJ.

Remek...vagy nem?

Alyssa ruhái:

(baloldali cipővel)

Nem kívánt álom - 87. rész

Mikor ezt kimondtam, megdermedt a levegő a teremben. Pár másodpercig mindenki csak bambán nézett, majd az emberek elkezdtek sugdolózni.

- Komolyan gondolja ezt Miss Kyle? – kérdezte végül az a bizonyos producer.
- Még át kell gondolnom a dolgot, de készüljenek fel rá, hogy akár ez is megeshet. – feleltem.
- Rendben. Ha így gondolja…úgyis lejár a szerződése az évad végén. – jegyezte meg a férfi.

Szerencsére a megbeszélés nem tartott sokáig, így kb. fél órával később már a kocsim felé tartottam a parkolóban. Minél hamarabb otthon akartam lenni a szerelmemnél.

- Kimberly! – hallottam meg Emily Procter hangját a hátam mögül.
- Szia Emily! Hogy vagy? – köszöntem neki mosolyogva, ugyanis a megbeszélés előtt, és persze alatta sem tudtunk beszélni.
- Ez most nem fontos! Komolyan beszéltél az előbb? Tényleg azon gondolkodsz, hogy elhagyod a sorozatot?
- Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz döntés lesz, de képes vagyok akár arra is Nicoért. – feleltem komolyan.
- Nicoért? – kerekedtek ki Emily szemei – Talán nem tetszik neki a munkád? Vagy Jon miatt van kiakadva?
- Nem, dehogyis. Ő még nem is tud erről. Csak tudod, sok minden szóba került az elmúlt napokban, és rosszul érzem magam amiatt, hogy nem láthatjuk egymást akármikor. Már jegyesek vagyunk, és még mindig nem élünk együtt…és amíg játszom ebben a sorozatban, nem is fogunk. – sóhajtottam.
- Nem hiszem, hogy Nico szeretné, hogy ilyen nagy áldozatot hozz miatta. – mondta Emily.
- Lehet, de én hajlandó vagyok rá. Nem mondhatom Niconak, hogy hagyja ott a Forma-1-et, mert azért küzdött egész életében, hogy eljusson oda, és hogy sikeres legyen. De én más sorozatban, sőt filmekben is szerepelhetek. Talán kapok valami jó munkát egy olyan városban, ahol együtt tudunk élni Nicoval.
- Látszik, hogy mennyire szereted őt. – mosolygott Emily – Ismerlek már pár éve, de még nem láttalak ilyen boldognak. Úgy tűnik Jon Nico nyomába sem érhet.
- Hát igen…Nico túl gyors hozzá. – nevettem – De ideje mennem.
- Elmondod Niconak, hogy min gondolkodsz?
- Nem tudom. – bizonytalanodtam el – Talán majd csak akkor, ha már döntöttem.
- Oké. Akkor sok sikert a döntéshez. – ölelt meg – És ha rám hallgatsz, a szívedre bízod a döntést. – kacsintott rám.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem.
- Majd rájössz. – válaszolta Emily, majd elindult a kocsija felé – Szia Kimberly!
- Szia! – integettem neki, majd beszálltam a kocsimba.

Kb. 10 perc alatt haza is értem, de persze az út alatt végig azon gondolkodtam, hogy mi is lenne a helyes döntés. Szeretem a munkámat, és egy álmom teljesült azzal, hogy a CSI: Miami helyszínelőkben szerepelhetek. Emlékszem, mennyire boldog voltam, mikor felhívott az egyik producer, és közölte velem, hogy megkaptam az új lány szerepét. Az első résztől néztem a sorozatot, és Ryan Wolfe volt a kedvencem, így mikor elkezdtem játszani a sorozatban, majd összejöttem a karakter megformálójával, azt hittem, hogy ennél már nem is lehetek boldogabb.

De aztán jött Nico, és felborította az életemet. Az elején még próbáltam ellenállni az iránta érzett érzéseimnek, de hamar rájöttem, hogy nem vagyok képes rá, de persze addigra már nem is akartam. Beleszerettem Nicoba, és olyan boldog vagyok most, mint még soha. Az sem izgat, hogy akár az életem egy részét kell feladnom miatta.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy majdnem továbbhajtottam, és nem álltam meg a házamnál. Még az ajtóhoz vezető úton is a nagy döntés járt a fejemben, azon belül pedig éppen az, hogy mi van, ha a Nico iránti szerelmem egyszer majd elmúlik. Akkor majd ott állok munka nélkül, és mindenki arról fog beszélni, hogy hova tűnt az az aranyos sorozatsztár, aki azzal a Forma-1-es versenyzővel járt.

Mikor benyitottam a házba, rögtön elszálltak ezek a gondolataim, hiszen Nico egy pofár pezsgővel, és egy szál rózsával fogadott.

- Szia baby! Milyen volt a megbeszélés? – csókolt meg, majd átnyújtotta az említett dolgokat.
- Öhm…nem történt semmi extra. – füllentettem kissé – De te miben mesterkedsz? – néztem körül.
- Gondoltam megleplek valamivel, amíg dolgozol. – vezetett az ebédlő asztalhoz – Főztem vacsorát. Biztos éhes vagy.
- Igen, az vagyok. – ültem le, mikor Nico kihúzta nekem az egyik széket.
- Akkor hozom is a vacsit. – csókolt meg ismét.

Vacsora közben Nico mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kedvemben járjon. Viccből azt is megjegyeztem, hogy talán valami rosszat tett, és próbál kiengesztelni, vagy felkészíteni a dologra, de persze ezt én sem gondoltam komolyan. Tudom, hogy Nico egy nagyon aranyos, romantikus srác, aki mindent megtesz azért, akit szeret.

- Holnap kell dolgoznod? – kérdezte már a desszertnél.
- Nem. Csak holnap után. – válaszoltam.
- Nekem holnap után el kell mennem. Be kell néznem a gyárba, és meg kell jelennem egy-két helyen…tudod ezek a PR-es cuccok.
- Tudom. Átérzem a helyzetedet. – nevettem – De sajnálom, hogy elmész. Azt hittem, hogy a téli szünetben többet lehetünk együtt.
- Ígérem, hogy ahogy végeztem, ismét találkozhatunk, és akkor el is kezdhetjük megszervezni az esküvőt.
- Ez remek ötlet! – mosolyogtam rá.

Nico kezdi megkönnyíteni a döntésemet.

Elkerülhetetlen szerelem - 19. rész

Sziasztok! Múlt héten vége lett a sulinak - végre!!! -, így ezentúl több időm lesz az írásra (nem mintha év közben belegörnyedtem volna a tanulásba xD). Ráadásul nagyon boldog vagyok, mert az oldal látogatottsága már több, mint 8500. Köszönöm ezt mindenkinek, de főleg azoknak, akik rendszeresen látogatnak ide, és olvassák a történeteimet. Ennek örömére itt egy új rész! Puszi! <3

Minden jónak rossz a vége

Miután elfogyasztottuk a levest, Spencer felszolgálta a főételt, ami roston sült marha volt burgonyapürével. Ez is nagyszerűen sikerült, így az utolsó falatig meg is ettem.

- Látom ízlett. – mosolygott rám Spencer, miután végeztem.
- Nagyon finom volt. – feleltem – Igazából már azóta ki vagyok éhezve valami jó kajára, hogy eljöttem Miamiból.
- Quanticoban nem lehet jót enni talán?
- Nem ez a baj, csak még nem volt időm szétnézni…meg gyakorlatilag az evésre is alig van időm. – nevettem.
- Igen, ez igaz. De hát ez is a munkánk velejárója.
- Tudom. – válaszoltam.
- Hozhatom a desszertet? – kérdezte Spencer, miközben elkezdte leszedni az asztalról a piszkos tányérokat.
- Persze. – feleltem – De várj! Segítek! – álltam fel, és kezdtem összeszedni a tányérokat.
- Dehogyis! Te csak helyezd magad kényelembe! Ma nem kell semmit csinálnod. – ültetett vissza a helyemre.
- Ehhez hozzá tudnék szokni! – állapítottam meg egy nagy mosollyal az arcomon.

Pár perc múlva Spencer meghozta a desszertet. Elégedett voltam, mikor megláttam a répatortát az elém rakott tányéron.

- A kedvencem! – mondtam.
- Ha hiszed, ha nem, de volt egy megérzésem, hogy szereted ezt a sütit. – felelte Spencer.
- Szeretem a megérzéseid. – nevettem – Főleg, ha desszertről van szó.

Az utolsó fogás végére már feloldódott a komor hangulat, ami a vacsora elején uralkodott. Felhőtlenül tudtunk beszélgetni és nevetgélni. Sok minden szóba került, és mióta Quanticoban vagyok, először éreztem jól magam valaki társaságában.

- Van valami, amit már régóta meg akartam kérdezni tőled. – szólalt meg egy kis borozás után Spencer.
- Csak nyugodtan! – válaszoltam.
- Mi ösztönöz egy kislányt arra, hogy autóversenyző legyen? Úgy értem, a legtöbb lány szívesebben babázik, vagy kicicomázza magát. Azt gondoltam, hogy inkább a fiúknak vannak ilyen terveik.
- Drága Spencer! Manapság egyre több a női autóversenyző. Amúgy főként apukámnak köszönhetem az autók iránti szenvedélyemet. – magyaráztam.
- Mesélted, hogy sokszor szereltétek együtt az autótokat.
- Igen. Kiskorom óta szívesen foglalkozom a kocsikkal. Mikor 4 éves voltam, gokartot kaptam karácsonyra. Emlékszem, hogy anyukám mindig is ellenezte a versenyzést, de apa rengeteg energiát fektetett abba, hogy profi autóversenyző váljon belőlem. – emlékeztem vissza – Szóval megkaptam a gokartot, és több versenyen is indultam. A jó eredmények miatt egyre népszerűbb és elismertebb lettem, így továbbléphettem az autós kategóriákba. Ott is nagyszerű eredményeket értem el, majd beteljesült az álmom, és szerződést kaptam az egyik Indycaros csapatnál. Aztán jött a baleset, és mindennek vége lett. – fejeztem be a történetet szomorúan.
- De gondolom azok után is jóban maradtatok apukáddal. – mondta Spencer.
- Apukám kb. 3 éve meghalt.
- Sajnálom. – simogatta meg a karom – Elmondod, mi történt?
- Egy bolt kirablásakor túszul ejtették, majd lelőtték. – gördült le egy könnycsepp az arcomon – Erre mondják, hogy rosszkor volt rossz helyen. De ez ösztönzött arra, hogy a versenyzés után belevágjak valami újba, így egyetemre mentem, és helyszínelő lettem. Szóval, ha belegondolok, mindent, amit elértem életem során, apának köszönhetem. Ha ő nem lenne, talán egy stresszes, pocakos Los Angelesi anyuka lennék most, akit az őrületbe kergetnek a gyerekei és a sörvedelő férje.
- Elkapták valaha apukád gyilkosát?
- A rendőrség lezárta a nyomozást, de amikor elvégeztem az egyetemet, felvettek a Los Angelesi Rendőrséghez, és megengedték, hogy újra megnyissam az ügyet. Végül sikerült elkapnom azt az állatot!
- Ez a lényeg. Több embernek már nem árthat az az idióta. – nézett Spencer mélyen a szemembe.

Elvesztem a gyönyörű szemeiben…pont, mint az első nap. Jó érzés volt, hogy végre kiönthettem valakinek a szívemet, és nem tudom miért, de Spencerben teljes mértékben megbíztam. Úgy éreztem, hogy ő nem mondaná el senkinek a titkaimat, ezért bármit megoszthatok vele.

Míg én ezen gondolkodtam, Spencer arca elkezdett közeledni az enyémhez. Tudtam, hogy az lenne a legjobb, ha elfordulnék, és véget vetnék az egésznek azelőtt, hogy elkezdődne, de valamiért mégsem tettem így.

Egyszer csak megéreztem az ajkait az enyémeket, majd gyengéden elkezdte csókolgatni őket. Egyáltalán nem ellenkeztem. Jól esett a csókja, de nem sokkal később mégis elfordultam.

- Ezt nem szabad! – mondtam.
- Miért? Nem ártunk ezzel senkinek! – felelte Spencer.
- De kollégák vagyunk.
- És? Az csak balszerencse, hogy együtt dolgozunk…vagyis nem az, hogy veled kell dolgoznom! – kezdett el rögtön magyarázkodni – Csak nem hiszem, hogy nem kerülhetünk közelebb emiatt egymáshoz.
- Pedig így van Spencer. – álltam fel gyorsan – Jobb lesz, ha most megyek.
- Ne menj el Alyssa! – jött utánam Spencer, mivel gyorsan a kijárat felé vettem az irányt.
- Holnap találkozunk! Jó éjszakát és köszönöm a vacsorát. – mondtam, majd gyorsan kimentem a házból, és a kocsimhoz siettem.

Amilyen gyorsan csak lehetett, elindultam hazafelé. Nem akartam beszélni Spencerrel, mert tudtam, hogy az roppant kínos lenne, ráadásul azt sem tudom, hogy mit mondanék neki, ugyanis jól esett az a csók.

Utálom magam, mert még a saját szabályaimat sem tudom betartani!

Nem kívánt álom - 86. rész

Másnap reggel – vagyis inkább késő délelőtt – Nico egyik pólójában ébredtem. Hirtelen nem tudtam, hogy mi történt. Megfordult a fejemben, hogy talán berúgtam, és ezért nem rémlik, hogy átöltöztem, de szerencsére hamar eszembe jutott, hogy csak elaludtam a fáradságtól.

- Jó reggelt baby! – jelent meg a szerelmem két bögre kávéval a kezében, amiből az egyiket felém nyújtotta – Jót aludtál?
- Aha. – ültem fel az ágyban – Köszi a kávét. Ez életmentő. – nevettem, majd elvettem tőle a bögrét, és belekortyoltam az italba.
- Mi a mai program? – kérdezte Nico.
- Ma nem forgatunk, viszont délután lesz egy megbeszélés. – válaszoltam.
- Szóval enyém vagy az elkövetkezendő pár órában? – jött közelebb.
- Igen, úgyhogy azt csinálhatunk, amit csak akarsz. – tettem le a kávét az éjjeli szekrényre, majd átöleltem a szerelmem nyakát.
- Van 1-2 ötletem. – tette le ő is a bögrét, majd még közelebb bújt.
- Ez annyira jellemző! – nevettem – Rögtön a szex!
- Mi a baj vele? – háborodott fel egy kissé.
- Semmi baby. Nekem is bejön az ötlet. – mondtam, majd hátradöntöttem az ágyon, és elkezdtem csókolgatni a nyakát.

Persze a szabad pár órám nagy részében ki sem tettük a lábunkat a hálóból, de aztán délután úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a partra sétálni.

- Annyira gyönyörű ez a hely! – jegyeztem meg.
- Igen, az. Amúgy ha már eldöntöttük, hogy hol és mikor házasodunk össze, meg kéne beszélni még valamit. – mondta Nico.
- Megint a babatéma? – ijedtem meg.
- Nem. Tudom, hogy azzal még szeretnél várni. – mosolygott – De házaspárként együtt kéne élnünk. Kell egy ház, ahova mindketten hazamehetünk, és amire azt mondhatjuk, hogy ez a közös otthonunk.
- Igen, de ezt nehéz lenne megoldani, mert te rengetegszer vagy úton, az én munkám pedig megköveteli, hogy Los Angelesben legyek. Látod, hogy milyen gyakoriak a forgatások, így nem engedhetem meg magamnak, hogy végleg elköltözzek a városból. – magyaráztam.
- Nem akarlak elszakítani a munkádtól, nehogy azt hidd! Tudom, hogy neked a színészkedés olyan, mint nekem az autóversenyzés, szóval megértem, hogy mennyire fontos neked a karriered. De mennyivel könnyebb lenne, ha hétköznapi emberek lennénk!
- Én nem bánom, hogy nem vagyunk azok. Akkor lehet, hogy anyagi gondokkal küszködnénk, sőt…az is lehet, hogy soha az életben nem találkoztunk volna.
- Már ezért is megérte a hírnév! – csókolt meg.

El se tudtam volna képzelni jobbat, mint a leendő férjemmel csókolózni a gyönyörű Los Angeles-i tengerparton. Még a gondjaimról is megfeledkeztem.

Csakhogy egyszer ez a pillanat is véget ér, ugyanis meg kellett jelennem egy CSI-os megbeszélésen. Állítólag azt fogják velünk közölni, hogy mire számítsunk a karaktereinkkel kapcsolatban, és a jövőbeli szerződésekről is szó esik.

Mivel fél 5-re kellett mennem, már nem sokkal 4 után elindultam otthonról, mert nem akartam késni. Az utóbbi időben tényleg nehezebben megy az, hogy bárhová is időben érkezzek, így most minden tőlem telhetőt megtettem az ügy érdekében. Egy ilyen fontos megbeszélésről nem késhetek!

Mire megérkeztem, már többen is ültek a konferenciateremben. Köszöntem nekik, majd helyet foglaltam a nagy asztalnál. Nem sokkal később megérkezett a többi színész is, és mivel így már mindenki jelen volt, kezdetét is vehette a megbeszélés.

Az elején az anyagi helyzetről, és a szponzorokról esett szó, ami engem nem igazán kötött le így nem is nagyon figyeltem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telefonom a táskámban. Elővettem, és egy mosollyal nyugtáztam, hogy Nico írt sms-t. Erre kissé furcsán nézett rám egy mellettem ülő japán férfi, de ez nem nagyon izgatott. Megnyitottam az sms-t.

„Kitartás baby! Remélem, minden oké. :) Amúgy nem megyünk el este moziba? Hirtelen jött az ötlet, szóval szólj, ha nem jó. :D Szeretlek, és siess haza! Nagyon hiányzol! Puszi! (L)”

Még jobban elmosolyodtam. Nagyon jól esett Nico üzenete. Annyira kedves tőle, hogy mindig gondol rám, és imádom az aranyos humorát.

- Miss Kyle! Minden rendben van? – szólalt meg az egyik producer. Láttam, hogy mindenki engem néz.
- Öhm…igen, persze. – válaszoltam kissé zavartan.
- Akkor válaszolna a kérdésemre?
- Milyen kérdésre? – néztem rá bambán.
- Biztos abban, hogy aláírja a következő évadra szóló szerződést is? – tette fel újra a kérdést a férfi, immáron kicsit idegesebben.

Nem tudom miért, de ahogy szétnéztem a teremben, megakadt a tekintetem Jonon. Látszólag őt is untatta ez az egész, de amikor észrevette, hogy őt nézem, elkezdett velem szemezni. Nem elég, hogy elegem volt már ebből, de ahogy leszegeztem a pillantásomat az asztalra, megláttam a telefonomat, de ami még fontosabb; Nico üzenetét. Rossz, hogy ha összeházasodunk, akkor sem élhetünk együtt a munkánk miatt, és ez főként az én hibám.

Ismét az előbb beszélő producerre néztem, majd kimondtam azt, amit egyelőre még én sem gondoltam komolyan.

- Nem! Lehet, hogy kiszállok a sorozatból.

Remélem, nem most szúrtam el a karrierem.

Kimberly ruhái:
 

Elkerülhetetlen szerelem - 18. rész

Ez egyre kínosabb!

Hirtelen leblokkoltam. Próbáltam kerülni Hotch tekintetét, ezért hol Garciára, hol a padlóra néztem. A csaj arcáról le lehetett olvasni azt, hogy „Most nagy pácban vagy kislány!”.

De tudtam, hogy jobb, ha őszinte vagyok a főnökömmel, mintha titkolóznék előtte, ezért úgy éreztem, hogy az lesz a legjobb, ha mindent bevallok neki.

- Igen, ez az igazság. Úgy éreztem, hogy távol kell lennem a volt barátomtól, és az állandó veszekedések miatt valószínűleg a főnököm, Horatio is ezen a véleményen volt, és ezért intézte el, hogy idejöjjek. – mondtam végül.
- Ez egy nagy felelőséggel járó állás. Nem dolgozhat itt akárki, aki rosszul érzi magát a volt barátja társaságában. – felelte Hotch a tipikus, kissé mogorva arckifejezésével.
- Tudom, és komolyan is veszem. Már nem azért vagyok itt, hogy elfelejtsem a srácot. De szerintem bizonyítottam már a rátermettségemet. – válaszoltam.
- Ha beleszólhatok, akkor szerintem igaza van Alyssának. – szólalt meg Garcia – Sok jót tett már.
- Erről még beszélünk. – nézett rám szúrósan Hotch – De amíg jól dolgozol, nem szólhatok bele ebbe.

Ezzel elhagyta a szobát, én pedig fellélegeztem.

- Ez durva volt csajszi. – mondta Garcia.
- Tudom. – sóhajtottam – Ugye nem utál emiatt?
- Hallottad; csak az számít, hogy jól végezd a munkádat, és az eddig remek. – felelte a lány.
- Remélem, hogy ugyanúgy fog velem viselkedni, mint eddig.
- Emiatt szerintem nem kéne aggódnod. Hotch nem az a fajta ember, aki ilyen alapján ítélne meg. – nyugtatott Garcia. Remélem, hogy igaza van!

Beszélgettünk még egy kicsit, majd mindketten hozzáfogtunk a munkához. Nekem egy kis papírmunkát kellett elvégeznem, ugyanis aznap nem kellett sehova elutaznunk a munka végett.

Késő délután aztán hazamehettünk. Kicsit ideges voltam az este miatt, és ezt tetőzte az is, hogy távozáskor Spencer emlékeztetett a közös vacsoránkra. Láttam, hogy néhányan – akik velünk együtt utaztak a liftben, mikor mentünk a parkolóba – furcsán néztek rám emiatt, és ez frusztrált kissé, ugyanis nem akartam, hogy azt gondolják rólam, hogy akárkivel képes vagyok kavarni.

Mivel 7-re kellett Spencerhez mennem, és már elmúlt 6 óra, mire hazaértem, rögtön nekiláttam a készülődésnek. Háromnegyed 7-re mindennel végeztem, majd el is indultam Spencerhez.

Az út alatt csak még idegesebb lettem. Nem igazán sejtettem, hogy mit akar tőlem a srác, bár az első nap után – amikor rám esett, majd dicsérő megjegyzést tett a külsőmre – gondoltam, hogy nem csak egy baráti, vagy munkatársi vacsorát tervez.

Ezekkel a gondolatokkal harcolva mentem a bejárati ajtóhoz, mikor megérkeztem a házához. Csöngettem, Spencer pedig pár másodperc múlva ajtót is nyitott.

- Szia Alyssa! Nagyon csinos vagy. – mondta.
- Köszönöm. – válaszoltam szerényen.
- Gyere csak be. – tárta ki jobban az ajtót.
- Nagyon jó illat van. – feleltem, mikor megéreztem a lakásban terjengő étel igencsak kellemes illatát.
- Köszi. Remélem az íze is ilyen jó lesz, mert sokat dolgoztam vele.
- Téged ismerve nem fogok csalódni benne. – válaszoltam nevetve. Úristen! Mit csinálok? Mintha évek óta jóban lennénk, közben alig ismerem egy hete.
- Ez kedves. – mosolygott rám – Tölthetek egy kis bort?
- Persze. – válaszoltam. Spencer meglepően nyugodtan és összeszedetten viselkedett. Azt hittem, hogy ideges lesz, és majd sok mindent elront, ugyanis szerintem senki nem nézné nagy nőcsábásznak.

Ezzel szemben én voltam ideges, bár ezt próbáltam leplezni a srác előtt. Kívülről szerencsére úgy tűnt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de közben belül azt hittem, hogy felrobbanok az idegességtől.

Spencer alig fél perc múlva vissza is tért egy üveg borral és két pohárral. Kinyitotta a palackot, majd töltött mindkettőnknek.

- Nekem meg kell néznem a kaját, de egy perc és jövök. – mondta, majd kiment a konyhába.
- Nem baj, legalább kevesebbet kell beszélgetnünk. – jegyeztem meg magamnak.
- Mondtál valamit? – szólt vissza.
- Nem, dehogyis. – vágtam rá vigyorogva.

Gyorsan lehúztam a pohár italt, majd töltöttem magamnak még egy kicsit. Spencer nem sokára visszatért, majd szólt, hogy hozzá is foghatunk a vacsorához.

Az ebédlőbe mentünk, majd kihúzta nekem az aszalnál a széket. Miután helyet foglaltam, ő is leült velem szemben. Az asztalon már ott volt az első fogás, ami francia hagymaleves volt. Megkóstoltam, majd a lélegzetem is elállt.

- Ez isteni! Hol tanultál meg ilyen jól főzni? – kérdeztem.
- Anyukám tanított egy kicsit még régebben. De azért nem tudok sokféle ételt elkészíteni…csak úgy 5-6-ot.
- Az 5-6-tal több, mint amire én vagyok képes. – nevettem.
- Majd megtanítalak néhányra. – mosolygott rám. Válaszként inkább ettem tovább a levest.

Nem sok beszélgetéssel telt el a vacsora első része, ami miatt csak még kínosabban éreztem magam.

Alyssa ruhái: