2011. július 28., csütörtök

Nem kívánt álom - 91. rész

Sziasztok! Tudom, hogy majdnem egy hete volt utoljára friss. :$ Sajnálom, de valahogy a héten egyik nap sem jött össze az írás. A héten már valószínűleg nem lesz az új rész egyik történethez sem, ugyanis egész hétvégén kinn leszek a Forma-1-en. :D Ma is kinn voltam, szóval csoda, hogy tudtam írni. xD De itt az új rész. Jó szórakozást hozzá! Puszi! <3

Mindenki engem bámult, miközben éreztem, hogy kezdek egyre jobban elsápadni. Fogalmam sem volt, hogy ki akarja elrontani az esküvőmet, de féltem, hogy talán sikerül neki. Így is iszonyatosan zaklatott és ideges voltam, egy e féle levél pedig végképp nem hiányzott.

- Mi az baby? – kérdezte Nico – Valami baj van?

Megmutattam neki a levelet. Látszólag neki sem tetszett a dolog, de az ő arcán az aggodalom helyett inkább düh jelent meg. Mégis higgadtnak mutatta magát előttem.

- Ne is foglalkozz vele! Lehet, hogy csak valami Ferrari-rajongó volt, vagy egy olyan ember, aki nem bírja a sorozatod. – mondta.
- De nem tudok nem foglalkozni vele! – idegeskedtem – Mi van, ha ez az illető tényleg tesz valamit az esküvőn. Nyugodt körülmények között szeretnék hozzád menni. – öleltem át.
- És én ezt biztosítani is fogom neked. – nézett Nico mélyen a szemembe az ölelés után – Megígérem, hogy senki nem fog megzavarni minket a nagy napon.
- Köszönöm. – öleltem meg megint.

A levelet egy határozott mozdulattal széttéptem, és kidobtam a konyhai kukába. Niconak igaza van, és nem kéne foglalkoznom az ilyenekkel. Valószínűleg a levél írójának csak a szája nagy.

Nem sokkal később a barátaink visszamentek a hotelbe, így négyesben maradtunk Nico szüleivel.

- Megérkezett már a ruhád Kimberly? – kérdezte Sina.

Éppen válaszoltam volna, mikor észrevettem, hogy Nico súg valamit az anyjának.

- Ne zaklasd fel semmivel! Így is túl sokat idegeskedik.

Persze Nico nem akarta, hogy ezt én is meghalljam, de balszerencséjére jó a fülem.

- Nyugi szívem! Megérkezett már a ruha, szóval most nincs min idegeskednem. – mondtam nyugodtan.
- És ki lesz a tanud? – faggatott tovább Sina.
- Roxie. Ő a legjobb barátnőm hosszú évek óta, szóval az első perctől biztos vagyok benne, hogy ő lenne a legalkalmasabb erre a feladatra. – feleltem.
- És hova mentek nászútra?
- Nem hiszem, hogy megyünk nászútra, ugyanis Kimnek forgatnia kell. – válaszolt helyettem a párom.

Még mindig nem mondtam el neki, hogy otthagyom a sorozatot miatta, de úgy érzem, hogy minél hamarabb meg kell ezt osztanom vele…de nem most, a szülei előtt.

- Majd megoldjuk valahogy. – feleltem végül szerényen.

Este Sina készített vacsorát. Ki voltam éhezve már a házias ízekre, Sina főztjét pedig amúgy is imádom, szóval nagyon vártam már, hogy ehessek egy jót.

Vacsora előtt azonban beszélni akartam Nicoval, hogy elmondjam neki a nagy hírt. Reméltem, hogy nem fogja magát okolni amiatt, hogy otthagyom a sorozatot, és meg fogja érteni, hogy nekem is így lesz a legjobb.

Mivel Sina főzött, Keke pedig éppen az erkélyen telefonált, megfelelőnek láttam az időt, hogy félrehívjam a páromat.

- Baby, beszélhetnénk? – kérdeztem tőle. Éppen újságot olvasott a nappaliban.
- Persze. Ugye nincs baj? Vagy talán a levél miatt érzed magad még mindig rosszul?
- Nem, nem erről lenne szó. – válaszoltam, miközben bevonultunk a hálószobába.
- Nagyon komolynak tűnsz. – állapította meg.
- Mert komoly dologról van szó.

Próbáltam erőt venni magamon, miközben Nico tekintetét fürkésztem. Nem tudom, hogy másoknak is ilyen nehéz-e megosztani egy ilyen dolgot, de nekem meglehetősen annak tűnt.

- Otthagyom a sorozatot. – nyögtem ki végül.
- Hogy mit csinálsz? – döbbent le teljesen Nico – Ugye nem miattam?
- Részben miattad. De ne érezd rosszul magad! Jó lesz így nekem, mert én akkor vagyok a legboldogabb, ha veled lehetek. Szeretném, ha férjként és feleségként együtt élhetnénk…mint a normális emberek. Más sorozatban, vagy filmekben is szerepelhetek. – mondtam – Nico, te vagy nekem a legfontosabb, és tudom, hogy helyesen döntöttem.
- Ha tényleg ennyire biztos vagy benne, akkor nem bánom. Én is örülnék, ha egy kicsit normálisabb lenne az életünk, de nem várom el tőled, hogy ekkora áldozatot hozz.
- Tudom, de én így döntöttem. – feleltem, majd hozzábújtam – Veled akarok lenne…örökké!
- És ez így is lesz. – ölelt át szorosan.

Örültem, hogy túl vagyok rajta, és Nico jól fogadta a dolgot.

Vacsora közben megosztottuk a nagy hírt Nico szüleivel is. Boldogok voltak, hogy egy kicsit normálisabb lesz a kapcsolatunk, és házasként még többet lehetünk együtt. Sinának már azon járt az agya, hogy ezek után ráhajthatunk a babatémára, ugyanis ő már nagyon szeretne unokát. Belegondolva talán most lenne itt az ideje a gyerekvállalásnak. Pár hónapja még nem akartam gyereket, mert a karrieremre akartam koncentrálni, de most egy picit pihentetem azt, szóval talán alkalmas lenne az idő a szülésre.

Miután jóllaktunk, közösen elpakoltunk, majd mindannyian elvonultunk aludni. Holnap még lesz egy-két elintéznivalónk az esküvővel kapcsolatban, szóval jól jön a pihenés előtte.

Miután lefürödtem, bebújtam Nico mellé az ágyba. Ő még nézte a TV-t, de engem csak az érdekelt, hogy a közelemben van.

- Közeledik életünk legfontosabb napja. – szólalt meg.
- Tudom. Már nagyon várom. – válaszoltam.
- Elgondolkodtam a dolgon, és tényleg örülök, hogy most egy kicsit könnyebb lesz az életünk.
- Én is. Végre összeköltözhetünk.
- Akkor…ideköltözöl hozzám Monacoba? – kérdezte Nico kissé félve.
- Ha szeretnéd. – feleltem mosolyogva.
- Imádlak! – vágta rá, majd megcsókolt.

Most már 100 %-osan biztos vagyok abban, hogy helyesen döntöttem.

2011. július 22., péntek

Elkerülhetetlen szerelem - 23. rész

Otthon, édes otthon!

A ház nem sokat változott, mióta elköltöztem. Ugyanazok a bútorok, a képek a falon, még az illat is a régi. Mindig éreztem a ház jellegzetes illatát; ahogy anyukám főztjének illata keveredik a nővérem parfümével, és a friss virágokéval. A ház mindig tele volt virággal, mivel anyukám nagyon szerette őket.

- Alyssa! – jött oda hozzám a nővérem, Kristin – Olyan rég láttalak! – ölelt meg szorosan – Hogy vagy?
- Minden rendben van. – válaszoltam tömören.
- Nem úszod ám meg ennyivel a mesélést kisasszony! – fenyegetetett meg viccesen anya – Mindent tudni akarunk rólad! Milyen az új munka? Akad valami helyes srác? Ugye nem szakítottad meg teljesen a kapcsolatot Ryannel?
- Anya! Ne akarj mindent egyszerre kiszedni belőlem! – nevettem – Majd mindent elmesélek.
- Jó, rendben. Bocsánat, csak rég láttalak, és nagyon hiányoztál. Mióta ilyen távol költöztél tőlünk, nem tudunk rólad sok mindent. Egyszerűen csak kiélvezem, hogy most itt vagy velünk.
- Tudom, és megértem. – öleltem át anyát – De éhen halok! Alig volt időm ma enni.
- Mindig mondtam neked, hogy a munka soha ne álljon annak útjába, hogy rendesen egyél. Nem csoda, hogy ilyen vékony vagy.
- Jaj, anya! Ne kezd már megint! – ellenkeztem mosolyogva.

Nem sokkal később asztalhoz ültünk, és nekiláttunk enni. Anya és Kristin már csak rám vártak, mert amúgy késő volt már a vacsorához. Jó volt újra velük lenni, és tudomást szerezni a legfrissebb fejleményekről.

- És mi van veled Kristin? – fordultam a nővéremhez.
- Van mit mesélnie. – szólt közbe anya.
- Az biztos. – nevetett Kristin.
- Na! Had halljam! – jöttem lázba.
- Férjhez megyek. Adam megkérte a kezem. – mosolygott.
- Úristen! Gratulálok! – mondtam – És mikor lesz az esküvő?
- Mivel csak két hete jegyeztük el egymást, még várunk az esküvővel. Majd talán a nyáron házasodunk össze. – válaszolta Kristin.

Még beszélgettünk egy kicsit, de nem sokkal később úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni, mert másnap korán kell kelnem a munka miatt. Örültem, hogy legalább a családom el tudta feledtetni velem egy kis időre az éppen aktuális ügyünket.

Felvittem a táskámat a régi szobámba, hiszen ott fogok aludni az ittlétem alatt. Beérve kicsit furcsa érzés kerített hatalmába. Visszaemlékeztem a régi időkre, mikor még ez a szoba volt az otthonom. Sok emlék kötött az egész házhoz. Jó volt megnézni a régi érmeimet, okleveleimet, de még a játékokat is.

Miután „végeztem a nosztalgiával”, lezuhanyoztam, és elkészülődtem a lefekvéshez. Már kapcsoltam volna le az éjjeli lámpát, amikor bejött a szobámba a nővérem.

- Ugye nem zavarok? – kérdezte.
- Nem, dehogyis. – feleltem – Valami baj van?
- Nem, csak gondoltam beszélgethetünk még egy kicsit. De ha esetleg szeretnél aludni…
- Nem, nyugodtan maradhatsz. – mosolyogtam – Legalább most van alkalmunk csacsogni.
- Igen. – válaszolta Kristin – És…hogy állsz a pasikkal? – tért a lényegre, miközben leült az ágyam szélére.
- Jelenleg nincs helyük az életemben.
- Miért? A szerelemre mindig szükség van.
- Ha a munkád nem hagyja, akkor nincs. – vágtam rá – Annyit kell utaznom az új munkám miatt, hogy nem lenne időm egy állandó barátra.
- De nem ismerkedtél még meg az utazások alatt egy aranyos sráccal sem? – kérdezte Kristin.
- Nem akarok megismerkedni semmilyen sráccal. – álltam fel az ágyról, és mentem az ablakhoz.
- Értem már Alyssa! Máris megismerkedtél egy sráccal, csak valami olyan történt köztetek, amit nem akarsz elmondani. – tapintott a lényegre.
- Igen. – vallottam be egy sóhaj kíséretében.
- Lefeküdtél vele részegen?
- Nem!
- Durván leégetted magad előtte?
- Nem!
- Szex közben más néven szólítottad?
- Dehogyis! Jaj Kristin! Nem feküdtem le vele. Egyszer randiztunk, és akkor…megcsókolt. – hajtottam le a fejem.
- Beléptél valami vallási közösségbe, ahol tilos a testi érintkezés, vagy mi? – értetlenkedett a nővérem.
- Nem, csak egyszerűen a Ryan-dolog után nem akarok megint munkatárssal járni. – ültem le mellé – Nem bírnám ki még egyszer azt, amit a szakítás után kellett átélnem.
- Megértem. De ha tetszik a srác, egy idő után már nem fogsz tudni ellenállni neki. Hidd el, én is így jöttem össze Adammel. – mondta Kristin, majd felállt, és az ajtó felé ment – Nem sokára te is rájössz, hogy kell neked a srác. Na de most hagylak aludni! Holnap biztos nehéz napod lesz. Jó éjszakát! – köszönt el, majd elhagyta a szobámat.

Én pedig bebújtam az ágyba, lekapcsoltam a villanyt, és próbáltam kiüríteni a fejem. Nem akartam arra gondolni, hogy Kristinnek valószínűleg igaza van. Amilyen gyorsan csak lehetett, el akartam aludni.

Szerencsére ez hamar sikerült, és másnap viszonylag kipihenten ébredtem. Vagyis azt nézve, hogy 7-kor kellett kelnem a munka miatt. De mivel egy pszichopata gyilkos garázdálkodik Los Angeles utcáin, nem bántam a koránkelést. Ráadásul Steve Amberson is megérdemli, hogy elkapjuk a gyilkosát.

Anya készített reggelit, de nem tudtam sokat enni, mert siettem dolgozni. Persze a drága anyukám csak úgy engedett el, hogy meggyőződött róla, hogy elraktam a kaját, amit nekem csomagolt, miközben elmondta megint néhányszor, hogy azért vagyok ilyen vékony, mert nincs időm enni a munka miatt, ami nagyon nem jó.

Még szerencse, hogy el kellett mennem, különben ezt hallgattam volna estig.

2011. július 19., kedd

Nem kívánt álom - 90. rész

2011. január 19.

A magánrepülőm éppen egy Monaco közeli reptéren landolt. Szinte észre se vettem, hogy megkezdődött a leszállás, ugyanis az agyam ezerfelé járt. Vajon megérkeztek az ajándékok? Minden koszorúslánynak megvan a ruhája? Nico megírta már a fogadalmi beszédét?

Úristen! Három nap múlva férjhez megyek…már ha addig nem őrülök meg.

Az elmúlt hónapokban már sokat aggodalmaskodtam az esküvő miatt. Látszólag Nico lazábbra vette a dolgot, de néha észrevettem rajta, hogy ő is kezd ideges lenni.

December 4-én Nicoval Monacoba utaztunk, és elkezdtük megszervezni a nagy eseményt. Felbéreltük a város legjobb esküvőszervezőjét, aki biztosított minket arról, hogy minden rendben lesz a nagy napon. Nicoval közösen kiválasztottuk a díszeket, az esküvői menüt, a tortát, és minden fontos dolgot. Roxanne-nel és Amandával nem sokkal később – már Los Angelesben – megvettük az esküvői ruhámat.

A nővéremmel szinte olyan a viszonyok, mint régen. Már nem haragszik rám, és jól érezzük magunkat együtt. A hasa egyre nagyobb, és ami még jobb; Lewiszal már másfél hónapja hivatalosan is együttvannak. Mindketten nagyon boldogok, és izgatottan várják a közös gyereküket.

Az agyam egészen karácsonyig az esküvő megszervezésén járt. Az ünnepeket Monacoban töltöttük Nico lakásában. Ott voltak mindkettőnk szülei, szóval összeismerkedhetett a család az esküvő előtt. Kicsit aggódtunk Nicoval, hogy hogyan fognak kijönni a szülők, de szerencsére hamar egymásra hangolódtak, és az ünnepek békésen teltek el.

Szilveszterkor Los Angelesben szerveztem egy hatalmas bulit, amin vagy 200-an jelenvoltak. Ott jelentettük be mindenkinek – beleértve a sajtót is – hogy eljegyeztük egymást, és hamarosan össze fogunk házasodni. Látva a boldogágunkat, Lucas megkérte Roxie-t, hogy költözzenek össze. A barátnőm persze igent mondott, hiszen mióta együttvannak, rózsaszínnek látja a világot. Nem rég tudtam meg, hogy Lucas miatt Roxie Európába költözik. Így sem leszünk távol egymástól, ugyanis meghoztam a nagy döntést, és otthagyom a sorozatot, amiben szerepelek. Nico ezt még nem tudja, de persze minél hamarabb el akarom mondani neki.

Visszatérve a jelenbe, idegesen estem át a biztonsági ellenőrzésen a reptéren, majd a kijárat felé vettem az irányt. Nico már ott várt rám egy csokor virággal a kezében. Mosolyogva mentem oda hozzá.

- Szia szívem! Hogy utaztál? – köszöntött egy csókkal, majd átadta a csokrot.
- Szia. Nagyon jól. – feleltem, mikor levegőhöz jutottam – Csak kicsit furcsa, hogy most azért jöttem ide, hogy férjhez menjek.
- Csak furcsa, és nem rossz. – mosolygott Nico.
- Mondtam én egy szóval is, hogy rossz? – védekeztem.
- Dehogyis. Na gyere, a szüleim már itt vannak.
- Ugye már minden el van intézve? – aggodalmaskodtam – Nem akarok semmit az utolsó pillanatra hagyni.
- Baby, nyugodj meg! Minden a legnagyobb rendben van. Holnapután hozzákezdenek a díszítéshez, és az ételek elkészítéséhez. – nyugtatott a szerelmem.
- Remélem is. És mi lesz a legénybúcsúddal?
- Nem lesz legénybúcsúm. Szerintem annak semmi értelme. – pakolta be a bőröndjeimet a kocsija csomagtartójába.
- Miért? Ez hagyomány.
- Tudom, de manapság már sokan nem tartanak legénybúcsút. Az utolsó agglegény estémet nem arra akarom szánni, hogy pénzt dugdossak sztriptízesek melltartójába. Nem akarok fáradt és másnapos lenni az esküvőmön.
- Te tudod. De szerintem buli lenne.
- És te mit csinálsz majd az utolsó szingli estéden? – kérdezte, miután beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a lakása felé.
- Semmi vadat. A csajokkal wellnessezünk, és csacsogunk egyet az egyik szállodában. Úgyis külön kell töltenünk az utolsó éjszakát az esküvő előtt. – mondtam.
- Aha. Bár rossz lesz nélküled aludni, mikor tudom, hogy ugyanabban a városban vagyunk. – simogatta meg a karom a piros lámpánál.
- De az utána lévő sok közös éjszakáért megéri. – mosolyogtam – Amúgy valamit még meg kéne beszélnünk. – kezdtem bele a mondandómba, ugyanis gondoltam, jobb, ha az esküvő előtt megosztom vele, hogy otthagyom a sorozatot.
- Mit csinálsz te hülye állat? – kiabált Nico, ugyanis majdnem összeütközött egy másik autóssal – Szexért kaptad a jogsidat, vagy mi van? – idegeskedett – Amúgy mit mondtál baby?
- Semmit…nem lényeg. – halasztottam el inkább el a dolgot.

Pár perc múlva megérkeztünk Nico lakásához. Jó pár ember volt már ott. Elvileg csak Nico szülei és az enyémek laknak velünk a hétvége alatt, és a többiek az egyik szállodában szállnak meg. Most viszont átjöttek a barátaink, hogy köszöntsenek engem.

- Sziasztok! – köszöntem vidáman, mikor megpillantottam őket. Ott volt Roxanne, Lucas, Amanda, Lewis, a menedzserem, Natalia és Nico szülei. Mindenkinek köszöntem egyesével is, majd leültem a kanapéra melléjük.
- Izgulsz már? – kérdezte Lucas.
- Azóta izgulok, hogy Nico felhúzta az ujjamra a gyűrűt. – nevettem – De most persze még idegesebb vagyok.
- Azért ne halj meg az idegességtől szombatig. – mondta Roxanne – Nem tenne jót az a menyasszonynak.
- Tudom. Majd vigyázok. – feleltem – Elintézted, hogy csak az az egy magazin legyen jelen? – fordultam Natalia felé.
- Igen. A többiek ki vannak tiltva. A biztonságiak gondoskodni fognak arról, hogy egy paparazzi-fotó se készüljön rólatok.
- Köszi. – lélegeztem fel – Legalább emiatt megnyugodhatok.
- Amúgy hozott a postás reggel egy levelet neked Kimberly. – adta át az említett tárgyat Amanda.
- Miért ide? – értetlenkedtem – Nem ez a bejelentett lakcímem.
- Én nem tudok semmit. Csak annyit mondott a pasi, hogy adjam át neked. – válaszolta a nővérem.

Kinyitottam a borítékot, majd elkezdtem olvasni a benne lévő papíron szereplő szöveget:

„Nehogy azt hidd, hogy nyugodtan férjhez mehetsz te kis lotyó. Gondoskodni fogok róla, hogy az életed legszebb napjának hitt napból kész pokol legyen!”

Amint a mondat végéhez értem, kiesett a kezemből a lap.

Kimberly ruhái:
 

2011. július 15., péntek

Elkerülhetetlen szerelem - 22. rész

Sziasztok! Itt az új rész. :) Ezen kívül a blog a múlt héten ünnepelte az első szülinapját, és nagyon boldog vagyok, amiért ennyien látogatjátok. Lehet, hogy vannak blogok, amin nagyobb a látogatottság és több a rendszeres olvasó, de én nem vagyok telhetetlen, és ezzel az eredménnyel is nagyon elégedett vagyok. Remélem a jövőben is olvassátok a történeteimet. Puszi! <3 

Helyszíni szemle

Az igazgatónő bevezetett minket az irodájába, ahol rögtön helyet is foglaltunk.

- Először is szeretném megköszönni, hogy elvállalták az ügyet. Mindenki számára fontos, hogy elkapják Steve gyilkosát. – kezdett bele a nő.
- Mindenhol szívesen segítünk. – feleltem – Mesélne Steveről?
- Persze. Steve Amberson az utolsó évét járta az iskolában. Ő volt a focicsapat kapitánya, így nem meglepő, hogy egyben az iskola legnépszerűbb diákja is. Úgy gondolta, hogy amiért tehetséges a sportban, nincs szüksége arra, hogy a tanulásban is jó eredményeket érjen el. Nemrég derült ki, hogy sportösztöndíjat kapott az egyik legjobb Los Angelesi egyetemre. Ha a gyilkosa az iskolába jár, biztos, hogy azért ölte meg, mert féltékeny volt rá, vagy Steve valami rosszat tett ellene. Steve a népszerűsége miatt nem bánt túl jól a többi diákkal.
- Ez egy fontos dolog. – jegyezte meg Spencer.
- Maguk szerint ez lehet indíték? – kérdezte az igazgatónő.
- Igen, mert a tinédzserek nehezen viselik, ha valaki rosszul bánik velük. Nem tudnak olyan gyorsan túllépni bizonyos dolgokon, mint a felnőttek. Méltóképpen akarnak bosszút állni a középiskolai évek alatt ért sérelmeikért. Sokan felnőttkorukban sem tudnak túllépni ezeken a dolgokon, ami nagy hatással lehet a későbbi életükre. – mondta Spencer.
- Sajnos a gimnáziumban mindenkinek megvan a helye. Vannak népszerűek, és kevésbé népszerűek. – mondtam.
- Ki gondolná, hogy egy megbántott diák képes lenne gyilkossággal bosszút állni. – rázta a fejét az igazgatónő.
- Nem biztos, hogy egy ilyen diák ölte meg Steve-t. – mondta Spencer – Ezek egyelőre csak találgatások.
- Remélem, minél hamarabb elkapják a gyilkost. Ha az iskola tagja, nem szeretném, hogy egy ilyen személy legyen köztünk.
- Ez természetes. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél hamarabb fényt derítsünk a gyilkosságra. – mondtam – Köszönjük a segítséget Miss Thomson.
- Örülök, hogy tudtam segíteni. Odaadom az évkönyvet, és az iskolaújságot, hátha találnak benne valami érdekeset.
- Köszönjük. – mondtuk.

A beszélgetés után úgy döntöttünk Spencerrel, hogy megnézzük a tetthelyet. Helyszínelőként fontos nyomokat találhatok ott.

- Gondolom a gimiben te is a Steve-félék körébe tartoztál. – szólalt meg Spencer az odavezető úton.
- Szerencsére nem valami lúzer voltam. – mosolyogtam.
- Lúzer? – nézett rám értetlenül.
- Igen. Azok, akik állandóan a könyveket bújják, nem járnak bulizni, és mindenki különcnek tartja őket. – mondtam, majd mikor megláttam Spencer arckifejezését, rögtön elkezdtem magyarázkodni – Öhm…úgy értem, hogy tisztelem őket, mert nagyon okosak…nem is lúzerek…bocsi. – szegeztem le a tekintetem.
- Semmi baj. Megszoktam már, hogy mindenki különcnek tart. – sóhajtott.

Szerencsére megérkeztünk a bűntett helyszínére, így nem kellett tovább magyarázkodnom.

- Sok a vér. – állapította meg Spencer.
- Igen. A gyilkos dühös lehetett. Vagy ez a védjegye, vagy így állt bosszút. – néztem szét.
- Mivel gyilkolhatott? – kérdezte, majd kicsit arrébb ment.
- Szerintem késsel. – válaszoltam.
- Vagy ezzel. – jött vissza egy véres baltával a kezében – Az egyik bokorban volt.
- Ezt az embert talán nem is érdekli, ha elkapják.
- Vagy még amatőr.
- Lehet. – feleltem – Amúgy elvitte az áldozat ujját?
- Igen. Talán trófeaként gyűjti.
- Akkor viszont az is elképzelhető, hogy nem először gyilkol. – húztam el a számat.
- Akár. Szerintem menjünk vissza az őrsre, hogy beszámoljunk a többieknek a fejleményekről. – javasolta Spencer.
- Oké. – egyeztem bele.

Mire visszaértünk, már mindenki jelen volt. Nekiláttunk összeszedni az eddig megtudott dolgokat.

- Emily, mit mondtak a hullaházban? – kérdezte Hotch.
- Steve testén védekezésre utaló sérülések vannak. Úgy tűnik, hogy meglepte a gyilkosa. A halál oka a belső szervek megsérülése, és az ebből fakadó elvérzés. – számolt be Emily.
- Alyssa, mit találtatok a helyszínen? – fordult felém Hotch.
- Beszéltünk az iskola igazgatójával. Steve az egyik legnépszerűbb diák volt, és mivel nem bánt jól a többiekkel lehet, hogy valaki bosszúból ölte meg. Megtaláltuk a tetthelyen a gyilkos fegyvert. Egy balta az, amit a gyilkos az egyik bokorba dobott, miután végzett az áldozattal. – mondtam.
- Beszéltél a sajtóval JJ? – kérdezte a főnök.
- Igen. Mondtam, hogy ha bárki tud valamit az üggyel kapcsolatban, jelentkezzen a rendőrségen. – válaszolt JJ.
- Nem volt korai beszélni a sajtóval? Talán rosszul reagál rá a gyilkos. – jegyezte meg Morgan.
- Reméljük nem. Az viszont az fontos, hogy esetleges tanukat találjunk. Ha a meccs után ölték meg Steve-et, talán valaki látta a gyilkosságot. – felelt Hotch.

Az elkövetkezendő másfél órában mindannyian a feljegyzéseket bújtuk, hogy előrébb jussunk – egyelőre kevés sikerrel. Ezért Hotch azt mondta, hogy mindannyian menjünk a hotelbe, és aludjuk ki magunkat. Mindenki eleget tett a főnök parancsának, én azonban nem a hotelbe, hanem a szüleim házába mentem. Legalább el tudok tölteni a családommal egy kis időt. Valószínűleg holnap beindulnak a történések, és akkor már nem lesz időm ilyesmikre.

A szolgálati kocsival az említett helyre mentem, ahol miután csöngettem, a boldog anyukám nyitott ajtót.

- Alyssa, kicsim! Annyira örülök, hogy látlak! Már nagyon hiányoztál. – ölelt meg rögtön szorosan.
- Szia anya! – próbáltam kinyögni pár szót, ugyanis azt hittem, hogy anyukám mindjárt agyonnyom.
- Gyere be gyorsan! A nővéred is nagyon várt már. – lelkendezett anya.

Mosolyogva mentem be abba a házba, ahol felnőttem.

2011. július 10., vasárnap

Nem kívánt álom - 89. rész

Miután sikerült lenyugodnom, felmentem felöltözni. Aztán kivasaltam a hajam, és elkezdtem elkészíteni a sminkemet. Eközben még mindig azon gondolkodtam, hogy megérné otthagyni a sorozatot. Nagyon szeretem Nicot, és úgy érzem, hogy életünk végéig együtt leszünk, de mégis féltem a hirtelen változástól.

- Tudom már, hogy mit csináljunk ma! – jelent meg aztán hirtelen mögöttem Nico, aminek az lett a következménye, hogy megcsúszott a kezemben lévő szemceruza, és húztam egy vonalat a szemem mellé is – Bocsi baby! Máskor nem csinálok ilyet.
- Semmi baj. – feleltem, miközben a nem kívánt csíkot töröltem le az arcomról – Na de mondd, mi az ötleted!
- Menjünk el hajókázni!
- Roxanne bulija óta inkább távol tartom magam a hajóktól. – jelentettem ki.
- De most nem iszol, és nem csapsz botrányt, szóval jól fogjuk érezni magunkat. – bíztatott Nico – Tegyük emlékezetessé ezt a napot!
- Szívem, veled minden napom emlékezetes. – öleltem át – De ha te hajókázni szeretnél, akkor rendben.
- Remek! Akkor intézkedem, és nem sokára indulhatunk is! – jött lázba a szerelmem, majd gyorsan lelépett.
- Megőrülök érte! – jegyeztem meg magamnak, majd befejeztem a sminkelést.

Mire kész lettem, Nico is végzett mindennel, így rögtön el is tudtunk indulni a kikötőbe. Örültem, hogy ezt a napot még Nicoval tölthetem, viszont még ennyi idő után is mindig a sírás kerülgetett, mikor el kellett engednem őt. Ezért reménykedtem benne, hogy ez a nap soha nem ér véget, de tudtam, hogy ez sajnos lehetetlen.

Kb. negyedórányi kocsikázás után megérkeztünk a hajóhoz, ami nem volt olyan nagy, de örültem is neki, hiszen így nem csap akkora feltűnést, és tényleg kettesben lehetünk Nicoval, és nem zavarnak meg a lesifotósok.

Viszont amikor felszálltunk a hajóra, és a hátsó részhez mentünk, a lélegzetem is elállt, hiszen egy olyan személyt pillantottam meg, akiről nem hittem volna, hogy egy ideig szóba áll velem.

- Amanda…szia! – habogtam.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezte kissé felháborodottan.
- Úgy volt, hogy Nicoval idejövünk romantikázni. – válaszoltam.
- Dugni otthon is tudtok. – felelte flegmán a nővérem – Amúgy meg nekem azt mondta Nico, hogy beszélni akar velem kettesben.
- Nico Erik Rosberg! Azonnal gyere ide! – kiabáltam, majd Nico rögtön meg is jelent.
- Mi a baj baby? – kérdezte, mintha semmi furcsa nem történt volna.
- Mégis mi lenne? Amanda nem akar beszélni velem, szóval miért hívtad ide? – tettem fel neki a kérdéseimet, de ekkor megéreztem, hogy a hajó elindult.
- Hé! Hova megyünk? – háborodott fel Amanda – Le akarok szállni, mert nem vagyok hajlandó beszélni ezzel a csajjal!
- Ő a húgod, és meg kell beszélnetek a dolgot. – jelentette ki határozottan Nico – Mivel innen nem tudtok sehova menni, ha csak nem akartok beleugrani az olajos vízbe, kénytelenek vagytok beszélgetni. Én most a hajó elejébe megyek, szóval kettesben maradhattok. Sok szerencsét! – adott Nico egy puszit a homlokomra, majd el is tűnt.
- Akkor sem akarok beszélni veled! – szólalt meg Amanda pár percnyi csönd után.
- Tudom, hogy haragszol rám, de én szeretném, ha jóban lennénk. – ültem le mellé – Legszívesebben megütném magam azért, amit tettem. Nem akartalak lejáratni, és tudom, hogy az alkohol nem mentség rá, de kérlek bocsáss meg!
- Az egész világ rajtam röhög Kimberly. Szerinted milyen érzés nekem az, hogy terhes vagyok egy idiótától, és közben ilyet tesz velem a húgom. Sok nehézségen kellett már átmennem életem során, de azt hittem, hogy azzal, hogy megismerem az igazi családomat, változik a helyzet. Boldog akartam lenni Lewiszal, de balul sült el a dolog. Azt hittem, hogy megtapasztalhatom, hogy milyen érzés, ha van az embernek egy testvére, akire mindig számíthat, de ezen a téren is csalódnom kellett. – öntötte ki a szívét.
- Sajnálom! Tudom, hogy ez nem elég, de ha kell, minden nap elmondom legalább tízszer. – válaszoltam – Amúgy Lewis nálam járt pár napja. Azt mondta, hogy rájött, hogy téged szeret, és ezt veled is meg fogja osztani.
- Igen, volt nálam…de elhajtottam.
- Nem akarsz vele lenni?
- Miért akarnék? Tette nekem a szépet meg a jót, aztán meg elkezdett újra kavarni a volt csajával. Nekem nem kell egy ilyen pasi.
- De nem volt semmi közte és Nicole között. Tudom, mert Nicole is volt nálam. – jelentettem ki.
- Komolyan? – kérdezte Amanda ledöbbenve – Mit akart tőled az a kis kurva?
- Ne mondj rá ilyeneket!
- Te meg ne védd őt! Részben miatta nem lehettünk boldogok Lewiszal! – háborodott fel a nővérem ismét.
- Rendben! Elismerem, hogy Nicole-nak nem kellett volna bekavarnia. De talán adhatnál Lewisnak még egy esélyt. – tettem hozzá halkan, mire Amanda kissé furcsán bámult rám – De ez persze a te döntésed! Nem akarok beleszólni.

Amandával végre sikerült megint jól elbeszélgetnünk. Az elkövetkezendő két órában sok minden szóba került. Nem hiszem, hogy teljesen megbocsájtott nekem, de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ismét jóban legyünk.

Mikor kikötöttünk, mindannyian hazamentünk. Niconak még össze kellett pakolnia, Amanda pedig úgy döntött, hogy beszél Lewiszal. Nem gondoltam volna, hogy valaha is örülni fogok annak, hogy esetleg újra összejönnek, de talán most tényleg ez lenne a jó a nővéremnek.

Másnap Nico sajnos elment, így egy ideig megint egyedül maradtam. Úgy beszéltük meg, hogy 4 nap múlva találkozunk Monacoban, és elkezdjük megszervezni az esküvőnket.

Alig várom már, hogy Mrs. Rosberg legyek!

Kimberly ruhái:
 

2011. július 6., szerda

Elkerülhetetlen szerelem - 21. rész

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni azoknak, akik írtak komit az elmúlt részekhez. Tartsátok meg a jó szokásotokat! ;D  Másodszor, nem tudom, hogy az elkövetkezendő napokban tudok-e új részt feltenni, mert elég elfoglalt leszek. De most még alkottam egyet, amihez jó szórakozást kívánok. :) Puszi! <3

Újabb ügy

Izgatott lettem a Los Angelesi munka hallatán. Persze nem annak örültem, hogy egy őrült gyilkos éppen ott csapott lett, és megölt valószínűleg több embert is. Viszont jó lesz visszamenni abba a városba, ahol felnőttem. Reménykedtem benne, hogy a munka végeztével tudok találkozni a szeretteimmel, és esetleg ott tudok tölteni még egy kis időt.

Rögtön azután, hogy szólt JJ, a tárgyalóba mentünk. Pár perccel később a megbeszélés kezdetét is vette.

- Az áldozat neve Steve Amberson. 18 éves, középiskolás. A holttestét az iskolája focipályáján találták meg ma reggel. Valószínűleg a tegnap esti meccs után ölték meg. – mondta JJ.
- Valami sajátosság? – kérdezte Emily.
- Levágták a középsőujját. – felelte JJ.
- Aranyos. – húztam el a számat.
- Itt vannak a fotók. – osztotta ki a fényképeket, és a feljegyzéseket JJ.
- Feltűnik valami Alyssa? – kérdezte Hotch.
- Helyszínelőként? Úgy tűnik, hogy elvitte a gyilkos fegyvert. Mivel nyilvános helyen hagyta a holttestet, az sem érdekli, ha rábukkannak. A levágott ujj miatt is biztos vagyok benne, hogy nem egy egyszerű bűnözőről van szó, aki talán a pillanat hevében gyilkolt. Ezt egy igazi pszichopata tette. – állapítottam meg.
- Szerintem is. – felelte Hotch – A repülőn még átnézzük a dokumentumokat. Most viszont mindenki szedje össze a cuccait. Fél óra múlva indulunk Los Angelesbe. – adta ki az utasítást, aminek eleget téve én is hazaindultam.

Otthon – vagyis abban a házban, ahol az itteni munka alatt lakom – bepakoltam néhány napra elegendő ruhát, majd összeszedtem az irataimat, és rendeltem egy taxit. Nem akartam a reptéren hagyni a szolgálati kocsit, ezért döntöttem úgy, hogy taxival megyek ki oda. Míg vártam rá, megpillantottam az egyik szekrényen lévő fényképet. Mikor beköltöztem, otthonosabbá akartam tenni a helyet, ezért tettem ki néhány, rám jellemző dolgot. A fényképen az anyukámmal, és a nővéremmel, Kristinnel voltam. A régi életemből leginkább ők hiányoznak. Persze sokszor beszélek velük telefonon, de az nem olyan, mintha mindennap látnám őket. Kár, hogy Los Angeles messze van Miamiból. És hát a helyzet itt, Quanticoban sem jobb, sőt…

A taxi hamarosan meg is érkezett, így időben kiértem a reptérre. Ott felszálltam az FBI magángépére, ami kb. 10 perc múlva el is indult LA felé.

- Milyen érzés hazamenni Alyssa? – kérdezte Morgan a gépen – Los Angelesben laktál régebben, ugye?
- Igen, ott nőttem fel. Akkor költöztem Miamiba, mikor megkaptam a helyszínelői állást. – válaszoltam – Jó lesz már hazamenni, mert már több, mint egy éve nem jártam ott.

Az út hátralévő részében szinte csak az ügyről esett szó. Próbáltunk felvetni minden lehetséges indítékot, de egyelőre nem sokra jöhettünk rá, mivel nem sokat tudunk a körülményekről. Amint megérkezünk, beszélnünk kell a patológussal és az áldozat családjával, barátaival, és minden olyan emberrel, aki tudhat valami fontos dolgot.

Kb. 2 órával később meg is érkeztünk LA-be, és a reptérről az itteni rendőrkapitányságra vezetett az utunk.

- Jó napot! Maguk jöttek az FBI-tól, ugye? – köszöntött minket egy férfi – A nevem Peter Hammer. Köszönjük, hogy ilyen gyorsan idejöttek.
- Szívesen segítünk. – mondta Hotch – Kimehetnénk esetleg a helyszínre bizonyítékot gyűjteni?
- Persze. Itt van ez az akta; ebben minden szükséges információt megtalálnak. De ha esetleg még szükségük
van valamire, nyugodtan szóljanak. – felelte a férfi.
- Köszönjük.
- Megmutatom az irodát, ahol dolgozhatnak. – mondta Hammer, majd bevezetett egy nagy terembe.
- Hát igen, ez Los Angeles. – jegyezte meg Rossi – Látszik, hogy nem valami kisvárosban vagyunk.
- Emily, Morgan! Menjetek el a boncterembe, és faggassátok ki a patológust az áldozat sérüléseivel kapcsolatban. Alyssa, Reid! Ti a helyszínre menjetek ki. Keressetek bizonyítékokat, és próbáljatok rájönni, hogy hol és hogyan történt a gyilkosság. JJ, te beszélj a médiával! Mi addig Rossival átnézzük az aktákat. – sorolta fel Hotch a dolgunkat.

Nem nagyon örültem annak, hogy megint Spencerrel kell együtt lennem, de az ügy érdekében félre kell tennünk a személyes gondjainkat. Most az a fontos, hogy minél hamarabb megtaláljuk az elkövetőt, a tegnap történtek várhatnak.

A rendőrségtől kapott kocsival kimentünk az iskolához, ahol a gyilkosság történt. Én vezettem, mivel én ismerem a várost. Semmit nem beszéltünk, így elég hamar beállt a kínos csend. Tíz perc után már elegem lett belőle, ezért inkább bekapcsoltam a rádiót.

- Ilyenkor is tudsz zenét hallgatni? – kérdezte Spencer.
- A zene ellazít. – válaszoltam – És jobb, mintha kussolnánk. – tettem hozzá halkan.
- Tessék? – kérdezett vissza Spencer.
- Semmi! – vágtam rá.

Hamarosan megérkeztünk az iskolához. Először úgy döntöttünk, hogy az igazgatóval beszélgetünk Steveről. Sokat segít, ha megtudjuk, hogy milyen is volt. Talán az is kiderül, hogy volt valakinek oka megölni őt.

- Jó napot! Én Alyssa Johnson vagyok, ő pedig a kollégám, Spencer Reid. Az FBI-tól jöttünk, és Steve Amberson meggyilkolásának ügyében nyomozunk. – mondtam az igazgatónak.
- Már vártunk önökre. A nevem Cyntia Thomson. – mutatkozott be – Jöjjenek velem. Van mit mesélnem Steveről!

2011. július 4., hétfő

Nem kívánt álom - 88. rész

A vacsora nyugodt beszélgetéssel telt. Sok minden szóba került. Többek között a megismerkedésünk, az elmúlt 6 hónap, de a legfőbb téma természetesen az esküvő volt. Mindketten rettentően vártuk már. Egyikőnk sem félt attól, hogy egy életre lekötjük magunkat. Biztosak vagyunk abban, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, ezért már legszívesebben holnap összeházasodnánk.

- Kicsit sem izgulsz az esküvő miatt? – kérdezte Nico.
- Most még nem. De minél közelebb kerülünk hozzá, annál jobban fogok idegeskedni. – nevettem – Te izgulsz már?
- Még én sem. Bár szerintem én nem is fogok. Miért idegeskednék azért, mert feleségül veszem életem szerelmét?
- Tudom, hogy ez nem ok, de attól még az esküvő minden ember életének egyik legnagyobb eseménye. Ezután még jobban megváltozik az életünk.
- Mivel ennek a változásnak te is a részese vagy, nem félek. – fogta meg a kezem, mire én kissé elpirultam – Csak nem hoztalak zavarba?
- Még mindig zavarba tudsz hozni. – feleltem mosolyogva.

Vacsora után Nico elpakolt, de nekem nem engedte, hogy segítsek. Azt mondta, hogy ez az este az ő „ajándéka”, szóval nem szabad megerőltetnem magam. Persze nem sértődtem meg, hogy nem kell mosogatnom.

Miután Nico végzett a konyhában, leültünk a TV-hez megnézni egy filmet.

- Nem úgy volt, hogy moziba akarsz menni? – kérdeztem.
- De igen, de ez jobb program volt. – felelte – Vagy te inkább ültél volna egy emberekkel teli teremben, zsúfolt teremben?
- Dehogyis. Inkább itthon maradok kettesben veled. – bújtam hozzá.
- Helyes! – válaszolta, majd fejét az enyémre hajtotta.

A film elég unalmas volt, így fél óra múlva inkább kikapcsoltuk, és felmentünk aludni.

Másnap kissé szomorúan ébredtem, hiszen ez volt az utolsó együtt töltött nap, mielőtt Nico elmegy. Persze megint nem kell több időt egymás nélkül töltenünk, mint egy hét, de attól még iszonyúan fog hiányozni. Annyira szívesen mentem volna vele Angliába, de forgatnom kellett. Megint tudatosulnom kellett azzal, hogy a munkám rossz hatással van a kapcsolatomra.

- Jó reggelt baby! – köszöntöttem a páromat, mikor észrevettem, hogy elkezd ébredezni.
- Jó reggelt! – csókolt meg – Jól aludtál?
- Melletted mindig jól alszom. – bújtam a karjai közé – Mi legyen a mai program?
- Maradjunk egész nap az ágyban. – válaszolta egy kaján mosoly kíséretében.
- Habár bizonyára álmos vagy még, nem hiszem, hogy ezért nem szeretnél kikelni az ágyból. – nevettem.
- Hát persze! – vágta rá Nico – Te mit szeretnél csinálni?
- Nem tudom. Menjünk múzeumba! – vágtam rá, mire Nico fucsán kezdett el bámulni – Jól van na, csak vicceltem. Színésznő vagyok, nem művelődöm! – tettem hozzá mosolyogva.
- Hát igen. Ez már feltűnt. – válaszolta Nico.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy hülye vagyok? – vádoltam meg.
- Na ideje reggelizni! Már nagyon éhes vagyok. – váltott témát a szerelmem.
- Most komolyan Nico! Ugye nem vagyok hülye? – mentem utána.
- Persze, hogy nem vagy hülye. Imádlak baby! – fordult meg, majd megcsókolt.
- Remélem is! Gimiben mindig az első 10 legjobb tanuló között voltam. – mondtam büszkén.
- Nagyon ügyes vagy baby! – kaptam egy újabb csókot.

Ezután lementünk reggelizni. Még mindig nem tudtuk, hogy mit csináljunk ma, de a lényeg az, hogy együtt vagyunk.

- Kérsz kávét szívem? – kérdeztem.
- Nem, köszi. Nem igazán szoktam kávézni. – felelte Nico.
- Én is csak akkor, ha nagyon fáradt vagyok. Mióta veled vagyok, ez főként a nem éppen alvással töltött éjszakák után szokott lenni. – mosolyogtam.
- Nem hiszem, hogy szívesebben aludnál. – vigyorgott Nico.
- Látszik, hogy már jól ismersz. – csókoltam meg.

A boldog perceknek a telefonom csörgése vetett végett. Ránéztem a kijelzőre, de lehervadt a mosoly az arcomról, mikor megláttam Jon nevét a kijelzőn.

- Mi a baj baby? – kérdezte Nico, ugyanis észrevette a nemtetszésemet.
- Jon az. Nem tudom, mit akarhat.
- Beszélj vele! Maximum leteszed, ha megint jönne a hülyeségeivel. – javasolta.
- Oké. – feleltem, majd felvettem a telefont – Mi az Jon?
- Neked is jó reggelt Kim! – szólt bele a telefonba kissé keserűen.
- Kösz. Na mit szeretnél? – tértem a lényegre.
- Reménykedem benne, hogy tegnap csak be voltál tépve, vagy valami hasonló, és nem akarod otthagyni a sorozatot.
- Ez az én döntésem Jon. – válaszoltam.
- Tudom, de hülyeség lenne, ha kiszállnál. Mindenki innen ismer. Az is lehet, hogy nem kapnál állást ezek után.
- Ez szerintem egyáltalán nem így van.
- Te tudod. De szerintem Nico miatt nem éri meg.
- Honnan veszed, hogy miatta csinálom? Meg amúgy is…az én dolgom, hogy mit teszek meg érte. Semmi közöd nincs az életemhez, mióta nem járunk. – emeltem fel a hangom.
- Nyugi Kim! Én csak tanácsot akartam adni. – mentegetőzött Jon.
- De én nem kértem a tanácsodat tőled! Na szia! – vágtam rá, majd lecsaptam a telefont.
- Jól vagy? – kérdezte Nico.
- Persze. Csak felhúzott ez a barom. – próbáltam lehiggadni – Döntsd el, hogy mi legyen a mai program. Én addig felöltözöm. – mondtam, majd felmentem az emeletre.

Az ex-pasim csak még egy indok arra, hogy Nico mellett döntsek.