Nem kívánt álom - 83. rész

Nico nagyon aranyos volt, hiszen egész nap próbált vigasztalni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen sikerült kissé felvidulnom. Persze még rosszul éreztem magam, de legalább nem voltam depresszió közeli állapotban.

Úgy gondoltam, hogy nincs sok értelme annak, ha folyamatosan azon emésztem magam, hogy mit tettem Amanda ellen. Hagynom kell, hogy a nővérem túltegye magát a dolgon, hiszen csakis tőle függ, hogy mikor bocsájt meg nekem.

Már készülődtünk volna a lefekvéshez, mikor csöngetett valaki. Lementem ajtót nyitni, és egy nem várt személlyel találtam szemben magam.

- Öhm…szia Lewis! – vágtam meglepődött fejet.
- Szia Kim! Beszélhetünk? – kérdezte.
- Persze. – mondtam, majd beengedtem a házba, és leültünk a kanapéra – Miről szeretnél beszélgetni? Bár van egy sejtésem.
- Igen, Amandáról. – nevetett a srác – És a tegnap estéről.
- Nem hagyhatnánk inkább a tegnap estét? Nem is akarok gondolni rá! – fogtam a fejem.
- Nagyon haragszik rád Amanda?
- Aha. Szóba sem akar állni velem.
- Ismerem a nővéredet. Nem fog egyhamar megbocsájtani neked.
- Tudom. – sóhajtottam – Ez a baj.
- Hát igen. De legalább annyi értelme volt a kis kirohanásodnak, hogy felnyitottad a szemem. Nekem Amanda mellett a helyem. És nem csak azért, mert terhes tőlem. Szeretem őt! Fogalmam sincs, hogy miért hívtam fel Nicole-t. Az a nő, akire nekem szükségem van, Amanda. Vele akarok lenni, és közösem akarom felnevelni a gyerekünket.

Döbbentem bámultam Lewisra. Nem tudom, miért változott meg hirtelen a véleménye, bár én azt sem értettem, hogy miért volt Nicole-lal a tegnap esti bulin.

- Ezt elmondtad már Amandának is? – kérdeztem.
- Még nem. Holnap tervezem. Csak először ki akartam kérni egy olyan személy véleményét, aki jól ismeri őt. – felelte Lewis.
- A húga vagyok, de nem biztos, hogy olyan jól ismerem. – mondtam kissé ridegen.
- Mert csak nem rég találkoztál vele először. Egykeként nőttél fel. Nem tudtam, hogy milyen érzés, ha testvéred van. Érthető, hogy néhány hónap alatt még nem ismerted ki teljesen Amandát.
- Igen, de annyira mások vagyunk. Ha nem hasonlítanánk ennyire, nem is hinném el, hogy a testvérem. – válaszoltam – Na de térjünk vissza az eredeti témához! Örülök, hogy végre rájöttél, hogy mit akarsz, de nem vagyok biztos abban, hogy később nem gondolod meg magad megint. Lehet, hogy újra Nicole-lal akarsz majd lenni, azt viszont egyáltalán nem akarom, hogy a nővérem megint összetörjön miattad. És persze nem is hagynám!
- Nem fogom meggondolni magam! Szeretem Amandát, tiszta szívemből. – hitegetett Lewis.
- Én szeretném, ha boldogak lennétek együtt. A gyereketek is megérdemli, hogy normális körülmények között, egy szerető családban nőjön fel. Áldásom rátok! – mondtam mosolyogva.
- Köszönöm Kimberly! – ölelt meg – Sokat segítettél.
- Bárcsak Amanda is ezt gondolná. – szomorodtam el.
- Majd beszélek vele! – kacsintott rám Lewis.
- Áhh, szia Lewis! Mi járatban erre? – jött le Nico.
- Szia haver! – állt fel Lewis, és üdvözölte a páromat – Csak beszélgettem egy kicsit a barátnőddel. De ideje mennem! Holnap nagy nap lesz. – mosolygott.
- Oké. Remélem, minden rendben lesz. – mondtam.
- Én is. Majd még találkozunk! – mondta Lewis, és az ajtóhoz ment – Sziasztok!
- Szia! – mondtuk neki Nicoval, majd a srác elhagyta a házamat.
- Mit akart? – kérdezte Nico.
- Amandáról beszélni. – feleltem.
- Pedig olyan volt, mintha veled flörtölt volna. – jegyezte meg a szerelmem.
- Persze! A nővérem után rám hajt. Annyira bolond vagy szívem! – nevettem.
- De te így is szeretsz ugye? – nézett rám boci szemekkel.
- Még szép! – válaszoltam, majd megcsókoltam.

Ekkor Nico felkapott az ölébe, és bevitt a hálóba.

- Mi van baby? Kanos vagy? – kérdeztem nevetve.
- Tőled melyik pasi nem az? – felelte.

Legalább éjszakára el tudtam terelni a gondolataimat a nővéremről.

Másnap reggel korán keltem, ugyanis a CSI: Miami helyszínelők forgatására kellett mennem. Niconak persze nem tetszett, hogy még mindig Jonnal dolgozom együtt, de meg kellett értenie, hogy a karrierem nagyon fontos nekem. Persze én is kiakadtam volna az ő helyében, de nem akartam otthagyni a sorozatot az ex-pasim miatt.

- Jó reggelt baby! – mondtam a reggeli kávém elfogyasztása közben, mikor megláttam a kómás páromat lejönni a lépcsőn – Hogy aludtál?
- Mintha olyan sokat aludtunk volna. – jegyezte meg Nico.
- Volt elleni bármi kifogásod?
- Mondtam én ilyet? – kérdezett vissza Nico, majd belekortyolt a kávémba.
- Esetleg te is kérsz?
- Nem, a tied jobb. – felelte, majd adott egy puszit a fejemre – Mikor indulsz?
- Nem sokára. – válaszoltam – Mit fogsz csinálni addig, amíg nem leszek itthon?
- Kialszom magam. – mondta Nico egy nagy ásítás közben.
- Ha még fáradt vagy, miért keltél fel?
- Mert el akartam köszönni tőled, mielőtt elmész forgatni.
- Jaj, de imádlak. – csókoltam meg.
- Nem csodálom. Ritkán talál egy nő egy olyan srácot, mint én. – vigyorgott.
- …aki ráadásul ilyen szerény. – nevettem – Na de ideje mennem! Majd jövök baby! Szeretlek! – adtam neki egy búcsúcsókot.
- Én is szeretlek baby! Jó munkát! És hívj, ha Jon valami rosszat csinálni. Megyek, és megverem.
- Hát persze. – nevettem, majd kimentem az ajtón.

Úgy érzem, Nicoban megtaláltam életem szerelmét.

Kimberly ruhái:

Elkerülhetetlen szerelem - 15. rész

Sziasztok! Gyorsan hoztam az új részt, mert kivételesen volt időm írni a hétvégén. :) Remélem, hogy tetszeni fog. Puszi! <3

Jó tett helyében rosszat várj?

- Hotch! Akkor is bemegyek, és kihozom onnan Patricket! – akadékoskodtam.

Láttam a főnökön, hogy elég ideges, de egy nagy sóhaj után csak ennyit mondott:

- Menj! Tudom, hogy úgysem tudlak visszatartani.
- Köszönöm! – öleltem meg gyorsan, ami kicsit furcsán érintette, de a nagy siettségben ez sem érdekelt.

A kommandósok rám adták a golyóálló mellényt, majd lassan bementem az épületbe.

- Mr. Hampton! A nevem Alyssa Johnson. Szeretnék beszélni magával. – szólaltam meg.
- Hagyjon békén! Nem akarok beszélni senkivel! – válaszolta a férfi.

A férfi az egyik sarokban ült, erősen szorítva fiát. Hallottam, hogy Patrick elkezd sírni. Bár ha jobban belegondolok, az elmúlt egy napban mást sem tett.

- Kérem! Tudom, hogy tudja, hogy amit tesz, az nem helyes. Ha bármi gondja van a világgal, azt ne a fián vezesse le. Adja ide nekem Patricket, és utána teljesítem minden kívánságát. – próbálkoztam tovább.
- Azt mondtam, hogy hagyjon békén! – kiabált Bill, majd felém lőtt a pisztolyával.

Szerencsére a golyó nem talált el, de kezdtem rájönni, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet idejönni. Persze ez nem tántorított el attól, hogy minden bátorságomat összeszedve megmentsem Patricket, és elkapjam Billt.

- Én tudom, hogy min megy keresztül. – vetettem be a ”megértős trükköt” – Nehéz lehetett gyerekkorában elfojtani a dühét. Azt gondolhatta, hogy ön más, mint a többiek. De ne higgyen azoknak, akik esetleg ilyennel támadták önt. Itt az esély arra, hogy szembeszálljon velük. Ne legyen olyan, mint amilyen az apja volt!
- Hagyja ki ebből az apámat! – üvöltötte Bill.
- Ha szeretné, nem beszélek többet róla. De én is kérek cserébe valamit. – feleltem.
- Mit? – kérdezte a férfi idegesen, miközben magához szorította a fiát.
- Adja ide nekem Patricket. Nálam jó helye lesz, megígérem. És ha ennek az egésznek vége lesz, talán újra láthatja a fiát.
- Talán…hát köszönöm. Én nem csak talán akarom látni a fiam. Nem akarom, hogy ő is úgy nőjön fel, ahogy nekem kellett. Normális gyerekkort akarok neki!
- Tudom, és ezért kérem, hogy engedje el őt. Ha ezt megteszi, maga lesz a legjobb apa.

Bill lassan elengedte Patricket, majd a kisfiú az én karjaim közé szaladt.

- Jól van. Nagyon ügyes volt Bill. – mondtam.
- Szeretlek Patrick! – válaszolta Bill.

Ezután a férfi valami olyat tett, amire senki nem számított. A fejéhez szegezte a pisztolyt, majd meghúzta a ravaszt. A szemünk láttára esett össze.

- Apa! – sírta el magát Patrick.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj! – vigasztaltam, majd felemeltem, és kivittem az épületből.

Ahogy kiértem, egy mentős elvette tőlem a kisfiút, és magával vitte, hogy megnézze, nem sérült-e meg.

- Jól vagy Alyssa? – szaladt oda hozzám Spencer.
- Igen. – feleltem.
- Mi történt Billel?
- Fejbe lőtte magát.

Nem sokkal később a kommandósok bementek az épületbe, és kihozták a holttestet. Én ezalatt megkerestem Patricket. A mentőautóban ült Hilaryvel. Mikor meglátott, boldogan üdvözölt.

- Megmentettél! – mondta.
- Ez a dolgom. – feleltem mosolyogva.
- Azt hittem, hogy ilyet csak az erős rendőr bácsik csinálnak.
- Na látod! Ma is tanultál valamit Patrick. Az ilyen törékenynek tűnő nőkből is lehetnek erős rendőr nénik, akik megmentik az olyan kisfiúkat, mint te. – nevettem.
- Köszönöm Alyssa. Az életedet kockáztattad, és ezt soha nem fogom elfelejteni. – mondta Hilary.
- Én sem titeket. – öleltem meg.

Mivel Patricknek semmi baja nem lett, hazaengedték az orvosok. Miután mindennel végeztünk a helyszínen, mi is hazamentünk.

Fáradtan, de boldogan léptem be a házamba. Mindig jó érzés, ha megmentek valakit, főleg, ha egy gyerekről van szó. Átöltöztem, lemostam a sminket, fogat mostam, majd lefeküdtem aludni.

Hotch ”elrendelte”, hogy pihenjük ki magunkat, és csak azután menjünk be dolgozni, és mivel majdnem 24 órája nem aludtam, jól esett a pihenés.

Másnap – vagyis aznap, hiszen hajnalban értem haza – délben keltem fel. Megreggeliztem, elkészülődtem, majd bementem dolgozni.

Beérve a munkahelyre, többen odajöttek hozzám gratulálni, de az egyik férfi megjegyzése furcsán érintett:

- Már csak Strausst kell legyűrnöd.

Erin Strauss az FBI egyik vezetője volt, és az ő irányítása alá tartozott a viselkedéskutató egység is. Fogalmam sem volt, hogy a sikeres ügy után mit akarhat tőlem. Először azt hittem, hogy talán nem is akar semmit, de ezt megcáfolta Hotch, amikor 2 óra körül odajött hozzám:

- Alyssa! Strauss beszélni akar veled. Menj az irodájába, ott van az emeleten.
- Mit akar tőlem?
- Nem tudom. De légy óvatos; vannak furcsa dolgai.
- Megjegyeztem. – feleltem, majd elindultam az említett személyhez.

A folyosón mindenki kissé furcsán méregetett. Mikor megérkeztem az irodához, bekopogtam, majd benyitottam.

- Áh, Miss Johnson. Jöjjön csak be! – mondta a nő.

Beléptem a terembe, az ajtót becsuktam magam mögött, és lassan az íróasztalához mentem.

Alyssa ruhái:

Nem kívánt álom - 82. rész

Bevallom, kicsit meglepődtem, hogy Roxanne nem küldött el a fenébe rögtön, mikor meglátott.

Beérve a nappaliba, leültem a kanapéra. A barátnőm is így tett. Néhány másodpercig csak bámultunk néha egymásra, néha máshova. Nem tudtam, hogy kezdjek bele, mert úgy gondoltam, hogy rég bántottam már meg ennyire.

Végül Roxie szólalt meg hamarabb:

- Figyelj Kim! Gondolom azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, de nem tudod, hol is kezdd.
- Nem csoda, hogy a legjobb barátnők vagyunk. – nevettem el egy kicsit magam – Belelátsz a fejembe.
- Igen, de innen már folytasd te!
- Rendben. – vettem mély levegőt – Tudom, hogy szörnyen viselkedtem tegnap este. Nem kellett volna annyit innom, mert az alkohol hatására olyanokat mondtam és tettem, amelyekkel több, a szívemhez közel álló embert is megbántottam. Nem kellett volna botrányt csapnom, és üvöltöznöm Lewiszal. Lehet, hogy megérdemelte, de nem kellett volna beleavatkoznom az ő és Amanda dolgába. Ráadásul miattam tudódott ki az egész történet.
- Az biztos, hogy Amandát sokkal jobban megbántottad, mint engem. Bevallom, hogy a buli alatt, miután Nico hazavitt, iszonyúan dühös voltam rád, mert azt gondoltam, hogy tönkretetted a bulimat, de aztán rájöttem valamire… - mondta Roxie, de én válaszol bambán néztem rá - …miattad mindenki az én partymról beszél. A világ botrányokra és pletykákra éhes; az, hogy Kimberly Kyle az én bulimon ordibált részegen, nekem megtiszteltetés.
- Akkor nem is haragszol azért, amit tettem? – értetlenkedtem.
- Nem azt mondom, hogy boldog vagyok, de nem is haragszom rád annyira, mint amennyire mások szerint kéne. – fejezte be a mondandóját a barátnőm.
- Ha csak fele ilyen könnyen megy az Amandával közös beszélgetésem, már repdesni fogok a boldogságtól. – könnyebbültem meg.
- Tegnap este, miután Nico elvitt téged, nem ért véget a botrány. Habár csak néhány újságíró volt jelen a bulin, de rögtön letámadták Amandát, hogy igaz-e, amit mondtál.
- Ettől féltem. – szomorodtam el – A sajtó addig nem fog nyugodni, amíg nem derítenek ki mindent a sztorival kapcsolatban.
- Szerintem először Amandával kéne beszélned, és utána tisztázni ország-világ előtt is a dolgot. – mondta Roxie.
- Tudom. – sóhajtottam – Valahogy magyarázatot kell nyújtanom mindenki számára.

Még majdnem egy órát töltöttem Roxanne-nél, majd elindultam, hogy a nővéremtől is bocsánatot kérjek. Örültem, hogy a barátnőm nem haragszik túlzottan, de tudtam, hogy Amandánál nem lesz ilyen egyszerű dolgom. Megértettem, hogy Roxie számára kedvező, hogy beszélnek a bulijáról, de az, hogy kitudódott Amanda titka, semmilyen nézőpontból nem jó…még egy kicsit sem.

Habár Roxanne és Amanda viszonylag közel laknak egymáshoz, azt kívántam, hogy bárcsak soha nem érkeznék meg a nővérem házához.

Amanda ugyanis azután, hogy megtalálta a családját, végleg Los Angelesbe költözött. Vett egy aranyos kis házat, és megpróbált új életet kezdeni az angyalok városában. Egyre jobban kezdett kötődni a gyerekéhez, és – habár nem tudunk sokat a múltjához – úgy gondolta, hogy a kicsi egy jó indok ahhoz, hogy megjavuljon, és más ember legyen.

Hamarosan megérkeztem a nővérem házához, majd néhány percnyi erővétel után kiszálltam a kocsiból, és a bejárati ajtóhoz mentem. Vettem egy mély levegőt, majd megnyomtam a csengőt.

Amanda viszonylag hamar kinyitotta az ajtót, de mikor meglátott, egyszerűen becsapta előttem azt.
- Amanda, kérlek engedj be! Szeretnék beszélni veled. – mondtam.
- Hagyj békén Kimberly! Soha többet nem akarlak látni!
- Tudom, hogy borzalmas dolgot tettem, és egy egyszerű bocsánatkérés nem segít, de mégis megteszem…sajnálom, és remélem, hogy nem utálsz annyira, hogy soha többet ne akarj beszélni velem. – vártam, hogy mit lép erre a nővérem, de néhány percnyi kínos várakozás után végül kinyitotta az ajtót.
- Tudom, hogy nem direkt csináltad, és a bocsánatkérés a legtöbb, amit tehetsz, de nekem ez mégsem elég. Ha nem is örökre, de egy időre meg akarom szakítani veled a kapcsolatot, mert egyszerűen hányingerem támad, ha rád nézek. És igen, ez miattad van, nem pedig a kicsi miatt. És ha majd csúfolják a szülei miatt, az is miattad lesz Kimberly! Jobb, ha egy ideig te is kerülsz engem, mert úgy érzem, hogy elárultál. Ne akarj velem beszélni a saját érdekedben. – mondta idegesen, majd ismét rám csapta az ajtót.

Tudomásul vettem, amit mondott, és egyet is értettem vele, ezért visszamentem a kocsihoz, és hazaindultam. Nem tudom, meddig marad ez a viszony köztünk, de szörnyű arra gondolni, hogy nem sokkal azután, hogy egyszerűen megismertem a nővéremet, ennyire megbántottam.

Hazaérve ledobtam a táskámat a kanapéra, majd felmentem a hálóba. Nico éppen aludt. Bebújtam mellé az ágyba, és szorosan átöleltem.

- Mi a baj szívem? – ébredt fel – Beszéltél Roxie-val és Amandával?
- Igen. – feleltem a sírás határán.
- És megbocsájtottak?
- Roxanne igen, de Amanda alig állt szóba velem. Azt mondtam, hogy egy ideig nem is akar beszélni velem, és ez annyira szörnyű. – sírtam el magam – Hogy tehettem ilyet?
- Nyugodj meg szívem! – simogatta a hátam – Az idő majd begyógyítja a sebeket. Amanda is rájön előbb-utóbb, hogy megbántad, amit tettél, és majd újra jó testvérek lesztek.
- És mi van, ha nem? Lehet, hogy soha többet nem akar majd találkozni velem. Vagy ha ki is békülünk, akárhányszor rám néz, eszébe jut, hogy mit tettem ellene.
- Ne gondolj ilyenekre! Próbáld meg a dolgok pozitív oldalát nézni, mert sajnos egyelőre nem tehetsz mást.

És az a gond, hogy Niconak igaza is van.

Elkerülhetetlen szerelem - 14. rész

Sziasztok! Először is szeretnék elnézést kérni, mert múlt hétvégére ígértem a részt, de sajnos túl másnapos voltam ahhoz, hogy írjak. Remélem megértitek az indokomat. xD Viszont most itt az új rész, és mivel szünet van, remélhetőleg szorgos leszek a következő egy hétben. :) A komikat most is nagyon szívesen fogadom. Puszi! <3

Újabb információ

Tíz percen belül megérkeztünk Bill anyjának a házához. Csöngettünk, majd kinyitotta az ajtót egy kedves idős nő.

- Jó napot! Az FBI-tól jöttünk. A nevem Dr. Spencer Reid, ő pedig a társam Alyssa Johnson. Szeretnénk feltenni pár kérdést a fiával kapcsolatban. - kezdett bele Spencer - Szükségünk lenne a segítségére.
- Persze, jöjjenek csak be. - tárta ki az ajtót a nő.

Beléptünk a házba, ami elég egyszerűen nézett ki. A nappaliban volt egy öreg kanapé, amivel szemben egy szekrényt állt rajta egy TV-vel. A többi szekrényen fényképek voltak, főként Billről és Patrickről.

- Miben segíthetek? - kérdezte Mrs. Hampton - Esetleg kérnek valamit inni?
- Nem, köszönjük. - mondtam - A fia után nyomozunk.
- Mit tett Bill? - ült le Mrs. Hampton. Mi is így tettünk.
- Úgy gondoljuk, hogy elrabolta a fiát. - felelte Spencer.
- Nem! - vágta rá a nő - Ő nem tenne ilyet! Ismerem a fiam.
- Mrs. Hampton, tudjuk, hogy a fián már viszonylag hamar észrevették a túlzott agresszió jeleit. Miben nyilvánult ez meg? - tettem fel a kérdést.
- Bill olyan volt, mint az átlag kisfiúk. Szerette érzékeltetni, hogy ő a hím, de soha nem lépett túl egy bizonyos határt. Persze, ott volt az a macskás ügy, de Bill csak játszott.
- A szülők sokszor túl elfogultak a gyerekeikkel szemben. - szólalt meg Spencer - Tudjuk, hogy magának a fia a legfontosabb, de segítenie kell. Bill megölt egy lányt, és ha csak ölbetett kézzel ülünk, az unokája is komoly veszélybe kerülhet.
- Úristen! - kerekedtek ki a szemei - Rendben. Segítek, amiben csak tudok. - egyezett be Mrs. Hampton.
- Remek. Nincs valami ötlete azzal kapcsoltban, hogy hova vihette a fia Patricket? - kérdeztem.
- Bill nem éppen az az eljárós. - kezdett bele - Ha Patrick nála volt, általában elmentek piknikezni, vagy a vidámparkba, állatkertbe. Úgy bánt Patrickkel, mint egy normális, gondoskodó apa. A fia volt számára a legfontosabb.
- Valószínűleg még most is az, de úgy tűnik, hogy Bill zavarodott, így veszélyes Patrickre. - állapítottam meg.
- Nincs esetleg olyan hely, ahova Bill gyakran járt, ha ideges vagy feszült volt? - foldult Spencer Mrs. Hampton felé.
- Volt egy bár, ahova sokszor járt. - gondolkodott el - De néhány éve bezárták. Bár lehet, hogy újra megnyitották, mert a múlt hónapban is mondta nekem Bill, hogy odamegy. Kicsit furcsa!
- Hogy hívják ezt a helyet? - kérdeztem.
- April Bar. Itt van a közelben. - válaszolta Mrs. Hampton.

Felálltam a kanapéról, és kimentem a nappaliból. Elővettem a telefonom, és felhívtam Hotchot. Hamar felvette.

- Igen? - kérdezte.
- Szia! Alyssa vagyok. Bill anyja azt mondta, hogy a fia gyakran járt egy April Bar nevű helyre. Szerintem jobb, ha megnézzük.
- Rendben. Máris indulunk. Ott találkozunk. - felelte a főnök.
- Oké, mi is megyünk. - mondtam, majd bontottam a vonalat.

Visszamentem Spencerhez, és Mrs. Hamptonhoz.

- Segítettem valamit? - kérdezte a nő.
- Reméljük. Talán a fia ott van. - válaszoltam - Ideje mennünk Spencer!
- Rendben. Köszönjük a segítségét. - mondta Spencer.
- Nincs mit. Lehet, hogy elfogult voltam Billel kapcsolatban, de azt nem hagyhatom, hogy baja essen Patricknek. - válaszolta Mrs. Hampton.
- Az unokája azért fog megmenekülni, mert ilyen nagymamája van. - mondtam.

Pár perc múlva elhagytuk a házat, majd a bárhoz mentünk. Mire megérkeztünk, már nagy volt a felhajtás. Az utca le volt zárva, a bár előtt pedig kommandósok álltak. Spencer leparkolt, majd megkerestük a többieket.

- Tudtok valamit? - kérdeztem.
- Bill tényleg itt van. - válaszolta Hotch - Azonban elment az esze, és fogva tartja Patricket.
- Sikerült már beszélni vele? - kérdezte Spencer.
- Próbáltunk, de mindent visszautasított. Nem lesz könnyű kihozni onnan a gyereket. - felelte a főnök.
- Alyssa! Mi történt? Itt van Bill és Patrick? - jött oda hozzám Hilary idegesen.
- Igen, itt vannak, de egyelőre nem sikerült sokat beszélni Billel. - válaszoltam.
- Ha bármit csinál Patrickkel, esküszöm, hogy a saját kezemmel fojtom meg!
- Nyugodj meg Hilary! Kihozzuk onnan a fiadat! - nyugtattam.

Az elkövetkezendő néhány óra azzal telt, hogy próbáltunk kapcsolatba lépni Billel, ő azonban ezt mindig megtagadta. Látszott, hogy egyre idegesebb, és nehezen lehetett megjósolni, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor elpattan a húr, és "felrobban". Reméltük, hogy erre nem kerül sor, és esetleg kompromisszumot tudunk kötni vele, de attól tartottunk, hogy az előbbi fog bekövetkezni.

Hajnali kettő körül végül úgy döntöttem, hogy cselekednem kell. Megkerestem hát Hotchot.

- Beszélnünk kell! - mondtam határozottan.
- Az ügyre kell koncentrálnunk, szóval nem várhat a dolog?
- Pont ezzel kapcsolatban akarok valamit mondani. Úgy érzem, hogy ez az egész miattam van, szóval bemegyek és beszélek Billel. Tudom, hogy ezzel az életemet kockáztatom, de meg kell tennem ezt Patrickért. Meg amúgy is, megszoktam már, hogy meghalhatok a munkám során.
- Sajnálom Alyssa, de ezt nem engedhetem! - válaszolta Hotch.

Pedig én akkor is meg fogom tenni!

Két tűz között

Sziasztok! Bemásoltam a 3. helyezett novellámat, hogy itt is el tudjátok olvasni. :) Örülnék a véleményeteknek, és előre is köszönöm annak, aki ír néhány sort. A hétvégén tervezem, hogy teszek fel új részt az Elkerülhetetlen szerelemhez. Puszi! <3

Két tűz között


2011. március 7-e van. A nap nemrég kelt fel. Az ébresztőm hangjára ébredek. Lenyomom, majd nagy nehézségek árán kikelek az ágyból. A fürdőbe megyek. Szükségem van egy hidegzuhanyra, hogy felébredjek. Ledobom a hálóingem, és beállok a zuhany alá. Megengedem a vizet, majd negyedórányi tisztálkodás után kiszállok, és megtörölgetem magam. Előveszem az alapozót, a szemceruzát, a szempillaspirált, a pirosítót, és a szájfényt, és eltűntetem a munkával teli éjszaka nyomait. Bekapcsolom a hajvasalót, és egyenessé varázsolom a hosszú, szőke tincseimet, aminek egy részét barna csíkok borítják.

- Jó reggelt szívem! – ölelt át hátulról valaki, mikor éppen a fülbevalómat tettem be.

- Jó reggelt! – feleltem, majd megfordulva megcsókoltam az illetőt.

Ő a barátom, Will, akivel már több éve együtt vagyunk. Múlt évben költöztünk össze, és a kapcsolatunk annyira jól alakul, hogy már az esküvő időpontját is kitűztük.

Egy gyors kávé után, felkaptam az íróasztalomon lévő táskámat, és csókot nyomva szerelmem szájára elhagytam a házat.

De hogy ki is vagyok én valójában? A nevem Bianca Hunter, 24 éves vagyok, és Londonban élek. Néhány éve diplomáztam és váltam hivatalosan is újságíróvá. Habár már sokan ismerik a nevem, még nem vagyok annyira ismert a szakmámban, ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy megmutassam az embereknek, hogy igazán tehetséges vagyok, és ezt bármilyen áron hajlandó vagyok elérni.

Fél 8-kor érkeztem meg a szerkesztőségbe. Jelenleg az angol Elle-nek dolgozom. A munkatársaim furcsán méregettek, mert tudják, hogy milyen is vagyok valójában; önfejű, céltudatos, és bárkin képes vagyok átgázolni a siker érdekében. És ezt el is ismerem.

Leültem az asztalomhoz, és elővettem néhány újságot. Tudom, hogy ahhoz, hogy az Elle végleg megtartson, és rendkívül ismerté válljak, valami szenzációval kell előrukkolnom. De hogy mi legyen ez a szenzáció…gőzöm sem volt. Napok óta a tökéletes sztori keresésén dolgozom, egyelőre sajnos nem sok sikerrel.

Ekkor azonban megakadt a szemem egy sportmagazin egyik lapján.

„Nico Rosberg: Nem félek Schumachertől!”

Hmm, helyes srác!

- Bianca! Gyere be! – szólt ki irodájából az Elle főszerkesztője, Roberta Myers.

Végrehajtottam főnököm utasítását, és besétáltam az irodájába.

- Foglalj helyet! – mondta, majd leültem az asztalával szemben lévő székre – Megvan már a nagy sztori? – kérdezte, miközben iratait rendezgette.

- Az az igazság, hogy… - láttam, hogy Myers furcsán néz rám – …nincs.

- Bianca! Az Elle csak a legjobb szakemberekkel dolgozik együtt. Gyorsan találj ki valamit, ha nem akarsz repülni a magazintól.

Tudtam, hogy ha nem lesz meg hamarosan a nagy sztori, akkor nekem tényleg végem. Aztán támadt egy ötletem!

- Mi lenne, ha kicsit közelebbről írnék egy sportolóról, mert manapság sok nő szereti a sportot. Láttam egy srácot az egyik újságban; Nico Rosberg a neve és Forma 1-es versenyző. Készíthetnék vele egy mély interjút.

- Nekem van egy jobb ötletem! – pattant fel Myers a helyéről – Összejössz vele!

- Hogy mi van? – döbbentem le – Nekem vőlegényem van! Nem fogok senkivel összejönni!

- Azt akarod, hogy a mostani generáció legjobb újságírója legyél, vagy csak egy szerencsétlen marha, aki elszalasztotta élete lehetőséget, és senkinek sem kell? Bianca, ahhoz, hogy elérd a céljaidat, néha nagy áldozatokat kell hoznod! – ült le mellém Myers – Szóval, mi a válaszod?

- Rendben. – egyeztem bele – De ha bármi gond is lesz emiatt köztem és Will között…

- Nem lesz! Gondoskodom róla! – kacsintott rám – Szóval ismerek néhány embert a Forma 1-ben, szóval összehozok egy találkozót ezzel a Nicoval. Te pedig elcsábítod, és eléred, hogy beléd szeressen. Az olvasóink odalesznek, ha arról olvashatnak, hogy milyen járni egy Forma 1-es pilótával! – lelkesedett Myers.

- Oké. Mehetek? – kérdeztem.

- Igen. Majd értesítelek, hogy mit sikerült intéznem. Bianca, ha ez összejön, egy életre az Elle-nél maradhatsz!

- Köszönöm. – feleltem, majd kimentem az irodából.

A nap hátralévő részében azon járt az agyam, hogy mondjam el ezt Willnek. Ki tudja, miket kell csinálnom ahhoz, hogy elérjem, hogy Nico belém szeressen. És persze ezt a srácot is sajnáltam. Beleszeret egy lányba, majd kiderül, hogy a csaj csak kihasználta…és ez a csaj én vagyok!

Néhány nappal később közölte velem Myers, hogy elintézte a randit Nicoval, és Bahreinbe kell utaznom, ahol az első Forma 1-es hétvégét fogják rendezni. Úgy döntöttem, hogy nem szólok Willnek arról, hogy min is dolgozom, egyszerűen közlöm vele, hogy munka miatt pár napra el kell utaznom.

Másnap reggel már a repülőn ültem, útban Bahrein felé. Hosszú órákba telt, még eljutottam Londonból az arab országba, így este holtfáradtan dőltem be a szállodai szobám ágyába. Másnap, péntek estére volt megbeszélve a találkozó Nicoval. Napközben szétnéztem kicsit a környéken, majd elkezdtem készülődni az esti ’’randira’’.

Egy gyors zuhanyzás után, felvettem egy vadító ruhát, kisminkeltem magam és begöndörítettem a hajam.

8-ra volt megbeszélve a találkozó a szálloda éttermében. Háromnegyed 8-kor úgy döntöttem, hogy elindulok. Vetettem még egy utolsó pillantást a tükörben, majd mosolyogva hagytam el a szobám.

A lifthez mentem, és megnyomtam a hívógombot. A lift hamarosan megérkezett. Megvártam, míg kiszállnak belőle az emberek, majd beléptem. Pár pasi dicsérő megjegyzést tett a külsőmre, ami miatt csak még jobban nőtt az önbizalmam.

Pár perc múlva megérkeztem az étterembe. Nico még nem volt ott. Nem mintha bármi is történhetett volna a külsőmmel az elmúlt néhány percben, de elővettem egy tükröt, és még egyszer megnéztem, hogy minden rendben van-e. Ekkor azonban egy férfihangra lettem figyelmes:

- Bianca? – kérdezte.

- Igen. Szia! – nyújtottam a kezem – Bianca Hunter vagyok.

- Szia! Engem Nico Rosbergnek hívnak. – felelte mosolyogva – Hogy vagy?

- Köszönöm jól. És te?

- Én is.

Nem sokára megrendeltük a vacsorát, majd újra beszélgetésbe elegyedtünk.

- És mit dolgozol Bianca?

- Öhm…ingatlanügynök vagyok. Azért jöttem Bahreinbe, hogy új hazákat keressek. – hazudtam.

- Ez érdekes.

- Nem annyira, mint forma-1-es pilótának lenni. Sok csaj rajong a sexy autóversenyzőkért, mert annyira izgalmasak, kiszámíthatatlanok, és amikor lehúzzák a cipzárt a ruhájukon, egy hosszú, vad verseny után… - vettem elő a legvadítóbb énemet. Úgy tűnt, ez nagyon is bejön Niconak.

Vacsora után sétára indultunk.

- Itt maradsz az egész hétvégén? – kérdezte Nico.

- Igen. Csak hétfőn megyek haza. – válaszoltam.

- Nem lenne kedved élőben nézni a futamot? Örülnék, ha vendégül láthatnálak a csapatom boxában. – ajánlotta fel Nico.

- Csak ott? – hajoltam közelebb hozzá – Nyugi, csak vicceltem! – tettem hozzá nevetve – Szívesen elfogadom az ajánlatod, köszönöm. – mosolyogtam rá.

Kb. 1 órával később elbúcsúztunk, és mindketten mentünk aludni.

Az ágyamban fekve azon gondolkodtam, hogy nagyon is jól éreztem magam Nicoval. Lehet, hogy összejönnék vele, ha nem lenne Will. Viszont nem akarom bántani a vőlegényemet, mert nagyon szeretem, így a jelenlegi helyzetben kicsit lelkiismeret-furdalásom van.

2011. április 4.

Ismét Londonban vagyok. A főnököm Roberta Myers irodája előtt állok, kezemben egy papírral, melyen nagybetűkkel ez áll:

„Életem forma-1-es barátnőként

Bianca Hunter ’’beépített újságíróként’’ mutatja meg, milyen is az élet, ha a barátod Nico Rosberg”

- Bianca! Visszajöttél? – jött oda hozzám Myers asszisztense, Gina – Roberta már vár, hogy odaadd neki a munkádat. Menj csak be! – Gina látta rajtam, hogy ideges vagyok, és egy lépést sem mozdulok – Bianca! Jól vagy? – kérdezte aggódva.

De hogy mi is történt velem, még Nicoval ’’jártam’’ ?

2011. március 14:

Nicoval a szabadideje nagy részét együtt töltöttük. Ma végre megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Azt hiszem, szegény srác belém esett.

2011. március 23:

Nico megkért, hogy kísérjem el az Ausztrál Nagydíjra. Be akar mutatni a sajtónak a barátnőjeként. Azzal magyaráztam ki az ellenkezésemet, hogy nem akarom, hogy a média közénk álljon.

2011. március 31:

Az Ausztrál Nagydíj utáni néhány napot Thaiföldön töltöttük. Nico bevallotta, hogy szeret, és szeretné, ha elkísérném egy jövő heti PR-eseményre.

2011. április 3:

Mindennek vége!!! Nico itt van velem Londonban, és még nem voltam itthon véletlenül megtalálta a kis akcióm jegyzeteit. Kénytelen voltam mindent elmondani neki!

- Minden rendben? – hozott vissza Gina hangja a valóságba, majd kilépett az irodából a főnököm.

- Bianca! Gyere be! Már vártalak. – mondta Myers.

Lassan bementem az irodába, majd megálltam Myers előtt.

- Hogy érezted magad, míg Nico Rosberg barátnőjének tetetted magad? – nevetett a főnököm – Remélem jól, de ezek után még jobban fogod. Címlap sztori lesz az anyagod, és ha tényleg akkora lesz az érdeklődés, mint azt vártuk, 20 évre szóló szerződést ajánlok neked. Te lehetsz az Elle valaha élt egyik legnagyobb újságírója! – áradozott.

De engem valahogy ez nem hatott meg. A gondolataim teljesen máshol jártak. Eszembe jutott, amikor Thaiföldön együtt úszkáltunk a tengerben Nicoval. Az esti buli, az éjféli fürdőzés, és az, hogy talán a végére már nem azért csináltam ezt az egészet, hogy megírhassam a cikket, hanem mert olyan jól éreztem magam Nicoval, mint még előtte egy férfival sem.

- Bianca! Ideadnád a cikket? – kérdezte Myers.

- Nem! – vágtam rá.

- Parancsolsz? – döbbent le.

- Nem veszek részt abban, hogy lejárasd Nicot! Engem már így is utál, de nem fogom hagyni, hogy az egész világ rajta röhögjön! – ezzel széttéptem a kezemben lévő papírt.

- Úristen! – kiáltott fel Myers – Ne csináld ezt Bianca! Tudod, hogy ha nem kapom meg a cikket, repülsz a magazintól!

- Engem már az sem érdekel. Legalább nem lesz egy ilyen haszonleső, tehetségtelen, bunkó főnököm, mint te! – válaszoltam flegmán, majd otthagytam a nőt.

Végigrohantam az épületen, majd ki az utcára, onnan pedig a folyópartra. Fogtam a kezemben lévő papírdarabokat, és elhajítottam. Néztem, ahogy a szél felkapja őket, majd a folyóba esnek…oda, ahol már senkinek nem árthatnak.

Hosszú percekig csak bámultam, majd eszembe jutott Nico. Mikor összevesztünk a cikk miatt, elmondta, hogy a legközelebbi géppel hazamegy Monacoba. Tudtam, hogy aznap már nem indul gép a hercegségbe, így Niconak egy éjszakát Londonban kell töltenie.

Hosszú keresés után megtudtam, hogy a Hiltonban szállt meg. Habár az alkalmazottak nem adhatnak ki adatokat a vendégekről, 50 fontért mindenki elgyengül.

Lifttel gyorsan felmentem a 265-ös szobába, ahol Nico megszállt. Erőt vettem magamon, sóhajtottam egyet, majd kopogtam az ajtón.

Pár másodperc múlva Nico kinyitotta az ajtót, de engem látva mogorva hangulat jelent meg az arcán.

- Mit akarsz? – kérdezte flegmán.

- Beszélni veled. Tudom, hogy amit tettem szörnyű, de megbántam, és nem adtam oda a cikket Myersnek. Eltéptem, és a folyóba hajítottam.

- Tudod Bianca, az a baj, hogy ez engem már nem érdekel. Képes voltál a bizalmamba férkőzni azért, hogy átverj, és mindent kitálalj rólam. Ezek után már nem tudok megbízni benned.

- Kérlek Nico, adj még egy esélyt! Bevallom, az elején tényleg csak azért voltam veled, hogy megírhassam a cikket, de…aztán beléd szerettem. – vallottam be – Szakítottam a barátommal, akivel már évek együttvoltunk…miattad. Szeretlek! – mondtam, majd gyengéden megcsókoltam.

Attól tartottam, hogy Nico elhúzódik, és becsapja előttem az ajtót, de nem! Visszacsókolt, és gyengéden átölelt.

- Tényleg beléd szerettem, de nem azért, ahogy viselkedtél még Bahreinben. Valld be Bianca, hogy olyan voltál, mint egy kurva! – nevetett.

- Ez volt a szándékom. – nevettem el én is magam.

- De aztán megismertem az igazi énedet. Amikor megtudtam, hogy az egész csak egy játék volt a részedről, nem tudtam elhinni. Azt gondoltam, hogy ezért az alakításért 10 Oscart is megérdemelnél. – mondta Nico.

- Akkor kapok még egy esélyt? – bújtam hozzá.

- Ha nem írod meg, akkor igen. – nevetett.

- Ebben biztos lehetsz! – feleltem, majd újra megcsókoltam.

Még mindig szörnyen éreztem magam amiatt, amit Nicoval tettem, de tudtam, hogy azzal, ha az életünk hátralévő részében boldoggá teszem, kárpótolhatom.

Két tűz közé kerültem, mikor választanom kellett a munka és a magánélet közül, és habár megfogadtam, hogy egy pasi sem állhat a karrierem útjába, felrúgva a saját szabályimat, Nicot választottam, és tudom, hogy ezt a döntésemet soha nem fogom megbánni.

Vége! :)

Nem kívánt álom - 81. rész

- Baby, tegyél le! - mondtam folyamatosan Niconak, miközben ő próbált betenni a kocsiba.
- Kim, sokat ittál. Az lenne a legjobb, ha hazamennénk. - válaszolta a párom.
- De nem akarok elmenni innen! Olyan jó a buli! - akadékoskodtam - Vagy talán szeretnél egy kétszemélyes partyt? - hajoltam közel hozzá.
- Majd máskor szívem. Ma nem vagy beszámítható állapotban. - mondta Nico, és betessékelt a kocsiba, majd ő is beszált.
- Nem akarok hazamenni! - kezdtem el hisztizni - Party-hangulatom van!
- Holnap is legyél ilyen aktív! - nevetett a szerelmem.

Más nem igazán maradt meg az estéből. Már azelőtt filmszakadás volt, hogy hazaértünk volna.

Másnap reggel arra keltem, hogy borzalmasan fáj a fejem. Próbáltam felülni az ágyamban - ahol éppen feküdtem - de hirtelen belehasított a fájdalom a fejembe, így egy darabig inkább nem kíséreltem meg újra az előző dolgot.

- Jó regelt baby! - jött be a szobába Nico. Elhúzta a függönyöket, így a nap fénye megvilágította a szobát. Hunyorítani kezdtem, hiszen még a drága napsugarak is bántották az amúgy is borzalmas állapotban lévő fejemet.
- Ezt muszáj volt? - nyafogtam.
- Valahogy magadhoz kell találnod. - ült le Nico mellém az ágyra - Mire emlékszel a tegnap estéből?
- Amandával együtt mentünk a bulira, és mindannyian  jól éreztük magunkat. - gondolkodtam el - Aztán gondolom valahogy hazajöttünk.
- Valami más nem rémlik?
- Kéne? - kérdeztem.
- Tessék! - adott Nico a kezembe egy újságot - Olvasd el, és utána szerintem hívd fel a barátnődet és a nővéredet! - mondta, majd kiment a szobából.

Megnéztem az újságot, aminek a címlapján egy hatalmas kép volt rólam, ami tegnap este készült. Hoppá, nem voltam már szomjas! Elkezdtem olvasni a cikket:

"Kimberly Kyle, a híres színésznő tegnap este alaposan felöntött a garatra barátnője, Roxanne Philips partyján. A fiatal sztár barátjával, az autóversenyző Nico Rosberggel érkezett, valamint egy hölggyel, aki az este elején még mindenki számára ismeretlen volt, de aztán több pikáns részlet is kiszivárgott vele kapcsolatban. A neve Amanda Kyle Jones, és ő Kimberly húga, pedig mindenki úgy tudta, hogy a színésznőnek nincs testvére. De nem ez a legnagyobb botrány a Kyle-lányokkal kapcsolatban! Amanda ugyanis terhes Lewis Hamiltontól, 2007 Forma-1-es világbajnokától, aki mellesleg az énekesnő, Nicole Scherzinger ex-pasija. Ezt magától Kimberlytől tudjuk, aki a buli alatt hatalmas botrányt csapva olvasott be Hamiltonnak, és fecsegte ki a titkot..."

Nem voltam hajlandó tovább olvasni arról, hogy járattam le a nővéremet a fél világ előtt, ezért fogtam magam, és elhajítottam az újságot. Néhány perccel később erőt vettem magamon, kikeltem az ágyból, és lementem a földszintre.

Nico a kanapén ült, a tv-t nézte, és éppen evett valamit. Odamentem hozzá és leültem mellé.

- Nagyon leégettem magam és Amandát is ugye? - kérdeztem, majd az arcomat a kezeim közé temettem.
- Az biztos, hogy erről hosszú ideig fognak még beszélni az emberek. - felelte Nico higgadtan.
- Ellened ugye nem tettem semmi rosszat?
- Majdnem megerőszakoltál, de amúgy semmit. - nevetett.
- Te legalább tudsz nevetni ezen.
- Figyelj Kim! Persze, hogy hülyeség volt ilyet csinálnod, de Roxanne biztos meg fogja érteni, hogy részeg voltál, és nem tudtad, hogy mit csinálsz. És legalább beszélnek a bulijáról.
- Igen, de Amandát kiengesztelni nem lesz ilyen egyszerű. Most az emberek vagy röhögnek rajta, vagy támadják azért, mert azt hiszik, hogy miatta szakított Lewis és Nicole. - mondtam - Hogy lehettem ennyire hülye?
- Szerintem hívd fel őket, és magyarázd meg, mit tettél!
- Hogy, amikor nem is emlékszem rá? - akadtam ki.
- Olvasd végig a cikket, én is néha az újságból tudom meg, hogy miket csinálok. - nevetett.
- Aha, aztán még a végén olyat is kitalálnak, hogy ráhajtottam valamelyik Spice Girl-re. - háborodtam fel.
- Imádlak baby! - puszilt meg Nico, majd kivitte a tányérját a konyhába.
- Bárcsak olyan egyszerű helyzetben lennék, mint te! - sóhajtottam.
- Majd legközelebb meggondolod, mennyit iszol. - szólt vissza Nico.

Nem sokkal később felmentem az emeletre, és lezuhanyoztam. Felöltöztem, és próbáltam normális állapotba hozni magam. A másnaposság a külsőmnek sem tesz jót!

Végül délután elszántam magam, és elindultam, hogy bocsánatot kérjek azoktól az emberektől, akiket megbántottam a tegnapi kirohanásommal. Először Roxanne-hez mentem, mert úgy gondoltam, hogy tőle könnyebb lesz bocsánatot kérni, hiszen neki nem ártottam akkorát, mint Amandának.

Átmentem hozzá, majd csöngöttem. Hamar ajtót nyitott.

- Áh, Kimberly! - forgatta a szemeit, mikor meglátott.
- Bemehetek? - kérdeztem kissé félve.
- Gyere! - sóhajtott, majd kitárta az ajtót, én pedig bementem a házába.

Kimberly ruhái:

Az utolsó tánc

Sziasztok! Végre eljutottam ahhoz, hogy feltegyem a novellát, amit $ebitaa versenyére írtam. A címe Az utolsó tánc. Remélem tetszeni fog. Én nagyon élveztem az írását. :) Puszi <3

2010. november 25-ét írunk. Monacoi lakásomban ücsörgök, és emésztem magam az elmúlt napok történésein. A barátnőm, Vivian – akivel több, mint 7 évig voltunk együtt – bejelentette, az elege van az utazgatásaimból és abból, hogy alig vagyunk együtt, és nem hajlandó többet tűrni. Pár napig csak veszekedtünk, majd arra jutottunk, hogy a kapcsolatunk már nem működik, ezért szakítottunk.


Még mindig nehezen hiszem el, és úgy érzem, hogy hosszú ideig nem fogom túltenni magam a szakításon. Egyszer csak a telefonom csörgésére lettem figyelmes. A kijelzőn az egyik barátom, Lewis Hamilton nevét láttam meg.

- Szia haver! – vettem fel a telefont.

- Szia Nico! Hallottam, hogy mi történt, és nagyon sajnálom. Eléggé kilehetsz. – adott tudomást az együttérzésének.

- Igen, nagyon szarul érzem magam. – feleltem.

- Tudom én, hogy mi erre a gyógymód. – mondta sejtelmesen Lewis.

- Nem, Lewis! Nem fogok lerészegedni, és megdugni valami szőke libát! – jelentettem ki határozottan.

- Hé, haver! Én nem Kimi vagyok, hogy leitassalak. – vágta rá – Amúgy azt akartam mondani, hogy eljössz velem egy Pussycat dolls koncertre. Nicole-ék Los Angelesben lépnek fel a hétvégén, és egy ilyen koncert biztosan kihoz majd a holtpontról.

- Semmi kedvem nincs most emberek közé menni. Inkább itthon maradok, és pihengetek. – nyafogtam.

- Ja, meg csokit eszel, szerelmes filmeket nézel, és sírsz, mint a tini lányok. – felelte Lewis – Erről szó sem lehet! Igenis eljössz a koncertre!

Mivel tudtam, hogy úgy sem tudom meggyőzni Lewist arról, hogy nem megyek, beleegyeztem, és megbeszéltük, hogy szombat hajnalban indulok Los Angelesbe. Még korán is kell kelnem! Nagyszerű!

Az említett nap végül eljött, és reggel unottan indultam LA felé. Tényleg semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy jópofizzak, hiszen eléggé padlón voltam. Még egy szakítás miatt sem éreztem magam ilyen rosszul.

A repülőút volt a másik dolog, amit a hátam közepére sem kívántam. Végül 14 órányi út után megérkeztem a pálmafás Los Angelesbe, ahol még ilyenkor is viszonylag meleg volt. Bár Monacoban élek, szóval a meleg fel sem tűnt igazán.

A reptéren már várt Lewis.

- Nico! Szia! Hogy vagy? – fogadott kedvesen.

- Szia! Inkább nem hazudom, hogy jól.

- Ennyire kivagy? – kérdezte a haverom.

- Igen, szóval ne várd el tőlem, hogy megjátszom a boldog autóversenyzőt.

- Nem is várom. De most menjünk! Mindjárt kezdődik a koncert! – terelt Lewis a kijárat felé.

A koncert előtt még beugrottunk a hotelbe lepakolni a cuccokat és átöltözni, majd indultunk is a helyszínre, ahol fel fog lépni a Pussycat dolls.

Habár a VIP bejáraton mentünk be, hosszú időbe telt, míg bejutottunk a stadionba, ahol a koncert volt. A lányok már javában énekeltek, de valahogy még az ő előadásuk sem kötötte le a figyelmemet. Inkább csak csöndben ültem az egyik asztalnál – háttal a színpadnak – és iszogattam. Egyszer csak Lewis huppant le mellém.

- Nem sokára vége a koncertnek. – mondta – Bár úgy tűnik, hogy neked mindegy.

- Mondtam, hogy semmi kedvem sincs idejönni. – feleltem – Bocsi, hogy így viselkedem, miközben te csak kedves akartál lenni hozzám, de nincs hangulatom semmihez.

- Megértem haver, de próbáld jól érezni magad! Nem szomorkodhatsz életed végéig amiatt a csaj miatt! – kezdett kiakadni Lewis.

- Hé! Annak a csajnak neve is van; Vivian! – vágtam vissza.

- Felőlem. Ha ilyen rosszul érzed magad miatta, akkor inkább nem nevezem nevén.

Már készültem volna, hogy kiosszam Lewist, amikor meghallottam az egyik lányt a színpadon:

- Los Angeles! Eljött az én dalom! Mint tudjátok, az új lemezünkre minden tagnak felkerült egy szólódala is, amit most utolsóként tőlem hallhattok! Fogadjátok sok szeretettek a „Played” című dalt!

Ahogy megláttam a lányt, furcsa érzés kerített hatalmába. Akkor éreztem utoljára ilyet, amikor összejöttünk Viviannel.

- Ki ez a lány? – kérdeztem, miközben le sem vettem róla a szemem.

- Ő Ashley, az egyik vokalista. – felelte Lewis.

- Találkoznom kell vele! – mondtam határozottan.

- Hogy mi van? – döbbent le Lewis – Miért?

- Nem tudom, de találkoznom kell vele! – válaszoltam.

A dal alatt végig őt néztem, megbabonázott, ahogy a színpadon mozgott. Az előadása tele volt tánccal, ami miatt csak még jobban lenyűgözött.

Ez volt az utolsó szám a koncerten. Amint vége lett, Lewiszal a színfalak mögé mentünk, hogy találkozzunk a lányokkal.

Lewis rögtön odament Nicole-hoz, és gratulált neki. Én közben észrevettem Ashley-t; éppen vizet ivott, mivel sokat mozgott a színpadon. Lewis észrevette, hogy mennyire bámulom Ashleyt-t, ezért odahívta hozzánk a lányt.

- Ashley! Szeretném neked bemutatni egy jó barátomat, Nicot! – mutatott be minket egymásnak.

- Szia Nico! Ashley Roberts vagyok. – nyújtotta a kezét, miközben folyamatosan mosolygott.

Néhány másodpercig csak bámultam a lányt, hiszen annyira megbabonázott. Végül az térített vissza a valóságba, hogy Lewis oldalba bökött.

- Öhm…szia Ashley! Én Nico Rosberg vagyok. – nyögtem ki végül – Gratulálok a műsorhoz, nagyon tetszett.

- Köszönöm. – mosolygott továbbra is a lány – Ez nagyon jól esik!

- Ashley, gyere! Nyilatkoznunk kell a sajtónak. – szólt oda Nicole.

- Máris megyek. – felelte Ashley, majd újra felém fordult – Örülök, hogy megismerhettelek Nico.

- Találkozunk még? – vágtam rá egyből.

Láttam a lányon, hogy ledöbbent. Nem sok srác szokott ilyet kérdezni egy percnyi ismeretség után.

- Persze! – felelte végül Ashley – Mit szólnál ahhoz, ha holnap találkoznánk? – kérdezte.

- Már alig várom! – válaszoltam mosolyogva.

- Akkor majd összefutunk a szállodában. A 430-as szobában lakom, ha keresnél.

- Rendben. – feleltem.

- Akkor holnap…Nico. – mondta Ashley, majd adott egy puszit az arcomra, amitől kissé elpirultam.

Mikor elment, Lewisból kitört a nevetés.

- Ez meg mi volt? – nevetett – „Találkozunk még?”

- Most mi van? Nagyon tetszik. – magyarázkodtam, miközben meglöktem kicsit.

- Nem arról volt szó, hogy kivagy Vivian miatt?

Kissé felháborodottan Lewisra néztem, majd elsétáltam mellette.

- Örülj neki, hogy már nem!

- Elég gyorsan váltottál Rosberg! – szólt utánam nevetve Lewis, majd közösen visszamentünk a hotelbe.

Elég húzós nap volt, ezért a szobámba érve gyorsan elkészülődtem a lefekvéshez, majd befeküdtem a hatalmas ágyba. Szerencsére sikerült hamar elaludnom.

Másnap reggel az ébresztőm hangjára ébredtem. Ránéztem a telefonra; 08:30-at mutatott. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a készüléket, de Ashley miatt képes voltam felkelni. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd lementem a szálloda éttermébe, hogy megreggelizzek.

Az egyik asztalnál már ott ült Lewis és Nicole, így hát odamentem hozzájuk.

- Sziasztok! – köszöntem, majd leültem.

- Hello! – köszönt Lewis és Nicole is – Hogy aludt a hős szerelmes? – szórakozott Lewis.

- Nem vagyok hős szerelmes! – vágtam rá – Csak tetszik Ashley, és kész!

- Hogy tetszik Ashley? – kerekedtek ki Nicole szemei – Mármint Ashley Roberts?

- Igen. – feleltem.

- Akkor te voltál az a srác, akiről tegnap mesélt. – mondta Nicole.

- Mesélt rólam? – húzódott mosolyra a szám – Mit mondott?

- Nem tudtam, hogy rólad van szó, csak a történet végére értem oda. Éppen Melodynak, az egyik tagnak áradozott egy srácról, aki gratulált neki a koncert után. – mesélte a lány.

Hirtelen melegség járta át a testem. Úgy tűnik, hogy én is tetszem neki. Nem érdekelt a reggeli, felpattantam a székről, és Ashley szobája felé vettem az irányt.

- Hova mész haver? – szólt utánam Lewis – Nem is eszel?

- Más dolgom van. – szóltam vissza, majd a lift felé vettem az irányt.

Megnyomtam a hívógombot, és vártam a liftre. Türelmetlen voltam, hiszen minél hamarabb látni akartam Ashley-t. Nem voltam hajlandó többet várni, így elindultam gyalog a 4. emeletre. Mikor felértem, gyorsan megkerestem a 430-as szobát. Megálltam az ajtó előtt, erőt vettem magamon, majd bekopogtam. Néhány másodperc múlva Ashley nyitotta ki az ajtót.

- Szia Nico! – mosolyodott el, mikor meglátott – Mi járatban vagy erre?

- Szia! Öhm…azért jöttem, mert azt mondtad, hogy találkozhatunk még. – nyögtem ki.

- Igen, de ilyen korán? – nevetett a lány.

- Ha zavarok, akkor visszajövök később.

- Nem, egyáltalán nem zavarsz. Örülök, hogy itt vagy. – vágta rá Ashley.

- Akkor jó. – mosolyogtam – Nem lenne kedved ma eljönni velem valahova?

- De, szívesen.

- Mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk a hallban 2-kor? Elmehetnénk sétálni, vagy ahova szeretnél. – ajánlottam fel.

- Oké, ez jól hangzik. – felelte Ashley.

- Rendben. Akkor találkozunk 2-kor.

- Már alig várom. – mosolygott a lány.

- Annyira biztos nem, mint én. – feleltem.

Elköszöntünk, én pedig visszamentem a szobámba. Ezek után még arra sem voltam képes, hogy egyek.

Hosszú órák gyötrelmes várakozása után végre eljött a délután 2 óra. Lementem a hallba, és vártam, hogy megérkezzen Ashley. Szerencsére csak pár percet kellett várnom.

- Szia Nico! – jött oda mosolyogva Ashley. Imádom, hogy mindig mosolyog.

- Szia! – köszöntem én is – Hogy vagy?

- Köszönöm jól. És te?

- Én is, mert veled lehetek. – ’’Úristen, mi a fenét művelek?’’

- Ez aranyos. – nevetett a lány - Hova megyünk?

- Gondoltam elmehetnénk sétálni…de ha valahova máshova szeretnél menni, akkor…

- Dehogyis! Nekem tökéletes a séta. Mehetünk is!

A délután nagy részét együtt töltöttük. Nagyon jól éreztem magam vele, és úgy vettem észre, hogy ez kölcsönös volt.

Öt óra körül mentünk vissza a szállodába.

- Nagyon jól éreztem magam veled. – mondta Ashley a szobája előtt állva – Remélem, hogy megismételhetjük.

- Én is remélem. – feleltem.

- Akkor most megyek is. – felelte a lány, néhány másodperc kínos csend után – Szia Nico!

- Szia Ashley!

Ő bement a szobájába, én pedig elindultam az enyém felé.

Este boldogan aludtam el, de másnap szomorúan keltem fel, hiszen eljött a hazautazás napja; vissza kellett mennem Monacóba. Tudtam, hogy Ashley van annyira fontos számomra, hogy még találkozzak vele, de nem tudtam, hogy ez mikor fog megtörténni.

Összepakoltam a dolgaimat, majd átmentem Ashley-hez, mert el akartam búcsúzni tőle.

- Szia! – nyitotta ki az ajtót, mikor kopogtam rajta.

- Szia! Csak gondoltam, elbúcsúzok, mert ma hazautazom. – mondtam kissé szomorúan.

- Jaj, ne! - szomorkodott Ashley – Máris elmész?

- Sajnos igen.

- Akkor meg kell tennem valamit. – mondta a lány.

- Mit? – kérdeztem.

Ekkor Ashley megcsókolt. Egy pillanatra sem tétlenkedtem, átöleltem, és viszonoztam a csókot.

Öt évvel később

- Szívem! Megmondtam, hogy nem kell szégyellned magad! Gyönyörű vagy!

- De csak néhány hónapja szültem meg Laurent. Nem hiszem, hogy már eljött az ideje annak, hogy ismét színpadra álljak.

- Ez nem igaz! Gyönyörű vagy két gyerek szülése után is. El kéne fogadnod azt a munkát, és ismét táncolnod és énekelned kell.

- De nem akarlak itthon hagyni téged, Briant, és Laurent. Annyira hiányoznátok.

- De tudom, hogy neked meg a színpad hiányzik.

- Ez igaz…rendben, elfogadom a felkérést!

- Ez nagyszerű! Tudom, hogy nem fogod megbánni.

Ez történt tehát az elmúlt években. Ashley-vel rájöttünk, hogy elég hamar egymásba szerettünk. Két évvel azután, hogy összejöttünk, összeházasodtunk. Rá egy évre pedig megszületett a kisfiúnk, Brian. Két évvel később pedig Lauren. A mai napig boldogok vagyunk Ashley-vel, és tudom, hogy azok is maradunk életünk végéig.

És ezt egyetlen dolognak köszönthetjük; Az utolsó táncnak.

Elkerülhetetlen szerelem - 13. rész

Idegösszeroppanás közeli állapot

Egyszerűen szörnyű volt, amit láttunk. A falon fiatal lányok életvidám fényképei, majd mindegyik mellett egy kép az adott lány holttestéről. Látszott, hogy mindegyik hosszú kínzásokon és szenvedésen ment keresztül, mire meghalt.

Az egész szoba, ahol voltunk Bill "szentélye" lehetett. Végignézve a képeket, mindannyian rájöttünk, hogy Bill nem normális, hiszen ép ember ilyen dolgokra nem lenne képes.

- Találtam még valamit. - hallottuk JJ hangját.

A szobából nyílt egy másik helység, ahol egy fiatal lány holttestét találtuk.

- Te jó ég! - mondtam ledöbbenve - Ha hamarabb cselekedtem volna, lehet, hogy még élne.
- Alyssa! Ezt már megbeszéltük. - lépett mellém Spencer - Ne emészd magad ezen!
- De képtelen vagyok rá. - feleltem, majd felmentem a földszintre.

Egyszerűen nem tudtam tovább ottmaradni, és végignézni azt, ami részben miattam történt. Végig azon járt az eszem, hogy ha hallgatok Hilaryre, akkor az a lány még valószínűleg élne, és Patrick sem tűnt volna el.

- Alyssa! Jól vagy? - kérdezte Morgan.
- Aha, persze. - hazudtam.
- Azt hiszed, hogy a te hibád, hogy meghalt az a lány, ugye? - tapintott a lényegre.
- Ha akkor cselekszem, amikor Hilary szólt Billről, a lány még élne.
- Nem biztos! Egy orvos megvizsgálja a holttestet, és akár az is lehet, hogy a lány már napok óta halott. Akkor viszont te tényleg nem tehetsz semmiről.
- Majd kiderül. - válaszoltam, és otthagytam a férfit.

Kb. fél óra múlva visszamentünk az FBI-hoz, hogy elemezzük a bizonyítékokat.

- Bill Hampton 1975. szeptember 18-án született Westonban, Virginiában. A fiú 2 éves volt, mikor a szülei elváltak. Eleinte felváltva nevelték Billt, azonban 1980-ban az anya kérelmet nyújtott be a bírosághoz annak érdekében, hogy ő legyen a kizárólagos gyám. A nő arra hivatkozott, hogy a volt férje nem elég megbízható ahhoz, hogy felneveljen egy gyereket, valamint házasságuk alatt állítólag bántalmazta is őt. Az utóbbi soha nem bizonyosodott be, de aztán Bill apja, Nathan Hampton 1981-ben testi sértésért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A bíróság ezek után Bill anyjának adott igazat, és végleg elvették a felügyeleti jogot a férfitől, sőt még a fia közelébe sem mehetett. - mesélte Gracia.
- Ez megviselhette Billt. - mondta Emily.
- Mi történt Bill apjával? - kérdezte Spencer.
- 1986-ban lelőtte a rendőrség, miközben menekült - mondta Gracia - ...mert megkéselt egy nőt.
- Nem éppen a legjobb gyerekkor. - jegyezte meg JJ.
- Nem vettek észre valamit Billen gyerekkorában? - kérdeztem.
- 13 éves korában a szomszéd beperelte a családot, mert Bill megkínozta, majd megölte a macskáját. - felelte Gracia - A családnak végül csak pénzbüntetést kellett fizetnie.
- Még valami? - kérdezte Hotch.
- Nem igazán. Ezek után Bill kissé lenyugodott, ugyanis még nincs priusza. - válaszolta Gracia.
- Beszéljünk Hilaryvel, hátha ő tud valami információval szolgálni. - vetettem fel az ötletet.
- Rendben. Behívom. - mondta Hotch.
- Billen már gyerekkorában jelentkeztek az erőszakosság jelei, azonban úgy tűnik, felnőtt korára elfolytotta a dühét. - jegyezte meg Morgan.
- Igen, de most kitőrt belőle. - válaszoltam.
- Tudtok valamit Patrickről? - jött be Hilary.
- Egyelőre csak a volt férjéről tudtunk meg néhány dolgot. - felelte Rossi.
- Mit tett Bill? - kérdezte rögtön Hilary.
- Tudtál arról, hogy az apját eltiltották Billtől, és hogy halt meg a férfi? - fordultam Hilary felé.
- Nekem annyit mondott, hogy a szülei elváltak, és hogy még kicsi volt, mikor az apja meghalt. - felelte Hilary.
- Azt nem mondta, hogy hogyan? - kérdeztem.
- Elütötte egy kocsi. - válaszolta Hilary - De ez most hogy jön ide?
- Tudod Hilary, a kisfiúk általában példaképként tekintenek az apjukra, és gyakran utánozzák őket. Bill apja valójában egy rendőrségi üldözésben halt meg. Megkéselt egy nőt, és ezért lőtték le. Ráadásul már régebben is voltak törvényellenes tettei, ezért nem is találkozhatott Billel. - magyaráztam.
- Úristen! - döbbent le Hilary - Lehet, hogy Bill is olyan, mint az apja?
- Igen. - mondtam - Kint jártunk a házánál. Szörnyű dolgokat láttunk, valamint találtunk egy holttestet.
- Ez nem igaz! - temette az arcát a kezeibe a nő - Hogy nem vettem észre ezt, mikor házasok voltunk?
- Nem a te hibád. - mentem oda hozzá - Bill elfolytotta a dühét, és jól játszotta a normális embert. Ne okold magad semmiért!
- Könnyű ezt mondani. - felelte Hilary - De most mi lesz? Hogyan folytatjátok Patrick keresését?
- Most sorra vesszük, azokat a helyeket, amelyek fontosak lehettek a volt férje számára, és ahová vihette Patricket. - szólalt meg Hotch - Tudna segíteni ebben?
- Persze, bármiben segítek. - egyezett bele Hilary.

Hilary mondott néhány lehetséges helyszínt, melyekhez szétosztva kimentünk. Spencerrel eközben elmentünk Bill anyjához, hátha tud valamiben segíteni.

- Jobban érzed már magad? - kérdezte Spencer a kocsiban ülve.
- Addig nem leszek jobban, amíg meg nem találjuk Patricket, és nem zárjuk rács mögé azt a vadállatot. - feleltem.
- Láttam, Morgan beszélt veled.
- Igen. Talán baj?
- Nem, dehogy. - vágta rá - Biztos bejössz neki.
- Spencer hagyjál már Morgannel! Nem érdekel a srác! - akadtam ki kissé.
- Nyugi Alyssa! Nem szóltam. - nyugtatott Spencer.

Úgy éreztem, hogy elegem van mindenből! Nem elég, hogy lelkiismeret-furdalásom van, de még Spencer is piszkál a hülyeségeivel.