Nem kívánt álom - 22. rész

22. FEJEZET: SZÜLŐK…

Mivel San Fransisco és Los Angeles kocsival is csak fél napnyira van egymástól, repülővel kevesebb, mint három óra volt az út.

Leszálltunk a gépről, megkaptuk a csomagokat, átestünk az ellenőrzéseken, és a kijárat felé vettük az irányt. Ott mentünk ki, ahol a többi ember is, szóval felvettük a napszemüvegünket, és a sapkát, hogy ne ismerjenek fel.

Szerencsére a tervünk sikeres volt, és húsz perccel később már a házamban voltunk.

Mielőtt Jonnal összeköltöztünk, mindkettőnknek saját háza volt, amit az összeköltözés után sem adtunk el. Én nem igazán használtam az enyémet, mert az új otthonomnak már a Jonnal közös házat tartottam. De most, hogy szakítottunk, örültem, hogy van egy hely, ahova hazamehetek, ha LA-ben vagyok.

- Szép ház! – mondta Nico, mikor belépett az otthonomba.
- Köszönöm. Szegény egy ideje el volt hanyagolva.
- Ezt hogy érted? – kérdezte a párom.
- Jonnal együtt laktunk, szóval ez a ház üresen állt. – magyaráztam.
- Nem is tudtam, hogy együtt éltetek.
- Pedig igen. De csak három hónapig.
- És eljegyzés nem volt? – faggatott Nico.
- Nem, de miért? Ne legyél féltékeny szívem! – öleltem meg – Nem akarom, hogy Jon miatt veszekedjünk.
- Oké, lenyugodtam. És sajnálom. Nem hozom fel többet az ex-pasidat. – ígérte meg a szerelmem.
- Remélem is. – adtam neki egy csókot – De most pakoljunk ki!
- Oké.

Felmentünk, és kicsit rendet raktunk a házban. Látszik, hogy kevesen jártak itt az elmúlt hónapokban.

- Nincs itthon túl sok kaja. – mondta Nico, mikor benézett a hűtőbe.
- Tudom. El kéne menni vásárolni. – feleltem.
- Tudod mit? Én elmegyek és hozok valami kaját, te meg készülj el, mire hazaérek. Van egy kis tervem veled. – jelent meg egy kaján vigyor Nico arcán.
- Júj, de kanos valaki. – válaszoltam nevetve.
- Nem tehetek róla, te hozod ki belőlem. – mentegetőzött a szerelmem.
- Ezt bóknak veszem. – mondtam mosolyogva – Na de akkor siess! Nem tudok sokáig várni rád.
- Repülök! – mondta Nico, majd elment.

Felmentem az emeletre kiválasztani valami ruhát. De pár perccel később csengettek. Azt hittem, hogy Nico jött vissza, de egészen mást találtam az ajtónál, mikor kinyitottam.

- Szia kicsim! Nagyon hiányoztál már! – mondta anyukám, és megölelt.
- Szia Kimberly! Hogy vagy? – köszönt apa is.
- Sziasztok! Jól, és ti? – feleltem, de még mindig meg voltam lepődve.
- Már pár napja itt vagyunk, és várjuk, hogy haza gyere. Jonnal beszéltünk még a múlt héten, és azt mondta, hogy hétfőn elvileg már hazajöttök. – magyarázta anya – De aztán hallottuk, hogy mi történt veletek. – szomorodott el anya.
- Igen, szakítottunk. De most újra szerelmes vagyok. És annyira, mint még soha. – lelkendeztem.
- És hol a pasid? Azt hittük, hogy ő is itt lesz. – értetlenkedett apa.
- Igen, itt van, csak elment kajáért. De ha tudtátok, hogy itt van, akkor miért jöttetek? – kérdeztem.
- Talán nem találkozhatunk a barátoddal? – háborodott fel kicsit az anyukám.
- Nem úgy értettem, csak szerintem ez még korai. Nincs egy hete, hogy összejöttünk. Nem akarom még ilyen hamar bemutatni nektek. Jonnal is csak akkor találkoztatok, amikor már majdnem 4 hónapja jártunk.
- Pont ez volt a baj! – szólt közbe apa – Most szeretnénk hamar megismerni a szerelmedet.
- Nem is tudom. – gondolkodtam el – Nem várhatnánk még egy kicsit?
- Te tudod Kimberly! Ha nem akarod bemutatni, akkor elmegyünk. Majd találkozunk vele, ha megengedi a drága lányunk. Szia! – mondta anya kissé idegesen, és elindult kifelé, apa pedig követte őt.
- Ne menjetek el! – kiabáltam utánuk. De a szüleim nem törődve velem, beszálltak a kocsijukba, és elmentek.

Tudtam, hogy megbántottam őket, de meg kellett volna érteniük engem. Nem akartam kitenni a kapcsolatomat egy ekkora próbatételnek. Mi van, ha anyáéknak nem jött volna be Nico? Vagy ha megbántották volna egymást?

A gondolataimból Nico térített vissza pár perc múlva, mikor hazajött.

- Szia baby! Megjöttem! Hoztam kaját, szóval nem kell elhagynunk a házat egész nap. – mondta vigyorogva, majd odajött hozzám, és megcsókolt – Minden rendben van? – kérdezte, mikor észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Itt jártak a szüleim. – feleltem szomorúan.
- A szüleid? Azt hittem, hogy ők Phoenix-ben laknak. – mondta Nico értetlenül.
- Igen, de ideutaztak miattam. Én meg elhajtottam őket, mert nem akartam, hogy ilyen hamar találkozzatok.
- Elhajtottad őket?
- Nem, csak közöltem velük, hogy még nem akarlak bemutatni nekik, erre megsértődtek, és elmentek. Nem akarom, hogy haragudjanak rám! – öleltem meg a szerelmemet.
- Nyugi szívem, majd megbeszélitek. – válaszolta Nico, miközben a hátamat simogatta.