Nem kívánt álom - 85. rész

Reggel a telefonom ébresztőjének hangjára keltem. Kómásan elkezdtem keresgélni a készüléket az éjjeli szekrényemen. Mikor megtaláltam, ránéztem. Reggel 8 óra volt. Kinyomtam az ébresztőt, majd visszabújtam Nicohoz.

- Dolgoznod kell? – hallottam meg a hangját.
- Aha. – válaszoltam.
- Ne menj el! – ölelt át még szorosabban.
- Nem is akarok.

Pár perc múlva aztán erőt kellett vennem magamon. Kikeltem az ágyból, és a szekrényemhez mentem. Nekiálltam keresni valami normális ruhát.

- Meddig leszel ott? – kérdezte Nico az ágyban fekve.
- Kb. mint tegnap. – válaszoltam.
- Az túl sok. Nem sokára el kell mennem, és az itt töltött időmet szeretném veled tölteni.
- Tudom baby. – ültem le mellé az ágyba – De dolgoznom kell. Nem mondhatom azt annak a több száz embernek, aki a sorozaton dolgozik, hogy „Bocs, ma inkább hanyagoljuk a forgatást, mert a pasim a városban van.”
- A vőlegényed! – helyesbített Nico.
- Igen, a vőlegényem. – csókoltam meg.
- Amúgy tudom, hogy igazad van, de azért megpróbáltam. – mosolygott.
- Annyira imádlak! – csókoltam meg ismét.
- Nem bújsz ide még egy kis időre? – nézett rám Nico boci szemekkel.
- Már így is késésben vagyok. – feleltem kissé szomorúan.
- Akkor meg nem mindegy, hogy mennyit késel? – kérdezte, majd magára rántott.
- Bolond vagy! – feleltem nevetve, majd hozzábújtam.

Nagy nehezen aztán sikerült ”elszakadnom” tőle, és egy gyors készülődés után elindulhattam dolgozni. Csak hogy az volt a baj, hogy a reggeli szórakozásunk miatt majdnem egy órát késtem.

Próbáltam belopózni a sminkszobába, de a kísérletem kudarcba fulladt, ugyanis hirtelen meghallottam a producer, Jerry Bruckheimer hangját.

- Kimberly! Hol jártál?
- Öhm…szia ! Az az igazság, hogy…
- …késtél. – fejezte be helyettem a mondatot.
- Tudom, és sajnálom. – hajtottam le a fejem.
- Nico a városban van?
- Ez miért fontos? – értetlenkedtem.
- Mert mindig akkor kések. Na de siess, hogy megcsinálhassák a sminked és a hajad.
- Máris megyek! – feleltem, majd bementem a sminkszobába.

Örültem, hogy Jerry nem akadt ki. De rájöttem, hogy igaza van! Nico miatt szoktam késni a munkából. Mielőtt összejöttem vele, mindig pontosan érkeztem, és soha nem kellett várni rám. Hát igen; ez a szerelem!

Miután ”elkészítettek a forgatásra”, nekiláthattunk a munkának, amivel végül este 6 körül végeztünk. Megint teljesen ki voltam merülve, mikor hazaértem.

- Szia baby! – köszöntött Nico egy csókkal, amint beléptem a házba.
- Szia szívem!
- Tudod mire gondoltam?
- Ne kímélj! – nevettem, majd leültem a kanapéra, levettem a cipőm, és feltettem a fáradt lábaimat a dohányzóasztalra.
- Elkezdhetnénk szervezni az esküvőt. Most úgyis van rá időnk. – lelkendezett a szerelmem.
- Igazad van. De még azt sem beszéltük meg, hogy hol lesz.
- Hát ez igaz. – gondolkozott el Nico – Te hol szeretnéd?
- Sok helyen. Pl. itt, Los Angelesben, vagy a szülővárosomban, Phoenixben. És te?
- Monacoban. – vágta rá.
- Nem Németországban? – csodálkoztam.
- Kb. 2 évet éltem ott, és persze arra sem emlékszem, mert kicsi voltam. Monacoban nőttem fel, és ott szeretném elvenni feleségül a szerelmemet. – ölelt át.
- Monacoból ki vannak tiltva a lesifotósok, ugye?
- Aha. – válaszolta Nico.
- Akkor házasodjunk össze ott! Nem akarom, hogy tele legyen az esküvőm újságírókkal.
- Igazad van. – egyezett bele Nico – Akkor a helyszín már megvan…vagyis az ország.
- Ez nálunk már haladás. – nevettem.
- Mit szólnál, hogy ha Monacoba utaznánk valamikor, és felbérelnénk ott egy esküvőszervezőt? Úgy minden sokkal könnyebb lenne. – állapította meg a szerelmem.
- Rendben. És mikor megyünk Monacoba? – kérdeztem.
- Amint az időnk engedi. Nem sokára nekem el kell mennem Angliába, a gyárba, meg különböző PR-rendezvényekre, de amint mindketten ráérünk, utazhatunk is.
- És felidézhetjük azt a gyönyörű pár napot, amit a kapcsolatunk elején töltöttünk ott. – emlékeztem vissza.
- De jó is volt az. – sóhajtott egyet Nico – Szeretlek Kim!
- Én is szeretlek Nico! – suttogtam, majd éreztem, hogy kezdek álomba szenderülni a vőlegényem karjai közt.

Közben azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés vagyok. Persze nem vagyok teljesen elégedett az életemmel, de a magánéletemben megütöttem a főnyereményt, amikor összejöttem Nicoval. Nem találhattam volna nála aranyosabb, kedvesebb, és odaadóbb srácot. Hülye voltam, amikor Angliában egyáltalán gondolkoztam azon, hogy összejöjjek-e vele.

De szerencsére jól döntöttem, bár azt bevallom, hogy akkor még nem gondoltam, hogy a döntésem annyira jó lesz, hogy feleségül megyek ehhez a sráchoz.

Kimberly ruhái:

Elkerülhetetlen szerelem - 17. rész

Sziasztok! Itt az új rész. Hamarabb terveztem megírni, de a hét elején olyan beteg voltam, mint amilyen már vagy 10 éve nem. Ahhoz sem volt erőm, hogy kikeljek az ágyból, nem is beszélve az írásról, vagy egyáltalán a gépezésről. De most visszatértem, és jó olvasást szeretnék kívánni az új részhez. Puszi! <3

Végre egy barát?

Aznap szerencsére sehova nem hívtak minket. Remélem, hogy együtt éreznek velem az ország pszichopata sorozatgyilkosai, és nem mostanában jön rájuk megint az őrült ámokfutás, mert jelenleg nincs sok kedvem ahhoz, hogy utánuk nyomozzak. Kivagyok idegileg, és legszívesebben üvöltenék!

- Tényleg Reidddel vacsorázol ma? – hozott vissza a Földre Morgan hangja. Nem tűnt túl vidámnak a srác.
- Talán baj? – néztem fel rá kissé gúnyosan.
- Tőlem nem akarsz semmit, de tőle igen? Nem csoda, hogy a nőket nem lehet megérteni!
- Profilozóként dolgozol. Tudnod kéne, hogy a pasik sokkal titokzatosabbak, kevésbé mutatják ki az érzelmeiket, és sokkal többször követnek el olyan nagy bűntetteket, mint az emberrablás, vagy a gyilkosság. Szóval jobb, ha visszaszívod azt, amit az előbb mondtál. – vágtam vissza. Hallottam, hogy a közelemben lévő emberek nevetnek.
- Minek kellett neked egyáltalán idejönnöd?! – mondta erre Morgan, majd gyorsan lelépett.

Büszke voltam magamra, amiért beszóltam Morgannak, de a srác utolsó mondata szíven ütött, mert igazából én is ezt kérdezhetem magamtól azóta, hogy itt vagyok.

Elmentem venni egy kávét az egyik automatához, majd miközben elfogyasztottam azt, valaki megkocogtatta a vállam.

- Szia Alyssa! – köszönt az igencsak feltűnő külsejű, cserfes csaj.
- Szia Garcia! Hogy vagy? – kérdeztem.
- Hallottam, hogy Straussnak nem tetszett a tegnapi akciód. Bolond az a nő! – forgatta a szemeit a csaj – Szerintem ha az ő életét mentetted volna meg, akkor is kaptál volna azért, mert nem mindent szabályosan csináltál.
- Hát igen, mindig is lesznek ilyen őrült főnökök. További szép számot! – indultam volna vissza az íróasztalomhoz.
- Nem szeretsz itt lenni, ugye? – hallottam a hátam mögül Garcia hangját ismét.
- Nem az van, hogy nem szeretek itt lenni, csak… - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de úgy tűnik, hogy Garcia nem az a fajta ember, akit át lehet verni az ilyen dumákkal.
- Bla-bla-bla! Tudom, hogy hiányzik az otthonod, a családod, a barátaid, de itt is jól érezheted magad. Valójában elmebeteg sorozatgyilkosokat kell elkapnod, de azon kívül sok vidám percet élhetsz át velünk. Vagy talán nem tetszik a csapat?
- Őszintén? Morgan azóta hajt rám, hogy betettem a lábam az épületbe. Spencer kis híján szerelmet vallott az első nap. Rossival többször is csúnyán összevesztünk már. Veled, Emilyvel és JJ-vel még alig beszéltem. Hotchcsal egyelőre nem volt problémám. Ja, és a ”nagykutya”, Strauss…tudod, mi történt. Nem hiszem, hogy túlságosan beilleszkedtem. – foglaltam össze a helyzetemet egy sóhaj kíséretében.
- Majd én segítek, hogy beilleszkedj! – mosolygott szélesen Garcia.
- Ajaj, már most félek!
- Ne csináld Alyssa! Mi mindannyian imádjuk itt egymást. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
- Ezért nincs nekem itt keresnivalóm! – vágtam rá.
- De igen! Én leszek az új öribarid, akinek kiöntheted a szíved. – erre a csaj a fél emeleten keresztül magával húzva bevitt egy szobába, ami tele volt számítógépekkel, és egyéb gépekkel.
- Hú, itt dolgozol? – kérdeztem, miközben csodálkozva néztem szét.
- Bemutatom Miss Penelopé Garcia csodakuckóját! – nevetett – Na de ülj le és mesélj! Mi van veled és Reiddel?
- Mi lenne? – ültem le vele szembe.
- Ne gyere ezzel csajszi! Azt mondtad, hogy majdnem szerelmet vallott.
- Talán kicsit túloztam. – próbáltam menteni a helyzetemet.

Soha nem voltam az a fajta lány, aki pletykaestéket tartott a barátnőivel, ahol kibeszéltek mindenkit. Habár ez a külsőmön nem látszik, de mindig is fiús lány voltam. Kiskoromban, mikor a nővérem vásárolni ment anyával, és inkább otthonmaradtam apával, és a kocsit szereltem. Nem csoda, hogy autóversenyző lett belőlem!

Mivel láttam, hogy Garcia nem nyugszik, amíg nem mesélem el neki a legújabb fejleményeket, inkább elmondtam neki mindent. Azt, hogy Spencernél töltöttem az itteni első éjszakámat, az ott történteket, és még azt is, hogy ma vele fogok vacsorázni.

- Ez durva! – kapta a kezeit a szája elé – Tetszik neked?
- Én csak barátként tekintek rá. Nem akarok összejönni itt senkivel. – válaszoltam.
- A szerelem általában akkor talál rád, amikor nem keresed. Lehet, hogy a sors keze, hogy idekerültél a munka miatt. – gondolkodott el Garcia.
- Ha így is van, akkor igencsak ki fogok babrálni a sorssal, mert az, hogy nem jövök össze Spencerrel, teljesen biztos! – jelentettem ki határozottan.
- Ne mondj ilyeneket Alyssa! Nem tudhatod, hogy mi fog történni. Lehet, hogy hamar megváltozik a véleményed. – kacsintott rám.
- Figyelj Garcia! Elmondok most neked valami olyat, amit nem adhatsz tovább! – kezdtem bele – Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el!
- Igazából férfinak születtél? – vágta rá a csaj.
- Nem, tényleg nő vagyok…születésem óta! – tettem hozzá gyorsan.
- Akkor mi az? Megígérem, hogy senkinek nem mondom el! – tette a szívére a kezét.
- Azért jöttem el Miamiból, mert elegem volt a volt-pasim viselkedéséből. A kollégám is volt egyben, és annyira kikészített a munkában, hogy úgy gondoltam, hogy jobb, ha egy ideig távol leszek tőle, és valami mást csinálok. Ezért vállaltam el ezt a munkát. Tanultam a hibámból, és a szakításunkkor megfogadtam, hogy soha nem fogok még egyszer munkatárssal járni. – láttam, hogy Garcia kissé ledöbbent – Hát ennyi lenni!

Garcia még hosszú másodpercig múlva is döbbenten bámult, de rá kellett jönnöm, hogy nem csak a történetem miatt.

- Csak egy pasi miatt jöttél ide? – hallottam meg Hotchot a hátam mögül.

A francba! Ennyit arról, hogy vele még nem vesztem össze! Miért kellett hallania???

Nem kívánt álom - 84. rész

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt már rész, de ihlethiányom volt. Több, mint egy hétig szenvedtem ezzel a résszel. Remélem, azért nem lett annyira szörnyű. A másik történethez nem tudom, mikor lesz rész, de megpróbálok sietni vele. Puszi! <3

A nap nagy részét a forgatáson töltöttem. Habár imádom a munkám, ma valahogy nem volt kedvem hozzá. Szívesebben maradtam volna otthon Nicoval, mert sajnos nem láthatom akkor, amikor csak akarom.

Este 7-kor aztán befejeztünk a forgatást. Rögtön az öltözőbe mentem, majd indultam haza. Minél hamarabb Nicoval akartam lenni.

Bementem a táskámért az öltözőbe, majd mikor kijöttem, Jonnal találtam szemben magam.

- Úgy látom, sietsz. – mondta.
- Igen. – válaszoltam tömören – Szóval szia!
- Nico még nálad van?
- Igen, de mit érdekel ez téged? – akadtam ki.
- Baj, hogy tudni akarom, hogy mi történik a volt barátnőmmel?
- Igen, mert ott van az a „volt” szócska.
- Kim! Attól, hogy már nem vagyunk együtt, még nem kell utálnunk egymást. – mondta Jon természetesen.
- Ezt már többször is megbeszéltük! Habár azért hagytalak el, mert beleszerettem valaki másba, hosszú ideig rosszul éreztem magam, amiért szakítottam veled. De ne beszéljünk többször a múltról! Viselkedjünk úgy, mintha soha nem is jártunk volna! – ajánlottam fel.
- Ezt most komolyan mondod? Ennyi idő és egy ilyen komoly kapcsolat után legszívesebben elfelejtenéd a velem töltött időt? – kezdett Jon ideges lenni.
- Dehogyis, csak ha nem exként tekintünk egymásra, talán jobban megy majd a közös munka. Nehogy azt hidd, hogy szégyellem, hogy veled voltam, vagy valami hasonló. – nyugtattam meg – De ideje mennem! Már vár rám Nico. Szia! – köszöntem, majd kimentem a kocsihoz.

Rosszul éreztem magam a beszélgetés után. Tényleg szeretném, ha jól tudnék együtt dolgozni Jonnal, viszont ehhez az kell, hogy ne a volt pasimként tekintsek rá. Tudom, hogy ez rosszul esik neki, és emiatt egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt, de jelenleg jobban érdekelt az, hogy újra Nicoval legyek.

Mikor hazaértem, meglepetésemre egy idegen kocsi állt a házam előtt. Kíváncsian nyitottam be az otthonomba, és még jobban meglepődtem, mikor Nicole Scherzingert találtam a kanapén ülve – szemben a barátommal.

- Szia Kimberly! Beszélhetnénk? – kérdezte meglepően kedves hangnemben.
- Aha. – válaszoltam, majd leültem mellé.
- Magatokra hagylak titeket! – mondta Nico, majd adott egy puszit a fejem búbjára, és felment az emeletre.
- Az elmúlt napok történéseiről szeretnék beszélni veled. – kezdett bele Nicole – Először is sajnálom, hogy leordítottam a fejed a kórházban, csak még mindig nem tettem túl magam Lewison. Úgy gondoltam, hogy ő életem szerelme, és mikor szakítottunk, mert teherbe ejtette a nővéredet, rettentő dühös és csalódott voltam. Nem rajtad kellett volna levezetnem az elkeseredettségemet, hiszen nem csak, hogy nem is ismerlek, te nem tehetsz arról, hogy Lewis és Amanda egymásra találtak.

Még mindig sokkos állapotban voltam. Már az is meglepett, hogy Nicole idejött, de az, hogy ilyet mondott, kissé érthetetlen volt számomra.

- Ezt most komolyan mondtad? – kérdeztem végül.
- Igen, teljesen. Ugye megbocsátasz nekem?
- Igent mondanék, ha nem gondolnám azt, hogy ráhajtottál Lewisra, amikor tudtad, hogy kezd valami kialakulni közte és Amanda közt. – feleltem.
- Figyelj Kim! Lewis felhívott a buli előtt, hogy lenne-e kedvem vele menni. Esküszöm, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mi van vele és Amandával. Tényleg ez az igazság! Azt hittem, hogy szeretné felidézni a közös emlékeket, vagy valami hasonló.
- És az nem aggaszt, hogy terhes tőle egy másik nő? – kérdeztem értetlenül.
- Ha kiderült volna nyáron, hogy amikor Nicoval volt az a kis afférotok, lefeküdt egy másik csajjal, és teherbe ejtette, te mit tennél?
- Otthagynám! – vágtam rá.
- De aztán rájönnél, hogy ennek ellenére is szereted. A női szívet nem mindig lehet kiismerni. Előbb-utóbb lehet, hogy te is visszamennél Nicohoz, mert szereted őt.

Kicsit elgondolkoztam azon, amit Nicole mondott. Így már kezdem megérteni, hogy miért szereti még mindig Lewist. Ha egy ember annyira fontos valakinek, mint neki Lewis, vagy mint nekem Nico, sokszor nem úgy cselekszik, mint ahogy kéne.

- Amúgy honnan tudod, hogy nyáron összevesztünk Nicoval? – kérdeztem meglepődve.
- Lewis mesélte. – válaszolta Nicole egyszerűen.
- Hogy ezek a McLaren pilóták milyen pletykásak! – csattantam fel.
- Nekem mondod! – nevetett Nicole – Kívülről fújom, hogy ki kivel kavart a csapatban.
- Ezek a forma-1-esek durvábbak, mint a tini lányok. – nevettem én is.

Meglepően jót beszélgettünk Nicole-lal, aminek kifejezettem örültem. Persze közben rájöttem, hogy ha komolyan ki akarok békülni a nővéremmel, nem jó ötlet, ha kiderül, hogy az ellenségével barátkozom.

Fél 10 körül, aztán Nicole hazament, így ismét koncentrálhattam a már ágyamban fekvő szépfiúra.

- Miről beszélgettetek? – kérdezte Nico, mikor beléptem a hálóba. A TV-t nézte.
- Amandáról, és Lewisról. – válaszoltam, és levettem a felsőmet és a nadrágomat.
- Tetszik a látvány. – jegyezte meg vigyorogva.
- Tényleg? – bújtam be az ágyba, és csókoltam meg.

Egy hirtelen mozdulattal maga alá fektetett.

- Most már velem használd a szádat! – mondta, majd megcsókolt.
- Ezer örömmel Szőke herceg! – feleltem, majd viszonoztam a csókot.

Elkerülheteten szerelem - 16. rész

Sziasztok! Bocsánat a késésért - hiszen rég tettem már fel új részt -, de mozgalmas hetem volt. A jövő hét sem lesz más, de azért hétközben megpróbálok új részt felrakni a Nem kívánt álomhoz. De jobb, ha nem ígérek semmit! :D Ezen kívül szeretném megköszönni Alofunnak az új fejlécet, hiszen gyönyörű lett. :) Jó olvasását! Puszi <3

Miért nem történik velem semmi jó?

- Hogy van ma Miss Johnson? – kérdezte kedvesen, miközben az iratait rendezgette.
- Jól, köszönöm. És maga? – kérdeztem vissza kissé félve, mert fogalmam sem volt, hogy mit akarhat tőlem.
- Jól. – felelte – Örülök, hogy ilyen hamar időt tudott szakítani rám, mert egy fontos dolgot kéne megbeszélnünk.
- Miről lenne szó?
- A tegnapi akcióról. Érdekel, hogy miért bent be az épületbe. – váltott Strauss komolyabbra.
- Ezt nem értem. – vágtam furcsa arckifejezést – Természetesen azért mentem be, hogy megmentsem a kisfiút.
- De Mr. Hampton egyértelműen kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni és alkudozni. Maga mégis alkut akart kötni vele.
- Tudja, még mindig nem értem, hogy mi ezzel a baj. Megmentettük Patrick Hamptont, és ez a lényeg. – mondtam.
- És mi lett volna, ha Mr. Hampton nem úgy reagál, ahogy tervezte. Akár a fiával és végezhetett volna, sőt magának is baja eshetett volna.
- De mi értelme van arról beszélni, hogy mi lett volna, ha…? Patrick megmenekült, és ez az, ami számít. – kezdtem ideges lenni.
- Miss Johnson, ez itt nem Miami. Itt mások a szabályok. Nem csinálhatjuk mindig azt, amit akarunk. Komoly bűnözőkkel van dolgunk. Egyetlen apró hiba életeket követelhet.
- Most ki akar rúgni azért, mert megmentettem egy kisfiú életét? – kérdeztem kissé flegmán.
- Nem. – mondta Strauss – De figyelmeztetem! Legközelebb ne legyen ilyen meggondolatlan, mert annak már tényleg komoly következményei lesznek. Most mehet! Végeztünk!

Felálltam az asztaltól, és szó nélkül hagytam el az irodát. Elegem volt mindenből! Idegesen mentem végig a folyosón. Láttam, hogy néhány ember megbámul, de semmi sem érdekelt. Az íróasztalomhoz mentem, elővettem a telefonom, majd kerestem egy csendes helyet. Beszélni akartam valakivel, aki megért, és talán segíthet rajtam.

Végül a megfelelő hely megtalálása után Calleigh számát tárcsáztam. Szerencsére hamar felvette a telefont.

- Alyssa! Mi újság? – szólt bele a kagylóba kedvesen.
- Annyira elegem van mindenből! Haza akarok menni! Nem érzem magam jól itt. Nem vagyok jóban senkivel, a főnököm most szidott le egy olyan dologért, amiért inkább meg kellett volna dicsérnie. – dőltek belőlem a szavak.
- És komolyan fel akarod adni az egészet? Te nem ilyen vagy Alyssa. Mindig véghezviszed azt, amit elterveztél. Ráadásul van még egy dolog, ami miatt nem kellene visszajönnöd Miamiba. – válaszolta Calleigh.
- Micsoda? – értetlenkedtem.
- Biztos tudni akarod?
- Igen! – vágtam rá.
- Szóval jött egy új lány a laborba… – kezdett bele Calleigh.
- Horatio felvett valakit a helyemre? – döbbentem le.
- Nem, nem erről van szó. Más téren dolgozik, mint mi, de…
- Ne kímélj Calligh!
- Ryannel randizik.

Döbbentem bámultam magam elé. Egy hét sem telt el azóta, hogy elhagytam Miamit, de Ryan már másik lánnyal randizgat. Persze nem lenne okom kiakadni, hiszen Ryannel már rég szakítottunk, és joga van másokkal találkozgatni, de mégis rosszul esett a dolog.

- Itt vagy Alyssa? – hallottam ismét Calleigh hangját.
- Ja, persze. Csak ledöbbentem. Komolynak tűnik a dolog?
- Még csak most ismerkednek. Nem hiszem, hogy komoly lesz a kapcsolatuk. Vagyis annyira biztos nem, mint a tietek volt. – hallottam, hogy mosolyog.
- Na jó, most megyek. Elég volt ennyi csalódás mára. Majd még beszélünk.
- Rendben. És próbálj meg vidámabb lenni! – bíztatott – Mindenkinek nagyon hiányzol.
- Ti is hiányoztok nekem! – válaszoltam – Szia!
- Szia! – köszönt el Calleigh is, majd mindketten letettük a telefont.

Szomorúan mentem vissza az íróasztalomhoz. Mivel éppen nem volt dolgom, unottan ültem, és azon gondolkoztam, hogy miért kellett egyáltalán eljönnöm Miamiból. Persze tudom, hogy Ryan volt a fő oka a munkahelyváltásnak, de talán az lett volna a jobb megoldás, ha inkább Miamiban maradok. Vállalhattam volna ott is munkát, vagy áthelyeztethettem volna magam egy másik csoporthoz. Így legalább a barátaim közelében maradtam volna, és nem kéne egy teljesen új helyen, távol a szeretteimtől boldogulnom.

- Alyssa! Alá kéne írnod pár lapot. – jelent meg mellettem hirtelen Spencer.
- Oké. – válaszoltam, majd elkezdtem aláírni az említett dokumentumokat.
- Minden rendben van? – kérdezte Spencer.
- Mi lenne a baj?
- Hallottam, hogy Strauss beszélt veled. Elmondod, mi történt?
- Leszidott, amiért megmentettem Patricket. – adtam vissza Spencernek a lapokat.
- Szokott ilyet csinálni. Nem az számít, hogy megmentettünk valakit, hanem az, hogy nem szabályosan jártunk el. – felelte.
- Ez az! Annyira idegesítő. Meg kéne dicsérnie, nem leszidnia.
- És mi a másik dolog, ami miatt rosszul érzed magad?
- Honnan veszed, hogy van másik dolog? – próbáltam hazudni.
- Tudom, hogy egy ilyen dolog miatt nem akadnál ki. Ráadásul láttalak ma telefonálni, és nem úgy tűnt, hogy Strauss miatt érzed rosszul magad. – tapintott Spencer a lényegre.
- Ez egy nagyon bonyolult dolog, amibe most inkább nem mennék bele. – fordultam el Spencertől a székemmel.
- Nem lenne kedved ma velem vacsorázni? – kérdezte hirtelen.
- Tessék? – fordultam vissza rögtön.
- Gondoltam, szükséged van barátokra. Én megértem, hogy min mész keresztül. Sokat tudnék segíteni neked! És nem kéne egyedül töltened az estét.

Spencer indokai meggyőzőek voltak, és mivel tényleg nem akartam egyedül lenni minden este, egy hirtelen ötlettől vezérelve felrúgtam az egyetlen szabályomat.

- Rendben. Szívesen vacsorázok veled. – mosolyogtam.
- Remek. 7-kor nálam?
- Benne vagyok. – válaszoltam.
- Oké. Akkor további jó munkát, és találkozunk este. – mosolygott rám.
- Rendben. Neked is. – feleltem, majd Spencer elment a dolgára.

Talán nem kellett volna igent mondanom Spencer ajánlatára, de egyedül érzem magam itt, szóval legalább szerzek egy barátot. Bár attól félek, hogy Spencer nem barátként hívott át magához, azt viszont nem szeretném, hogy hiú érzelmeket tápláljon miattam.

Az lesz a legjobb, ha már a vacsora elején leszögezem, hogy nem akarok összejönni senkivel!