Nem kívánt álom - 25. rész

25. FEJEZET: EGYÜTT ÉRZÉS

Reggel későn keltem. Végre sikerült kialudnom az előző napok fáradalmait.

Lementem a nappaliba, ahol Nico már szorgosan pakolászott.

- Jó reggelt! – köszöntem ásítva.
- Jó reggelt szívem! – jött oda hozzám, és megcsókolt.
- Mikor kell indulnod? – kérdeztem szomorúan.
- Három óra múlva indul a gépem. Szóval sietnem kell a pakolással.
- Oké. Kiviszlek a reptérre.
- Köszi. – mondta Nico mosolyogva.
- Nincs mit. Megyek, felöltözöm.
- Felőlem így is jöhetsz. – mondta vigyorogva a párom – Bár megbámulna a többi pasi, szóval inkább gyorsan öltözz fel!
- Ahogy szeretnéd. – mondtam, majd kapott egy puszit.

Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem, összefogtam a hajam és kisminkeltem magam. Mire kész lettem, Nico már lent várt a nappaliban a bőröndjeivel együtt.

- Indulhatunk? – kérdezte a szerelmem az ajtóban állva.
- Máris el akarsz menni? Nem érezted jól magad talán? – kérdeztem szomorúan.
- Tudod, hogy nem erről van szó! – nyugtatott meg rögtön – Legszívesebben itt maradnék örökre. De dolgoznia is kell valakinek! – tette hozzá mosolyogva.
- Mintha én nem dolgoznék! – tetettem a felháborodottat.
- Jaj, szívem, tudod, hogy nem úgy értettem. – simogatta meg az arcom Nico.
- Tudom. – feleltem, majd megcsókoltam.

Nico kivitte a kocsihoz a bőröndöket és bepakolta őket. Elindultunk a reptérre, és kb. negyed óra múlva oda is értünk. Nico becsekkolt, én pedig elkísértem a kapuig.

- Ígérd meg, hogy nagyon fogsz magadra vigyázni. – mondta komolyan, mikor eljött a búcsúzkodás ideje – Pár nap múlva látjuk egymást, és addig se legyél szomorú.
- Hogy ne legyek szomorú? – mondtam, majd az arcomon legördült egy könnycsepp – Öt napot kell egymás nélkül töltenünk, mert én csak pénteken tudok elutazni Németországba.
- Kibírjuk azt az öt napot! Ez is csak erősebbé teszi a kapcsolatunkat. – törölte le Nico az arcomról a könnycseppet.
- Remélem. De nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem! Minden nap hívni foglak! Szeretlek! – ölelt meg.
- Én is szeretlek! – feleltem, majd hosszú csókban forrtunk össze.

Nico elindult a várakozóba, és egy perc múlva már el is tűnt a szemem elől. Még pár percig álltam. Talán abban reménykedtem, hogy visszajön. Tudtam, hogy csak pár napot kell egymás nélkül töltenünk, de nekem már ez is túl sok volt.

Szomorúan mentem a kocsimhoz, és vezettem haza. Ahogy beléptem a házba, kitört belőlem a sírás. Már nem tudtam, és nem is akartam visszatartani. Levetettem magam a kanapéra, és szabadjára engedtem a könnyeimet.

Pár perc múlva csöngettek. Próbáltam normális állapotba hozni a fejem, és kinyitottam az ajtót. A menedzserem, Natalia jött hozzám.

- Szia Kimberly! Lesz egy kis munkád a jövő héten. – jött be rögtön, és sorolta volna a dolgaimat, de észrevette, hogy szomorú vagyok – Minden rendben van?
- Nem, Nico elment. – feleltem szinte már sírva.
- Máris szakítottatok? – kérdezte Natalia ledöbbenve.
- Nem, dehogyis. Csak neki is dolgoznia kell. Pénteken találkozunk ismét. Viszont nem tudom, hogy fogom kibírni a következő öt napot nélküle.
- Majd munkával! – vágta rá a menedzserem.
- Persze, neked csak a munka számít. – forgattam a szemeimet.
- Kim! A munka tényleg el tudja terelni a gondolataidat Nicoról.
- Mondjuk ebben igazad van. Na ne kímélj, mi a dolgom.
- Kedden lesz egy fotózásod. Szerdán interjút kell adnod egy magazinnak, csütörtökön pedig egy gálára vagy hivatalos. Péntekre és a hétvégére is lett volna munkád, de gondolom mész a Német Nagydíjra.
- Igen, megyek.
- Akkor azokat lemondom.
- Ez kedves tőled. –csodálkoztam el egy kicsit – Régen soha nem csináltál ilyet.
- Igen, de tudom, min mész most keresztül. Meg amúgy sem tilthatom meg neked, hogy Németországba utazz a pasidhoz. – mosolygott Nat.
- Köszönöm. – mondtam, majd átöleltem – Amúgy honnan tudod, hogy min megyek keresztül?
- Nekem is volt egyszer egy ilyen kapcsolatom. Néhány évvel ezelőtt egy személyi asszisztenssel jártam. A főnöke miatt be kellett utaznia az egész világot. Volt olyan, hogy azt hittük, hogy végre együtt tölthetünk pár napot, de rögtön az első napon felhívta a főnöke, hogy utazzon utána Ausztráliába, mert szüksége van rá. A szerelmünk ment rá a munkájára. – mesélte Natalia, és közben majdnem elsírta magát.
- Sajnálom. – feleltem együtt érzően, és megöleltem.
- Köszönöm. De most megyek. Csak még annyit, hogy kedden reggel 10-kor legyél ezen a címen! – adott át egy papírt – Itt lesz a fotózás.
- Oké.
- Na akkor szia! – mondta, majd el is ment.

Bezártam mögötte az ajtót, és a telefonomhoz mentem.

Kimberly ruhája, táskája és cipője:

http://2.bp.blogspot.com/_7KjJdySKlM0/TCxq25qwe8I/AAAAAAAACmg/2DrOVa5MeZ0/s1600/111002_565.jpg