Nem kívánt álom - 52. rész

52. FEJEZET: ÚJRA EGYÜTT

A szabadedzés alatt nem igazán figyeltem a száguldozó kocsikra, inkább Nico járt a fejemben. Olyan furcsán viselkedett az előbb. Csodálkoztam, hogy nem vallotta be Brunonak, hogy ő a pasim, vagy egyáltalán azt, hogy már jól ismer.

Mire észbe kaptam, az edzésnek vége is lett, és Bruno ült le mellém.

- Na hogy tetszettem? – mosolygott.
- Szuper voltál. – feleltem kedvesen.
- Ugye itt maradsz az időmérőre is?
- Öhm…azt hiszem, hogy azt inkább a barátnőmmel nézem meg. – próbáltam kibújni az ajánlata alól.
- De ide is jöhettek, ha szeretnétek.
- Oké, majd megbeszélem vele. – mosolyogtam – De most megyek is hozzá! Majd még jövök.
- Oké, siess! – mondta, majd megpuszilta az arcom.

Egy pillanatra ledermedtem, de aztán inkább gyorsan otthagytam a Hispania boxát.

Azon gondolkodtam, hogy Jessicához, vagy Nicohoz menjek-e. De végül a Mercedes boxa felé vettem az irányt, túl akartam esni a beszélgetésen Nicoval, habár vágytam is arra, hogy lássam.

- Szia! – köszöntem, mikor megláttam.
- Szia Kim! – mondta, majd átölelt, ami kicsit hirtelen jött.
- Azt mondtad, hogy beszélni akarsz velem.
- Igen, de ne itt. – válaszolta Nico, majd bementünk a szobájába.
- Szóval mit akartál mondani? – ültem le az ágyra.
- Szakítottunk? – kérdezte Nico értetlenül, miközben az ajtó félfának támaszkodott.
- Elvileg nem. – gondolkodtam el.
- Csak mert én nem is akarok. Kim, én szeretlek! – ült le mellém – Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem téged! – vallottam be, majd lehajtottam a fejem.
- Akkor nem kezdhetjük újra? – kérdezte Nico kicsit félve – Mindent a nulláról?

Egy pillanatra elgondolkodtam. Nagyon nem tetszett az a helyzet, amit az elmúlt pár napban át kellett élnünk. Állandóan piszkáltuk egymást, pedig legbelül mindketten tudtuk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni.

- Kezdjük újra! – mondtam végül.
- Ez most komoly? – lelkendezett Nico – Annyira imádlak! – mondta, majd szorosan átölelt.
- Én is. – mondtam, majd adtam neki egy csókot.
- És mi lesz Brunoval?
- Mi lenne? Engem nem érdekel!
- Talán csak vele próbáltál féltékennyé tenni? – mosolygott a szerelmem.
- Elég volt a féltékenykedésedből! Nem kell még több. – nevettem.
- Oké. De szerintem a srác azt hiszi, hogy van nálad esélye.
- Majd megmondom neki, hogy nincs. – mosolyogtam.
- Szeretlek! – mondta Nico, majd megcsókolt.
- Én is nagyon szeretlek! – feleltem.

Örültem, hogy Nicoval kibékültünk. Nagyon hiányzott már, és reménykedtem benne, hogy többször nem veszünk össze ilyen hülyeségeken.

Ezután hagytam Nicot, hogy felkészüljön az időmérőre, én pedig átmentem Jessicához.

- Szia Kim! – köszöntött boldogan – Mizu?
- Kibékültünk Nicoval. – vágtam rá egyből.
- Ez nagyszerű! – felelte Jess boldogan – Annyi örülök nektek.
- Köszi. Már tényleg nagyon hiányzott. De veled mi van?
- Semmi. Velem minden oké. De akkor gondolom a Mercedesnél nézed az időmérőt.
- Igen. – feleltem vidáman – Jó lesz megint úgy ott ülni, mint Nico barátnője.
- De ha ennyire hiányzott, akkor miért nem bocsájtottál meg neki eddig?
- Mert nem álltam készen rá. De mostanra rájöttem, hogy kicsit túlreagáltam a dolgot, és Nico megbánta, amit tett. És ami a legfontosabb, hogy még mindig nagyon szeretem.
- És tényleg ez a legfontosabb. – mosolygott a barátnőm.

Elbeszélgettünk még egy kicsit, majd visszasiettem a Mercedeshez az időmérő kezdetére.

Nico éppen öltözködött, ezért csak gyorsan sok szerencsét kívántam neki, és megint elmondtam, hogy vigyázzon magára.

Nagyon boldog voltam ismét Nico mellett, de féltem, hogy mondjam meg ezt Brunonak. Nem akartam nagyon megbántani, de tudtam, hogy ez lehetetlen, mert érez irántam valamit.

Leültem az egyik asztalhoz, és vártam, hogy a kvalifikáció kezdetét vegye.