Nem kívánt álom - 50. rész

50. FEJEZET: KÍNOS VACSORA

Néhány ital után Bruno hangját hallottam meg magam mögött.

- Szia Kimberly! – köszönt vidáman.
- Szia! – fordultam meg, és köszöntöttem én is.
- Nagyon jól nézel ki.
- Köszönöm. Igyekeztem! – nevettem.
- Volt értelme. – mosolygott – Mehetünk?
- Persze. – feleltem, majd elindultunk Bruno kocsijához.

Útközben láttam, hogy Nico minket bámul. Bevallom, kicsit jól esett, hogy zavarta a dolog.

- És hova megyünk? – kérdeztem, amikor beszálltunk a kocsiba.
- Egy hangulatos étterembe. – válaszolta Bruno mosolyogva – Ha a városban vagyok, akkor legalább egyszer elmegyek oda. Nagyon jó a kaja.
- Ez jól hangzik.
- Éhes vagy már? – nézett rám Bruno.
- Aha. – feleltem nevetve.

Tízpercnyi kocsikázás után meg is érkeztünk az említett étterembe. Tényleg nagyon hangulatos volt. Az egyik pincér leültetett minket az egyik asztalhoz a kerthelységben. Hamar kiválasztottuk az italt, majd az ételt.

- Szép idő van. – törtem meg végül a kínos csendet, míg az ételre vártunk.
- Igen. Jó, hogy nincs annyira meleg. Ez a verseny alatt is jó lesz. – magyarázta Bruno – Amúgy kivel jöttél a versenyre?

Egy pillanatra ledermedtem. Nem akartam neki hazudni, de furcsa is volt, hogy eddig nem jött rá, hogy ki vagyok.

- A barátommal jöttem. – vallottam be végül.
- És mikor vesztetek össze?
- Kedden. Azóta külön szobában lakunk.
- Min kaptatok össze?
- Azt hiszi, hogy megcsaltam. És az utóbbi időben féltékenységi rohamai vannak. Az az igazság, hogy nemrég jöttünk össze, és eddig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen is tud lenni. – magyaráztam – Amúgy nekem is lenne egy kérdésem…
- Kérdezz nyugodtan! – mondta Bruno kedvesen.
- Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok? – kérdeztem kissé félve.
- Tudnom kéne? – értetlenkedett.
- Hát…azt hittem, hogy elég sokan ismernek. – nevettem.
- Híres vagy? – csodálkozott a srác.
- Igen. Egy amerikai színésznő vagyok.
- Basszus! A CSI-os csaj! – kapott a fejéhez Bruno – Ne haragudj! Nem esett le! – magyarázkodott.
- Semmi gond. Én sem ismertelek téged, és te se engem. Bár nem is baj. – mosolyogtam.
- De ez most annyira ciki.
- Nekem is az volt tegnap. – nevettem el magam – De felejtsük el, oké?
- Oké! – vágta rá Bruno mosolyogva.

Hamarosan meghozták az ételt, majd az elfogyasztása után ismét beszélhetni kezdtünk.

- Van barátnőd? – kérdeztem.
- Ha lenne, akkor nem hívtalak volna el. – mosolygott Bruno.
- Aha. – feleltem kissé zavartan – És mióta versenyzel a Forma-1-ben? – próbáltam felhozni valami témát.
- Ez az első évem, de reményeim szerint nem az utolsó. – válaszolta vigyorogva.
- A szabadedzéseken azt vettem észre, hogy nem vagytok elöl. – mondtam kissé félve, mert nem akartam megbántani Brunot.
- Mi vagyunk a legrosszabbak… - sóhajtott a srác - …még az újoncok között is. De reménykedem benne, hogy hamarosan felfedez egy versenyképesebb csapat, ahova átmehetek.
- Az tényleg jó lenne. – mosolyogtam.
- De most beszélgessünk inkább rólad! Mióta játszol a CSI-ban?
- Kb. másfél éve.
- És hogy jöttetek össze Jonathan Togoval? Na látod? Mégiscsak tudom, hogy ki vagy. – vigyorgott Bruno.
- Kb. fél évig csak kollégák és barátok voltunk, aztán elkezdtünk közeledni egymás felé. Mivel a forgatókönyvírók hamar összehozták a karaktereinket, így nem volt menekvés. – nevettem.
- És min vesztetek össze ennyire? Ő is eljött veled a hétvégére?
- Már nem vele járok! Szakítottunk néhány hete.
- Akkor nem ő az a pasi, akivel összevesztél? – értetlenkedett a srác.
- Nem. – mosolyogtam.
- Komolyan? – kerekedtek ki Bruno szemei – Azt hiszem, megint lemaradtam a sztárhírekről. – nevetett zavarában.
- Az biztos. – nevettem én is.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd Bruno visszavitt a hotelhez. Felkísért egészen a szobáig, amit kicsit kínosnak éreztem.

- Köszönök mindent! – fordultam végül felé a szobám ajtajában állva.
- Jól érezted magad? – kérdezte Bruno mosolyogva.
- Igen. – feleltem.
- Remélem, hogy megismételhetjük a randit.
- Ez nehéz lesz, mivel már csak két nap van hátra a hétvégéből. – próbáltam kibújna alóla.
- Pedig szeretnélek a hétvége után is látni. Los Angelesben laksz?
- Igen. Miért? – kérdeztem.
- Jövő héten lesz egy PR-rendezvényem ott, szóval, ha ráérsz, akkor összefuthatnánk.
- Majd még megbeszéljük. – próbáltam mosolyogni.
- Oké. – felelte Bruno.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Bruno arca közeledik az enyémhez. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és bemenekültem a szobába.

- Fel kell hívnom apukámat! Jó éjt! – hadartam, majd becsuktam az ajtót.

Hogy lehetek ekkora hülye?