Elkerülhetetlen szerelem - 61. rész

Sziasztok! Szorgos vagyok mostanában, így itt is van az új rész. :D Kitettem felülre az egyik modulba a korábbi történetem, a Nem kívánt álom szereplőit, hogy akik most olvassák, el tudják képzelni a szereplőket. Megpróbálok az Egy éjszaka ajándékával is sietni, úgyhogy remélhetőleg pár napon belül ahhoz is jön az új rész. :) Jó olvasást! :) Puszi! <3

Hol vagy Kristin?

Egész este Kristin járt a fejemben. Szinte perceként hívtam, de soha nem vette fel a telefont. Kezdtem aggódni, és egyszerűen semmi másra nem tudtam koncentrálni.

- Hotch megkért, hogy írjuk meg a jelentéseket holnapra. – ült le mellém egyszer csak Spencer egy halom papírral a kezében.
- Aha. – válaszoltam, de igazán fel sem fogtam, hogy mit mondott.
- Alyssa, ne aggódj! – próbált nyugtatni a barátom – Lehet, hogy csak lenémította a telefonját, vagy talán elhagyta.
- De rossz érzésem van, Spencer. Valamiért úgy érzem, hogy bajban van. Soha nem menne el úgy, hogy nem szól róla.
- Tudta, hogy elfoglalt vagy.
- Akkor hagyott volna egy üzenetet. Ismerem a nővéremet. – feleltem határozottan.
- Tudom. Az lesz a legjobb, hogy ha szólunk a rendőrségnek, ha reggelig nem jön haza.
- Igen. De addig mit csináljunk? Mi van, ha pont most történik vele valami rossz? Mi meg csak reggel kezdjük el keresni. – kezdtem kétségbeesni.
- Ne mondj ilyet szívem! Amúgy sem tehetnénk semmit.
- Az én hibám! – álltam fel a kanapéról – Megmondta, hogy tesz valamit, ha nem tűnök el.
- Mi van? – értetlenkedett Spencer.

Nem akartam, hogy Spencer tudjon a fenyegető levelekről, amiket kaptam, mert tudom, hogy csak aggódni értem, de ha már elszóltam magam, jobb, ha bevallom neki az egészet, mintha ilyen állapotban elkezdenék neki magyarázkodni.

- Pár hete kaptam egy fenyegető e-mailt egy ismeretlen címről. Annyi állt benne, hogy Tűnj el a városból, vagy meghalsz. Nem reagáltam rá, de feltehetően ugyanaz az illető írt utána az FBI-nak is, kicsit hosszabban kifejtve ezt. – meséltem.
- De miért akarja, hogy elmenj? – kérdezte Spencer.
- Nem tudom. Azt írta, hogy ha helyszínelő vagyok, akkor hogy láthatok el ilyen munkát? De emiatt miért fenyegetőzne valaki ekkora dologgal? – ültem vissza kétségbeesve.
- Azt gondolod, hogy az tehet Kristin eltűnéséről, aki ezeket a leveleket küldte?
- Akár. Mi van, ha így akar bosszút állni, amiért senki nem tett semmit azért, hogy megkapja, amit akar? Korábban nem voltam éppen ismeretlen, így bárki megtudhatta az internetről, hogy van egy nővérem.
- És honnan tudhatta volna, hogy pont itt van nálad?
- Lehet, hogy pont Kristintől. Simán kirakhatta a Facebookra vagy a Twitterre. – feleltem.
- De az FBI bizalmasan kezeli az ügynökei adatait, és nem adja ki a címüket.
- Elég, ha egyszer követett hazáig az az állat. Spencer, én nem bocsájtom meg magamnak, ha Kristinnel történik valami miattam. – borultam a párom vállára.
- Minden rendben lesz, Alyssa. Nem hagyjuk, hogy bárki is bántsa Kristint. – simogatta a hátam vigasztalásképpen.

Az este további része nagyrészt azzal telt, hogy továbbra is hívogattam a nővéremet, és azon járt az agyam, hogy hová mehetett. Nem tudtam róla, hogy lenne ismerőse Quanticoban, így senkit nem tudtam felhívni, aki segíthetett volna rátalálni Kristinre.

Kb. fél 10-kor megszólalt a csengő. Hirtelen felkaptam a fejem, és rohantam is az ajtóhoz, hátha a nővérem jött haza, és esetleg nem találja a kulcsát, de be szeretne jönni. Azonban mikor kinyitottam az ajtót, nem ő állt velem szemben, hanem a szomszédom.

- Szia Hilary! – köszöntem neki halkan.
- Szia Alyssa! Nem úgy tűnik, mintha annyira lelkes lennél, amiért átjöttem. – nevetett, de hamar rájött, hogy nem vagyok éppen vicces kedvemben – Úristen! Valami baj van?
- Kristin eltűnt. – válaszoltam, majd kitört belőlem a sírás, amit eddig próbáltam visszafojtani.
- Jaj, gyere, üljünk le! – jött be, majd a kanapéhoz mentünk.

Ekkor megjelent Spencer is, aki eddig a konyhában csomagolta ki a nemrég megrendelt vacsorát.

- Szia! – köszönt Hilarynek, majd leült mellém, és szorosan átölelt.
- Szia! Hilary Hampton vagyok. – mutatkozott be neki a szomszédom.
- Én pedig Spencer Reid, Alyssa barátja. – felelte a párom kedvesen.
- Alyssa már sokat mesélt rólad. Örülök, hogy megismerhetlek.

Örültem, hogy a barátnőm és a szerelmem megismerték egymást, de jelen pillanatban nem tudtam ezzel foglalkozni.

- Beszélgessetek csak, én felmegyek valamiért a szobámba. – szólaltam meg egyszer csak.
- Ne menjek veled? – kérdezte Spencer.
- Nem kell, köszi. Mindjárt jövök. – válaszoltam, majd felmentem az emeletre.

Elkezdtem a bőröndömben kotorászni, amiből még nem sikerült kipakolnom, mióta hazaértünk, és szerencsére hamar rátaláltam arra, amit kerestem.

Kivettem az üvegcséből rögtön két szem gyógyszert, majd a fürdőszobába mentem, és egy kis víz segítségével be is vettem azokat. Le kellett nyugodnom, és habár lehet, hogy ennek nem ez volt a legjobb módja, nem érdekelt.

Visszamentem a földszintre Spencerhez és Hilaryhez, és szerencsére pár perc elteltével már éreztem is a gyógyszer hatását.

- És Hilary, hol van most Patrick? – kérdeztem.
- Otthon alszik. Ma az egyik barátjánál volt, és nagyon kimerült. Lehet, hogy már nagy hozzá, de bekapcsoltam a babafigyelőt, és ha valami baj lenne, ezen keresztül hallom. – mutatott a kezében lévő készülékre.
- Amúgy kérdeztem Hilaryt, hogy ő nem látott-e valami szokatlant, míg nem voltál itthon, de azt mondta, hogy senki nem jött Kristinhez. – mondta Spencer.
- Igen. Szinte végig itthon voltam, de azon kívül, hogy láttam Kristint elmenni tegnap délután, nem vettem észre különösebb mozgást. – folytatta Hilary.
- Láttad elmenni tegnap? Mi van, ha azóta nem is jött haza? Ha akkor történt vele valami? – kérdeztem – Elég volt! Szólok a rendőrségnek!

Felpattantam a kanapéról, és a telefonhoz siettem. Féltem, hogy Kristin már több mint egy napja elvan itthonról, és ki tudja, hogy hol, és kivel.