Elkerülhetetlen szerelem - 56. rész

Sziasztok! Nem is tudom, hogy volt-e már olyan, hogy ennyi idő telt el két rész között. Sajnálom, hogy több, mint egy hétig nem került fel új rész, de sok volt a dolgom, és az ihlet sem jött. :$ Megígérem, hogy ezentúl megpróbálok gyakrabban frissíteni. Előre is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek! :) Jó olvasást! Puszi! <3

Egyedül

Majdnem két órába telt mire mindent átbeszéltünk, amit eddig megtudtunk, és habár sok mindent derítettünk ki, nem éreztük úgy, hogy sokkal közelebb kerültünk volna a megoldáshoz.

Jobb híján a hotelba mentünk, ahol foglaltak nekünk néhány szobát, hogy pihenjünk egy kicsit, és másnap újult erővel folytassuk a nyomozást.

Kicsit kínos volt a helyzet, mikor megérkeztünk a szállodába, hiszen mióta Spencerrel összejöttünk, mindig egy szobában szálltunk meg, de mivel most elég feszült köztünk a hangulat, gondoltam, hogy külön fogjuk tölteni az éjszakát.

Éppen a nekem szánt szoba ajtaját nyitottam ki, mikor Spencer odajött hozzám. Reménykedtem benne, hogy azt szeretné mondani, hogy ássuk el a csatabárdot, és aludjunk egy szobában, de sajnos csalódnom kellett.

- Alyssa! – kezdett bele.
- Igen?
- Oda tudnád adni a feljegyzéseket, amiket a Salas családnál tett látogatás után készítettél?
- Öhm…persze. – mondtam kissé csalódottan, majd elővettem a táskámban az említett papírokat.
- Köszönöm. Átnézem, hátha rájövök valamire. – felelte – Jó éjszakát!
- Neked is. – válaszoltam egy sóhaj után, majd bementem a szobába.

Soha nem voltam oda a szállodai szobákért, hiszen habár teljesen tiszták, jól fel vannak szerelve, és nem lenne okom a panaszra, nem szeretek olyan ágyban aludni, ahol már korábban annyi embert aludt, és ki tudja, hogy még mit csinált.

Ledobtam a táskámat az egyik fotelbe, levettem a cipőmet, majd végigdőltem az ágyon. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de tudtam, hogy az nem oldana meg semmit. Így hát inkább feltápászkodtam, gyorsan lezuhanyoztam, majd elvégeztem a többi esti teendőt. Elővettem az aktuális ügy aktáit, és elkezdtem olvasgatni őket. Sajnos nem jöttem rá semmi olyanra, amiről még ne tudnánk, így miután mindent átnéztem, eltettem őket, és bekapcsoltam a TV-t.

Talán magamnak sem mertem bevallani, de nem akartam elaludni. Attól tartottam, hogy újra előjön a rémálmom, pedig a jelenlegi helyzetben igazán nincs szükségem arra, hogy még emiatt is aggódjak. Lehet, hogy mások számára egy álom nem olyan nagy gond, de engem igazán aggasztott, és éreztem, hogy az életem más területeire is kihat.

Biztosra akartam menni, így elővettem a bőröndömből a nyugtatókat, amik már a múltkor is segítettek, és bevettem egyet lefekvés előtt. A gyógyszer által el tudtam lazulni, és tökéletes nyugalomban aludhattam reggelig.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki nem hogy kopog, de szinte már dörömből a szobám ajtaján. Hirtelen azt hittem, hogy otthon vagyok, és már szólni akartam Kristinnek, hogy hagyjon aludni, mikor rájöttem, hogy valójában egy szállodai szobában tartózkodom Austinban, és miután rápillantottam az órára, megállapítottam, hogy már negyed órája a hallban kéne lennem.

- Úristen! – pattantam ki az ágyból, az ajtóhoz rohantam, majd gyorsan kinyitottam.
- Alyssa! Te még csak most keltél fel? – találtam szemben magam Morgannel.
- Igen, bocsi, csak elaludtam. Adj 10 percet, és mehetünk is a rendőrőrsre! – feleltem kissé zihálva.
- Rendben. A többiekkel lent várunk rád. – válaszolta, majd magamra hagyott.

Szinte rohantam be a fürdőbe, és amilyen gyorsan csak lehetett, elkészültem. Mire végeztem, lent már mindenki rám várt. Sűrű bocsánatkérés közepette el is indultunk a rendőrségre, hogy folytassuk a tegnap elkezdett nyomozást.

Az oda vezető úton Spencerrel és Morgannel kerültem egy kocsiba. Reméltem, hogy hamar elfelejtik a késésemet, de sajnos megint csalódnom kellett.

- Mi történt reggel Alyssa? – szólalt meg egyszer csak Morgan – Nem szoktál késni.
- Csak elfelejtettem este beállítani az ébresztőt a telefonomon. – feleltem.
- Soha nem szoktad elfelejteni. – szólt közbe Spencer.
- Pedig most sikerült. – feleltem kissé dühösen – Mindenki hibázhat. Tegyétek túl magatokat ezen!
- Oké. – felelte Morgan, de a visszapillantóban láttam, ahogy kissé furcsa fejet vág.

Szerencsémre pár perccel később megérkeztünk a rendőrségre. Elfoglaltunk a helyünket a számunkra fenntartott tárgyalóban, majd azon kezdtünk el gondolkodni, hogy a tettes miért pont latin nőket öl.

- Talán rasszista. – kezdtem bele.
- Akár. – válaszolta Hotch – De azt sem zárhatjuk ki, hogy a gyilkos maga is latin származású. Talán pont ezért gyilkol ilyen nőket.
- Van egy rossz hírem srácok. – jött be JJ az irodába – Alig egy órával ezelőtt újabb áldozatra bukkantak a sivatagban. A holttest még friss, a halottkém első vizsgálata szerint tegnap este halt meg.
- Irány a helyszín! – jelentette ki Hotch, majd alig 20 percnyi itt tartózkodás után indulhattunk is vissza a kocsikhoz.

Szerencsére a helyszín nem volt messze a rendőrségtől, így hamar ott voltunk, és az út alatt sikerült mindenkivel kedvesnek lenni, és nem förmedtem rá senkire. Bár megjegyzem, szerintem jogosan akadtam ki Morganékre.

Mikor megérkeztünk, és kiszálltunk a kocsiból, Spencer odajött hozzám.

- Minden rendben van veled? - kérdezte.
- Persze. Mi baj lenne? - kérdzetem vissza.
- Csak kicsit mogorva voltál velünk reggel. - válaszolta.
- Mert hülyeséget kérdeztetek. De hagyjuk ezt, és koncentráljunk az ügyre! - javasoltam.
- Persze. - felelte Spencer, de láttam rajta, hogy ennyivel nem érte be.

Pedig én csak azt akartam, hogy mindenki békén hagyjon.

Alyssa ruhái: