Elkerülhetetlen szerelem - 31. rész

Sziasztok! Végre sikerült meghozni az új részt. :D Ismételten szeretném megköszönni a kommenteket, és ha valakinek eddig nem sikerült ugyanezt megtennem a blogján, az azért van, mert a drága rendszer nem engedi. -.- Na de majd megoldom valahogy! ;) Ehhez a részhez pedig jó szórakozást kívánok! Puszi! <3

Vissza Quanticoba

Pár percig meg sem szólalt a nővérem. Hol engem nézett, hol a levegőbe bámult. Nem tudtam, hogy min törheti ennyi ideig a fejét, ugyanis biztos voltam benne, hogy egy hatalmas leszidást kapok az előbbi mondatomért.

- Lehet, hogy most azt kéne mondanom, hogy hülye vagy, de örülök annak, hogy végre szórakoztál kicsit. – szólalt meg végül.

Ettől a mondattól én nem jutottam szóhoz. Bár tudtam, hogy Kristin örülne neki, ha kicsit el tudnék lazulni, és bepasiznék, na de ennyire…

- Most komolyan Alyssa! Valld be, hogy szükséged volt már rá! – tette hozzá.
- A szexre? – kérdeztem vissza.
- Arra is. Meg, hogy elengedd magad, és jól szórakozz egy sráccal.
- Lehet, hogy igazad van, de nem nagyon emlékszem a tegnap történtekre, szóval talán nem is éreztem magam jól.
- Ezt ne nekem próbáld beadni! – nézett rám Kristin komolyan.
- Igazad van. Ha nem így lett volna, nem ébredem volna Aiden ágyában meztelenül. – húztam el a számat.
- Ez most komoly? – tört ki a nővéremből a röhögés – Te aztán hozod a formád!
- Ne nevess! Tudod, milyen gáz volt, kilopózni Mrs. Harison-ék házából. Ráadásul Amy észre is vett.
- Úristen! – nevetett még jobban Kristin.
- Elég lesz már! – háborodtam fel kissé – Akkor is nagyon gáz volt.

Kristin hosszú ideig nem tudta abbahagyni a röhögést, de a végén én is csatlakoztam hozzá. Habár miközben megtörtént velem, kicsit sem tartottam viccesnek a dolgot, de így visszagondolva rá már nekem is nevetnem kellett.

Miután kiszórakoztuk magunkat, Kristin segített összepakolni, ugyanis legkésőbb egy óra múlva a reptéren kellett lennem. Tudtam, hogy nehezen fogom tudni itt hagyni Los Angelest, mert hiányozni fog a nővérem és az anyukám, de legalább végleg elfelejthetem az Aidenes dolgot, és nem kell neki magyarázkodnom.

- Csináltam neked néhány szendvicset, és csomagoltam egy kis sütit is. – adott anyukám egy nagy zacskó ételt, mielőtt Kristinnel elindultunk volna a reptérre.
- Anya, a repülőre nem lehet felvinni otthonról csomagolt kaját. – magyaráztam neki.
- Tudom, de nekem mindig sikerül becsempésznem. – kacsintott rám cselesen.
- Kellemes lenne Alyssának, ha lebukna FBI-ügynökként, miközben felcsempészi a repülőre a te veszélyes sült húsos szendvicseidet. – jegyezte meg a nővérem.
- Nem is veszélyesek! – durcáskodott anya – Jól fog az még jönni! – súgta oda nekem.

Nem akartam veszekedni vele, mert nem így akartam elválni tőle, ráadásul úgyis alulmaradnék ezen a téren, szóval inkább engedelmesen elraktam az ételt.

- Vigyázz magadra kicsim! – ölelt meg anya már a kocsinál állva – Mindig annyit idegeskedem, amiért ilyen veszélyes a munkád. Nem elég, hogy régen a versenyeiden kellett halálra izgulnom magam, most még veszélyesebb munkád van.
- Nyugi, anya! Vigyázok magamra! – ígértem meg – De most indulnom kell. Nagy a forgalom ilyenkor a városban.
- Tudom, menj csak! De amint megérkeztél, hívj fel! – kötötte a lelkemre.
- Rendben, fel foglak! – öleltem meg – Köszönöm, hogy ennyit segítettél, és remélem, hogy nem sokára megint jöhetek.
- Gyere minél hamarabb! – adott egy nagy puszit – Szia drágám!
- Szia anya! – öleltem meg megint, majd beszálltam Kristin kocsijába.

Majdnem fél órába telt, míg kiértünk a reptérre, ugyanis bejött a számításom, és belekerültünk egy kisebb dugóba. A reptéren Kristin segített bevinni a bőröndjeimet, majd elkísért a becsekkoláshoz.

- Tényleg vigyázz magadra Alyssa! – mondta, mielőtt elváltak volna útjaink – Nem akarok testvér nélkül maradni.
- Már ezért is megfogadom a tanácsod. – nevettem – Te pedig ígérd meg, hogy ha legközelebb találkozunk, megismerhetem Adamet.
- Persze. – mosolygott rám – Sajnálom, hogy most nem jött össze a dolog.
- Én is. De ha bunkón viselkedik, ne maradj vele!
- Megígérem, hogy nem fogok. – tette a szívére a kezét jelképesen – Na de menj csak, nehogy lekésd a géped!
- Máris elküldenél? – háborodtam fel.
- Dehogyis! – ölelt meg rögtön a nővérem – De ha nem figyeltél volna, az előbb mondták be, hogy a járatod utasai 10 percen belül fejezzék be a beszállást!
- Akkor megyek is! – kaptam fel a kézipoggyászom – Szia Kristin, legyél jó! – adtam neki egy gyors puszit.
- Te is Alyssa! És alkoss valamit azzal a Spencerrel! – vigyorgott – Mondjuk valami olyat, mint Aidennel.
- Menj a francba! – szóltam vissza neki, majd nevetve a kapum felé vettem az irányt.

Amint odaértem, gyorsan megejtettem az újabb becsekkolást, majd felszálltam a gépre. Húsz perccel később a repülő felszállt, és elindult Quantico felé.

Általában nem szokott gondom lenni az alvással, de most valahogy mégsem tudtam lehunyni a szemem. Sok minden kavargott a fejemben. Pl. Aiden, a munkába való visszarázkódás, és persze Spencer. Rájöttem, hogy kissé hiányzott az elmúlt napokban. Magamnak sem mertem eddig bevallani, de nem tudom túl tenni magam a múltkori csókunkon. Azt hittem, hogy az Aidennel közös randi majd segít ebben, de mivel katasztrofálisan végződött, megint rá kellett jönnöm, hogy Spencer mellett ilyen nem történt volna meg velem.

Pár órányi önkínzás után a gép megkezdte a leszállást. Miután túlestünk minden biztonsági ellenőrzésen, felszedtem a bőröndjeimet, majd a reptér előtt fogtam egy taxit. Nem akartam sokat kihagyni a munkából, így rögtön az FBI felé vettem az irányt.

Furcsa volt visszatérni – főleg 2 nagy bőrönddel – de a kollégáim rögtön kedvesen fogadtak. Sorban köszöntöttem őket, de mikor Spencerhez értem, nem tudtam, hogy mit tegyek.