Elkerülhetetlen szerelem - 35. rész

Boldog órák

Megrendeltük az italokat, majd az étlapot kezdtük el fürkészni. Hamar sikerült választanunk, így mikor a pincér meghozta a rendelésünket, le is adtuk neki a következő adagot.

- Annyira örülök, hogy végre együtt vagyunk. – simogatta meg a kezem Spencer.
- Én is. – mosolyogtam – Hiába próbáltam harcolni az érzéseim ellen, legyőztek.
- Tudod, mindig is gondolkodtam azon, hogy miért tetted ezt. Talán negatív tapasztalataid vannak ezen a téren?

Nem akartam válaszolni Spencernek. Nem akartam, hogy tudja, hogy egy pasi miatt jöttem ide, és azért nem akartam összejönni vele, mert attól tartottam, hogy talán vele is az lesz, mint Ryannel Miamiban.

- Alyssa, nekem elmondhatod. – mondta együtt érzően Spencer.
- Igen, volt már ebből gondom, ezért nem akartam, hogy megismétlődjön a dolog. – mondtam végül.
- De hát mi történt?
- Azért jöttem el Miamiból, mert nem sokkal előtte szakítottam a barátommal, aki mellesleg a munkatársam volt. Nem tudtam elviselni ezek után a közös munkát, így a főnököm segítségképpen áthelyeztetett egy időre ide. – öntöttem ki neki a szívem.
- Oh. – döbbent le Spencer.

Nem lepődtem meg, hogy csak ennyit tudott mondani. Nem az minden pasi álma, hogy hallja, hogy azért jött össze a barátnőjével, mert a csaj menekült az exe elől.

- Ugye nem baj? – kérdeztem.
- Miért lenne baj? – kortyolt bele Spencer kicsit később az italába – Az a lényeg, hogy most boldog vagy, és elfelejtheted, hogy mi volt Miamiban a volt barátoddal.
- Akkor tényleg nem zavar ez téged?
- Nem, dehogyis. Szeretek veled lenni, és ez a lényeg. – adott egy puszit.
- Annyira aranyos vagy. – mosolyogtam rá.

Örültem, hogy meg tudtam nyílni Spencernek, és megosztottam vele ezt a dolgot. Soha nem voltam az a fajta lány, aki mindenkinek kiönti a szívét, és nyitott könyv az emberek szemében. Az, hogy Spencerrel mégis megosztottam mindent, magamnak is bizonyítja, hogy jó sráccal járok. Csak Ryan be ne kavarjon! Bár igencsak nehéz lenne tekintve a nagy távolságot, de ismerem a volt barátomat; ő képes bármire!

A vacsora után Spencer hazavitt, én pedig beinvitáltam még egy italra. Míg én elővettem egy üveg pezsgőt, és két poharat, Spencer helyet foglalt a kanapén. Mikor megjelentem előtte, felcsillant a szeme.

- Mit ünneplünk? – kérdezte mosolyogva.
- Na vajon? – nevettem – Minket drágám! – csókoltam meg.
- Júj, csókolózunk, és most nem szaladsz haza. – mondta Spencer nevetve a csók után.
- Tekintve, hogy otthon vagyok, nehéz lenne.
- Ez igaz. – gondolkodott el, mire én újra megcsókoltam.
- Nyisd ki! – nyújtottam át neki a pezsgőt.
- De félek! – vágta rá a barátom, mire én értetlen fejet vágtam – Még az egyetemen egyszer egy srác kinyitott mellettem egy üveg pezsgőt. A repülő dugó eltalált, és hosszú hetekig látszódott a nyoma az arcomon. Mindenki azt mondogatta, hogy „Látom, jó volt a buli!’.

Próbáltam türtőztetni magam, de nem bírtam, nevetnem kellett. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy kinevetem a pasimat, de egyszerűen nem bírtam magammal.

- Komolyan! Azóta csak inni akarom a pezsgőt. – háborodott fel kissé Spencer.
- Rendben, akkor megoldom én a helyzetet. – mondtam, majd pár másodperc múlva már nyitva is volt az üveg.
- Na látod! Nem is kellett a segítségem!
- De a dugó kicsit megkarcolta a kezem. – mutattam neki a tenyeremet.
- Adok rá gyógy puszit! – ajánlotta fel, majd meg is kaptam a jóleső „gyógyszert”.

Spencer először csak a kezemet puszilta meg, majd egyre feljebb haladt a karomon. Utána csókokkal halmozta el a nyakam, majd az ajkaimat. Én sem tétlenkedtem! Az ölébe ültem, és kezelésbe vettem a nyakát. Pár perc múlva Spencer felkapott, és a hálóba vitt. Lassan lefektetett az ágyra, és folytatta azt, amit a nappaliban elkezdett. Iszonyúan kívántam, ezért elkezdtem kigombolni az ingjét, majd ő lassan lehúzta rólam a ruhát. Mire észbe kaptam, már nem volt rajtunk semmi. Akartam őt…mindennél jobban, és ahogy észrevettem, ő is így gondolkodott velem kapcsolatban. Spencer a hátára fordult, és pedig ráültem, mire apró nyögés hagyta el mindkettőnk száját. Nem figyeltünk semmire egymáson kívül, olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Ha bombát robbantottak volna a szomszédban, az sem tűnt volna fel. Kezelésbe vettük egymás testét, és annak minden egyes porcikáját megismertük.

Persze a kéj sem került el minket. Jóleső fáradsággal dőltem el az ágyban. Spencer nem sokkal később felkönyökölt, és mélyen a szemembe nézett.

- Szeretlek! – mondta ki – Nem érdekel, ha korai, de így érzek, és ezen már nem tudok változtatni…és persze nem is akarok.
- Én is szeretlek! – válaszoltam, majd megcsókoltam.

Szorosan Spencerhez bújtam, és miközben azon voltam, hogy elaludjak, az járt a fejemben, hogy tényleg boldog vagyok. Nem érdekel Ryan, vagy az életemben adódó egyéb kellemetlenségek. Jelenleg csak Spencer létezik nekem. Tudom, hogy holnap egy újabb kemény munkanap vár ránk, de most nem akarok erre gondolni. Egyszerűen boldog akarok lenni, és most már biztos vagyok abban, hogy Spencer ezt megadhatja nekem.

A szerelmem karjaiban nyomott el az álom, és ennél többet nem is kívánhattam. Legszívesebben világgá kürtöltem volna az érzéseimet, de tudtam, hogy ezt egyelőre még nem kéne. Persze biztos voltam benne, hogy azt akarom, hogy nem sokára mindenki megtudja, hogy Spencer Reiddel járok, és hogy mennyire szeretem őt.

Már nem érdekelt Miami. Végre jól éreztem magam Quanticoban!