Elkerülhetetlen szerelem - 33. rész

Új kezdet by Alyssa Johnson - II.

Hosszú perceken keresztül csak álltunk, és csókolóztunk. Nem érdekelt a TV, ami éppen ment, a kutyák ugatása vagy az utcáról beszűrődő forgalom hangja. Olyan volt, mintha csak mi ketten lennénk a Földön, és minden megszűnt volna körülöttünk.

- Most már érted, mit akartam mondani? – kérdezte végül Spencer mosolyogva.
- Igen. – feleltem – De jobb, hogy inkább megmutattad. – vigyorogtam, és nyomtam egy puszit a szájára.

Leültünk a kanapéra egymást ölelve.

- Mi lesz ezután? – kérdezte Spencer.
- Nem tudom. – válaszoltam halkan – Olyan új ez az érzés.
- De ugye most már nem tiltakozol ellene?
- Nem. – mosolyogtam – Elbuktam, mert legyőzött.
- Akkor…megpróbáljuk együtt? – tette fel a kérdést kissé félve – Mármint ha nem akarod elsietni a dolgot, akkor nem muszáj. Úgy értem, várhatunk, ameddig csak akarsz. Csak úgy gondoltam, hogy…
- Kuss legyen már! – vágtam közbe nevetve, majd megcsókoltam – Megpróbálhatjuk, de ne siessünk el semmit!
- Nem fogunk. – mosolygott Spencer.
- És egyelőre ne mondjuk el a többieknek. – kértem – Tudom, hogy jóban vagyunk velük, főleg te, mert már régóta ismered őket, de nem akarom, hogy rólunk pletykáljon az egész FBI.
- Rendben. Ahogy szeretnéd.
- Köszönöm. – öleltem meg.

Vacsora után Spencer hazament, ugyanis holnap egy újabb nehéz munkanap vár ránk. Én még gyorsan rendbe raktam a konyhát, majd magamat is, aztán lefeküdtem aludni.

Másnap reggel másmilyen volt az ébredés. Mikor meghallottam az ébresztő hangját, nem azt gondoltam, hogy „A francba, miért kell megint felkelnem, és dolgozni mennem?”, hanem azt hogy „Éljen! Egy újabb csodás nap! Az életem ma még jobban megváltozik.”.

Lezuhanyoztam, felöltöztem, kisminkeltem magam, összefogtam a hajam, és elvégeztem az egyéb általános reggeli teendőket, majd főztem magamnak egy kávét, és miközben azt fogyasztottam, azon járt az agyam, hogy milyen barát lesz Spencer. A korábbi pasijaimra általában a belevalóság, és a macsóság volt a jellemző, de tudom, hogy Spencer egyáltalán nem ilyen. Reménykedtem benne, hogy nem bánom meg, hogy megszegtem a saját szabályomat, végre boldog lehetek, és ez nem hat ki a munkámra.

Pár perccel később bepattantam a kocsimba, és elindultam a munkahelyemre. Kicsit izgultam, mikor bementem az FBI épületébe. Ez persze nem olyan izgalom volt, mint az első nap, de ugyanúgy ideges voltam.

Szokás szerint felmentem a mi emeletünkre, köszöntem néhány embernek, majd helyet foglaltam az asztalomnál. Pár perccel később Spencer jelent is megjelent, egy nagyadag papírkupaccal a kezében, majd letette az asztalára, és rám nézett.

- Szia! Nagyon csinos vagy ma! – mosolygott.
- Te is jól nézel ki. – feleltem, és közben úgy éreztem magam, mint egy szűz tinilány.
- Menjünk be a konyhába! – mondta Spencer, majd követve őt be is mentünk az említett helységbe, ahol a csapatunk tagjai kávézhatnak, vagy pihenhetnek, ha nincs más elfoglaltságuk.

Szerencsére teljesen üres volt a szoba, így kettesben lehettünk. Spencer ezt ki is használta, és megkaptam tőle a már régóta várt reggeli üdvözlőcsókomat.

- Meddig kell majd bujkálnunk? – kérdezte, miután kicsit arrébb húzódott.
- Nem tudom. De egy darabig még tényleg ne verjük nagydobra a dolgot! – feleltem.
- De legalább a csapatnak mondjuk el. Ők úgysem adnák tovább az infot. Nekem olyanok, mint egy második család, és ha nem is mondjuk el, profilozóként elég hamar rá fognak jönni, akkor meg jobb, ha inkább tőlünk tudják meg.
- Spencer! Ne kezd ezt most! – szóltam rá.
- Oké. Úgy lesz, ahogy szeretnéd. – ölelt át megint.
- Jó reggelt! – viharzott be Hotch a helységbe, mi pedig rögtön szétrebbentünk.
- Szia! – köszöntünk neki, de kissé zavarban voltunk, bár úgy tűnt, hogy nem vette észre, hogy mit is csináltunk.
- Minden rendben van? – kérdezte tőle Spencer.
- Igen, csak Jack beteg. Nem szívesen hagyom így otthon. – felelte a főnök, majd töltött magának egy kis kávét.
- Ki az a Jack? – kérdeztem.
- Ő a fiam. – válaszolta Hotch – Elkapott valami vírust, és nagyon rosszul érzi magát.
- Szegény! – mondtam együtt érzően – Jobbulást neki!
- Majd átadom! – mondta Hotch, majd otthagyott minket.
- Nem is tudtam, hogy Hotchnak van felesége. – jegyeztem meg.
- Már nincs. A munka miatt elváltak Hailey-vel, majd pár éve egy Hotchra vadászó gyilkos megölte. – magyarázta Spencer.
- Úristen! – döbbentem le – Akkor most egyedül neveli a fiát?
- Hailey testvére szokott vigyázni rá, míg Hotch távol van, de lényegében igen.
- Nehéz lehet. – jegyeztem meg - Én felnőttkoromban is alig tudtam megbirkózni az apám elvesztésével, úgyhogy inkább bele sem gondolok, hogy milyen lehet egy kisgyereknek az egyik szülője nélkül felnőni.

Láttam, hogy Spencer már nyitja a száját, hogy belekezdjen a szokásos „okoskodásba”, és lenyomjon egy hosszú monológot arról, hogy vajon igazam van-e, de inkább gyorsan leállítottam.

- Bele se kezdj! – szóltam rá.
- Oké. – húzta el a száját.

Spencerrel a rövid közjáték után visszamentünk dolgozni. Megígértem magamnak, hogy nem hagyom, hogy a kapcsolatunk kihasson a munkámra, így amilyen gyorsan csak lehetett, belevetettem magam a tennivalókba. JJ ugyanis megkért, hogy írjam le az utolsó ügyünk részleteit az én szemszögemből.

Miután végeztem, oda is adtam neki a munkámat, majd mikor visszafele tartottam az íróasztalomhoz, megcsörrent a telefonom. Ledöbbentem, mikor megláttam, hogy ki hív.

Alyssa ruhái: