2011. szeptember 28., szerda

Nem kívánt álom - 98. rész

Örültem, hogy sikerült rendezni a konfliktusokat kettőnk között, és megint minden a legnagyobb rendben volt. Reménykedtünk benne, hogy Vivian végleg kisétált az életünkből, és nem fogják többen zaklatni a házasságunkat.

Aznapra nem volt munkám, így Nicoval együtt tölthettük a napot. Beugrottunk a városba – ami Monacoban akár szó szerint is megtörténhet – és eltöltöttünk egy laza napot kettesben.

Éppen egy bevásárlóközpontban voltunk, mikor elhaladtunk az egyik bababolt előtt. Nicoval egyszerre meresztettük a szemeinket a kirakatra, ami tele volt édes ruhákkal, babakocsikkal és játékokkal. Láttam, ahogy Nico arcán megjelenik egy mosoly, és ettől velem is ez történt.

Nicoval elvetettük az ötlettel a múltkor a gyerekvállalással kapcsolatban, főleg miattam, de kezdett egyre jobban megváltozni a véleményem.

- Menjünk! – mondta végül Nico, majd kézen fogva továbbsétáltunk.

Nem szóltam semmit, de tudtam, hogy mire gondol a férjem.

Késő délután aztán beültünk enni az egyik étterembe. Monaco egy nap alatt bejárható gyalog, így mi sem kocsival mentünk, ami miatt mindketten tudtunk inni. Így az íncsiklandó fogásokat megkoronáztunk egy üveg borral.

- Láttam, hogy kicsit elérzékenyültél ma a bababolt előtt. – mondtam a desszertre várva.
- Igen, egy kicsit. – felelte Nico – De tudom, hogy te mit gondolsz a gyerekvállalásról.
- Honnan veszed, hogy még mindig az a véleményem? – kérdeztem.
- Miért, most már más?
- Talán. – mosolyogtam – Múltkor elég hirtelen jött a dolog, és nem lett volna időm felkészülni arra, hogy terhes leszek, majd születik egy gyerekem. De most egészen más lenne a helyzet.
- De most kezdődött el a műsorod forgatása. Nem hiszem, hogy rögtön abba is akarod hagyni.
- Nem hagynám abba rögtön. Ki tudja, mikor esnék teherbe, és utána még legalább fél évig gond nélkül vezethetném a műsort. Egy kis időre meg nyugodtan helyettesíthet valaki.
- Akkor ezzel azt akarod mondani, hogy talán lehet gyerekünk a közeljövőben? – kérdezte nagy mosollyal az arcán Nico.
- Talán… - feleltem titokzatosan – Te vagy életem szerelme, veled akarom leélni az életemet, és családot alapítani. Lehet, hogy nem vagyunk olyan hosszú ideje együtt, de biztos vagyok az érzéseimben.
- Én is. – fogta meg a kezem – Teljes mértékben!
- Akkor lássunk hozzá Mr. Rosberg! – mondtam.
- Rendben Mrs. Rosberg. – válaszolta Nico, majd megcsókolt.

Este fél 9-re értünk haza. Éppen a TV előtt ültünk, mikor csöngettek. Mikor kinyitottam az ajtót, meglepődve vettem tudomásul, hogy a barátnőm, Roxanne áll a másik oldalon.

- Szia Kim! – ölelt meg rögtön – Szia Nico! – köszönt a férjemnek is.

Nico rögtön odajött hozzánk, majd köszöntötte a barátmőmet:

- Szia Roxanne! Mi újság?
- Áh, semmi. Munka miatt jöttem Monacoba. – válaszolta Roxie.
- Gyere csak be! – invitáltam beljebb.

Roxie-val az ebédlőbe mentünk, míg Nico visszament a nappaliba.

- Nico sokkal kedvesebb, mint amilyen Jon volt. Ő még arra is alig méltatott, hogy köszönjön. – jegyezte meg a barátnőm, miközben helyet foglalt az asztalnál.
- Akkor már biztos vagyok benne, hogy a jó emberhez mentem feleségül. – válaszoltam nevetve, majd töltöttem mindkettőnknek üdítőt – Lucas nem kísért el?
- Nem, dolga van Brazíliában. Szívesen tartottam volna vele, de hát a munka miatt nem ment. De ha már itt vagyok, csacsoghatunk egy kicsit. – vigyorgott – Na milyen a házas élet?
- Jobb nem is lehetne. – lelkendeztem – Annyira boldog vagyok, mint még soha. Habár volt egy kis balhénk tegnap Nico volt csajával, de szerencsére mindent tisztáztunk, és most már minden rendben van.
- Mit csinált az a kurva? – kérdezte Roxie szigorú arckifejezéssel.
- Elvileg a cuccaiért jött, de a vak is látta, hogy vissza akarja kapni Nicot. Annyira szánalmas a csaj! – forgattam a szemeimet.
- A cuccaiért? – kérdezte Roxanne értetlenül – Azok meg mit kerestek itt?
- Őszintén szólva…Nico elfelejtett szólni, hogy előttem itt lakott a csaj. – válaszoltam kissé gúnyosan.
- Annyira komoly volt köztük a dolog, hogy együtt is éltek? – kerekedtek ki a barátnőm szemei.
- Végül is kb. 8 évig együtt voltak. Gondoltam, hogy komoly volt a kapcsolatuk, de mégsem akarom elképzelni, hogy a férjem mit csinált a volt barátnőivel. Ez amolyan tabu téma.
- Igazad van. Az ilyenekről nem akarnak tudni a nők.
- Vagyis a normálisak. – tettem hozzá.

Roxanne kb. egy óra múlva el is ment, mert másnap korán kellett kelnie a munka miatt. Mióta modellként dolgozik, sok fotózáson vesz részt világszerte, ezért is kellett most pont idejönnie. De hát, jó volt őt újra látni, és kibeszélni neki az érzéseimet.

Habár Nicoval nem akartunk rögtön ráhajtani a „gyerekcsinálásra”, nem malmozással töltöttük az estét.

Másnap reggel boldogan ébredtem. Nico még nagyban aludt mellettem, de olyan aranyos volt, hogy nem akartam felkelteni. Észrevétlenül kikeltem az ágyból, majd kimentem a konyhába, és főztem egy kis kávét.

Elmentem zuhanyozni, és készülődni, és mire végeztem, már Nico is felkelt. Azonban mikor üdvözölni akartam, baljós arckifejezéséből rájöttem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Kimberly ruhái:
 

3 megjegyzés:

  1. Annyira jó volt ez a kettesben töltött nap és hogy Roxie is felbukkant. Kim és Nico olyan édesek együtt. De mi lehet a baj Nicoval?

    Várom a folytit!

    Pusszó: Hooligirl

    VálaszTörlés
  2. Szia:)

    Volt egy kis lemaradásom, de most mindent bepótoltam :D
    Annyit nevettem, mikor Kim beszólogatott Vivannak XD Remélem a csaj egy életre lelépett :P
    Örülök amúgy, hogy Kim meg Nico között nem lett nagy vita és végül kibékültek :)
    Ez az együtt töltött nap meg külön tetszett, olyan aranyosak együtt:)
    Á, de itt abbahagyni, hogy teheted ezt?! XP
    várom a folytatást
    puszii

    VálaszTörlés
  3. Sziia :) ♥
    Én örülnék egy kis Kimnek vagy egy kis Nico-nak. :D Ahhoz ragaszkodom, hogy Nico haját örökölje. :P
    De mi történt Nico-val? Mi lelte már megint? :/ Lehet, hogy Vivian alkotott? :S

    Békét akarok, és szeretetet! ♥
    Siess a következővel+ :)
    Puszi! ♥♥

    VálaszTörlés