Elkerülhetetlen szerelem - 32. rész

Nincs menekülés

Hosszú másodpercekig csak álltunk egymással szemben. Több volt köztünk a munkatársi viszonynál, így kellemetlen volt az tettetni, hogy csak kollégák vagyunk.

- Öhm…szia! – törtem meg végül a csendet, és gyengéden megöleltem.
- Szia! – felelte Spencer, és viszonozta az ölelést.

Nem akartam, hogy túl érzelmes legyen az ölelés, de amikor el akartam húzódni, Spencer ezt nem igazán hagyta. Erősen átölelt, úgy, hogy éreztem a szeretetét. Ekkor azonban „sokatmondó” köhögésre lettünk figyelmesek, így inkább gyorsan szétrebbentünk.

- Megyek, köszönök Garciának is. – mondtam gyorsan, és otthagytam a kollégáimat.

Garcia szokás szerint az „irodájában” volt, ami nála vagy 6 db számítógépből, és a dekoratív apróságaiból állt. Ha bárki belépett volna ide, biztos nem mondta volna meg, hogy ez a szoba a világ egyik legjobb hekkerének, mellesleg egy FBI-alkalmazottnak a dolgozószobája.

- Szia! – köszöntem neki.
- Alyssa, drágám, jó újra látni! – ölelt meg rögtön – Milyen volt otthon?
- Jól éreztem magam. Jó volt újra látni a családomat. – feleltem egyszerűen.
- És még? – faggatott.
- Mi lett volna még? – értetlenkedtem.
- Nem hiszem, hogy csak a családoddal voltál. – mosolygott sejtelmesen.
- Öhm…de. – füllentettem.
- Ha nem akarod elmondani, akkor nem kell. – mondta Garcia – De még mindig nem tudom, hogy mi volt a randitokon Spencerrel! Nem láttalak napokig, és megöl a kíváncsiság.
- Tudtam, hogy majd alaposan be kell számolnom róla. – nevettem.
- Minden egyes részletéről szépségem!
- Pedig elég balul sült el az este.
- Mi történt? – húzódott közelebb Garcia, és mint a gyerekek, akik az izgalmas mese végét várják, rám szegezte a tekintetét.
- Eleinte jól éreztem magam. Finom volt a vacsora, beszélgettünk egy jót, és sikerült megnyilnom Spencer előtt, de aztán…
- Mondd már! – türelmetlenkedett, mire én kissé elnevettem magam.
- Spencer megcsókolt. – fejeztem be a mondatot.
- És ebben mi a rossz? – nézett rám furcsán Garcia.
- Az, hogy a munkatársam, és nem akarok kollégával járni. – háborodtam fel kissé.
- Bolond vagy Alyssa Johnson. – jelentette ki.
- Én is szeretlek Garcia. – vágtam vissza.
- De most komolyan…olyan szép pár lennének Reiddel. – gondolkodott el.
- Ezt inkább hagyjuk!
- Te tudod, de szerintem erre hamarosan te is rájössz…ha eddig még nem tetted meg.

Az volt az egészben a legnagyobb gond, hogy tudtam, hogy Garciának igaza van. Egyszerűen nem menekülhetek Spencer elől. Minél jobban harcolok az érzéseim ellen, annál inkább sodor a sors Spencer karjai közé.

- Na megyek dolgozni. – álltam fel – Majd még beszélünk. – öleltem meg, majd visszamentem az asztalomhoz.

Ott viszont folyamatosan magamon éreztem Spencer tekintetét. Mivel a mellettem lévő asztalnál ül, csak akkor szabadulhattam el, ha felálltam, és elmentem valamerre. De mivel – amilyen szerencsém volt – Hotch papírmunkát adott ki nekem, erre nem igazán volt lehetőségem.

- Alyssa, nincs kedved inni egy kávét? – kérdezte egyszer csak Spencer.
- Az az igazság, hogy ma már ittam egyet, és a túl sok kávétól nem tudok aludni. – próbáltam kibújni a meghívása alól.
- Akkor igyunk teát…vagy amit szeretnél.
- Bocsi, de rengeteg munkám van. Majd talán, ha végeztem.
- Na figyelj! – hajolt hozzám közelebb – Meg kell beszélnünk azt, ami néhány nappal ezelőtt történt köztünk. Hiába próbálsz menekülni előlem, előbb-utóbb elkaplak…úristen, ez úgy hangzott, mintha valami pszichopata lennék. – állapította meg – Na mindegy! Akkor is így van.
- Tudom Spencer, de fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neked. Ezért próbálom húzni az időt. – vallottam be.
- Találkozzunk ma valahol. – ajánlotta fel – Örökké nem mondhatsz nemet.
- Rendben. – sóhajtottam – Gyere át, és beszéljük meg a dolgot, ha ennyire szeretnéd.
- Akkor 8-ra megyek.
- Oké. – egyeztem bele.

Nem tudtam, hogy mit várjak az estétől. Persze azt sejtettem, hogy Spencer mit akar mondani nekem, de hogy én erre mit feleljek, kétely volt számomra. Eszembe jutottak Garcia szavai, és az, hogy előbb-utóbb úgyis Spencer mellett végzem, és kicsit tartottam arról, hogy ez akár ma bekövetkezik. Persze nem volt semmi bajom a sráccal, sőt…ha nem a munkatársam lenne, valószínűleg már egy ideje vele lennék. Viszont a helyzetünk gátolt abban, hogy biztosan kijelentsem, hogy vele akarok lenni.

A nap további részében nem történt semmi jelentős. Nagy nehezen végeztem a rám szabott munkával, így este 7-re, kissé fáradtan értem haza. Legszívesebben egy nyugtató fürdő után belevetettem volna magam az ágyba, de előttem állt még egy fontos, és kissé kínos beszélgetés.

Összedobtam egy kis spagettit, hogy azért várjam valamivel a vendégemet, és kinyitottam egy üveg bort. Az alkohol mindig segített ellazulni, és túlélni a kínos pillanatokat.

Spencer hű maradt magához, és végül pontban 8-kor érkezett meg. Szívélyesen kinyitottam neki az ajtót, és betessékeltem a házba.

- Te főztél? – lepődött meg kissé, mikor meglátta a megterített asztalon a kisebbfajta vacsorát.
- Mondjuk azt, hogy próbáltam. – feleltem mosolyogva – Kérsz bort?
- Igen, köszönöm. – válaszolta, majd kitöltöttem az italt két pohárba, és az egyiket átnyújtottam neki – Szóval, mit szeretnél mondani?
- Szerintem tudod te azt.
- Szerintem meg nem. – feleltem.
- Akkor megmutatom. – mondta, majd hirtelen megcsókolt.

Egyáltalán nem tiltakoztam, mert nagyon jól esett a csókja.