Nem kívánt álom - 100. rész - Befejezés

Sziasztok! Ehhez a részhez is elérkeztünk, ugyanis most olvashatjátok a történet utolsó részét. Kissé szomorúan írtam meg, ugyanis az elmúlt több, mint egy évben fontos szerepet játszottak az életemben Kimberly, Nico és a többi szereplő kalandjai. Remélem, ti is annyi örömötöket leltétek az olvasásában, mint én az írásában, és a további történeteimet is szívesen olvassátok majd. A jövő hét elején jön is az új F1-es sztori! ;D Köszönöm mindenkinek, aki egyszer is elmondta a véleményét, és jól esne, ha minél többen írnátok ehhez a részhez. :) Puszi! <3

Úgy érzem, hogy most fogok meghalni! Már órák óta a műtőben szenvedek, de egyelőre még nem vagyok olyan állapotban, hogy megkezdhessem a szülést.

2012 februárját írjuk, és reggel elfolyt a magzatvizem. Kétségbeesetten sikoltottam Nico után, aki rögtön a kórházba vitt. Már lassan este 7 óra van, de a fiúnk még mindig nem akar megszületni. A fájdalom elviselhetetlen, és akármennyire is szeretem a férjem, már legalább ötször leordítottam a fejét, amiért „ezt tette velem”.

Pár nappal ezelőtt megérkezett Roxie és Nico szülei, majd tegnap az enyémek is. Amanda és Lewis megígérték, hogy amint megszületik a kicsi, ideutaznak. Jelenleg csak a legjobb barátnőm van benn velem a műtőben, ugyanis azt beszéltük meg még hetekkel ezelőtt, hogy a szülés alatt csak ő és Nico lesznek benn velem, csakhogy a férjemet néhány perccel ezelőtt kidobtam a helységből.

- Rendben, Mrs. Rosberg! Elkezdhet nyomni! – szólalt meg egyszer csak az orvosom.
- Behívjam Nicot? – kérdezte Roxanne.
- Akármennyire is megverném, hívd be! Legyen itt a fia születésekor. – válaszoltam.

A barátnőm végrehajtotta a kérésemet, és mire tényleg beindult a szülés, Nico már ott volt mellettem, és a kezemet szorítva bíztatott.

Kb. fél órával később aztán hivatalosan is megszületett az első közös gyerekünk.

- Szia Braiden Nico Rosberg! – mondtam neki, mikor az orvos a kezembe adta.
- Jaj, de imádnivaló vagy! – állapította meg Nico, mikor átadtam neki a kicsit – Szeretlek Kimberly! – mondta fülig érő szájjal, és megcsókolt.

Miután az orvosok elvégezték az ilyenkor szükséges dolgokat, átvitték Braident a babaosztályra, és inkubátorba tették. Elég kómás és kimerült voltam, így nem sokkal a szülés után rögtön elaludtam.

Mire felkeltem, a nagyszülők már megszemlélték a kis jövevényt, majd immáron közösen újra megtettük ezt. Másnap este hazavihettük Braident, és megkezdhette az új életét a kis családunk.

2012. március 25.

A monacoi otthonunkban ülünk Braidennel, és a Maláj Nagydíj versenyét nézzük. Már elmúlt egy hónapos, és habár a napja nagy részét az alvás és az evés teszi ki, látszik rajta, hogy élvezi, ahogy apucit nézheti versenyzés közben.

Az elmúlt hetek nagyon jól teltek az életünkben. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Nico megszerezte az első győzelmét, és bebizonyította mindenki számára, hogy igenis egy nagyszerű versenyző, és hogy a Mercedes tud jó kocsit építeni. Most, Malajziában pedig ismét győzedelmeskedett. Braidennel eddig nem kísértük el Nicot egy versenyre sem, és pár hónapig még nem is akarom kitenni a fiamat a Forma-1 olykor veszélyes világának. Ráér majd kijárni az apja versenyeire, ha nagyobb lesz.

- Várod már, hogy apuci hazajöjjön? – kérdeztem Braidentől a futam után, miközben a cumisüvegét töltöttem meg – Nekem is nagyon hiányzik már, de holnapig várnunk kell! Tudod, Malajzia nagyon messze van, és habár apa rögtön elindul, ahogy végez, csak holnap hajnalban ér haza. – mondtam kissé szomorúan.

A nap hátralevő részében természetesen Braidennel foglalkoztam. Megetettem és kicseréltem a pelenkáját, akárhányszor csak kellett, este pedig lefürdettem, majd lefektettem aludni.

Éjszaka párszor fel kellett hozzá kelni, de aztán reggel 5 felé Nico is megjött.

- Sziasztok! – jött be a lakásba, majd rögtön megpuszilt mindkettőnket – Nagyon hiányoztatok!
- Te is nekünk! – feleltem, majd megcsókoltam – Nagyon ügyes voltál az egész hétvégén.
- Köszönöm. De ezt részben nektek köszönhetem. Akármilyen jó érzés is ott állni a dobogón, és élvezni, hogy győztem, rossz, hogy ezt nem oszthatom meg veletek rögtön, mert ilyen távol vagytok tőlem. – szomorkodott kicsit Nico.
- Baby, gondolj arra, hogy amint Braiden kicsit nagyobb lesz, a helyszínen fogunk neked szurkolni, és a dobogón állva láthatsz minket. – bíztattam.
- Már alig várom! – felelte mosolyogva, majd kaptam egy újabb csókot.

A következő verseny, a Kínai Nagydíj csak három hét múlva lesz, így Nicoval és Braidennel Svájcba utaztunk meglátogatni a nővéreméket. A kis Esther már lassan egy éves lesz. Igazi kis rosszcsont, mindig rajta kell tartani a szüleinek a szemüket, de még így is imádnivaló. Nagyon szereti Braident, és sokat szórakozunk, miközben nézzük, ahogy Esther megpról Braidennel játszani. De mivel a fiam még kicsi, az unokatestvére hosszú próbálkozás után duzzogva feladja a dolgot.

Összesen 4 napot töltöttünk Svájcban, majd pár napra Phoenixbe utaztunk, hogy a szüleim is együtt lehessenek az unokájukkal. Braiden születése után is rengeteget segítettek, és azóta is gyakran látogatnak meg minket. Mind Nico, mint az én szüleimmel nagyon jól kijövünk, és tényleg olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Rengeteg segítséget kapunk a nagyszülőktől és a barátainktól, ezért igen szerencsés helyzetben vagyunk.

Három nap múlva visszatértünk Monacoba, majd nem sokkal később Niconak a Mercedes gyárába kellett utaznia Angliába, onnan pedig a csapattal együtt megy majd Kínába, a következő verseny helyszínére, így majdnem egy hétig ismét kettesben maradok Braidennel. Persze én ezt nem bántam, és mindenben támogattam a férjem.

A Kínai Nagydíjon Niconak be kellett érnie a 2. hellyel, de látszott rajta, hogy nem bánja annyira, hogy most alulmaradt. A verseny után hazajön Monacoba, és velünk lesz néhány napig, mielőtt elutazna Bahreinbe.

Most a nappaliban ülünk, és mosolyogva nyugtázzuk, hogy Braiden elaludt a kanapén. Tudom, hogy nem adatik meg minden embernek, hogy ilyen nagyszerű élete legyen, és habár nekünk is sok mindenen keresztül kellett mennünk, míg idáig elértünk, semmit nem bántam az elmúlt években, és kimondhatatlanul boldog vagyok jelenleg.

Van egy szerető férjem, egy imádnivaló fiam, és remélhetőleg még több gyerekkel ajándékozzuk meg egymást Nicoval. Visszagondolva arra, hogy milyen volt az életem 2 évvel ezelőtt, rájövök, hogy hiába mondtam akkor magam nagyon is boldognak, valószínűleg nem tudtam, mi is a boldogság, hiszen most élvezem igazán az életemet.

Tudom, hogy a jövő még sokat tartogat számunkra, de állok elébe, és kiélvezem minden egyes percét a szeretteimmel.

                                                        Vége! :)