Elkerülhetetlen szerelem - 34. rész

Sziasztok! Itt az új rész, amit elvileg tegnap terveztem kirakni, de egyéb elfoglaltság miatt ez nem jött össze. :P Most viszont itt van, és hamarosan jön a folytatás az Egy éjszaka ajándékához is. Jó olvasását! Puszi! <3

A fájó igazság

Iszonyúan ideges lettem, hiszen annak a személynek a nevét láttam meg a mobilom kijelzőjén, aki miatt elmenekültem Miamiból. Nem akartam felvenni a telefont, és beszélni vele, akármennyire is kíváncsi voltam, hogy mit akarhat. Kezdtek jól alakulni a dolgok Spencerrel, és ezt nem akartam elrontani…vagyis nem akartam, hogy Ryan elrontsa.

Végül aztán erőt vettem magamon, felvettem a telefont, és reménykedtem benne, hogy valami olyat mond az ex-pasim, amin nem akadok ki.

- Szia Ryan! – szóltam bele a telefonba.
- Szia Alyssa! Hogy vagy? – hallottam meg az exem hangját.
- Megvagyok. Jól érem magam itt. – feleltem – Történt valami érdekes Miamiban, mióta eljöttem?
- Csak a szokásos; kinyomozzuk a gyilkosságokat, elkapjuk a bűnözőket…
- Én is ugyanezt csinálom itt. – nevettem.
- Az jó. – válaszolta Ryan.

Ezután beállt a kínos csend. Egyikünk sem tudta, hogy mit mondjon. Ezen meg is lepődtem, mert azt hittem, hogy Ryan legalább tudja, hogy miért hívott fel.

- Hiányzol…mindenkinek. – mondta végül.
- Ti is nekem. – feleltem – De szerintem te is tudod, miért kellett eljönnöm onnan.
- Szerintem nem.
- Ryan! Ne csináld ezt! – emeltem fel kissé a hangom, mire többen rám szegezték a tekintetüket az irodában – Egyszerűen nem tudtam koncentrálni a munkára, miután szakítottunk. Nem értem, hogy neked miért nem okozott gondot az, hogy az exeddel kell együttdolgoznod.
- Nagyon rosszul éreztem magam miatta! – vágta rá Ryan – De nem azért, mert „el kellett viselnem” téged, hanem mert mindennap arra gondoltam, hogy már nem vagyunk együtt, és ez szörnyen fájt. – vallotta be – Az a tudat, hogy már nem melletted kelek fel minden reggel, nem hallgathatom a nevetésed, nem osztunk meg egymással mindent, kikészített. Próbáltam azt tettetni, hogy jól vagyok, és engem nem viselt meg annyira a szakítás, de legbelül emésztett a fájdalom, akárhányszor megláttalak.
- Ezt nem tudtam. – feleltem halkan – Miért nem mondtad el?
- Nem lett volna értelme. Egy hülyeség miatt szakítottunk, és ezután elég rossz lett a viszonyunk. Láttak rajtad, hogy utálsz, és tudtam, hogy így nem lett volna esély arra, hogy újra összejöjjünk.
- Nem utáltalak, de a viselkedésed pokollá tette az életemet.
- Sajnálom! Hülye voltam, bevallom.
- Igen, az voltál. – feleltem.
- Köszi. – nevettet Ryan – Van rá esély, hogy visszajössz Miamiba mostanában, és kibékülünk?
- Ezt most nem lehet!
- Miért?
- Mert….egyszerűen nem lehet, és kész! – vágtam rá.
- Van valakid Quanticoban? – tapintott az exem a lényegre.
- Mennem kell, Ryan! Szia! – mondtam gyorsan, majd kinyomtam a telefont.

A falnak dőltem, és próbáltam erőt venni magamon. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Úgy jöttem el Miamiból, hogy azt hittem, Ryant nem viselte meg a szakításunk, és már semmit nem érez miattam, erre most közli velem, hogy még mindig szeret.

A legnagyobb probléma az volt az egészben, hogyha most nem lennék Spencerrel, valószínűleg az lenne az első dolgom, hogy közölném Hotchcsal, hogy visszamegyek Miamiba, és újra kezdeném a kapcsolatunkat Ryannel.

De ezt persze most nem tehetem meg, mert már mással járok. Szeretem Spencert, de Ryan vallomása az előbb elgondolkodtatott. Talán Spencerrel is úgy végezzük, mint Ryannel, de azt még egyszer nem tudnám elviselni. Ha viszont visszamennék Miamiba, azok az emberek közé, akiket régóta ismerek, és szeretek, Ryannel pedig minden olyan lenne, mint régen, ismét boldog lehetnék.

Reménykedtem benne, hogy azt a boldogságot, amit akkor éreztem, most meg tudja adni nekem Spencer is. Tényleg mindent bele akarok adni ebbe a kapcsolatba, ha már megszegtem az egyetlen szabályomat miatta, ezért most kiverem a fejemből az előbbi beszélgetést, és mindent megteszek annak érdekében, hogy Spencerrel boldogak legyünk. Remélem, hogy ez sikerülni is fog!

Miután erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy teszek is valamit ezért, és visszamentem az asztalomhoz. Szerencsére Spencer ott volt, a többiek viszont nem, szóval tudtuk beszélgetni egy kicsit.

- Szia édes! – nyúltam át, és simítottam el egy hajtincset, ami az arcába lógott.
- Öhm…szia! Minden oké? – kérdezte kissé értetlenül.
- Aha, persze. Mit csinálunk ma este? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom, mikor végzem. De ha hamar, akkor elmehetnénk valahova.
- Jó ötlet. Vacsi, és utána mozi? – hoztam fel az ötletet.
- Jól hangzik. Majd szólok, ha megtudom, hogy összejöhet-e.
- Rendben. – válaszoltam, majd hozzáfogtam az újabb munkámhoz.

A nap további része nyugisan telt. Szerencsére nem hívtak ki minket semmilyen gyilkossághoz, így 6-kor haza is mehettünk. Persze mi Spencerrel mást terveztük, így megvártuk, míg mindenki elmegy, majd közösen elindultunk vacsorázni.

Tudom, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom és az őszinteség, de mégis úgy döntöttem, hogy nem mondom el Spencernek, hogy ma beszéltem Ryannel, azt pedig, hogy mit mondott végképp nem! Jól akartam érezni magam az új barátommal, hogy végre megint olyan boldog lehessek, mint amilyen régebben voltam.

Spencerrel úgy döntöttünk, hogy kínait eszünk. Mikor megérkeztünk az étteremhez, ami a barátom szerint az egyik legjobb a városban, udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd az étterem ajtaját is, és a pincér segítségével leültünk az egyik asztalhoz.

Micsoda úriemberrel járok!