Orosz románc

Sziasztok! A napokban írtam egy novellát Vitaly Petrovról, akit mostanában nagyon megkedveltem. Ezt most meg is osztom veletek. Jó olvasást hozzá! Puszi! <3

Hát ez az! Megint részt kell vennem egy olyan eseményen, amin marhára nem akarok. De most komolyan…azt sem tudom, hogy mi az a Forma-1. Oké, tudom, hogy ez egy felkapott autóverseny sorozat, na de Schumacheren és Sennán kívül egy versenyzőt sem tudnék felsorolni.

De most mégis itt dekkolhatok Szingapúrban ahelyett, hogy a barátaimmal buliznék otthon, Oroszországban.

- Melana, drágám! Mehetünk a pályához? – kérdezte apám, miután kinyitottam neki a szállodai szobám ajtaját.
- Neked is szia apa! – köszöntem neki flegmán, majd hátrafordultam, és visszafeküdtem az ágyba.
- Ne csináld ezt! – rángatta le rólam a takarót – Azt szeretném, hogy jól érezd magad.
- Akkor érezném jól magam, ha nem kellet volna eljönnöm ide, és otthon maradhattam volna a barátaimmal. – akadtam ki.
- Ezt már megbeszéltük Melana! Nem nyitok erről ismét vitát! – emelte fel kissé a hangját az apám – Azonnal kelj ki abból a rohadt ágyból, csinosítsd ki magad, és irány a pálya!

Tudtam, hogy hiába vitázom tovább apámmal, úgyis az lesz a vége, hogy duzzogva végrehajtom a parancsát, és halálra unom magam annál a pályánál.

De hogy mit is keresek én itt? A nevem Melana Puskina, 19 éves vagyok, és apámé Oroszország egy nagy cége, ami mellesleg a Forma-1-es Renault csapat szponzora. Apámat meghívták a Szingapúri Nagydíjra, és úgy gondolta, hogy elhoz engem is.

Persze nekem semmi kedvem nem volt az egészhez. Tényleg semmit nem tudok a Forma-1-ről. De belül tudtam, hogy apám azért hozott ide, hogy rajtam tarthassa a szemét, ugyanis elég durva ügyeim voltak mostanában. De hát mit tehetnék? Egy fiatal lány vagyok, aki csak jól szeretné érezné magát, és igen gyakran elfelejti részegen, hogy az apja miatt rá is sok szem szegeződik.

Szóval most itt vagyok Szingapúrban, útban a versenypálya felé, és próbálok megbékélni a helyzettel, hogy a hétvége folyamán halálra fogom unni magam. Nem ismerek itt senkit, ráadásul apám tuti kiakadna, ha a jópofizás helyett leinnám magam valamelyik helyi szórakozóhelyen. Persze nem garantálom, hogy nem teszem meg, ha már nem bírom tovább.

- Itt is vagyunk kicsim! – hozott vissza a valóságba apám hangja – Kérlek, viselkedj jól! Talán szerzel új barátokat, és ezentúl az összes versenyre el kell, hogy vigyelek. – nevetett.
- Ettől nem kell tartanod! – vágtam rá.

Kiszálltunk a kocsiból, majd az egyik hátsó bejáraton bementünk a pályára. Apám rengeteg embernek köszönt, és váltott is néhány szót mindegyikőjükkel. Nekem persze csak állnom kellett mellette, és tűrnöm az egészet. Néha be is mutatkoztam, de legtöbbször úgy csináltam, mintha valami mással lennék elfoglalva, mint pl. sms-írással, vagy a sminkem igazításával.

Szerencsére bő félórányi beszélgetés után apámmal továbbindultunk. Végül egy fekete, arany kinézetű boxnál álltunk meg.

- Itt is vagyunk! – mondta apám.
- Itt fogom tölteni az elkövetkezendő három napot? – kérdeztem gúnyosan – Ezeknek még stílusérzékük sincs. Igazán csinálhattak volna valami szebb design-t is.
- Öhm…jó napot! – hallottuk meg egy középkorú férfi hangját.

Mikor megfordultunk, elég furcsa arckifejezést vágtunk mindannyian. A férfi és az apám azért, mert kínos volt nekik, hogy így lehúztam a csapatot, én pedig megint csak kifejeztem a nemtetszésemet. Nagyon nem akartam itt lenni, és nem érdekelt, ha ezt bárki is megtudja.

- Eric Boullier vagyok, a Ranault csapatfőnöke. Üdvözlöm önöket a csapatunknál. Remélem, jól fogják érezni magukat a hétvége során.
- Ja, baromira… - jegyeztem meg halkan.
- Melana! Fejezd be! – szólt oda apa – Köszönjük a meghívást. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű hétvégét fogunk eltölteni a társaságukban.

Nem érdekelt, hogy miről dumálnak, de amint megláttam egy srácot az egyik versenyautó mellett ácsorogva, jobb lett a kedvem. Nagyon jól nézett ki, és szemlátomást ő is észrevett engem. Kedvesen rám mosolygott, majd én is ugyanezt tettem.

- Melana! Figyelsz te rám egyáltalán? – hallottam meg apám hangját.
- Mi van? – kérdeztem. Nagyon nem voltam képben.
- Mr. Boullier azt kérdezte, hogy kérsz-e valamit inni. – felelte apám.
- Ja…nem. – válaszoltam egyszerűen.

Mire visszanéztem, a srác már nem volt ott. Nagyon bejött, szóval biztos voltam benne, hogy ha rajtam múlik, nem most láttuk egymást utoljára.

A nap további része – ahogy arra számítottam – unalmasan telt. Látszott, hogy apám is szívesebben lenne máshol, de ezt persze nem vallotta be nekem, hiszen ehhez túl nagy az büszkesége. Mivel apa cége este tartott egy bulit, hamar visszamentünk a hotelbe. Ennek az eseménynek legalább örültem, és szerettem volna a legjobb formámat hozni.

Miután lezuhanyoztam, megmostam a hajam, megszárítottam azt, majd begöndörítettem sütővassal. Feldobtam a védjegyemmé vált partysminkemet, kerestem néhány dögös kiegészítőt, majd egy ütős cipőt. Mikor éppen parfümmel fújtam be magam, kopogásra lettem figyelmes. Apám volt az:

- Úristen! – döbbent le, mikor meglátott – Ugye nem így akarsz jönni?
- Miért, mi a baj a külsőmmel? – háborodtam fel kissé.
- Szerinted? Egy normális szülő sem engedné el a gyerekét ilyen kinézettel. Még a végén kurvának néznek.
- Legalább nem kell sokáig keresgélnem pasi után. – jegyeztem meg az orrom alatt, úgy, hogy apa ne hallja.

Egy rövid vita után végül apának nem volt más választása mint, hogy beletörődjön, hogy a lánya akkor is így hagyja el a szobát.

Habár az ilyen eseményeken az lenne a feladatom, hogy hülyén mosolyogjak apám mellett, és nyalizzak a sok gazdag üzletembernek, tudtam, hogy én nem lennék képes ilyenre, szóval inkább meg sem próbáltam. Ahogy megérkeztünk, kértem magamnak pár felest, így nem csoda, hogy este 9-kor már igen jó volt a hangulatom.

Ekkor azonban úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit levegőzni. Bódult állapotban kimentem a klub elé, elővettem egy doboz cigit, kivettem belőle egy szálat, és meggyújtottam. Miközben elégedetten kifújtam a füstöt, beszélgetésre lettem figyelmes. Vagyis inkább csak egy pasi hangját hallottam.

- Nem érdekelnek a hülyeségeid! Ne felejtsd el, hogy én vagyok a te főnököd, szóval te nem mondhatod meg nekem, hogy mit csinálhatok. – mondta idegesen – Elegem van belőled! – emelte fel még jobban a hangját, majd kinyomta a telefont.
- Minden oké? – kérdeztem.
- Ja…igen. – fordult meg a srác, és nagy örömömre azzal a szépfiúval találtam szemben magam, akit már délután kinéztem magamnak a pályánál – Csak kicsit összevesztem a menedzseremmel.
- Megértem. Az ilyenek olyanok, mint a hiénák. Csak az számít nekik, hogy te halálra dolgozd magad, ők pedig megkapják a „méltó” jutalmukat. – feleltem együtt érzően – Amúgy Melana Puskina vagyok. – nyújtottam neki kezet.
- Vitaly Petrov. – mosolygott kedvesen – Az akcentusodból már sejtettem, de akkor tényleg orosz vagy.
- Igen, és ahogy hallom, te is. – váltottam az anyanyelvemre.
- Igen. Nincs kedved bejönni, és inni valamit? – kérdezte Vitaly – El akarom felejteni az előbbi vitámat, és szerintem ebben a segítségemre lehetsz.
- Mondták már, hogy jól lehet velem felejteni. – válaszoltam direkt félreérthetően.
- Majd kipróbálom. – felelte vigyorogva, és a kérésének eleget téve visszamentünk a klubba.

Az elkövetkezendő két órában fantasztikusan éreztük magukat. Nem érdekelt a külvilág, csak a bulizással, majd később egymással voltunk elfoglalva. Mikor egy kicsit lassabb számot tett be a DJ, a lehető legközelebb hajoltunk egymáshoz, és érzékien összebújtunk.

Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis fél 1 körül egymásba gabalyodva hagytuk el a klubbot. Fogtunk egy taxit, és a hotel felé vettük az irányt. Már a kocsiban nem bírtunk egymással, folyamatosan csókolóztunk, és talán már valami komolyabb is történt volna, ha nem érkezünk meg a szállodához.

Amilyen gyorsan csak lehetett, a szobám felé vettük az irányt. Amint beléptünk, elkezdtük egymást megszabadítani a ruháktól, majd bedőltünk az ágyba. Tudtam, hogy ha nem lennék részeg, akkor is megtenném ezt, hiszen Vitaly már a kezdetektől fogva nem olyan volt számomra, mint egy átlagos srác, akit részegen hazaviszek. Azonban akkor, azon a helyen nem akartam gondolkodni. Kiélveztem az együtt töltött idő minden egyes percét.

Másnap reggel, mire felkeltem, Vitaly már nem volt a szobában. Mire erőt vettem ahhoz, hogy kikeljek az ágyból, már majdnem dél volt. Rendeltem egy nagy adag kávét, és próbáltam összeszedni a szobám padlóján heverő ruhadarabjaimat. Azonban a melltartómat felvéve, megpillantottam, hogy az éjjeli szekrényemen egy papírdarab hever.

„Drága Melana! Nagyszerűen éreztem magam tegnap este. Remélem, te is jól szórakoztál. Ha szeretnél velem találkozni, csak gyere be a Renault boxába. Mindenképp megtalálsz ott. ;D Puszi, Vitaly”

Nem tudtam, hogy mire akar ezzel célozni, de nem is nagyon volt kedvem ilyen állapotban ezen gondolkodni.

Miután megjött a reggeli koffeinbombám, bevonultam a fürdőszobába készülődni, ugyanis igencsak megviselt volt a kinézetem. Mire végeztem, apám kopogott a szobám ajtaján. Kinyitottam neki az ajtót, és próbáltam úgy csinálni, mint aki tegnap este hamar ágyba került…ráadásul egyedül.

- Nem vagy túl kipihent. – szólalt meg apám, mikor meglátott.
- Ja… – nyögtem ki, majd levetettem magam az egyik fotelbe.
- Hogy kerültél tegnap vissza? – kérdezte apa, miközben helyet foglalt szemben velem.
- Taxival jöttem. – feleltem. Ez végül is nem hazugság.
- Oké. – rántotta meg a vállát – Mehetünk a pályához?
- Máris? – nyafogtam.
- Igen. Nem sokára kezdődik az időmérő.
- Az meg mi?
- Ilyenkor dől el, hogy ki melyik helyről indul a holnapi futamon. – nevetett apa – Te tényleg semmit nem tudsz erről a sportról.
- De boldog vagyok így is. – álltam fel, és pakoltam be a táskámba a mára szükséges dolgokat.

Pár perccel később elhagytuk a szobámat, és elindultunk a pályához. Elég másnapos voltam, ráadásul a versenyautók hangja sem segített azon, hogy elmúljon a fejfájásom.

Apámmal leültünk az egyik asztalhoz a Renault boxában. Ő tízpercenként más emberrel beszélgetett, én pedig próbáltam túltenni magam a tegnap estén. Nem azon járt a fejem, hogy mennyire meggondolatlan voltam – bár ezt az én életvitelemmel hetenként elmondhatnám – hanem azon, hogy mikor bukkan fel Vitaly. Azt ígérte, hogy a Renaultnál találkozhatunk, és ha éppen nem a fejfájásom kínzott, akkor azt lestem, hogy mikor jelenik meg.

Aztán kicsit később, a csapatfőnök, Eric Boullier megjelent egy sráccal az oldalán.

- Jó napot! – köszönt nekünk – Hogy telt a tegnap estéjük?
- Nagyon jól. – felelte apám az üdvözlés után – De ha jól tudom, maguk is ott voltak a partynkon.
- Igen, és nagyon jól éreztük magunkat. – felelte a csapatfőnök – Had mutassam be maguknak az egyik pilótánkat; Ő Bruno Senna, és a Belga Nagydíj óta ajándékoz meg minket az eredményeivel.
- Ürülök, hogy megismerhetem. – nyújtott neki kezet apa illedelmesen.
- Hello! – intettem neki kómásan.
- Elnézést, de úgy tűnik a lányom, Melana egy vad estén van túl. – jegyezte meg apám.
- Jaj, hagyjál már! – kaptam fel a vizet kissé.
- Semmi gond. – nevetett Eric, majd valami olyat mondott, amitől a fejfájásomat egy egészen más jelenség váltotta le – Vitaly, gyere csak ide!

Mikor megjelent előttem a srác, azt hittem, hogy ott esek össze. A csapat egyik versenyzőjével szexeltem tegnap este? Illedelmesen köszönt apámnak, majd nekem is a kezét nyújtotta. Elfogadtam, és az érintése megbabonázott. Eszembe jutottak a tegnap este történtek, és a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.

- Ő itt a másik versenyzőnk, Vitaly Petrov, aki orosz, akárcsak önök. – mondta Eric Boullier.
- Nagy megtiszteltetés találkozni önökkel. – mondta Vitaly, de közben le sem vette a szemét rólam.
- Nekünk most mennünk kell, mert hamarosan kezdődik az időmérő edzés. Jó szórakozást kívánunk hozzá! – mondta Eric, majd Brunoval együtt elmentek.
- Remélem, hogy még összefutunk a hétvége során. – mondta Vitaly, majd ő is elment.
- Minden oké Melana? – hozott vissza apa hangja a valóságba.
- Ja, persze, csak üljünk már le! – feleltem kissé idegesen.

Az időmérő sajnos nem sikerült jól Vitalynak, ugyanis kiesett ebben a Q1-nek nevezett valamiben, és csak a 17. lett. Bevallom rosszul esett látni, ahogy csalódottan száll ki az autóból, és a boksz hátsó részébe vonul. Nem gondoltam, hogy én vagyok az az ember, akivel most szívesen beszélni, ezért inkább elindultam felfedezőkörútra a boxutcában. Úgy voltam vele, hogy megfogadom apám tanácsát, és megpróbálom kihozni a lehető legtöbbet ebből a „kirándulásból”.

De egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megragadja a karom, és behúz az egyik kamion mögé. Először meg is ijedtem kissé, de amikor megláttam, hogy Vitaly a „támadóm”, valamiért mosolyra húzódott a szám.

- Szia! Sajnálom, amiért nem sikerült jól az időmérőd. – mondtam neki.
- Beszélnünk kell Melana! – jelentette ki határozottan.
- Öhm…oké. – feleltem, és kíváncsian vártam, hogy mit akar mondani.
- Nem akarom, hogy ami tegnap volt köztünk, csak egy egyéjszakás kaland legyen. Lehet, hogy apád megveret az orosz maffiával, amiért ráhajtottam a lányára, de nem érdekel. A hétvége után is akarlak látni még. Mondd, hogy te sem akarod, hogy megszakadjon a kapcsolat köztünk.

Kissé ledermedtem, ugyanis meglepett az, amit Vitaly mondott. Nem gondoltam, hogy keresni fog a kis kalandunk után, de az, hogy bevallotta, hogy nem csak egy éjszakára kellettem neki, megdobtatta a szívem. Nem tudtam, mit feleljek erre, így inkább a szívemre hallgattam, és megcsókoltam.

Nem tudom, meddig csókolóztunk ott, de még egy csók sem volt ilyen jó számomra. Csak élveztem Vitaly társaságát, és nem akartam, hogy a pillanatnak vége legyen.

- Mennem kell! De este találkozzunk a hotelben. – szólalt meg végül Vitaly.
- Rendben. – mosolyogtam rá.

Feltűnésmentesen visszamentünk a boxba, majd Vitaly a dolgára sietett, mi pedig apával visszamentünk a szállodába.

Pár órával később Vitaly feljött a szobámba, de a beszélgetés helyett inkább mással töltöttük az időt. Kiélveztük egymás társaságát, ugyanis ki tudja, mikor lesz erre ismét lehetőségünk. Lehet, hogy meg kellett volna beszélnünk, hogy mi lesz velük ezek után, de nem akartuk elrontani a pillanatot, így inkább szóba sem hoztuk a témát.

Másnap megint hamar kimentünk apával a pályához. Egyfolytában azt vártam, hogy Vitaly megjelenjen, de a versenyig nem láttam. Nem tudtam, hogy csak szimplán sok dolga van, vagy esetleg kerül engem. Reménykedtem benne, hogy az előbbiről van szó.

A futam végül – ahhoz képest, hogy nem szeretem az autóversenyzést – nagyon izgalmas volt. Sajnos Vitaly szemszögéből ez pont nem mondható el, mert neki csak a 17. helyet sikerült megszereznie.

Habár apával hivatalosak voltunk a verseny utáni bulira, úgy döntöttünk, vagyis inkább ő úgy döntött, hogy nem megyünk el rá, hanem rögtön hazautazunk Oroszországba. Én persze ennek nem örültem igazán, mert szívesen találkoztam volna még Vitaly-jal.

Éppen a csomagokat pakolta be a sofőr a kocsiba a hotel előtt, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Melana, várj! – jelent meg Vitaly – Ne menj még el, kérlek! Beszélnünk kell! – mondta, majd elnézést kérve apától kicsit arrébb húzott – Nem akarom, hogy most hazamenj, és soha többet ne lássalak.
- Vitaly, tudtuk, hogy ebből nem lehet semmi komoly. – mondtam, de legbelül nem ezt gondoltam.
- Akkor részedről ennyi volt?
- Szerintem pont te nem akarod, hogy folytatódjon ez az egész, ugyanis ma nem nagyon kerested a társaságom.
- Pont én? – akadt ki kissé Vitaly – Tudod, mit akarok én?
- Na mit? – fontam össze a karjaimat magam előtt.
- Ezt! – válaszolta, majd megcsókolt.

Ez volt az, amire azóta vágytam, hogy utoljára találkoztunk. Az sem érdekelt, hogy apám, vagy bárki más megláthat minket. Abban a pillanatban csak Vitaly-jal akartam foglalkozni.

2 hónappal később:

Szombat este van, de ahelyett, hogy valahol leinnám magam, és bepasiznék, itthon vagyok, és vacsorát főzök a szerelmemnek.

Vitaly-jal Szingapúr után összejöttünk, és jelenleg együtt élünk Moszkvában. Sokan mondták, hogy elsiettük az összeköltözést, de ez minket cseppet sem érdekel. Ő sajnos keveset van itt, de megértem, hogy a munkája milyen fontos neki, ezért egyáltalán nem bánom, ha akár a világ másik felére is kell utaznom csak, hogy láthassam.

Nagyon boldog vagyok vele, és mellette nem csak az életem, de a személyiségem is megváltozott. Már nem vagyok az a vad csaj, akit csak a bulizás érdekel. Lenyugodtam, és élem az életemet Forma-1-es barátnőként.

                                                          VÉGE! :)

Melana Puskina: