Egy éjszaka ajándéka - 2. rész

Sziasztok! A jó hír, hogy itt az új rész, a rossz, hogy a hétvégén elutazom, így jövő héten nem lesz rész semelyik történethez. Addig remélhetőleg még fel tudok tenni mindkét történethez új részt, de azért nem ígérek semmit. De remélem tudjátok, hogy mindent megteszek ennek érdekében. :) Addig is jó olvasást! Puszi! <3

2006. május 15.

- Igyekezzetek már! Nem akarom lekésni a gépet. – jött ki Sofía sietősen a fürdőszobából, kezében a hajvasalóval.
- Nem lennénk késésben, ha a drága barátnőnk időben visszaért volna a tegnapi buliból. – szúrta oda Victoria.
- Arról volt szó, hogy jól érezzük magunkat, nem? És most itt vagyok, szóval nincs miért kiakadnotok. – válaszoltam.
- Ne veszekedjetek! Inkább pakoljatok. – mondta Sofía.
- Én kész vagyok. – feleltem.
- Én is. – mondta Victoria.
- Remek. – húzta össze a cipzárt Sofía a bőröndjén – Akkor mehetünk is.

Pár perccel később rendeztük a számlát a recepción, majd hívtunk egy taxit, és kimentünk vele a reptérre.

- Jó hétvége volt. Kár, hogy vége. – jegyezte meg Victoria.
- Igen…kár. – mondtam halkan.

Valencia közel van Barcelonához, így szerencsére a repülőút sem tartott sokáig. Miután landoltunk drága szülővárosunkban, mindannyian hazamentünk, hogy visszatérjünk a régi életünkhöz.

Mikor beléptem a családi házba, köszöntöttem anyukámat és a bátyámat, majd felmentem a szobába, és nekiálltam kipakolni a bőröndömből. Pár perccel később belépett a szobámba Carlos.

- Anya már az agyamra megy. Egész hétvégén takarítatott velem. – mondta gúnyosan – Örülhetsz, hogy nem voltál itthon. Amúgy milyen volt Barcelona? Találkoztatok a versenyzőkkel, vagy csak azt láttátok, hogy közel 300-zal elszáguldanak előttetek jó párszor?
- Találkoztunk néhányukkal. – feleltem szűkszavúan.
- Minden oké Lina? – kérdezte Carlos – Azt hittem, hogy egy ilyen élmény után majd le se lehet lőni, és heteken keresztül a sztorizgatásodat hallgathatjuk.
- Nem volt nagyszám a hétvége. – ültem le az ágyra – Mármint a verseny fantasztikus volt, de azon kívül nem történt sok minden. Jól éreztük magunkat, és ennyi.
- Te tudod. – ült le mellém a bátyám.
- Carlos Sebastián Salvador Dominguez, azonnal gyere ide, és mosd fel a mocskot, amit behoztál a házba. – hallottuk meg lentről anyánk ideges hangját.
- Halott vagy. – jegyeztem meg nevetve.
- Tudom. – felelte Carlos, majd fülét-farkát behúzva távozott a szobámból.

Másnap folytatódott tovább az életem. Egyetemre jártam, mellette részmunkaidős állásom volt, és találkozgattam a barátaimmal. Tudtam, hogy valami megváltozott bennem a hétvége során, de próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

2011. június 20.

Éppen mosogattam a konyhában, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki átölel hátulról.

- Jaj, Eric! – fordultam meg – Imádom, amikor ezt csinálod.
- Tudom, anya! – nevetett – Kaphatok cukrot?
- Erre ment ki az egész? – játszottam a szomorút.
- Nem, dehogyis. Nagyon szeretlek…és nem csak a cukorkáért.
- Tudom kicsim. – öleltem meg – Egye fene, kapsz egy kis édességet. – mondtam, majd átnyújtottam neki egy nyalókát – De aztán vacsorázz rendesen!
- Persze anya! – mondta Eric, majd amilyen hirtelen megjelent, olyan gyorsan rohant fel az emeletre.

Boldogan néztem utána. Imádom őt, és nem tudnék nélküle élni. A gondolataimból a csöngő hangja hozott vissza a jelenbe. Nem sokan szoktak átjönni hozzám, ezért tudtam, hogy vagy a bátyám, Carlos az, vagy a barátnőm, Victoria. Előbbi feltevésem bizonyult helyesnek.

- Szia húgi! Hogy vagy? – jött be a házba, mikor kinyitottam neki az ajtót.
- Minden rendben van. – feleltem, és megöleltem – És veled?
- Velem is. Most jöttem haza Cádizból. – válaszolta mosolyogva.
- Munka miatt voltál ott?
- Igen. – felelte, majd az ebédlőbe érve leült az ebédlő asztalhoz.
- És mi járatban vagy erre?
- Nem jöhetek át megnézni a családomat? – tetette a felháborodottat.
- Tudod, hogy ide bármikor jöhetsz, de most mégis úgy érzem, hogy készülsz valamire.
- Beszélnünk kell Catalina! – váltott hirtelen komoly hangnembe. Tudtam, hogy most tényleg valami fontosról van szó, mert csak akkor szokott Catalinának hívni.
- Ne kímélj! – sóhajtottam.
- Ericről lenne szó…és az apjáról.
- Ezt már megbeszéltük Carlos! Tudod, hogy érzek Eric apjával kapcsolatban.
- Igen, de annak az embernek joga van tudni, hogy van egy fia. Ráadásul anyagilag is tudna titeket támogatni. Tudod, hogy szívesen segítek nektek, de azért én sem vagyok milliomos.
- Hálás is vagyok a segítségedért, de ezt a döntést hagyd rám. – vonultam be a konyhába.
- Lina, gondold át a dolgot! – jött utánam Carlos.
- Már sokszor átgondoltam, és szerintem jó a jelenlegi helyzet. – fordultam el tőle. Utáltam, amikor felhozza ezt a témát.
- Szerinted Eric nem akarja megismerni az apját? Tudod hányszor kérdezte tőlem, hogy neki miért nincs apukája, mint a barátainak?
- Ha tudná, hogy miken kellett keresztül mennem, akkor megértene. – válaszoltam.
- Akkor is beszélned kell az apjával.
- És mégis hogy mondjam el Nico Rosbergnek, hogy van egy gyerekem tőle? – akadtam ki.

Catalina ruhái: