Egy éjszaka ajándéka - 8. rész

Miközben beléptünk a boxutcába, Sofía arról mesélt, hogy mi történt vele az elmúlt években. Bevallom, nem sok maradt meg a mondandójából, ugyanis teljesen máshol járt az agyam. De azt meghallottam, hogy már majdnem 3 éve élnek Tommal boldog házasságban, Angliában laknak, ugyanis Tom a McLaren egyik vezető mérnöke, így közel kell lenniük a csapat főhadiszállásához.

- Szóval, Lina… - fordult hozzám, mikor befejezte a mesélést – Elvileg úgy fél óra múlva fogsz találkozni Nicoval.
- Ki az a Nico? – kérdezte Eric.

Egy apró, szúrós pillantást vetettem Sofíára, jelezvén, hogy ezt nem a fiam előtt kéne.

- Nem sokára megismerheted őt. – szólt közbe Carlos – De gyere nagylegény! Szétnézünk itt, míg anyuci beszélget a rég nem látott barátnőjével. – vette az ölébe Carlos Ericet, majd néhány pillanat alatt eltűntek a szemünk elől.
- Gondolom rettenetesen félsz. – jegyezte meg Sofía.
- Nem minden nap kell közölnöm egy Forma-1-es versenyzővel, hogy van egy 4 éves gyerekem tőle. – feleltem – Szerinted Nico hogy fogja fogadni?
- Fogalmam sincs. – vallotta be – Nem igazán ismerem Nicot. Mikor pár napja odamentem hozzá, hogy megszervezzem ezt a találkozót, csak nézett, hogy mi a fenét akarok én tőle. Lehet, hogy azt hitte, hogy ez egy vakrandi, ami persze hülyeség lenne, hiszen van barátnője.
- Még mindig együtt vannak Viviannel? – kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Te nem követed nyomon, hogy kivel jár a gyereked apja?
- Azt se tudom, hogy hányadik a világbajnokságban, szóval a magánéletével sem foglalkozom különösebben. – válaszoltam – De mit fog szólni szegény csaj? Nem elég, hogy megtudja, hogy a pasija megcsalta, de kiderül, hogy gyereke is született a nőtől. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy közé és Nico közé akarok állni. Én egyáltalán nem akarok belerondítani a kapcsolatukba, csak szeretnék biztosítani a fiamnak egy jobb életet.
- Megértem. – mondta Sofía – De talán Vivian is van annyira okos, hogy ezt felfogja.
- Nagyon remélem. – sóhajtottam.

Mivel még volt egy kis idő a nagy találkozóig, Sofíával a McLaren boxa felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk, hogy iszunk egy kávét, beszélgetünk kicsit, és ha Tom esetleg ráér, akkor be is mutatja nekem.

A csajból csak úgy dőltek a szavak, és belül kicsit rosszul is éreztem magam, amiért ennyire eltávolodtunk egymástól. Valaha a legjobb barátnők voltunk, most meg már nem is beszélünk. Az esküvőjén sem voltam ott, pedig én biztos meghívtam volna az enyémre annak ellenére is, hogy már nem voltunk annyit együtt. De hát nem hibáztatom őt. Nagyon szereti Tomot, és mindenben támogatja. Ráadásul velem nem járhatott volna el szórakozni, mert miután megszületett Eric, már nem értem rá az ilyen dolgokra.

- Lina, látom már nagyon ideges vagy. – mondta Sofía, nézve ahogy szünet nélkül kavargatom a kávémat.
- Te mégis hogy éreznéd magad?
- Oké, nyugi! – simogatta meg a karom.
- Bocsi, csak úgy érzem, hogy én ezt nem tudom megtenni.
- Már olyan közel vagy hozzá. Itt már nem adhatod fel! – nyugtatott.
- Tudom.
- Hé, Tom, gyere ide! – kiabált félre Sofía egy kicsivel később.
- Igen, baby? – kérdezte az említett, mikor odaért az asztalhoz, ahol ültünk.
- Emlékszel még Catalinára? – kérdezte Sofía – Tudod, azon az afterpatyn találkoztatok, ahol…khm…minden elindult köztünk.
- Oh, igen, tényleg! – felelte Tom – Szia Catalina! Hogy vagy?
- Tűrhetően. – válaszoltam – És te?
- Sok a munka. De élvezem. – mosolygott a srác – Bocsi csajok, de nekem most mennem kell. Majd még beszélünk! – mondta, majd adott egy csókot Sofíának, és lelépett.
- Biztos vagyok benne, hogy munka közben fog meghalni. – nevetett Sofía.
- Boldog vagy mellette? – kérdeztem – Rengeteget kell utaznod, és nem láthatod akármikor.
- Elfogadtam, mikor összejöttem vele. – rántotta meg a vállát – És szeretem annyira, hogy elviseljem ezeket.
- Ez az igaz szerelem. – mosolyogtam.
- Igen. – pirult el kicsit, majd az órájára nézett – De ahogy látom, indulhatunk.
- Úristen! Ez olyan, mint egy felvételi egy iskolába, vagy egy állásinterjú…csak százszor rosszabb.
- Nyugi, Lina! Gondolj arra, mint az ilyen helyzetekben; jobb, ha minél hamarabb túlesel rajta.
- Igazad van. – sóhajtottam, majd felálltunk az asztaltól, és Sofía vezetésével elhagytuk a boxot.

Kint még mindig rengeteg ember járkált, és én arra gondoltam, hogy milyen szívesen lennék a helyükben. Ők alig várták, hogy a Forma-1 Valenciába jöjjön, és kijöhessenek a pályához, ezzel szemben én legszívesebben évekkel későbbre toltam volna ezt a hétvégét. Ők azért jöttek ide, hogy jól érezzék magukat, én viszont életem egyik legnehezebb beszélgetése előtt állok. Minél több lépést tettem meg, annál inkább kezdtem kétségbeesni, majd mikor megérkeztünk egy magas, szürke épülethez, megszólalt Sofía:

- Itt is vagyunk. Itt vár rád Nico.
- Mit mondtál neki, ki akar vele beszélni? – kérdeztem.
- Azt mondtam, hogy egy barátnőm, akit ő is ismer, és valami nagyon fontosat akar neki mondani.
- És rögtön bele is egyezett?
- Szerencsére igen. – felelte Sofía – Na de gyere! Nico elfoglalt, és jobb, ha te sem húzod tovább a dolgot.

Lassan megindultam Sofía után, majd miután felmentünk egy lépcsősoron, kinyitotta az előttünk lévő ajtót, onnan pedig egy szobához vezetett.

- Sok szerencsét! – ölelt meg, majd lassan lenyomtam az ajtó kilincsét.

Benyitottam, majd hamar észre is vettem Nicot. Pár másodpercig csak néztük egymást, majd Nico szólalt meg hamarabb:

- Catalina?

Ennyit arról, hogy nem emlékszik rám.