Egy éjszaka ajándéka - 12. rész

Sziasztok! Remélem, már nagyban készülődtök a bulizáshoz, de ha kicsit nyugisabban szeretnétek eltölteni a szilvesztert, akkor ehhez hozzájárulhatok ezzel a résszel. Boldog új évet mindenkinek, és kívánok nektek egy nagyszerű 2012-et! :) Jó olvasását! Puszi! <3

Nem voltam benne biztos, hogy rögtön el kéne mondanom Carlosnak, hogy egy másik Forma-1-es pilótával fogok randizni. Elképzeltem, ahogy kiakad, mivel azért jöttünk ide, hogy beszéljek Nicoval, de én közben Vitaly Petrovval „haverkodom össze”.

Elhessegettem ezeket a gondolatokat, majd hamar megbeszéltem magammal, hogy elég, ha közvetlenül a randi előtt beszélek Carlosszal, akkor már csak nem akad ki annyira.

- Mi tartott eddig, Lina? Nagy volt a sor a mosdó előtt? – kérdezte Carlos, mikor visszaértem hozzájuk.
- Öhm…igen. – hazudtam – Elég sokan voltak.
- Szerintem akkor indulhatunk is haza. – állt fel Carlos az asztaltól.
- És mi lesz…tudod… - célozgattam úgy, hogy Eric ne értse, miről is van szó.
- Sok interjúja lesz a futam után, aztán siet a reptérre, hogy elérje a Németországba tartó gépét. – felelte a bátyám, amitől bevallom, nagy kő esett le a szívemről.
- Rendben. Akkor tényleg mehetünk haza. – állapítottam meg.
- Ne, anya! Én még maradni akarok! – húzta a ruhám alját Eric.
- Kicsim, itt már nem lesz semmi érdekes. Az összes csapat pakol már össze, és 1-2 óra múlva már arra utaló jel sem lesz, hogy itt Forma-1-es futamot rendeztek. – válaszoltam.
- De én akkor is maradni akarok! – kiabált a fiam, és elkezdett rohanni.
- Eric, azonnal gyere vissza! – kiabáltam, majd utána eredtem.

Eric azonban a nagy sietségben nekirohant valakinek. Közelebb mentem, hogy bocsánatot kérjek az illetőtől, azonban azt hittem, hogy leesik az állam, mikor megláttam, hogy nem más az, mint Nico.

- Nem kell ennyire rohanni! Még a végén valami keményebbnek mész neki. – mondta neki kedvesen Nico.
- Mit mondott anya? – kérdezte tőlem Eric spanyolul, ugyanis nem értette, mit mond neki Nico angolul.
- Csak azt, amit én is akarok; ne rohanj! – feleltem – Menj vissza gyorsan Carlos bácsihoz. – szóltam rá.
- Anya? – nézett rám Nico bambán, mikor Eric elment.
- Igen. Ő a fiam. – válaszoltam.

Nico pár másodpercig nézte Ericet, ahogy visszamegy a nagybácsijához, és láttam, ahogy közben elgondolkodik kicsit. Féltem az arckifejezésétől, főleg mikor feltette a kérdést, amitől igencsak tartottam:

- Ki az apja?

Carlos jól fejbe vág, ha megtudja, hogy ismét sikerült találkoznom Nicoval, de elszalasztottam a lehetőséget.

- Meghalt vagy már 3 éve. – hazudtam.
- Oh, sajnálom. – felelte Nico együtt érzően - Nehéz lehet egyedül nevelni őt.
- A bátyám sokat segít.
- Az jó. Akkor gondolom boldog vagy.
- Öhm…mondhatjuk.
- Ez a lényeg. – mosolygott – Sajnálom, de nekem most mennem kell. Sietek a reptérre.
- Oké. Gratulálok a versenyedhez!
- Köszi, de lehetett volna jobb is. – válaszolta – Remélem, még találkozunk.

Nico közelhajolt, hogy adjon egy puszit, de mikor visszahúzódott volna, megállt egy pillanatra. Mélyen egymás szemébe néztük, amitől úgy éreztem magam, mint azon az éjszakán. Elvesztem a tekintetében, és ki tudja, mi történt volna, ha nem szakít félbe minket valaki.

- Nico, gyere már! – kiabált egy srác.
- Oké, megyek! – szólt oda neki Nico, majd ismét felém fordult – Szia Catalina!
- Szia Nico! – feleltem, majd néztem, ahogy elmegy.

Visszamentem Erichez és Carloshoz, de reménykedtem benne, hogy a fiam nem szólt az előbbi jelenetről a bátyámnak.

- Megegyeztünk Erickel! Mehetünk haza. – mondta Carlos.
- Akkor siessünk, hogy hazaérjünk a Tom és Jerryre! – feleltem.
- Tom és Jerry! – lelkesedett Eric - Igyekezzetek már! Nem akarok lekésni róla.
- Na ennyit az autóversenyzésről. – nevettem.
- Nehogy azt hidd. – felelte Carlos, mire szúrósan néztem rá.

Carlos kocsijához mentünk, amivel a bátyám hazavitt minket. Amint megérkeztünk a házhoz, Eric kipattant a kocsiból, és fél perc múlva már az ajtó előtt toporgott, hogy beengedjem. Amint ez megtörtént, rohant a nappaliba, és bekapcsolta a TV-t. Én a konyhába mentem, hogy kivegyek a hűtőből egy adag húst a vacsorához. Carlos is bejött, és töltött magának inni.

- Megbeszéltem Victoriával, hogy ma este átjön. Nem maradsz itt? – kérdeztem a bátyámat.
- Tudom, mire megy ez ki, Lina, de mondtam már, hogy akármennyire is aranyos lány Victoria, nem az esetem. – hárított Carlos.
- Ne már! Annyira aranyosak lennétek együtt! – mosolyogtam – Milyen jó lenne már, ha összejönne a bátyám a legjobb barátnőmmel!
- Csodálom, hogy Ericnek még nem néztél ki egy kislányt sem az oviban. – vágott vissza Carlos.
- Nagyon vicces vagy!

Carlos nem sokkal később elment, de bevallása szerint nem Victoria miatt, hanem azért, mert a hétvégi program miatt elmaradt kicsit a munkájával. Nem nagyon szokott dolgozni hétvégénként, és csak néha fordul elő olyan, hogy hazaviszi a munkát, szóval sejtettem, hogy füllentett, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Este 7 körül aztán megérkezett barátnőm. Kedvesen köszöntöttem, majd betessékeltem a konyhába, ahol Eric már a süti körül ólálkodott.