Egy éjszaka ajándéka - 10. rész

Féltem a bátyám és a barátnőm reakciójától, ugyanis úgy éreztem, hogy kissé cserbenhagytam őket. Megszervezték nekem ezt a találkozót, de én nem használtam ki az egyedülálló lehetőséget.

- Lina, miért? – kérdezte Carlos – Ez lett volna a tökéletes alkalom.

Sofía ezalatt elment Erickel üdítő után nézni, és hagyta, hogy nyugodtan beszélgethessünk a bátyámmal.

- De megjelent Nico barátnője. – feleltem – És miután elment, már nem volt alkalmam rá.
- Miért? – értetlenkedett Carlos.
- Mert Nico sietett. Beszélnie kellett még a mérnökével. – válaszoltam.
- Ha megkérted volna, hogy maradjon még egy percet, biztos megtette volna.
- De abból biztos nem egy perc lett volna. – magyaráztam komolyan.
- Catalina, ne csináld ezt! – forgatta a szemeit a bátyám.
- Tudom…elmondhattam volna neki. – sóhajtottam – De láttam, hogy milyen boldog Nico és Vivian együtt, és nem akartam én lenni a hülye picsa, aki mindent elront. – vallottam be.
- De most ne így gondolkodj, Lina. Az lebegjen a szemed előtt, hogy egy jobb jövőt biztosítasz ezzel Ericnek.
- Igazad van. Legközelebb tényleg kihasználom az ilyen lehetőséget.
- Reménykedj, hogy lesz legközelebb! – felelte Carlos.

Nem sokkal később visszajött Eric és Sofía. A barátnőmnek akadt egy kis munkája, ezért el kellett mennie. Ő Tom asszisztense, így nem csak szórakozni jár ki a versenyekre, habár bevallása szerint nem túl megterhelő ez a munka, és van, hogy egész hétvégén alig kell valamit csinálnia, ráadásul körbeutazhatja az egész világot.

Az időmérőt a McLaren boxából néztük meg. Attól tartottam, hogy Eric unalmasnak fogja találni a dolgot, és sírni kezd majd a nagy hangzavartól, ugyanis ezeknek a kocsiknak iszonyú erős hangjuk van. De tévedtem, ugyanis Eric nagyon élvezte az egészet. Úgy ült a TV előtt, és nézte az időmérőt, mint még a kedvenc meséjét sem, és ha bejött Hamilton vagy Button a boxba, gyorsan arrébbszaladt kicsit, hogy láthassa a kerékcserét.

Láttam Carloson, hogy amolyan „Látod, mennyire élvezi?!” pillantást küld felém, és belül tudtam, hogy Ericnek tényleg nagyon tetszik a dolog, de persze túl nagy volt ahhoz a büszkeségem, hogy ezt bevalljam a bátyámnak.

Az időmérő után lassan hazamentünk. Eric nagyon lelkesen beszélt a látottakról, miközben Carlos próbált kikecmeregni a parkolóból – hiszen hatalmas volt a tömeg és a nyüzsgés -, de amint kiértünk a pálya környékéről, elaludt. Nagyon elfáradhatott, így még arra sem kelt fel, mikor Carlos bevitte a házba, és befektette az ágyába.

- Eric még mindig alszik, mint a bunda. – jött le aztán a konyhába a bátyám. Én éppen teát iszogattam.
- Nagyon kimerült szegény. – mosolyogtam.
- Igen. Tetszett neki a Forma-1. – jegyezte meg Carlos – Figyelj Lina…
- Ne is kezdj bele! - szakítottam félbe a kezemet felemelve – El fogom mondani Niconak, ne aggódj!
- Oké. – felelte Carlos – De ne miattam, hanem magad, és főként Eric miatt tedd meg!
- Tudom. – válaszoltam halkan.
- Akkor én megyek is. – vette fel a kocsi kulcsát az asztalról – Holnap 9-re itt leszek.
- Rendben. Szia! – kísértem ki az ajtóhoz.
- Szia Lina! – köszönt el a bátyám, majd a kocsijához ment, és elhajtott vele.

Én is elfáradtam a mai nap alatt, így az ajtótól a nappaliba mentem, és szinte lerogytam a kanapéra. Végigfeküdtem rajta, és bekapcsoltam a TV-t. Nem ment semmilyen izgalmas műsor, és mivel kimerült is voltam, nem csoda, hogy pár percen belül elaludtam.

Egyszer csak arra keltem, hogy csörög a telefonom. Nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról, és a fotelhez mentem, ahova ledobtam a táskám, mikor hazaértünk. Mire azonban megtaláltam benne a telefonom, a hívó fél lerakta. Megnéztem, ki hívott, de a telefon kijelzője egy ismeretlen számot mutatott. Gondoltam, hogy ha annyira fontos a dolog, majd visszahív az illető később.

A konyhába mentem, és töltöttem egy pohár vizet magamnak. Miközben azt iszogattam, ránéztem a mikro órájára. 18:07-et mutatott. Alig aludtam fél órát. Felmentem az emeltre, hogy felkeltsem Ericet, ugyanis nem jó, ha délután alszik, éjszaka pedig majd játszani akar.

De mikor benyitottam a szobájába, már ébren volt. A földön ült, és a játékautóival játszott. Mosolyogva néztem őt, de nem sokkal később észrevett.

- Áh, szia anya! – mondta – Játszol velem?
- Persze. – ültem le mellé – Mit játszol?
- Autóversenyzőset! – vágta rá – Ő itt Vettel, ő Alonso, ő pedig az a Ha…
- …milton. – fejeztem be helyette mosolyogva.
- Igen. – felelte Eric.
- És ő ki? – nyúltam egy kicsit arrébb lévő kocsiért.
- Ő Rosberg. Az ő kocsija tetszett a legjobban. – válaszolta vidáman.

Összeszorult a szívem, mikor meghallottam, mit mondott a fiam. Lehet, hogy csak a véletlen, vagy a Mercedes designerének műve, de belül mégis úgy gondoltam, hogy megvan az oka Eric választása. Mintha érezné, hogy Nico különleges a számára, és nem véletlenül ő tetszett a legjobban neki.

- Legyél te Alonsoval! – adott egy kocsit a kezembe Eric.
- Nem szeretem Alonsot. Leszek inkább Hamiltonnal! –vettem el egy másik játékot.
- Rendben. Ahogy szeretnéd, anya. – felelte Eric, majd egymás mellé tette az autókat, és hamarosan kezdetét vette a nagy verseny.

Bő egy órányi játszás után megvacsoráztunk, majd vettünk egy hatalmas fürdőt, és a szokásos esti mesélés után – habár a délutáni alvás miatt kicsit később – Eric elaludt.

Miután gyorsan rendet tettem a lakásban, lezuhanyoztam, és én is lefeküdtem aludni. Elalvás előtt az járt a fejemben, hogy mi vár rám holnap. Lesz-e esélyem újra beszélni Nicoval, hogy elmondjam neki, amit már egy ideje el kellett volna, és ha igen, képes leszek-e rá?