Amerre csak néztem, hó borított mindent. Habár errefelé kevés a fa, annak a néhánynak is jégcsapok lógtak az ágairól. Gyönyörű látvány volt, főleg így, szürkületkor. Mosolyra húzódott a szám, hiszen ma nagy nap van, habár nekem ez is olyan, mint a többi…sőt, talán még rosszabb is.
Persze most sokan lehurroghatnának, hiszen ki mond ilyet a karácsonyra? Igen, december 24-e van, én pedig éppen egy németországi autópályán tartok Frankfurtból Köln felé.
A nevem Adelle Nauer, és amint már említettem, éppen úton vagyok. De hogy miért tartok Kölnbe? Egyszerű a válasz; ott fogom ünnepelni a karácsonyt a nővéremmel és a családjával.
A szüleink már 5 éve meghaltak, és azóta megromlott a viszonyunk a testvéremmel, Heidivel. Ráadásul a dolgon még az sem segít, hogy nem nagyon jövök ki a férjével, Dale-lel. Ezért igazán nincs kedvem most órákig vezetni azért, hogy aztán napokon keresztül jópofizzak nekik. De hát, karácsony van, és ez a család és a szeretet ünnepe, szóval megpróbálom magamra erőltetni a kedves, aranyos nagynéni szerepet, és jól érezni magam ezen a napon.
Már órák óta megállás nélkül vezettem. Ennek szimplán az volt az oka, hogy minél előbb le akartam tudni ezt az utat. Nem mintha olyan hamar oda akartam volna érni a nővéremékhez, de azért mégsem szakadó hóesésben, ráadásul sötétben akartam eltölteni ezt az annyira meghittnek és szeretetteljesnek tartott ünnepet.
A legtöbb rádióadón karácsonyi dalokat adtak, amikhez nem volt nagyon kedvem, így betettem a kedvenc Good Charlotte CD-met, és annak dalait kezdtem el dúdolászni. Arra is csak én vagyok képes, hogy rockot hallgassak karácsonykor.
Míg a rádió kezelésével ügyködtem, lehúzódtam a jobbszélső sávba, és lelassítottam kicsit. Azonban kb. egy perccel később nagy csattanást hallottam, és egy kisebb lökést éreztem. Hátranéztem a visszapillantó tükörben, és egy ezüst Mercedest pillantottam meg igen közel az én kocsimhoz.
- Baromi jó! – sóhajtottam, majd megálltam a leállósávban.
A Mercedes vezetője is így tett, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból. Azonban azt hittem, hogy leesik az állam, mikor megláttam, hogy ki jött belém az előbb, ugyanis Nico Rosberg, a híres Forma-1-es versenyző állt velem szemben. Hirtelen semmit nem tudtam kinyögni, még egy röpke köszönést sem.
- Nagyon sajnálom! – jött közelebb hozzám – Éppen telefonáltam, és nem vettem észre, hogy lassítasz. – magyarázkodott – Amúgy Nico Rosberg vagyok. Szia!
- Szia! Én Adelle Nauer vagyok. – próbáltam összeszedni magam – Amúgy semmi baj. De nem véletlenül mondják, hogy nem szabad vezetés közben telefonálni. – nevettem. Úristen Adelle! Miket hordasz itt össze?
- Igazad van. – mosolygott Nico – De ugye nem esett bajod?
- Nem. – feleltem – És neked?
- Nekem sem. – válaszolta, majd a kocsimra pillantott – De ahogy látom, az autód nem úszta meg ennyivel.
- Nem gáz. – legyintettem – Majd az ünnepek után megcsináltatom. Addig meg tudom így használni.
- Azt nem hiszem. Látod azt a folyadékot kifolyni? Így nem tudsz vele menni.
- Napok óta erről álmodom, de most, hogy megtörtént, mégsem örülök annyira neki.
- Ezt hogy érted? – értetlenkedett Nico.
- A karácsonyt elvileg a nővéremmel és családjával töltöm, pedig nem szívesen megyek hozzájuk. – vázoltam fel a helyzetet röviden.
- És hol laknak? – kérdezte Nico.
- Kölnben. – feleltem.
- Nem jössz ki jól a nővéredékkel?
- Ez egy hosszú történet. De nem untatnálak vele, ráadásul inkább velük vagyok, mint egyedül egy ilyen gyönyörű napon. – húztam el a számat a mondat végén.
- Ha gondolod, elviszlek. – ajánlotta fel Nico.
- Áh, nem szükséges.
- A kocsidat nem tudod használni, és ez a legkevesebb azok után, hogy ez nekem köszönhető.
- Végül is igazad van. – nevettem – De ha nem esik neked útba…
- Ezért ne aggódj! – vágta rá Nico, majd kinyitotta nekem a kocsija ajtaját.
- Ilyen szép kocsiban sem ültem még. – jegyeztem meg, miután beszálltam, és körbenéztem.
- Nem csak a magas fizuval meg az álmaim megélésével jár a munkám. – nevetett Nico.
Megpróbálta beindítani a kocsit, ám ez a sokadik próbálkozásra sem sikerült neki. Nyomkodott pár gombot, majd végül kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt, és elmerült annak tanulmányozásában.
Pár perccel később aztán én is kiszálltam a kocsiból, és Nicohoz mentem.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Nem tudom. Napok óta csinál hasonlókat a kocsi, de egyszerűen nem volt időm elvinni a szervizbe megcsináltatni. Gondoltam, majd ha túlvagyunk a karácsonyi felhajtáson.
- És persze most kellett végképp elromlania. – tettem hozzá.
- Azt hiszem, ezt hívják totális pechnek. – sóhajtott Nico, majd elővette a telefonját – Hívok egy trailert, ami elviszi mindkettőnk kocsiját.
- Oké. – feleltem, ám ekkor megcsörrent a mobilom.
Ránéztem a kijelzőre, amin a nővérem neve, és képe jelent meg.
- Igen? – vettem fel a telefont.
- Adelle, mégis hol a fenében vagy? – hallottam meg a dühös hangját – Azt mondtad, hogy már 3-4 körül itt leszel, ehhez képest már 6 óra is elmúlt, és te még mindig nem vagy sehol.
- Képzeld, drága Heidi, vagyok valahol, méghozzá az autópálya leállósávjában, ugyanis volt egy kis balesetem, de meg ne kérdezd, hogy vagyok. – vágtam vissza.
- Mégis honnan tudtam volna, hogy balesetet szenvedtél?
- Mondjuk onnan, ha kedvesen megkérdezed, hogy vagyok, vagy hogy miért nem érkeztem még meg. – gúnyolódtam – De miért is várnék tőled ilyet?
- Köszönöm szépen, Adelle. Én meghívlak magunkhoz karácsonyozni, napok óta puhítom Dale-t, és még neked áll feljebb? Ez egyszerűen felháborító! – akadt ki Heidi.
- Inkább az a felháborító, hogy mi testvérek vagyunk! – kiabáltam, majd kinyomtam.
- Minden oké? – jött kicsit közelebb Nico – Csak mert kicsit felemelted a hangod.
- Ja, persze, csak sikerült összevesznem a nővéremmel szent este. – húztam el a számat – Sikerült elintézni?
- Mit? – kérdezett vissza Nico.
- A trailert. – feleltem.
- Ja, persze. – nevetett Nico – Sajnálom, hogy miattam vesztél össze a testvéreddel. Végül is, ha én nem jövök beléd…
- Ez egyáltalán nem a te hibád! – vágtam rá – Heidi eddig is hülye volt, és ezen szerintem már nem is lehet változtatni.
- Úgy látom, nem jöttök ki túl jól a nővéreddel.
- Hát nem. Soha nem voltunk azok az igazi testvérek. De miután meghaltak a szüleink, csak még rosszabb lett a helyzet. Évről-évre egyre kevesebbet beszélünk, és ha szóba is állunk egymással, vitába torkollik a dolog. Néha azt kívánom, hogy bárcsak egyke lennék.
- Az sem sokkal jobb, hidd el nekem. – mondta együtt érzően Nico – Én testvér nélkül nőttem fel, és habár voltak barátaim, mindig egyedül éreztem magam egy kicsit. Apám sokszor úton volt, így ez sem javított a helyzeten. Emlékszem, kiskoromban mindig testvért kértem karácsonyra. – mosolyodott el.
- Igen, egy testvér nagy kincs lehet…persze csak ha jól kijöttök. – tettem hozzá.
- Ez igaz.
- És te hol töltöd az ünnepeket?
- A szüleimmel. Éppen hozzájuk tartottam. – válaszolta Nico.
- Nem a barátnőddel leszel karácsonykor? – kérdeztem.
- Pár hete szakítottunk. – felelete Nico.
- Sajnálom. – mondtam együtt érzően.
- Köszi, de azért nem kell. Már régóta nem működött jól ez a kapcsolat.
- Mint a kocsid. – próbáltam felvidítani.
- Igen. – nevetett Nico – Lehet, hogy először azt kellett volna rendbe tetetnem.
Pár percig álltunk némán a szállingózó hóesésben, és hol egymást, hol a szép tájat néztük.
- Szerintem induljunk el valamerre. – szólalt meg egyszer csak Nico – Kezd lemenni a nap, és egyre hidegebb lesz. Menjünk be egy benzinkútra, vagy valami melegebb helyre.
- És a kocsikat hogy találják meg? – kérdeztem.
- Szerintem fel fog tűnni nekik két törött kocsi a leállósávban. Majd hívnak, és megbeszéljük velük a részleteket.
- Jó ötlet. – mosolyogtam, majd Nicoval elindultunk gyalog, ugyanis az egyik tábla szerint másfél km-re van egy benzinkút.
Az út nagy részét végig beszélgettük. Jól elvoltunk, és az sem zavart minket, hogy éppen egy németországi autópálya szélén sétálunk télen, a hidegben, ráadásul szent este. Sok minden szóba került, és úgy éreztem, hogy sikerült megismernem Nicot kicsit közelebbről. Nem minden nap adatik meg az embernek, hogy megismerjen egy híres autóversenyzőt, akit amúgy kéthetente lát a TV-ben, de engem mégsem ez vonzott Nicoban. Annyira természetesen és hétköznapian viselkedett, hogy akit nem érdekel a Forma-1, és nem ismeri a versenyzőket, biztos nem hinné el, hogy kivel is beszélget éppen.
- Szerintem ne töltsd a karácsonyt a nővéreddel. – váltott egyszer csak témát Nico.
- Ezt hogy érted?
- Nem érdemli meg. Persze őt nem ismerem, és téged is csak kb. egy órája, de egy aranyos, szeretnivaló lány vagy, akinek azzal kéne lennie, akit szeret, és aki viszont szereti őt, nem valaki olyannal, aki nem értékeli a benne rejlő kedvességet.
- Ez aranyos tőled. – mosolyogtam, majd nekitámaszkodtam egy fának, ugyanis eléggé elfáradtam az elmúlt több, mint félórányi kemény gyaloglásban.
- De tényleg! Bárki szívesen karácsonyozna veled. – jött közelebb hozzám.
- Tudod, én már azt sem bánom, ha a napból hátralévő néhány órát is itt töltjük. – mondtam.
- Szóval az a bárki én is lehetek?
- Jelenleg neked örülnék a legjobban. – vallottam be.
Nico egyre közelebb hajolt, majd mire észbe kaptam, a szája már az enyémen volt. Gyengéden, de mégis szenvedélyesen megcsókolt, amitől furcsa érzés kerített hatalmába. A karjaimat átfontam a nyaka körül, és közelebb húztam magamhoz. Kezeit a derekamra tette, és egy milliméterrel sem távolodott volna el tőlem.
- Öhm…nem is tudom, mit mondjak. – mosolyogtam egy kicsivel később.
- Akkor inkább ne is mondj semmi! – felelte Nico, majd újra megcsókolt.
Ekkor azonban dudálást hallottunk, és erős fény zavarta meg a szemünket. Egy nagy autó állt meg mellettünk, majd a sofőr kiszólt az ablakon.
- Jó estét! Maguk rendeltek tarilert? – kérdezte.
- Igen. – felelte Nico – Itt vannak nem messze a kocsik.
- Akkor szálljanak be! Odaviszem magukat. – ajánlotta fel a sofőr.
Nicoval így is tettünk, és hamar beszálltunk a férfi mellé. Az az út, amit mi kb. negyven perc alatt tettünk meg, kocsival csak úgy 5 percig tartott, így hamar visszaértünk a kiindulási ponthoz. A pasi Nico segítségével felrakta a platóra a két kocsit, és velünk együtt behajtott egy közeli városba. Ott letett minket és a kocsikat az egyik szerelőnél, aki megígérte, hogy az ünnepek ellenére is alig pár nap múlva készen lesznek a járművek.
- Azt hiszem, hívok egy taxit, és akkor indulok… - mondtam zavartan Niconak, miután mindent elintéztünk.
- Figyelj, Adelle…nem lenne kedved velem tölteni a karácsonyt? – kérdezte Nico kissé félve.
Leblokkoltam, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyi ismeretség után meghív magához egy ilyen fontos ünnepre. Oké, hogy csókolóztunk, és nagyon jól összebarátkoztunk az elmúlt pár órában, de mégiscsak karácsony van. Ez a család és a szeretet ünnepe, és az emberek ilyenkor azokkal akarnak lenni, akiket régóta ismernek, nem olyanokkal, akikbe belementek az autópályán.
- Ez nagyon aranyos tőled, Nico, de gondolom te is a családoddal szeretnél lenni. – feleltem.
- És veled. – tette hozzá – Nagyon megkedveltelek, és habár még csak pár órája ismerlek, nem akarom, hogy maximum a biztosítón keresztül beszéljük ezután.
- A szüleid nem bánnák, ha hazaállítanál egy ismeretlen lánnyal? Nem akarok csak úgy megjelenni a Rosberg-család karácsonyán.
- Biztos megértenék. – mosolygott – Akkor velem jössz? – nyújtotta felém a kezét.
- Igen. – fogtam meg a kezét, majd Nico hívott egy taxit, ami elvitt minket Wiesbadenbe, Nico szülővárosába, ahol idén tölti az ünnepeket a szüleivel.
Mikor megérkeztünk, Nico kinyitotta nekem az ajtót, majd a bejárathoz mentünk, ahol csöngetett.
- Régóta nem voltam itt, szóval kulcsom sincs. – magyarázta.
Pár másodperccel később az anyukája nyitott nekünk ajtót mosolyogva, de igencsak meglepődött, mikor meglátott engem a fiával.
- Szia Nic…
- Anya, ő itt Adelle. – mutatott be neki Nico.
- Ő a barátnőd? – kérdezte az anyja – De hát nem rég szakítottál Viviannel. Nem gondoltam, hogy máris összejöttél valakivel.
- Ő nem a barátnőm, csak nem rég… - kezdett bele Nico, de inkább rövidebbre fogta a dolgot – Mindegy! Ezt most hosszú lenne elmesélni.
- Oké. – nézett furcsán ránk – Gyertek csak be! Én amúgy Sina vagyok. – nyújtott nekem kezet.
- Adelle Nauer. – viszonoztam mosolyogva.
- Keke, gyere ide kérlek! – szólt be a nappaliba Sina.
- Mi az drágám? Megjött Nico? – jött ki az említett férfi, de neki is megakadt a szeme rajtam.
- Ő itt Adelle, nem tudom kije Niconak, de úgy látom, velünk fogja tölteni a karácsonyt. – mondta Sina.
- Ha zavarok, akkor…- kezdtem bele.
- Nem, Adelle, egyáltalán nem zavarsz. – vágott közbe Keke – Ha Nico azt szeretné, hogy itt legyél, akkor nekünk sincs ellene kifogásunk.
- Köszönöm. – mosolyogtam rájuk.
- Na de gyertek, mert már kész van a vacsora. Nehogy kihűljön, ha már egész nap sütöttem meg főztem. – szólalt meg Sina.
Mind a négyen az ebédlőbe mentünk, és közösen fogyasztottuk el a karácsonyi vacsorát, ami bevallom, életem legjobbja volt.
Annyira békés és meghitt volt az egész este. Hosszú ideje nem volt már ilyenben részem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy nem a nővéremékkel voltam, és gyakorlatilag egy teljesen idegen családdal töltöttem a karácsonyt. Azt hittem, hogy Nico szüleinek nem fog tetszeni, hogy itt vagyok, ezzel szemben nagyon közvetlenek és kedvesek voltak velem. Úgy éreztem, mintha már ezer éve ismerném ezt a családot.
Életem végéig hálás leszek Niconak, amiért ilyen széppé varázsolta számomra ezt az estét.
4 évvel később:
December 24-e van. A legtöbb ember számára ez „csak” a karácsonyt jelenti, de nekünk ez ennél több.
Nem csak a szent estét, de karácsony első napját is Nicoékkel töltöttem. Kicsit azért lelkiismeret-furdalásom volt a nővérem miatt, ezért 26-án átmentem hozzájuk, viszont megkértem Nicot, hogy tartson velem. Kibékültem Heidivel és a férjével is, és a mai napig nagyon jó a viszonyunk. Azóta érzem azt, hogy van egy testvérem, akire mindig számíthatok, és aki az egyik legfontosabb személy az életemben.
Felakasztottam a fára az utolsó díszt is, majd pár lépést tettem hátrafelé, és mosolyogva néztem a „művemet”.
- Gyönyörű lett! – ölelt át hátulról Nico, és megsimogatta a már igen nagy pocakomat.
- Köszönöm. – fordultam meg, és adtam neki egy csókot.
Pár nappal az ünnepek után hivatalosan is összejöttünk Nicoval. 2 évvel ezelőtt összeházasodtunk, és most éppen az első gyerekünket várjuk. Kimondhatatlanul boldog vagyok vele, és alig várjuk már, hogy szerelmünk gyümölcsét a kezünkben tarthassunk.
Négy éve az összes karácsonyom nagyon jó, de azt az egyet soha nem fogom elfelejteni.
Vége! :)
Adelle Nauer:
Neked is Boldog Karácsonyt Gracia! Én nem vagyok egy nagy Karácsony fan ezért én is rockot nyomattam/nyomatok. A kép is jó a csajsziról. Pár na és Szilveszter. Buli lesz Aprajafalván :D
VálaszTörlésPusszó: Hooligirl