Elkerülhetetlen szerelem - 44. rész

Sziasztok! Régen volt már rész a két történethez, dehát lefoglaltak az ünnepek és a karácsonyi novella megírása. Megígérem, hogy a folytatást az Egy éjszaka ajándékához megpróbálom minél hamarabb hozni. Remélem, mindenki számára jól teltek az ünnepek, és már készültök a szilveszteri bulizásra. :D De azért hoztam egy új részt. :) Jó olvasását hozzá! Puszi! <3

A bátyja emlékére

Amilyen gyorsan csak lehetett, az említett étteremhez mentünk. Az volt a legfontosabb, hogy elkapjuk Combs-t, és kihozzuk a túszul ejtett nőt anélkül, hogy baja esne.

Mire kiértünk, már vagy 6-8 rendőrautó volt kinn, és arra vártak, hogy James elengedje a nőt, és feladja magát. Erre azonban várhattak, ugyanis az ilyen elmebeteg sorozatgyilkosok nem olyanok, mint a piti bankrablók vagy egy olyan bűnöző, aki a hirtelen felindulásból követ el valamit.

Hotch odament a rendőrfőnökhöz, aki éppen egy hangosbeszélőt tartott a kezében, és elvette tőle a tárgyat.

- James Combs! Engedje el a túszt, és jöjjön ki felemelt kezekkel! – szólt bele.
- Azt hiszi, mi nem ezt hajtogatjuk neki már majdnem fél órája? – mondta Hotchnak a rendőr.

Én közvetlenül mellettük álltam, de egyszer csak egy fiatal, kétségbeesett nő lépett mellém.

- Mondja, hogy ki tudják hozni élve Nickyt! – mondta nekem.
- Nickyt? A túszul ejtett nőt? – kérdeztem.
- Igen. A nevem Amanda Hopes. Nicky a nővérem. Nagyon közel állunk egymáshoz. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle.
- Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkapjuk Combs-t, és megmentsük Nickyt. – mosolyogtam rá – Nekem is van egy nővérem, és biztos én sem bírnám ki, ha elveszíteném őt.
- Köszönöm. – felelte, de látszott rajta, hogy csak akkor nyugszik meg, ha már kinn van a testvére.

Hosszú percek teltek el, de az étteremben még mindig nem történt változás. James Combs ugyanúgy fogva tartotta túszát, és nem úgy tűnt, mint aki hajlandó lenne bármiféle alkura is.

- Elég volt! Bemegyünk! – szólalt meg egyszer csak Hotch.
- Nem túl veszélyes ez? Mi van, ha ettől csak még dühösebb lesz Combs, és megöli a nőt? – kérdezte Morgan.
- Akkor sincs más választásunk. – felelte Hotch – Nem várhatunk itt addig, amíg Combs meghal végkimerülésben. Fegyverkezzetek fel, mert 2 perc múlva behatolunk!

Felvettük a golyóálló mellényeket, és ellenőriztük a pisztolyainkat, majd az étterem bejárata felé vettük az irányt. Lassan beléptünk, de próbáltunk észrevétlenek lenni. Ilyenkor egy apró mozdulat is olyan reakciót válthat ki a gyilkosból, ami végzetes lehet a túszra nézve.

Körbejártunk az egész éttermet, de olyan volt, mintha James és Nicky eltűntek volna. Szétváltunk, hogy megkeressük őket. Én a konyhában voltam, mikor halk sírást hallottam meg. Próbáltam megtalálni, merről jön a hang. Az egyik szekrényhez jutottam. Lassan kinyitottam. Nicky ült benne összekuporodva. Karjaival körbefonta a térdeit, a haja csapzott volt, és a sminkje elkenődött a sok sírástól.

- Nyugodjon meg! A nevem Alyssa Johnson, és azért jöttem, hogy segítsek magának. – mondtam neki kedvesen – Maga Nicky?

A nő anélkül, hogy bármit is mondott volna, lassan kimászott a szekrényből, majd miután megbizonyosodott róla, hogy már nincs veszélyben, egyszerűen a nyakamba borult.

- Már vége van! Nem kell többé félnie. – simogattam a hátát, hogy megnyugtassam.

Kivittem őt az étteremből, és az egyik mentőautóhoz kísértem.

- Elvégeznek magán néhány vizsgálatot, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy nem esett baja. – magyaráztam Nickynek.
- Nem akarom! – szorította a kezem – Csak haza akarok menni!
- Csak néhány perc lesz, és az ön érdekében történik.
- Rendben. – egyezett bele végül, és leült, hogy megvizsgálhassa az orvos.

Ekkor megjelent Amanda, Nicky húga is, aki azonnal a nő nyakába borult, és sírva fakadt.

- Nicky! Annyira örülök, hogy jól vagy! – mondta neki Amanda.
- Olyan szörnyű volt! – sírt Nicky – Azt hittem, hogy meghalok. Úgy hiányoztál!
- Akkor én magukra is hagyom önöket. Beszélgessenek csak! – szólaltam meg, majd elindultam.
- Miss Johnson! – szólt utánam Nicky – Köszönöm!
- Igen, nagyon hálásak vagyunk magának. – helyeselt Amanda.
- Nincs mit! Remélem, hamar rendbe jön. – mosolyogtam Nickyre, majd magukra hagytam őket.

Pár perc múlva a többiek is kijöttek az épületből, és mindenki nagy örömére James Combsszal együtt. Rossi betette őt a rendőrautóba, ami azonnal elszállította a férfit.

- Elmondta, miért tette? – kérdeztem a többieket.
- Folytatni akarta a bátyja munkáját. Úgy érezte, hogy meg kell ezt tennie, ha már elveszítette élete legfontosabb személyét. – magyarázta Spencer.
- És miért pont ezeket a nőket ölte meg? – kérdeztem.
- Főiskolás kora óta ismerte őket. Jóban voltak, és megegyeztek, hogy habár mindenki máshova megy egyetemre, nem szakad meg köztük a barátság, és bosszút akart állni rajtuk, amiért ez mégis megtörtént. – felelte Morgan.
- És mit jelent a B betű az áldozatok mellkasán? – tettem fel az újabb kérdésemet.
- B, mint Betty. A fiúk anyja. Paul gyűlölte őt, amiért eltitkolta Jamest, és Jamesnek sem volt túl jó véleménye a nőről. – magyarázta Prentiss.
- Ők aztán a jó testvérek. – sóhajtottam – De legalább ennek is vége van már!
- Jó lesz végre hazamenni. – mondta Spencer.

Miután elvégeztük a szokásos dolgokat, visszamentünk a rendőrkapitányságra összeszedni a dolgainkat, majd ugyanezt megtettük a hotelben is, onnan pedig indultunk a reptérre.

Késő este volt már, mire felszállt a gép, és mindannyian alig vártuk már, hogy újra otthon legyünk, és a saját ágyunkban aludhassunk. Mindenkit megviselt ez az ügy, és magunkhoz képest több időbe telt, mire elkaptuk a tettest. De legalább mindenki azt kapta, amit megérdemelt. Kiderült, hogy Paul Combs tényleg halott, az ikertestvére, James pedig élete végéig börtönben lesz.

Főleg ilyenkor nagyon szeretem a munkámat.