Elkerülhetetlen szerelem - 42. rész

Egy lépéssel előrébb

Nagyon megijedtem. Nehezen vettem a levegőt, remegtem, és az arcom teljesen nedves volt a sok könnytől.

- Mi a baj, szívem? – kérdezte Spencer, miközben a hátamat simogatta.
- Csak rosszat álmodtam. – töröltem le a könnycseppeket.
- Miről?
- Nem tudom. Egy tóból kiemelkedő női alakról. – feleltem.
- Nem volt még ilyen álmod?
- Nem. Még soha. Pedig már láttam szörnyű dolgokat.
- Szeretnéd beszélni róla? – kérdezte Spencer.
- Nem. Inkább aludjunk! – vágtam rá, majd kényelmesen elhelyezkedtem a karjai közt, magamra húztam a takarót, és megpróbáltam álomba merülni.

Az éjszaka további részében szerencsére nem álmodtam többet ilyenekről, és nyugodtan tudtam aludni egészen reggel 7-ig, amíg nem jelzett a telefonomon beállított ébresztő.

Spencerrel ma kivételesen hamar kikeltünk az ágyból, ugyanis minél hamarabb benn akartunk lenni a rendőrségen, hogy folytathassuk a nyomozást. Ennek érdekében gyorsra vettük a készülődést, és a reggelit is kihagytuk.

Nem sokkal fél 8 után értünk be az említett helyre, ahova lassacskán megérkeztek a többiek is. Miközben a reggeli kávénkat fogyasztottuk, átvettük az előző napok történéseit…kb. századjára.

Egyszer csak megjelent a hely rendőrfőkapitány, amitől mindenkinek rossz előérzete lett.

- Most kaptuk a hívást, hogy egy fiatal nő holttestére bukkantak nemrég. – mondta a férfi – Szerintem jó lenne, ha megnéznék.

Így is tettünk, és amilyen gyorsan csak lehetett, kimentünk a helyszínre. Ott azonban nem fogadott minket szép látvány. Akárcsak az előző áldozatoknak, ennek a nőnek is elvágták a torkát, és persze a mellkasáról sem hiányozhatott a már megszokott B betű.

- Ki a fene lehet ez? – gondolkodtam hangosan – Ha nem Combs, akkor ki?
- Akár ő is lehet. – szólalt meg Rossi.
- Akárki is az, gyorsan el kell kapnunk. – jelentette ki Morgan.

Közelebb mentem a holttesthez, hogy jobban szemügyre vehessem, és esetleges bizonyítékokat keressek. Utóbbi sikerült is, hiszen egy viszonylag rövid, sötétbarna hajszálra bukkantam, ami nyilvánvalóan nem az áldozaté volt, ugyanis neki hosszú, szőke haja volt. Megmutattam a többieknek, majd betettem egy tasakba, ahogy kell.

- A nő neve Alison Canter, 30 éves, és akárcsak a többiek, ő is hazafelé tartott egy hosszú munkanap után. – ismertette az információkat JJ.
- Hol dolgozott? – kérdezte Emily.
- A Tiffany & CO. ékszereket áruló cégnél. – felelte JJ.
- Christine Jackobs, a második áldozat is ott dolgozott. – mondtam.
- Tényleg. – helyeselt Spencer – Lehet, hogy ismerték egymást Alisonnal.
- Ha ismerték is egymást, hogy jönne képbe Natalie Hamps, Lora Thomson és Monica Kills, a többi áldozat? – tette fel a kérdést Morgan.
- Vagy ismerte egymást az összes áldozat, vagy nem ezen a téren kell keresgélnünk. – szólalt meg Hotch.
- Elmegyek Alison szüleihez, hátha ők tudnak ebben segíteni. – ajánlottam fel.
- Ez jó ötlet. – mondta Hotch – Prentiss, menj Alyssával!

Emily persze végrehajtotta a főnök utasítását, így miután JJ megszerezte nekünk Alison szüleinek címét, beszálltunk a szolgálati autónkba, és a megadott helyre mentünk.

Miután kiszálltuk a kocsiból, a házhoz mentünk, csöngettünk, és vártuk, hogy valaki ajtót nyisson.

- Szerinted tudják már, mi történt a lányukkal? – kérdeztem, de ekkor egy idősebb nő nyitotta ki nekünk az ajtót, akinek fülig ért a szája, és láthatóan nagyon jókedvű volt.
- Szerintem nem. – súgta oda nekem Emily.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen a nő.
- A nevem Alyssa Johnson, ő pedig a kollégám, Emily Prentiss. – mutattam fel a jelvényem – A lányáról lenne szó. Bemehetnénk?
- Öhm…persze. – tárta ki az ajtót a nő – Foglaljanak csak helyet. Hozhatok önöknek esetleg valamit inni?
- Nem, köszönjük. – feleltük.
- Alison valami rosszat csinált? – ült le velünk szembe a nő, de ekkor megjelent mögötte egy vele valószínűleg egykorú férfi – Oh, ő itt a férjem, és egyben Alison apja, John. Elnézést, én be sem mutatkoztam. A nevem Anne Canter.

Mindig rossz érzés, mikor le kell lomboznunk valaki jókedvét, főleg azzal, hogy közöljük vele, hogy meghalt a gyereke. Egy gyereknek is szörnyű átélni egy szülő halálát – én már csak tapasztalatból is tudom -, de a szülőknek eltemetni a gyereküket még borzasztóbb lehet.

- Mr. és Mrs. Canter, sajnáljuk, hogy nekünk kell közölnünk magukkal, de a lányuk nemrég gyilkosság áldozata lett. – mondta ki végül Prentiss a legfájdalmasabb mondatot, amit egy szülő hallhat.
- Úgy érti, hogy Alison…halott? – ült le elsápadva Mr. Canter.
- Fogadják őszinte részvétünket. – jegyeztem meg.
- Ez nem lehet! – kezdtek el folyni Mrs. Canter könnyei – Mégis hogy történt?
- Egy sorozatgyilkos tevékenykedik a városban, aki úgy öl, mint régen Paul Combs. – magyarázta Emily.
- Az az elmebeteg, aki vagy 10 nőt megölt sok évvel ezelőtt? – kérdezte Mr. Canter.
- Igen. – feleltem – És lenne néhány kérdésünk, ami segíthet abban, hogy elkapjuk a lányuk gyilkosát. Ugye nem bánják, ha most ezeket felteszem?
- Nem, ha ez segít, hogy elkapják a mi kis Alisonunk gyilkosát. – válaszolta Mrs. Canter.
- Jól ismerte a lányuk Christine Jacobsot? – kérdeztem.
- Oh, igen! Gyerekkori barátnők voltak. De aztán Christine elköltözött egy időre Kanadába, ugyanis ott járt egyetemre. Azután már nem volt a barátságuk a régi, és eléggé eltávolodtak egymástól. – mesélte Mrs. Canter – De aztán tavaly ugyanarra a munkahelyre kerültek, és ismét kezdtek nagyon jóban lenni.
- Asszonyom, felismerni ezeket a nőket? – tett le néhány fényképet a nő elé Emily.
- Persze. Ő itt Natalie, ő Monica, ő pedig Lora. Mindannyian Alison barátnői voltak.
- Azt hiszem, megvan a kapcsolat. – jelentettem ki Emily felé fordulva.

Legalább egy lépéssel közelebb járunk a megoldáshoz!

Alyssa ruhái: