Egy éjszaka ajándéka - 9. rész

Sziasztok! Utólag is Boldog Mikulást (ha van ilyen kifejezés xD)! Ezen kívül szeretnék nektek köszönetet mondani, ugyanis a blogom látogatottsága már több, mint 15000! Annyira örülök ennek, és tudom, hogy ezt csakis nektek köszönhetnem, szóval nagyon hálás vagyok. :) Hoztam is egy új részt ennek örömére! :D Jó olvasást hozzá! Puszi! <3

Teljesen ledöbbentem, hogy Nico ennyi idő után, mindössze egy együtttöltött este után is emlékszik rám. Azt hittem, hogy legjobb esetben is csak derengeni fog neki, hogy mi már találkoztunk, vagy akár csak bámulni fog rám, hogy ki a fene vagyok.

- Öhm…szia Nico! – köszöntem neki kissé félve – Hogy vagy?
- Jól, köszi. És te? – mosolygott rám.
- Én is. – pirultam el.

Egy kis időre beállt a kínos csend. Lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha rögtön rátérek a lényegre, de össze kellett szednem a gondolataimat. Nico nagyon jól nézett ki, ráadásul végig mosolygott, amitől csak előjöttek annak a bizonyos ékszakának az emlékei.

- Bevallom, meglep, hogy emlékszel rám. – szólaltam meg végül.
- Ne hidd, hogy egy izomagy vagyok, aki megdug egy csomó csajt, aztán még a nevükre sem emlékszik. – válaszolta kedvesen.
- Ez aranyos. – csúszott ki a számon, de Nico csak tovább mosolygott rám.
- Amúgy az a lány… - gondolkodott el – Sofía mondta, hogy szeretnél mondani valamit nekem.
- Öhm…igen. – kezdtem bepánikolni – Az az igazság, hogy…

Talán képes is lettem volna befejezni a mondatot, és elmondani Niconak az igazságot, ha nem hallom meg, hogy nyílik az ajtó. Egy hosszú, szőke hajú lány lépett be a szobába, kedvesen köszönt, majd odament Nicohoz, és adott neki egy csókot.

- Ross mondta, hogy itt vagy. – szólalt meg, majd kérdőn rám nézett.
- Oh… ő itt a barátnőm, Vivian. – mondta nekem Nico, majd a barátnőjéhez fordult – Ő pedig…Eva, egy régi spanyol ismerősöm.

Lefagytam egy pillanatra. Miért nem mondta meg Nico az igazi nevemet a barátnőjének? Talán Vivian nem tud arról, hogy Nico megcsalta őt velem, vagy talán pont tudja, hogy volt egy futókalandja a pasijának egy Catalina nevű lánnyal?

- Szia Eva! Vivian Sibold vagyok. – nyújtott kezet nekem kedvesen a csaj.
- Szia! Eva…Santos vagyok. – mosolyogtam rá, majd mikor nem nézett oda, vetettem egy szúrós pillantást Nicora.
- Régóta ismeritek egymást Nicoval? – kérdezte Vivian.
- Már pár éve, de régóta nem beszéltünk. Gondoltam, meglátogatom őt, ha már itt van a szülővárosomban. – feleltem.
- Az jó. Jó lenne megismerni Nico barátait, szóval ha van kedved, elmehetünk valahova a hétvége folyamán akár kettesben, akár hármasban. – ajánlotta fel Vivian.

Azt hiszem, az agyam hamarosan felmondja a szolgálatot, ugyanis túl sok sokkos pillanat érte ma. Rájöttem, hogy a srác, akivel évekkel ezelőtt kavartam – és persze azt se felejtsük el, hogy van egy gyerekem tőle – emlékszik még rám, majd kamuzott rólam a barátnőjével, végül pedig a csaj jobban meg akar ismerni. Valahogy nem ilyennek képzeltem el a mai napot!

- Persze, az jó lenne. – mosolyogtam Vivianre, de belül persze nem akartam, hogy összejöjjön a találkozó.
- Remek! Akkor majd elkérem Nicotól a számod. – felelte.
- Szerintem nincs meg neki a számom. – válaszoltam, de rájöttem, hogy hülyeséget mondtam, mert így Vivian el fogja kérni tőlem, és lehet, hogy nem menekülhetek előle.
- Akkor megadod? – kérdezte.
- Tessék, itt a névjegykártyám. – vettem elő egy kis papaírt, és átadtam neki, közbe pedig egy „Bocsi!” pillantást küldtem Niconak.
- Egy antikboltban dolgozol? – kérdezte Vivian a névjegykártyát tanulmányozva – Az tök jó.
- Aha. – feleltem – Nem túl megterhelő.
- Azért ne becsüld le magad! Na de én most megyek, és hagylak titeket beszélgetni. - adott egy csókot Niconak, majd nekem két puszit – Sziasztok! – integetett, és kiment az ajtón.

Kicsit ledöbbenve álltunk mindketten Nicoval. Nem gondoltam volna, hogy Vivian ilyen kedves. Persze nem tudja, hogy ki is vagyok valójában, de ha megtudja, hogy miért is jöttem ide, nem akar majd annyira összebarátkozni velem.

- Te komolyan találkozni akarsz vele? – kérdezte Nico.
- Kedves csaj, de elég furcsa lenne a helyzet. – feleltem.
- Az biztos. – nevetett Nico – De mit is akartál mondani, mielőtt megjelent Vivian?

Na, hát ez az! Most tényleg el kéne mondanom neki a dolgot. Egy ilyen esemény után viszont képtelen lennék csak úgy benyögni, hogy „Ja, amúgy van egy majdnem 5 éves fiam tőled.”.

- Csak, hogy jó újra látni, és sok szerencsét a Mercedesnél. – hazudtam.
- Öhm…köszi. Téged is jó volt újra látni. – felelte Nico – De sajnos nekem most mennem kell. Még át kell beszélni az autó beállításait a mérnökömmel, és egy ilyen pályán ez kicsit nehezebb.
- Igen, megértem. – válaszoltam – Akkor még egyszer sok szerencsét! Szia!
- Remélem, még találkozunk. Szia Catalina!

Vegyes érzésekkel hagytam el a szobát. Tudom, hogy Carlos és Sofía azon fáradozott, hogy megvalósulhasson ez a találkozó, amin be kellett volna vallanom Niconak Ericet, de egyszerűen képtelen voltam megtenni a dolgot. Visszagondolva nem csak azért, mert berezeltem, hanem mert láttam, hogy Vivian és Nico milyen aranyosak együtt, és Vivian is túl kedves volt velem ahhoz, hogy aztán közöljem a pasijával,
hogy van egy gyerekem tőle. Nem akartam belerondítani ebbe a szép kapcsolatba, úgyhogy elhalasztottam egy kicsit a nagy vallomást.

Kissé feszülten mentem vissza a többiekhez, ugyanis féltem a reakciójuktól, mikor közlöm velük, hogy nem mondtam el Niconak az igazságot. Ez tényleg egy kivételes lehetőség volt erre, ezért úgy éreztem, hogy csődöt mondtam.

- Furcsa, hogy nem Nicoval jöttél vissza. – szólalt meg Carlos, mikor meglátott.
- Nem mondtam el! – mondtam ki rögtön, majd leültem az asztalukhoz, és az ölembe ültettem Ericet.

Carlos és Sofía kissé mérgesen néztek rám.