Elkerülhetetlen szerelem - 3. rész

Túl cuki kolléga

- Az FBI-tól? Ennek örülök. - mondtam.
- Örülök, hogy örülsz. - nevetett a srác - Azért hívlak, hogy egyeztessünk az érkezésedről.
- Ez jó ötlet. Hova menjek, miután megérkeztem?
- Kimegyek elég a reptérre, és onnan bemehetünk az irodába, hogy megismerkedj a munkatársaiddal. - magyarázta Spencer.
- Remek! Akkor nem kell bolyonganom a városban.
- Igen, és valószínűleg mára a szolgálati kocsid is meglesz.
- Egyre jobb! - lelkendeztem - Miről ismerhetlek fel a reptéren?
- Kicsit hosszabb, barna hajam van, és éppen piros nyakkendőt viselek.
- Rendben. Csak megismerlek.
- Remélem. Akkor találkozunk néhány óra múlva.
- Oké. Szia!
- Szia és jó utat! - köszönt el ő is, majd bontottuk a vonalat.

Hamarosan megkezdődött a beszállás, majd miután mindenki elfoglalta a helyét, elindulhattunk Quantico felé.

Szerencsére az út nagy részét alvással sikerült eltöltenem, de a maradék időben olvasgattam, zenét hallgattam, és gondolkoztam azon, hogy milyenek lesznek az új munkatársaim. Egyben viszont biztos voltam! Senkivel nem akarok összejönni, még akkor sem, ha csak két hetet töltök az FBI-nál. Nem akarom, hogy megismétlődjön a "Ryan Wolfe-ügy" vagy, hogy a komolyabb érzelmi kötődések miatt ne menjek vissza Miamiba. Nem fogom hagyni, hogy egy pasi ismét a karrierem útjába álljon.

Mire megbeszéltem ezeket magammal, a pilóta bemondta, hogy megkezdtük a leszállást. Bő fél óra múlva már kint is voltam, és a szememmel Spencert kerestem.

- Alyssa Johnson! - jött oda hozzám egy fiatal, aranyos srác - Spencer Reid vagyok. Örülök a találkozásnak.
- Én is Spencer. - mosolyogtam kedvesen.
- Megvannak a bőröndjeid? - kérdezte, majd meglátta a mögöttem lévő két óriási darabot - Ez hülye kérdés volt. Megnézhettem volna.
- Semmi baj. - nevettem - Mehetünk?
- Persze. Hozom a bőröndöket. - mondta, majd elindultunk a kijárat felé.

Spencer bepakolta a kocsija csomagtartójába a bőröndjeimet, majd kinyitotta nekem a kocsiajtót.

- Oh, köszönöm! - csodálkoztam - Rég találkoztam ilyen udvarias pasival.
- Csak le akarom venni az új lányt a lábáról. - nevetett - Amúgy nem...én már csak ilyen vagyok. - mondta, mikor ő is beszállt a kocsiba.
- Akkor szeretni foglak. - mosolyogtam.
- Azt garantálhatom. - vágta rá.

Kb. negyed órányi kocsikázás után érkeztünk meg az FBI épületéhez. Hatalmas volt, még a Miami Dade Rendőrségnél is nagyobb.

Spencer a lift felé vezetett, majd miután beszálltunk, megnyomta a 3. emelet gombját. Kiszállva emberek sokaságával találtam szemben magam. Mindenki sürgött-forgott; pont, mint Miamiban.

- Menjünk Hotchoz. - mondta Spencer.
- Hogy kihez? - értetlenkedtem.
- Aaron Hotchnerhez, ő itt a főnök. - magyarázta.
- Áhhh, hogy így hívjátok.
- Igen. Itt mindenkinek megvan a neve. Engem például szinte senki nem hív Spencernek.
- Hogy szoktak hívni? - kérdeztem.
- Általában Reidnek, de kölyök is vagyok.
- Ez aranyos. - nevettem - De én hívhatlak Spencernek?
- Persze. Végül is ez a nevem. - mosolygott rám.

Elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a gyönyörű szemeibe. Pár másodpercig, csak bámultuk egymást.

- Mehetünk? - kérdeztem végül, mert tudtam, hogy amit csinálok, az nem helyes.
- Persze. - mondta, majd kopogott a szemben lévő iroda ajtaján - Hotch! Itt van Ms. Johnson.
- Gyertek be! - szólalt meg egy férfi.
- Jó napot! - köszöntem, miután bementünk az irodájába.
- Ms. Johnson! Örülök, hogy itt vagy. Isten hozott a csapatnál.
- Köszönöm. - válaszoltam.
- Látom Reid nem felejtett el kimenni érted a reptérre.
- Miért felejtettem volna el? - háborodott fel kissé az említett.
- Igazad van, végülis zseni vagy. - hagyta rá a dolgot Hotch - Hogy utaztál?
- Szerencsére minden rendben volt.
- Ennek örülök. Mit szólnál, ha bemutatnálak a csapat többi tagjának?
- Ez remek ötlet. - feleltem.
- Remek! Akkor gyere! - mondta, majd elhagytuk az irodáját.