Elkerülhetetlen szerelem - 52. rész

Gratulálok Alyssa!

Hazaérve ledobtam a táskámat és a cipőimet, majd levetettem magam a kanapéra. Próbáltam tartani magamban a lelket, de nem nagyon ment. Pár másodperc múlva kitört belőlem a zokogás.

Dühös voltam, nagyon, de egyedül magamat okoltam. Őszintének kellett volna lennem Spencerrel, és tudom, hogy az egészet csak magamnak köszönhetem.

Tudtam, hogy ma már semmit nem tehetek, így kb. fél órával később felvonultam az emeltre. Lemostam a sminkem, átvettem a pizsamámat, megmostam a fogam, és megfésülködtem. Ahogy belenéztem a tükörbe, nem azt az életvidám lányt láttam, akit általában szoktam. Iszonyúan néztem ki, és úgy éreztem, hogy a lelkem látványa még szörnyűbb lehet.

Lekapcsoltam a villanyt, és elhagytam a fürdőszobát. Az ágy felé indultam, de aztán megláttam egy képet rólam és Spencerről. Nem sokkal az után készült, hogy összejöttünk. Spencer elvitt egy mexikói étterembe, mert emlékezett rá, hogy egyszer meséltem neki arról, hogy kiskoromban gyakran jártunk oda nyaralni a családommal. Kristinnel nagyon élveztük a tengerpartot – nem mintha Los Angelesben ebben ne lett volna részünk -, és utána hónapokig erről meséltünk a barátainknak és az ismerőseinknek.

A képet nézve és az emlékeket felidézve mosolyra húzódott a szám. Rengeteget küzdöttem a Spencer iránt érzett érzéseim ellen eleinte, de mióta rájöttem, hogy szeretem őt, és összejöttünk, egyszer sem bántam meg, hogy végül csak megszegtem a szabályomat. Nem pasit keresni jöttem Quanticoba, de mégis megtaláltam a lelki társamat. Spencer sokszor furcsa, és nem éppen a csajok kedvence, de mégis van benne valami, ami miatt kezdetektől fogva különleges érzéseket táplálok iránta.

Tudtam, hogy nem jó, ha sanyargatom magam, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok elaludni. Ha kipihenem magam, és pár órára elfelejtem ezt az egészet, talán jobb lesz a holnap, és minden megoldódik. Habár tudtam, hogy ez nem túl valószínű.

Már több, mint egy órája forgolódtam az ágyban, mikor elegem lett belőle. Eszembe jutott, hogy hoztam magammal nyugtatót Miamiból, amit még akkor írt fel egy orvos nekem, mikor álmatlanság gyötört egy ügy miatt. Nem vagyok a gyógyszerek híve, és fájdalomcsillapítót is csak végszükség esetén veszek be, de úgy éreztem, hogy jelen pillanatban szükségem van ara a nyugtatóra.

Kikeltem az ágyból, és elkezdtem utána kutatni. Szerencsére hamar megtaláltam, és pár korty vízzel be is vettem. Már pár perc múlva éreztem a hatását, így vissza is feküdtem az ágyba, és szerencsére egy perc múlva már az igazak álmát aludtam.

Másnap reggel, vagy késő délelőtt, pontosan negyed 12-kor sikerült felébrednem. Napok óta először éreztem, hogy sikerült teljesen kialudnom magam. Miután nyújtóztam egy nagyot, kikeltem az ágyból, felvettem a köntösöm, és lementem a nappaliba. Kristin persze már rég fenn volt.

- Jó reggelt hétalvó! – köszöntött.
- Neked is. – feleltem, majd feltettem egy adag vizet forralni, ugyanis teát akartam inni.
- Hallottam, mi történt tegnap Aiden buliján. Beszéltél azóta Spencerrel? – kérdezte együtt érzően.
- Nem. – feleltem – Majd ma talán felhívom. De lehet, hogy adnom kéne neki egy kis időt, és meg kellene várnom, hogy ő nyisson felém.
- Ez igaz. De legkésőbb holnap úgyis találkoztok. – válaszolta a nővérem.
- Igen, úgyhogy nem menekülhet előlem. – nevettem el magam egy kicsit.
- Jó a hangulatod ahhoz képest, ami történt. – nézett rám kicsit furcsán Kristin.
- Legyek depis, sírjak egész nap, és nézzek romantikus filmeket, vagy mi?
- Végül is tényleg jobb, ha pozitívan látod a dolgokat. – jegyezte meg.
- Tudom. De szerintem írok egy SMS-t Spencernek. Ha akar, válaszol rá, vagy felhív, de ha nem… - sóhajtottam - …bele sem merek gondolni, hogy akkor mi lesz.
- Csak pozitívan, Alyssa! Csak pozitívan! – bíztatott Kristin, mire elmosolyogtam.

Felmentem az emeltre, majd hosszú percekig tartó járkálás és gondolkodás után elővettem a telefonom. Meglepett, hogy nem volt nem fogadott hívásom. Persze én voltam a hibás, és időt kellett adnom Spencernek, mégis reménykedtem benne, hogy felveszi velem a kapcsolatot.

Sokáig gondolkodtam, hogy mit írjam neki, de aztán megszületett az üzenet:

„Tudom, hogy elszúrtam, és nagyon sajnálom. Őszintének kellett volna lennem veled. Ha megbocsájtasz, soha többé nem teszek ilyet. Szeretlek, Alyssa”

Rövid, de lényegre törő. Nem akartam feleslegesen fecsegni, és haszontalan dolgokkal zaklatni.

Miután végeztem, letettem a telefont az ágyra, majd elvonultam zuhanyozni. Tudtam, hogy ha végig ott állok mellette, akkor a percek óráknak fognak tűnni, aminek csak az lesz a következménye, hogy egyre idegesebb leszek.

Kb. 20 percbe telt, mire elkészültem. Visszatérve a szobámba rögtön az ágyhoz siettem, hogy megnézzem, hogy válaszolt-e már Spencer. Öröm töltött el, mikor megláttam, hogy jött egy üzenetem.

„Gyere át 2-re. Spencer”

Rövid volt, és érzelemmentes, de már annak is örültem, hogy egyáltalán szóba áll velem. Ránéztem az órára, ami 12: 40-et mutatott. Legszívesebben azon nyomban elindultam volna Spencerhez, de nem akartam túl nyomulósnak tűnni, ezért megvártam a kellő időpontot.

Az elkövetkezendő bő egy órában mindent megpróbáltam, ami elterelheti a gondolataimat; tévéztem, dolgoztam, takarítottam, de egyik sem kötötte le kellőképpen a figyelmemet.

Fellélegeztem, mikor megláttam, hogy 13:45 van. Felkaptam a táskámat, és rohantam is, hogy rendbe tegyem a kapcsolatomat.