Egy éjszaka ajándéka - 20. rész

Sziasztok! Amint látjátok, megpróbálok visszarázkódni a normál kerékvágásba, ezért most elég hamar hoztam a folytatást. A komiknál is próbáltam bepótolni a lemaradásomat, de akikhez még nem írtam, ma vagy legkésőbb holnap fogok. :) Jó olvasást! Puszi! <3

A nap hátralévő része bármiféle különlegesség nélkül telt el, és amikor végeztem a bevétel összeszámolásával, Dona Imelda hazaengedett. Egyszerre örültem, és kapott el az idegesség. Talán nem is igazán idegesség, hanem izgatottság. De lehet, hogy mindkettő. Régóta nem randiztam, és nem akartam semmit elszúrni, vagy lejáratni magam Vitaly előtt. Szerettem volna, ha összejön ez a randi.

Szokás szerint elmentem Carloshoz, hogy felszedjem Ericet, majd közösen hazamentünk. Eric leült TV-t nézni, én pedig nekiálltam összedobni valami egyszerű vacsit, hogy Ericnek és Victoriának legyen mit enniük. Ha már a barátnőm volt olyan kedves, hogy vigyázzon rá, az a legkevesebb, hogy gondoskodom arról, hogy neki is legyen mit ennie.

Éppen levettem a tűzhelyről a krumplipürét – amit utoljára készítettem el -, amikor csöngetésre lettem figyelmes. Victoria jött meg, pont időben.

- Szia! – ölelt meg, mikor kinyitottam neki az ajtót – Izgulsz már?
- Szia! Kezdek. De eddig főztem, úgyhogy nem volt rá túl sok időm. – nevettem el magam.
- Akkor inkább menj fel készülődni! Hányra jön Vitaly?
- Fél 8-ra.
- Háromnegyed 7 van, úgyhogy tényleg indulj felfelé, Lina! – adta ki a parancsot Victoria.
- Igenis főnökasszony! – nevettem, majd elindultam a fürdő felé.

Lezuhanyoztam, majd kisminkeltem magam. A hajammal nem tudtam mit kezdeni, így felhívtam Victoriát, hogy segítsen. Pár percnyi morfondírozás után végül alkotott egy egyszerű, de elegáns kontyot a barátnőm.

Mire ezekkel végeztem, már 19:20 perc, úgyhogy a szekrényhez siettem, hogy kiválasszam a megfelelő ruhát. Meglepetésemre ezt hamar sikerült megtenni, így gyorsan fel is vettem, majd választottam hozzá egy cipőt, egy táskát és néhány ékszert.

- Úristen, de szép vagy! – jegyezte meg Victoria, mikor levonultam a földszintre.
- Tényleg? Ennek örülök! – mosolyogtam.
- Anya, hova mész ilyen csinosan? – jött ki Eric a nappaliból.

Láttam, ahogy Victoria kérdőn rám néz, és várja, hogy mit fogok válaszolni.

- Csak találkozom egy barátommal. – feleltem végül.
- Én is mehetek? – kérdezte Eric.
- Nagyfiú, mi itthon maradunk, és tartunk egy bulis estét. – szólt közbe Victoria, miközben felemelte a fiamat.
- És biztos nagyon jól fogtok szórakozni. – tettem hozzá – Mi pedig holnap elmegyünk az állatkertbe, jó? – ajánlottam fel.
- Jaj, de jó! – lelkesedett Eric.

Ekkor meghallottam, hogy csöngetnek. Jeleztem Victoriának, hogy ideje felmenni.

- Gyere Eric! Mutasd meg az új LEGO-dat! – mondta a barátnőm a fiamnak.
- Oké. – egyezett bele rögtön Eric, és mit sem törődve a csöngővel elindult a szobája felé.

Én megpróbáltam gyorsan összeszedni magam, majd vetettem egy utolsó pillantást a tükörben, és ajtót nyitottam.

- Szia! – köszöntem Vitalynak kedvesen.
- Szia! Gyönyörű vagy! – jegyezte meg tátott szájjal – Tessék, ezt neked hoztam! – nyújtott át egy csokor rózsát.
- Oh, köszönöm. A rózsa a kedvenc virágom. – feleltem – Nem jössz be, amíg vázába teszem őket?
- De, persze. – válaszolta Vitaly, majd bejött, és becsukta maga mögött az ajtót.

Nem akartam nagyon körbevezetni, nehogy meglássa Eric játékait, vagy a közös fényképeinket, ezért csak a konyhába vezettem be.

- Vacsorát főztél? – nézett a tűzhelyre – Arra számítasz, hogy valami rossz helyre viszlek? – nevetett.
- Nem, dehogyis. Ez csak a…lakótásamé. – hazudtam.
- Akkor azért áll kinn két kocsi, ugye?
- Igen, pontosan. Éppen fenn dolgozik. Nagyon sok munkája van. – válaszoltam – Na de szerintem indulhatunk is. – ajánlottam fel gyorsan, miután elendeztem a rózsákat.
- Rendben. – felelte Vitaly, majd elhagytuk a házat, és a kocsijához mentünk.

Vitaly kinyitotta nekem az ajtót, és segített beszállni a nagy BMW-be. Ezután ő is beszállt, így útnak is indulhattunk az étterem felé.

- Szép kocsi. – jegyeztem meg.
- Igen, de úgyis eladom nem sokára. – felelte.
- Hogy hogy?
- Végleg elköltözöm Valenciából.
- Te itt éltél? – kerekedtek ki a szemeim – Azt hittem, hogy a menő Forma-1-es versenyzők Monacoban vagy Svájcban élnek.
- Igen, de mielőtt bekerültem a Forma-1-be, a GP2-ban versenyeztem, ráadásul egy spanyol csapat színeiben, ezért éltem itt. – magyarázta.
- Értem.
- De a Renault megkért, hogy költözzem Oxfordba, közel a gyárukhoz, ezért adom el az itteni házamat a kocsival együtt.
- Pedig Valencia szép hely. Én nagyon szeretek itt élni. – feleltem.
- Én is szerettem. És most, hogy találkoztunk, talán meggondolom, hogy eladom-e rögtön azt a házat. – nézett rám Vitaly a piros lámpánál.

A tekintetünk találkozott, és hirtelen valami furcsa zajlott le bennem. Kezdtem libabőrös lenni, és a gyomromban éreztem azokat a bizonyos pillangókat. Sajnos a pillanatnak hamar vége szakadt, ugyanis a jelzőlámpa váltott, Vitalynak pedig el kellett indulnia.

- Szereted az olasz kaját? – szólalt meg egy kicsivel később.
- Igen, nagyon. – válaszoltam.
- Akkor jó, mert az egyik legjobb olasz étteremben foglaltam helyet. – mosolygott rám, mire kicsit elpirultam.

Mi vár még ma rám?

Catalina ruhái a randin: