Egy éjszaka ajándéka - 22. rész

Sziasztok! Talán a hosszú hétvégének, vagy csak a nagy szívemnek hála máris itt az új rész. :D A verseny elég rosszul sikerült Niconak, de biztos vagyok benne, hogy egyelőre nem tudta megmutatni, hogy mire is képes. De legalább van okom az örömre, ugyanis a blogom látogatottsága már több, mint 20000. :)) Hatalmas köszönet jár ezért nektek! Nagyon szeretlek titeket! :) Jó olvasását a részhez! Puszi! <3

Tényleg nagyon jól éreztem magam Vitalyjal, így reménykedtem benne, hogy lesz még esélyünk randizni. Abba, hogy mi lesz, ha komolyabbra fordul a dolog, még nem gondoltam bele. Végül is Ő egy híres Forma-1-es versenyző, de közben a fiam apja is az, és ez kissé aggasztani kezdett. De próbáltam nem erre gondolni, hiszen miért aggódjak valami olyan miatt, ami egyelőre be sem következett teljesen.

Azt hittem, hogy szívrohamot kapok, mikor egyszer csak megjelent előttem Victoria a sötétben.

- Úristen! Ne lopakodj! – kaptam a szívemhez.
- Bocsi. – felelte nevetve – Na de mesélj, mi volt!
- Nagyon jól éreztem magam. – jelent meg egy széles mosoly az arcomon.
- Menjünk le a nappaliba, és mondj el mindent részletesen! – húzott Victoria maga után.

Készítettem egy kis teát, majd miután befészkeltük magunkat a kanapéra, kezdődhetett a mesélés.

- Elvitt egy szenzációs olasz étterembe, majd sétáltunk, és aztán hazahozott. – szólaltam meg.
- És megcsókolt? – kíváncsiskodott a barátnőm.
- Nem. – válaszoltam – De az az igazság, hogy nem is adtam rá lehetőséget. – gondolkodtam el.
- Mert hülye vagy drága barátnőm!
- Én is szeretlek Vicky! – böktem meg.
- És nem meséltél neki Ericről? – kérdezte Victoria.
- Még korai lenne. Ez csak az első randink volt. Az, hogy később mondom el neki, nem a randi végét jelenti. – feleltem – Amúgy alszik a nagylegény?
- Igen. Úgy kifáradt, hogy hamar elaludt. – nevetett Victoria – És találkoztok még Vitalyjal?
- Szerintem igen.
- És szerinted ehhez mit fog szólni Nico?
- Nincs mit szólnia. – vágtam rá – Egyszer szexeltünk, ennyi! Nem tartozom neki semmiféle magyarázattal.
- Mivel nem tudja, hogy Eric az Ő fia, tényleg nem. – szúrt oda kissé a barátnőm.
- Ne kezd, Vicky! – szóltam rá. – Ezt már sokszor megbeszéltük, és most végképp nem akarok ezzel foglalkozni.
- Oké. – sóhajtott – Jobb lesz, ha megyek. A fiad alaposan lefárasztott. – állt fel a kanapéról.
- Igen, tudom milyen. – nevettem, majd az ajtóhoz kísértem – Köszönök mindent.
- Nincs mit. A legjobb barátnőm vagy. Ez a legkevesebb, amit megtennék érted. – ölelt meg.
- Annyi hálás vagyok, amiért vagy nekem. – mondtam – Amúgy beszéltél Carlosszal?
- Azóta, hogy elhívott arra a partyra, nem. – felelte Victoria – Talán kellett volna?
- Én nem tudok semmit. – vágtam rá, de Victoria mindig észreveszi, ha nem mondok igazat.
- Lina! Mondd el, ha tudsz valamit! – szólt rám komolyan.
- Nem tudok semmit. – nevettem már kínomban – De amúgy sem tartozik rám, hogy mit csinálsz a bátyámmal.
- Szerintem te nagyon is rejtegetsz előlem valamit, de talán tényleg jobb lenne, ha Carlostól tudnám meg.
- Teljesen igazad van! – helyeseltem, mire Victoria kicsit furcsán nézett rám.
- Jó éjt, Lina! – köszönt el.
- Neked is! – feleltem, majd becsuktam mögötte az ajtót.

Victoria bogarat ültetett a fülembe a Nicos dologgal, de tartani akartam magam az eredeti tervhez, miszerint csak akkor foglalkozom vele, ha már aktuális.

Felmentem az emeletre, átöltöztem, lemostam a sminkem, megfésülködtem, majd miután vetettem egy utolsó pillantást Ericre, lefeküdtem aludni.

Másnap szerencsére szombat van, és nem kell dolgoznom, így kicsit tovább aludhatok, de Eric miatt ez csak maximum egy plusz órát jelen. Ennek tudatában hamar sikerült is elaludnom.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki cirógatja az arcom. Lassan kinyitottam a szemem, és széles mosolyra húzódott a szám, mikor a fiammal találtam szemben magam.

- Máris fenn vagy? Még csak háromnegyed 9 van. – mondtam neki, miután kissé kómásan az órára pillantottam.
- Tudom, de nem tudtam tovább aludni. – rántotta meg Eric a vállát.
- Bezzeg hétköznap alig tudlak felkelteni. – könyököltem fel.
- Nyugi, anya! Sokszor én sem értem magam. – felelte Eric, mire elnevettem magam.

Miután kikeltem az ágyból, lementünk a konyhába, és nekiálltam összedobni valami reggeli. Sütöttem tojást, vágtam fel kenyeret és zöldséget, és csináltam kakaót Ericnek, magamnak pedig teát.

- Siessünk anya, mert nem akarok lekésni a Forma-1-ről. – szólalt meg Eric, miután leült az asztalhoz.

Kiejtettem a kezemből a tojást, ami a földön landolva széttört, és teljesen szétfolyt.

- Minden rendben van, anya? – kérdezte Eric.
- Öhm…igen..persze. – feleltem, majd gyorsan szedtem egy törlőpapírt, és elkezdtem feltakarítani a tojást.

Teljesen ledöbbentem azon, amit Eric mondott. Azt hittem, hogy a Forma-1 iránta rajongása csak múló dolog, mint mikor megveteti velem a legújabb játékokat, majd 1-2 órányi játszás után a játékdoboz alján végzik. Bevallom, kissé kétségbeestem Eric kijelentésén, mert attól féltem, hogy kénytelen leszek újra kapcsolatba kerülni a Forma-1-gyel.

- Szívem, a verseny csak órák múlva kezdődik. – feleltem végül.
- De ugye megnézzük együtt?
- Nem szeretnél inkább kimenni a játszótérre? – próbálkoztam.
- Nem! – vágta rá – Forma-1-et akarok nézni!

Tudom, hogy Eric csak egy kisfiú, akinek hirtelen megtetszettek a száguldozó versenyautók, de ismerem a fiamat, és biztos vagyok benne, hogy nem éri be annyival, hogy nézze a versenyeket a TV-n keresztül.

Kezdek ismét aggódni!