Elkerülhetetlen szerelem - 37. rész

Ez is le van tudva

Teljesen ledöbbentem. Azt hittem, hogy magam mögött hagyhatom Aident, és elfelejthetem, ami Los Angelesben történt köztünk, de úgy tűnik, a sors megint vicces hangulatában van. Csak tudnám, hogy mi a baja velem!

- Üresedés van nálunk? – kérdeztem.
- Nem pontosan nálunk, hanem egy másik csoportnál. Ez nem is a mi hatáskörünk alá tartozik, de a srác azt mondta, hogy szeretne veled beszélni. – magyarázta JJ – Tényleg ismered őt?
- Öhm…igen. – vallottam be – Hol van?
- Az előtérben.
- Köszi. – feleltem, majd kirohantam az említett helyre.

Féltem, hogy Aiden találkozik Spencerrel, és megosztja a kis kalandunkat a barátommal. Persze akkor még nem voltunk együtt Spencerrel, szóval nem tartozom magyarázattal neki, de azért mégsem az minden lány álma, hogy odaálljon egy srác a pasijához, és közölje vele, hogy: „Egy nappal azelőtt, hogy ti összejöttetek, a csajod még velem csinálta azt, amit most veled.”

Hamar megláttam Aident. A lifttől nem messze állt, és a falra kitett oklevelet és elismeréseket nézegette. Mikor meglátott, rögtön elmosolyodott, és elindult felém.

- Szia Alyssa! Hogy vagy?
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem idegesen.
- Egy állásinterjúra jöttem. – felelte Aiden egyszerűen.
- És pont az FBI quanticoi székhelyére? – akadtam ki.
- Szóval most azért vagy ideges, mert azok után, hogy Los Angelesben kavartunk, lehet, hogy egy helyen fogunk dolgozni. – mondta Aiden, mire én egy igen furcsa grimaszt vágtam.
- Csoda, hogy nem atomfizikus lettél. – vágtam rá – De most komolyan, Aiden! Miért pont itt akarsz dolgozni?
- Nem rég végeztem az egyetemen, de még nincs állásom. Reménykedtem benne, hogy ha már Los Angelesben nem találtam munkát, máshol fogok. Aztán az egyik haverom mondta, hogy lenne itt egy ilyen lehetőség, szóval gondoltam, megpróbálom. Attól még, ami köztünk történt, nem fogom kockáztatni a megélhetésem.

Végül is egyetértettem Aidennel. Nem arról van szó, hogy 10 évig jártunk, hiszen csak egy kósza éjszakát töltöttünk együtt. Persze másnap mindkettőnk számára kínos volt a dolog, de most mégsem kérhettem azt a sráctól, hogy részben az én hülyeségem miatt tűnjön el innen, és dobjon el magától egy álláslehetőséget.

- És mit dolgoznál itt? – kérdeztem.
- Az egyik nyomozócsoport bűnügyi szakértője lennék.
- Szóval nem kéne együtt dolgoznunk, és jó távol lennél tőlem?
- Igen.
- Akkor szia! – intettem neki, majd visszaindultam a helyemre.
- Alyssa, várj! – jött utánam – Nem lenne kedved ma velem vacsorázni?
- Hogy az legyen a vége, mint a múltkor?
- Nem. – nevetett Aiden – Most kevesebb lenne a pia.
- Figyelj, Aiden! – kezdtem bele – Kedves tőled, hogy elhívsz vacsorázni, de az az igazság, hogy van barátom.
- De hiszem csak pár napja voltál Los Angelesben. Akkor…mikor mi kavartunk…
- Nem! – vágtam rá – Akkor még nem voltam együtt vele.
- Elég gyorsan túltetted magad a kis románcunkon. – állapította meg.
- Fontos nekem a srác, szóval nem szeretném, ha szólnál bárkinek is arról, hogy mi történt köztünk. Ez neked is jobb lesz, ha megkapod az állást.
- Nyugi, Alyssa! Nem akarlak bemocskolni a kollégáid előtt. És csak azért jöttem ide, mert tényleg nincs más lehetőségem.
- Megértelek, és köszönöm. Remélem, megkapod az állást. – feleltem mosolyogva.
- Azt én is. – mondta kissé idegesen Aiden.
- Maga Aiden Harison? – jött oda hozzánk egy középkorú, itt dolgozó férfi, akiről tudtam, hogy az egyik olyan ember, aki az alkalmazottak felvételéről és kirúgásáról gondoskodik.
- Igen, én vagyok. – válaszolta Aiden.
- Remek! A nevem Ashton Phillipson. Ha készen áll, kezdhetjük is az interjút.
- Igen, persze.
- Rendben, akkor menjünk is be az irodámba. – felelte a férfi, majd mikor elindultak, Aiden még hátrafordult.
- Szia Alyssa! – suttogta.
- Szia! És sok szerencsét! – feleltem, majd visszaindultam a helyemre.

Örültem, hogy ezt a dolgot is letudtam, és nem kell aggódnom miatta. Aiden kedves volt, ezért még azt sem bánnám, ha itt dolgozna. Egy aranyos srác, és ha nem olyan kínosan végződött volna a közös esténk, talán jó barátok lehetnénk.

- Szia baby! – hozott vissza a gondolataimból Spencer hangja már az asztalomnál.
- Szia! – mosolyogtam rá – Bár nem mintha ma még nem találkoztunk volna. – nevettem.
- Hát igen. – mosolygott Spencer is – Amúgy hallottam, hogy keres téged valami Aiden.

Na ettől hirtelen eltűnt az arcomról az előbbi széles mosoly. Most közöljem a barátommal, hogy ez az Aiden az a srác, akivel nem sokkal az előtt kavartam, hogy mi összejöttünk? Na azt már nem! Nem akartam szólni róla Spencernek. Aidennel akkor sem kell közösen dolgoznunk, ha megkapja a munkát, ha pedig nem őt választják az állás betöltésére, valószínűleg nem fogjuk többet látni. Akkor meg minek beszéljek Spencernek róla?

- Igen, ő egy régi los angelesi ismerősöm. Még gyerekkorunkban játszottunk együtt, és mikor a múltkor otthon jártam, ismét találkoztunk. Most pedig az egyik itteni állásra jelentkezett, szóval azért van itt. – meséltem el neki a történetet, persze a randinkat kihagyva.
- Ja, jó. – felelte Spencer, majd folytatta a munkáját.

Remélem, tényleg csak eddig tartott a kíváncsiskodása.