Egy éjszaka ajándéka - 6. rész

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is van az új rész. Mostantól kicsit ritkábban jön majd ehhez a történethez a folytatás, ugyanis már nincs előre kész rész. De így is csak 1-2 nappal kell többet várnotok! :) Remélem, ez még belefér. Jó olvasást! Puszi! <3

- Csakhogy megjött az eszed, Lina! – felelte Carlos.
- Ericnek tényleg joga van megismerni az apját, és Niconak is tudni kéne, hogy van egy gyereke. – mondtam ki azt, amit már sokkal előbb ki kellett volna.
- Ma szerda van, szóval nem sokára megérkeznek a versenyzők a városba. – gondolkodott hangosan Carlos – Addigra mindent elintézek Sofíával.
- Nem kéne inkább nekem beszélnem vele? Mégiscsak az én barátnőm…vagyis volt.
- Nem kell Lina. Majd én beszélek vele, hogy hozza össze a találkát Nicoval. – ajánlotta fel a bátyám.
- Rendben. – egyeztem bele – Köszönöm, hogy ennyit segítesz nekünk.
- Ez csak természetes. – felelte.

Miután ezt a dolgot is letudtuk, felébresztettem Ericet. Mindig nehezére esik a kora reggeli kelés, de kénytelen volt oviba menni. A készülődés, majd egy gyors reggeli után elvittem az oviba, onnan pedig munkába mentem.

A napom egészen délig nyugodtan telt. Nem történt semmi szokatlan, de aztán megjelent a barátnőm, Victoria.

- Lina, drágám! Szia! – köszöntött széles mosollyal az arcán.
- Szia Vicky! – öleltem meg – Hogy vagy?
- Jól, köszi. És te…vagyis ti?
- Minden rendben van velünk. – válaszoltam – Éppen ebédszünetem van. Nem megyünk el valahova enni? – hoztam fel az ötletet.
- Mehetünk! Úgyis éhes vagyok.
- Oké, csak gyorsan elkéreckedek Doña Imeldától. – mondtam, majd a főnökasszony irodája felé vettem az irányt.

Szerencsére elengedett, hiszen alig voltak a boltban. Victoriával az egyik közeli étterembe mentünk ebédelni és csacsogni kicsit.

- Eric oviban van? – kérdezte a barátnőm.
- Igen. Mint minden hétköznap. – feleltem.
- És mi van Carlosszal? – faggatott.

Már egy ideje észrevettem, hogy Victoriának bejön Carlos, de akárhányszor említettem ezt neki, kiakadt és rögtön ellenkezett. De mégis, mikor Carlos jelen volt, a barátnőm teljesen másképp viselkedett. Úgy voltam vele, hogy ha nem akarja bevallani a dolgot, akkor nem erőltetem. De persze nem bántam volna, ha összejönnének a bátyámmal.

- Semmi különös. – válaszoltam mosolyogva – Bár újabban még jobban piszkál azzal, hogy beszéljek Nicoval Ericről.
- És te benne lennél?
- Hát…úgy döntöttem, hogy elmondom Niconak.
- Úristen! Ez kemény lesz! – felelte Victoria – Neked, Ericnek és Niconak is. Szegény srácnak rá kell jönnie, hogy van egy 4 éves fia.
- Tudom, és rosszul érzem magam, amiért most kell ezt megtudnia Niconak. – hajtottam le a fejem.
- Te döntötted el 5 éve, hogy nem szólsz neki arról, hogy terhes vagy.
- Igen, és akkor jó ötletnek tűnt. Vagyis abból a szempontból most sem bánom, hogy Erickel boldogok vagyunk együtt, de azért rossz ez, mert a fiam meg akarja ismerni az apját, viszont Nico szerintem azt sem tudja, hogy hogyan kell bánni egy gyerekkel.
- Majd segítesz neki. – rántotta meg a vállát Victoria.
- Ez nem ilyen könnyű!
- De a pelenkacserét már nem kell megtanulnia, és éjszaka sem nagyon kell már felkelni Erichez.
- Tudom, de attól még nem lesz Niconak sokkal könnyebb dolga. – tettem hozzá.

Ebéd után mindketten visszamentünk dolgozni, én a boltba, Victoria pedig az ingatlanirodába, ahol dolgozik.

Munka után szokás szerint Carloshoz mentem, hogy felszedjem Ericket, és beszéljek vele a nagy találkozásról.

- Szia! – köszöntött, mikor megérkeztem – Gyere csak be!
- Hello! – adtam neki egy puszit, majd a fiam is megjelent.
- Szia kicsim! – vettem fel azonnal, majd ő is kapott egy puszit.
- Szia anya! Képzeld, Carlos bácsi megtanította leírni a nevem. – mesélte büszkén.
- Már ennyi idősen le tudod írni a neved? Nagyon ügyes vagy drágám! – mosolyogtam rá.
- Eric, miért nem rakod ki az a puzzle-t, amivel ma játszottunk? Anyukáddal nem soká felmegyünk, és megnézzük. – hozta fel az ötletet Carlos.
- Rendben. De siessetek! – felelte Eric, majd felment az emeletre.
- Beszéltem Sofíával. – mondta a bátyám, miután a fiam eltűnt a látókörünkből, és leültünk a kanapéra.
- Mit mondott? – próbáltam nyugodt maradni, de belül iszonyú feszült voltam.
- Szívesen elintézi, hogy kapjunk VIP-jegyet. És megpróbálja azt is, hogy beszélhess Nicoval.
- Úristen! – pattantam fel – De mégis mit mondjak neki?
- Természetesen az igazat. – felelte nyugodtan Carlos.
- Csak úgy álljak oda elé, és közöljem vele, hogy van egy fiam tőle. Ez nem olyan egyszerű, Carlos.
- Tudom Lina, de ha már eldöntötted, hogy bemutatod egymásnak apa-fiát, akkor ne hátrálj meg.
- Te könnyen beszélsz! – ültem vissza.
- Ha akarod, elmondom én Niconak. – ajánlotta fel.
- Nem, köszi. Ezt nekem kell közölnöm vele.
- És szeretnéd Ericet rögtön bemutatni neki? – kérdezte a bátyám pár pernyi csend után.
- Nem tudom. Inkább majd kicsit később. – feleltem kissé bizonytalanul.
- Tudom, mi jár a fejedben, Lina. Azt hiszed, hogy ha Nico rosszul fogadja a dolgot, az a te hibád lesz, és emiatt rossz anya vagy. De ez nem igaz! Eric örülhet, hogy te vagy az anyja. Rengeteg szörnyűségen kellett keresztülmenned, de te végig kitartottál, és nagyszerűen neveled a fiad. – mondta együtt érzően a bátyám.
- Köszönöm Carlos…és minden mást is. – bújtam hozzá.

Nem sokkal később hazamentünk Erickel, és játszottunk egy kicsit együtt, de nekem valahol egész máshol járt az agyam.

Catalina ruhái: