Egy éjszaka ajándéka - 5. rész

Sziasztok! Itt az új rész, viszont hétvégén valószínűleg nem lesz frissítés, mert elutazom 2 napra. Addig még kiteszek egy részt az Elkerülhetetlen szerelemhez, de ehhez a történethez valószínűleg csak vasárnap este jön az új rész. Azért jó olvasást! Puszi! <3

Egész este az járt a fejemben, hogy mihez fogok kezdeni, ha Carlos eléri a célját, és Nico megtudja, hogy van egy fia. Tudtam, hogy a bátyám sose ártana nekem, de azóta azzal piszkál, hogy beszéljek Nicoval, mióta teherbe estem. Egy olyan lehetőség, mint az itteni Forma-1-es futam pedig megint csak neki kedvez.

- Szia anya! – hallottam meg Eric hangját – Nagyon jót aludtam! – ásított.
- Ennek örülök. – hajoltam le, és adtam neki egy puszit.
- De még mindig nem tudom, hogy mit hoztál nekem. – mondta a fiam.
- Biztos voltam benne, hogy nem felejted el. – nevettem, miközben elkezdtem kutakodni a táskámban – Tessék, itt is van!
- Egy óra? – kerekedtek ki Eric szemei – Mi van rá írva?
- A neved. A boltban árultuk volna, de Doña Imelda azt mondta, hogy hozzam haza neked.
- Júj, de jó! Köszönöm anya! – ölelt meg szorosan – És Doña Imeldának is.
- Szívesen kicsim. Majd valamelyik nap beviszlek a boltba, és akkor személyesen is megköszönheted neki. Nagyon szeretne már látni.
- Én is őt! – felelte Eric széles mosollyal az arcán.

Mióta kiderült, hogy anyám rákos, mindennapos orvosi kezelésre szorul. Egy szanatóriumban lakik, ahol gondoskodnak róla, viszont ez a hely majdnem háromórányi kocsiútra van Valenciától, így nem látjuk őt túl gyakran. Persze meg szoktuk látogatni őt Erickel és Carlosszal, de erre sajnos csak ritkán van alkalmunk. Doña Imelda mindig is sokat törődött velem, így ő olyan számomra, mint egy második anya. Mindig segít, ha kell, és tudom, hogy minden téren számíthatok rá.

- Foglald el magad kicsim, mert nekem most vacsorát kell főznöm. – mondtam Ericnek.
- Nézhetek mesét? – kérdezte.
- Persze. Segítek bekapcsolni a TV-t. – válaszoltam, majd a nappaliban ezt meg is tettem.

Kevesebb, mint egy óra múlva már az asztalnál ültünk, és a vacsorát fogyasztottuk.

- Edd meg a zöldséget is Eric! – szóltam rá.
- De nem szeretem a hagymát. – nyafogott.
- Hogy nem lehet azt szeretni? Az az egyik legjobb kaja a világon!
- Lehet, hogy te így gondolod, de én nem. – vágott vissza Eric.
- Jaj, de nagy lett a szája hirtelen valakinek. – mosolyogtam – De akkor is edd meg a hagymát!

Eric végül végrehajtotta az utasításomat, de a puding evése közben láttam rajta, hogy valami bántja. Gondoltam, hogy ennek nem a hagyma az oka. Mindig nyafog azért, ha valami olyat kell ennie, amit nem akar, de nem szokta ennyire lógatni az orrát.

- Mi a baj kicsim? – kérdeztem végül tőle.
- Semmi! – vágta rá rögtön.
- Ne mondd, hogy semmi. Látom rajtad, hogy bánt valami. – simogattam meg a karját – De nekem elmondhatod.
- Az oviban sok barátomért az apukája jön. Utána elmennek fagyizni, vagy hétvégenként a vidámparkba. Én miért nem ismerem apát?

Mikor Eric először kezdett el kérdezgetni az apjáról, azt mondtam neki, hogy nagyon messze van tőlünk, és nem tud hazajönni meglátogatni minket. Kicsi volt még, így be is vette ezt az elég hülye indokot, de most, hogy kezd felnőni, és egyre okosabb, valami jobbat kell kitalálnom, ugyanis nem mondhatom el neki, hogy egy egyéjszakás kaland közben fogant meg, és az apja még csak nem is tud a létezéséről.

- Tudod, mondtam már, hogy mi van apukáddal. – feleltem végül.
- De valamikor csak van ideje, hogy meglátogasson minket. Még egyszer sem láttam, pedig már 5 éves vagyok.
- Tényleg ennyire szeretnéd megismerni? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen, nagyon. Ugye hamarosan találkozhatok vele, anya? – nézett rám a boci szemeivel.

Nem tudtam tovább visszatartani a könnyimet, így gyorsan felpattantam az asztaltól, és berohantam a lenti fürdőszobába. A könnyeim utat törtek maguknak, és hosszú perceken keresztül csak sírtam. Ez volt az a pont, mikor rájöttem, hogy miért piszkál Carlos mindig azzal, hogy mondjam el Niconak, hogy van egy gyerekem tőle, és mutassam be neki Ericet.

- Anya, jól vagy? – hallottam meg a fiam hangját.
- Persze. – feleltem, majd letöröltem a könnyimet, megmostam az arcom, és kimentem hozzá.
- Te sírtál? – kérdezte rögtön Eric.
- Igen, mert fáj a kezemen lévő bibim. – hazudtam.
- Egy bibi tényleg nagyon tud fájni. – mondta együtt érzően.
- Igen. – simogattam meg a fejecskéjét.

Vacsora után Erickel még néztük kicsit a TV-t, majd megfürdettem, és nem sokkal 9 óra után lefektettem aludni. Már a meseolvasás közben elaludt, de én még hosszú ideig néztem utána is. Az járt a fejemben, hogy habár rengeteg nehézségen kell átmennem anyukaként, egyáltalán nem bántam meg, hogy úgy döntöttem, hogy felnevelem a fiam, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Sok örömet okozott már nekem Eric, és tudom, hogy fog a jövőben is.

Miután én is rendbetettem magam, fáradtan feküdtem be az ágyamba. Éreztem, hogy alig tudok megmozdulni, de így sem akart álom jönni a szememre. Órákon keresztül csak forgolódtam, és azon gondolkoztam, ami vacsora közben történt. Eric nagyon szeretne találkozni az apjával, és önző dolog lenne helyette eldönteni, hogy megismerheti-e őt.

Persze egyszerűbb dolog lenni összehozni az apa-fia találkát, ha az előbbi nem egy híres Forma-1-es versenyző lenne. Ha Sofía el is intézi, hogy beszélhessek Nicoval, nem biztos, hogy ő el is fogja hinni, hogy gyerekem van tőle, vagy ha igen, lehet, hogy az lesz az első reakciója, hogy szálljunk le róla, és ne merjem még egyszer ezzel zaklatni őt.

Nem ismertem ki igazán Nicot, hiszen csak néhány órát töltöttük együtt, de azt el tudtam róla képzelni, hogy legalább vállalni fogja a felelősséget a kis kalandjáért, és támogatni fog minket Erickel. De ettől függetlenül, ha kitudódik a dolog, rászáll majd minden újságíró, és egy életre megbélyegzik. Nem akartam, hogy ezt tegyék vele, hiszen nem érdemli meg.

Nem tudom, mikor sikerült végül elaludnom, de amint felkeltem másnap reggel, a telefonomért nyúltam. A bátyám számát tárcsáztam, ő pedig szerencsére hamar fel is vette a telefont.

- Mi az, Lina? Már ilyen korán zaklatsz? – szólt bele a telefonba.
- Elmondom Niconak! – jelentettem ki határozottan.