Elkerülhetetlen szerelem - 27. rész

Sziasztok! Mint látjátok, sajnos nem jött össze az írás a nyaraláson, de ma sikerült összehoznom egy részt. A Nem kívánt álomhoz hétvégén szeretnék új részt feltenni, de nem tudom mennyire lesz megoldható, ugyanis ma elviszik a gépem. :S De minden tőlem telhetőt megteszek. Addig is jó olvasást! :) Puszi <3

Kikapcsolódás LA-ben

Szerencsére másnap hagyott a családom aludni, így 11-kor viszonylag kipihenten ébredtem. Magamra kaptam a köntösömet, és levonultam a konyhába.

Anyukám szokás szerint már ott sürgött-forgott, a nővérem pedig valószínűleg a vőlegényével beszélt telefonon, ugyanis ezt hallottam:

- Sajnálom baby, de tudod, hogy most itt van Alyssa. Olyan rég láttuk egymást, és szeretnék egy kis időt vele tölteni…jó rendben…akkor holnap találkozunk…szeretlek, szia! – azzal letette a telefont, és mosolyogva köszöntött, mikor meglátott – Jó reggelt hétalvó! Ugye kialudtad magad?
- Ennyi alvás után nagyjából. – feleltem – Adam volt az?
- Aha. Nagyon hiányol engem.
- Miattam nem kell elhanyagolnod.
- Alyssa! Tudod, hogy szívesen vagyok veled. A testvérem vagy, imádlak, és ezt Adamnek is meg kell értenie.
- Te tudod. – hagytam rá.

Soha nem találkoztam még Kristin pasijával, de abból kiindulva, hogy nem tetszik neki, ha a menyasszonya a húgával akar lenni, nem tűnt túl szimpatikusnak. Persze igazságtalan ennyiből megítélni valakit, szóval reménykedtem benne, hogy ez az Adam egy kedves srác, és jól döntött a nővérem, hogy hozzámegy feleségül.

- Mit kérsz reggelire csillagom? – tett le elém egy pohár narancslevet anya, miközben én leültem a konyhapulthoz.
- Nem is tudom… - gondolkodtam el.
- De én előrelátó voltam, és elkészítettem neked a kedvencedet. – mondta anya mosolyogva, majd letett elém egy tányért, amin frissen készített palacsinta volt juharsziruppal és tejszínhabbal.
- Fel akarsz hizlalni? – nevettem el magam.
- Rád férne 1-2 plusz kiló. – válaszolta.
- Ne is próbáld meg leállítani, úgysem fog menni. – súgta oda Kristin.

Elnevettem magam, majd hozzákezdtem a reggeli elfogyasztásához. Miután végeztem, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd visszamentem Kristinhez és anyához.

- Mi legyen a mai program? – kérdeztem tőlük.
- Azt hittem, hogy pihenni szeretnél a szabadnapodon. – felelte anya.
- Én csak szeretnék veletek lenni. Rég tarthattunk már egy jó kis „csajos napot”.
- Mi lenne, ha elmennénk szépítkezni? – osztotta meg Kristin az ötletét velünk.
- Én nem akarok idegen férfiak előtt levetkőzni. – makacskodott anya.
- Nem kell levetkőznöd, ha nem akarod. – mondtam.
- Igen, bár egy sexy, fiatal mexikói srácnak én még úgy is ledobnám a ruháimat, hogy vőlegényen van. – nevetett Kristin.
- Nyugi, anya! Jól fognak esni azok a kezelések. – győzködtem.
- Egye fene! – sóhajtott.
- Ez a beszéd. – lelkesedtem be – Hozom a táskám, és indulhatunk is. – mentem fel az emeltre.
- Már előre félek. – hallottam anya hangját.

Húsz perccel később már Los Angeles egyik legjobb szépségszalonjában ültünk. Míg anyát a kozmetikus vette kezelésbe, addig mi Kristinnel beültünk egy pedikűrre.

- Annyira jó ellazulni egy kicsit. – jegyezte meg a nővérem.
- Igen. Nem tesz jót a lábnak, ha magas sarkúban vadászol gyilkosokra. – nevettem – Amúgy mesélj Adamről! Mikor találkozhatok a lovagoddal?
- Most éppen sok a munkája, ezért sem tudott eddig átjönni hozzánk, hogy találkozzon veled. – magyarázkodott Kristin.
- De azért szeretném megismerni a srácot, aki feleségül veszi a testvéremet.
- Tudom. Majd intézkedem. – mosolygott.

Miután rendbe tetettük a lábunkat, kértünk még egy masszázst, és egyéb kezeléseket, majd 3 és fél órával az érkezésünk után megújulva hagytuk el a szalont. Mivel igencsak megéheztünk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ebédelni abba az étterembe, ahova már gyerekkoromban is sokat jártunk.

Az említett hely egy apró, családi étterem volt, falakon néhány olyan képpel, amik az itt ebédelt hírességekről készültek. Az asztalok szabályos elrendezésben álltak, rajtuk friss virággal, és az odavaló sóval és borssal. Egy tipikus régimódi, amerikai étkezde volt.

- A Johnson-család! De rég láttalak titeket! – hallottuk meg az egyik tulajdonos jellegzetes, éles hangját, amint megpillantott minket kifele jövet a konyhából.

Ő volt Janett Harison. A férjével, Peterrel vezették az éttermet már közel 20 éve. Sokat játszottam kiskoromban a gyerekeikkel, Amyvel és Aidennel.

- Jó napot Mrs. Harison. – köszöntem.
- Úristen…Alyssa? Te vagy az? – döbbent le a nő – Mikor utoljára láttalak, épphogy elkezdted a gimit.
- Igen, rég találkoztunk már. – feleltem.
- Gyertek, üljetek le! Máris hozunk nektek valami isteni ételt, amit még a törzsvendégeink sem kapnak. – mondta Mrs. Harison, majd eltűnt a konyhában.
- Tényleg nagyon rég voltam már itt. – néztem szét – Sok minden megváltozott.
- De a falon lévő dedikált Alyssa Johnson-kép még mindig itt van. – hallottam meg Janett férjének, Peternek a hangját – És mindenki megcsodálja, aki betér.
- Jó napot Mr. Harison. – öleltem meg – Jó újra látni.
- Téged is Alyssa. Hallottuk egyre sikeresebb vagy az új munkádban.
- Próbálok jól teljesíteni. – feleltem szerényen.
- És megérkezett már a szőke herceg a fehér lovon? – faggatott Peter.
- Egyelőre hagyja csak a lovát az istállóban. – nevettem.
- De a szerelemre mindenkinek szüksége van. Én sem jutottam volna el idáig az én Janettem nélkül.
- Jó látni, hogy még mindig ilyen boldogok. – mosolyogtam.
- Azt mondják, az örök szerelem nagyon ritka, de szerencsére minket megtalált.

Ekkor Mrs. Harison megjelent három tál étellel, majd miután letette elénk, hozzáfogott a meséléshez. És ha ő egyszer elkezd beszélni, hosszú ideig nem hagyja abba!

Alyssa ruhái: