Elkerülhetetlen szerelem - 25. rész

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a több, mint 10000 látogatót. :) Annyira jó érzés ez nekem. Másodszor pedig, a hétvégén elutazom. Előtte remélhetőleg teszek még fel egy részt a Nem kívánt álomhoz, de aztán pár napig nem lesz friss. Remélem megértitek. :) Puszi! <3

Amikor a gyanúsított segít

Visszaérve az őrsre, megkerestük Hotchot, hogy beszámoljunk neki a nem éppen sikeres utunkról.

- Hogy ment Kingleréknél? – kérdezte a főnök.
- Szörnyen. Nem igazán voltak együttműködőek. – felelte Emily.
- Semennyit nem tudtatok beszélni Markkal?
- Nem igazán. – válaszoltam.

Eközben Morganék is befutottak.

- Beszéltünk Donna szüleivel. Szerintük a lányuknak nem volt ellensége, és fogalmuk sincs, hogy miért tehették ezt vele.
- Itt vagyunk már egy napja, történt egy újabb gyilkosság, mégsem kerültünk közelebb ahhoz, hogy elkapjuk a tettest. – akadtam ki – Ez borzalmas!
- Mi mindent megteszünk Alyssa, de ez nem könnyű. – tette Morgan a kezét a vállamra.
- Tudom. – sóhajtottam – De ne álljunk itt tétlenül, csináljunk valamit! – jelentettem ki határozottan.

A következő fél órában az aktákat és a bizonyítékokat vizsgáltam át. Reménykedtem benne, hogy találok valami olyat, amit eddig nem vettünk észre, és segíthet. A munkámat aztán az egyik rendőrtiszt szakította félbe.

- Miss Johnson, valaki szeretne beszélni Önnel. – mondta.

Ledöbbentem, amikor megláttam, hogy ki áll a háta mögött.

- Jó napot! Beszélhetnénk? – kérdezte Mark Kingler.
- Persze, gyere csak be. – feleltem kedvesen.

Mark így is tett, majd leült velem szemben. Látszott rajta, hogy kissé kellemetlenül érzi magát.

- Nyugodj meg! Jól döntöttél, amikor idejöttél. – mondtam neki.
- Anyám szerint bolondok, ha azt gondolják, hogy közöm van a gyilkosságokhoz. – kezdett bele – És tényleg nem tettem semmit, de szívesen segítek, ha tudok.
- Köszönjük. Arról szeretnék beszélni veled, ami miatt kirúgtak a gimnáziumból.
- Remek. – húzta el a száját Mark – Azt hittem, hogy végleg elfelejthetem a dolgot.
- Nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, de kérlek, mondd el, hogy mi is történt.
- Rendben. Lily, a lány, akit megvertem, már hetek óta piszkált engem. Beszólogatott, ellopta a dolgaimat, és leégetett az egész suli előtt. Egyik nap úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és megütöttem. Erre ő erősen megkarmolta az arcom, mire én megütöttem még párszor….ennyi történt.
- Szóval szerinted a lány provokálta ki a tettedet? – kérdeztem.
- Igen. Nem vagyok én rosszfiú. Nem vagyok éppen a legjobb tanuló, de szorgalmas vagyok. Úgy érzem, hogy Lily tönkretette az életemet. – szomorodott el.
- Sajnálom. – feleltem halkan – Beszélek a lánnyal.
- Ő úgyis tagadni fog mindent. Mindig ezt teszi.
- De egy FBI-ügynököt és egyben helyszínelőt nem verhet át. – kacsintottam Markra – Köszönöm, hogy eljöttél.
- Amúgy még a suliba jártam, többször is láttam egy alakot az iskola körül ólálkodni. Mindenki furcsának tartotta, és röhögött rajta.
- És nem tudod, hogy hívják ezt az embert? – kérdeztem.
- Nem, de azt hiszem, hogy korábban a Flower streeti horgászboltban dolgozott.
- Remek. – kezdtem el tárcsázni Hotch számát.
- Segítettem?
- Ha ennek az alaknak köze a gyilkosságokhoz, akkor rengeteget. – feleltem.

Markot hazakísérte a rendőrtiszt, én pedig beszéltem a főnökkel.

- Mit derítettél ki? – kérdezte.
- Az előbb bejött Mark Kingler. Habár eddig ő volt az egyetlen gyanúsítottunk, biztos vagyok benne, hogy nem ő a tettes. Viszont említett valakit, aki gyakran ólálkodott az iskola körül. Nem tudja a nevét, csak azt, hogy hol dolgozott korábban. Mindjárt felhívom Garciát, hogy segítsen.
- Rendben. Rossival menjetek ki a hozzá.
- Oké. – feleltem, majd azt tettem, amit Hotch mondott.

Miután beszéltem Garciával, megtudtam, hogy Michael Stampsnak hívják azt az embert, akit keresünk. Garcia a címét is elmondta, hogy Rossival hamar ki tudtunk menni a házához, hogy beszéljünk vele.

Csakhogy a csöngetésre senki nem válaszolt senki. A hátsó ajtó nyitva volt, így be tudtunk menni a házba.

- Van itt valaki? – kérdezte Rossi, miután megbizonyosodtunk a biztonságról.
- Úgy tűnik, nincs. – feleltem – Csak reménykedni tudunk, hogy nem éppen egy újabb gyilkosságra készül.
- Michael, maga van itt? – hallottunk meg egyszer csak egy női hangot.

Az illető ledöbbent, amikor a keresett személy helyett minket látott meg.

- Öhm…jó napot! Kik maguk? – kérdezte.
- Alyssa Johnson és David Rossi. Az FBI-tól jöttünk. – válaszoltam.
- Michaelt keresik? – kérdezte.
- Igen. Tudja, hol van? – kérdezte Rossi.
- Nem. Arra számítottam, hogy itthon lesz. Ezért jöttem át hozzá. De mit akar tőle az FBI?
- Gyanúsítottként szeretnénk beszélni vele. – feleltem.
- Gyanúsítottként? Mivel vádolják?
- Gyilkossággal. – válaszolta Rossi.
- A két diákról van szó, akiket abban a középiskolában öltek meg?
- Igen, de Los Angeles nagy város. Miért rögtön erre az ügyre gondolt? – kérdeztem.
- Mert én is gyanakodtam már arra, hogy Michaelnek talán köze lehet hozzá.

Rossival egymásra néztünk. Mindketten tudtuk, hogy nagyon gyorsan meg kell találnunk a fickót.