Elkerülhetetlen szerelem - 48. rész

Fenyegetés

Az Aidennel való beszélgetés után visszamentem az asztalomhoz, hogy folytassam a munkát. Hiába hiszik azt az emberek, hogy az FBI-ügynökök csak a bűnüldözéssel foglalkoznak, ez nem igaz, hiszen ezután vár rájuk a rengeteg papírmunka. Mindent dokumentálni kell az ilyen helyeken, főleg, ha az egyik főnököd Erin Strauss.

Miközben éppen az utolsó ügyünkről készítettem a személyes beszámolómat, észrevettem, hogy Spencer figyel az asztalánál ülve. Mivel szinte közvetlenül egymás mellett voltak az íróasztalaink, nem volt nehéz kommunikálnunk egymással.

- Ha így bámulsz, nem tudok koncentrálni. – jegyeztem meg mosolyogva.
- Túl szép vagy! – sóhajtott.
- Bocsánat, de ez ellen nem tehetek…vagyis igen, de nem akarok. – nevettem.
- Ne is tegyél! – felelte Spencer – Amúgy a jövő héten Las Vegasban tartok egy előadást a profilozásról, és megkértek, hogy vigyek még valakit magammal. Nem lenne kedved eljönni velem?
- De, ezer örömmel. – válaszoltam.
- Remek. És ha már ott vagyunk…szóval…tudod, én odavalósi vagyok, és…
- Be szeretnél mutatni a családodnak? – fejtettem meg, mit akar mondani.
- Igen, az anyukámnak. Apámmal nem nagyon beszélünk, és anyám sem egy könnyű eset, de szeretném, ha találkoznál vele.
- Szívesen. – mosolyogtam – És nyugi, anyukáddal biztos nem lesz baj.
- Tudod, Alyssa, ő nem szimplán antipatikus vagy udvariatlan…hanem skizofrén. – vallotta be Spencer.
- Oh. – csak ennyit tudtam kinyögni a meglepettségtől.
- Egy las vegasi klinikán él már egy ideje, ahol kifejezetten személyiségzavaros emberekkel foglalkoznak. De ha emiatt esetleg nem szeretnél találkozni vele…
- Spencer! Tiszta szívemből szeretlek téged, és szeretném megismerni a családodat. A mi családunkban is vannak furcsa esetek, és ismered a történetét annak, hogy lettem helyszínelő, ráadásul a munkám sem éppen átlagos, így hozzászoktam már a szélsőséges dolgokhoz.
- Igazad van. Köszönöm, hogy ilyen vagy. – kaptam egy röpke csókot az asztalon keresztül.
- Melletted nem is lehetek másmilyen!

Spencernek pár perccel később dolga akadt, így én egyedül maradtam a gondolataimmal. Már hónapok óta együttvagyunk, de Spencer soha nem beszélt korábban az anyjáról. Gyerekként meg kellett birkóznia azzal, hogy teljesen más, mint a vele egykorú gyerekek, az anyja skizofrén, és ahogy hallottam, az apja nem igazán volt részese az életének. Zseniként sem volt normális gyerekkora!

Kb. egy órával később Garcia jelent meg az asztalomnál.

- Szia csajszi! Furcsa téged számítógépek nélkül látni. – nevettem.
- Alyssa, kérlek gyere velem! Mutatnom kell valamit! – nézett rám komoly arckifejezéssel.
- Úristen! Valami baj van? – döbbentem le.
- Talán. – felelte Garcia, majd megfogta a karom, és az „irodája” felé vezetett.
- Mondd már el, mi történt! – mondtam, mikor beértünk a szobába, és Garcia kulcsra zárta az ajtót.
- Nemrég kaptam egy e-mailt…ami rólad szól. – kezdett bele.
- Ahogy kiveszem a szavaidból, valószínűleg nem éppen pozitív hangvételű. – állapítottam meg.
- Hát nem. Tessék, olvasd el! – nyitotta meg nekem az említett e-mailt Garcia az egyik számítógépen.

„Tisztelt FBI!

Azt hiszen, szolgálhatok néhány információval az egyik ügynökükről, név szerint Alyssa Johnsonról. Először is, milyen már, hogy egy helyszínelő profilozóként dolgozik? Neki nem ez a foglakozása, és csak elveszi az állást az amúgy képzettebb, és hozzáértőbb fiatalok elől. Másodszor pedig, ő nem az, akinek hiszik. Korábban droghasználatért nyomoztak ellene. Egy ilyen ember nem elég megbízható egy ilyen munka ellátására! Ezért azt követelem, hogy bocsássák el Johnson ügynököt a csapattól, különben lépnem kell, hogy elérjem, amit akarok.


Tisztelettel,
                                                                                                    egy segítő polgár”

- Ez az ember egy idióta! – állapítottam meg – Mégis mi okotok lenne, hogy kirúgjatok? – akadtam ki.
- Nem tudom, de ez nem tréfa. Megfenyegette az FBI-t!
- Figyelj drága Penelopé! Ha valamit megtanultam, mióta az igazságszolgáltatásban dolgozok, az az, hogy vannak dolgok, amiket nem kell komolyan venni. Mégis mit tenne ez az ember? Ha komoly szándékai lennének, nem az lenne a követelése, hogy engem rúgjanak ki. Valószínűleg csak valaki poénkodik, vagy az állásomra pályázik. – állapítottam meg.
- Szerintem ebben a munkában pont azt lehet megtanulni, hogy igenis komolyan kell venni a fenyegetéseket! Én nem akarom, hogy veled, vagy bárkivel a csapatból történjen valami.
- Tudom, Garcia, de megígérem, hogy nem fog! – indultam az ajtó felé – Köszi, hogy megpróbáltál figyelmeztetni, de nincs okod az aggodalomra! Ne is foglalkozz az ilyen üzenetekkel. – mondtam, majd elhagytam a szobát, és visszamentem az íróasztalomhoz.

Először tényleg azt hittem, hogy felesleges aggódni, de amikor belegondoltam az előző fenyegető üzenetbe, amit kaptam és a rémálmaimba, kezdtem elhinni, hogy készülődik valami ellenem. Nem tudtam, hogy ki állhat mögötte, és mi baja van velem, hiszen valószínűleg nem azon problémázik csupán, hogy helyszínelőként diplomáztam, de profilozóként dolgozom. Rengeteg dolog ugyanaz, amit erre a két állásra készülőknek meg kell tanulniuk, így helyszínelőként is elláthatom ezt a munkakört.

Megfogadtam, hogy nem fogok ezen idegeskedni, és megpróbálom kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat. A munkára kell összpontosítanom, nem egy ilyen felesleges dologra!