Elkerülhetetlen szerelem - 47. rész

Sziasztok! Sajnos egyelőre nem sikerült betartanom az ígéretemet, ugyanis megint sokat kellett várni erre a részre. Nem tudom, mi van velem mostanában, de nem nagyon megy az írás. :/ Remélem, ez csak egy rövid időszak, és hamarosan megint nagyon szorgos leszek. :) Jó olvasást az új részhez! Puszi! <3

A szerelem fáj

Másnap reggel frissen és kipihenten ébredtem. Jót tett a tegnapi szabadnap és a nővérem látogatása, ráadásul az éjjel nem jött elő a rémálmom, így boldogan keltem ki az ágyból reggel.

Mire elkészültem, Kristin is ébren volt már. Éppen a konyhában ült, és a reggeli kávéját iszogatta.

- Jó reggelt! – köszöntem neki, mikor megláttam, majd elővettem egy bögrét, és töltöttem bele egy kis kávét.

Látszott Kristinen, hogy valami nagyon bántja. Csak ücsörgött szomorúan, bámult ki a fejéből, és észre sem vette, hogy ott vagyok.

- Kristin, minden rendben van? – mentem hozzá közelebb.
- Öhm…Alyssa, szia! – dadogta, mikor meglátott – Jól aludtál?
- Én igen, de ahogy látom, ezt te nem mondhatod el. – válaszoltam – Mi a baj?
- Adam hívott.
- És mit mondott?
- Azt, hogy, menjek haza, és hagyjam abba a hülye hisztijeimet.
- És te egy ilyen sráchoz akarsz hozzámenni? – néztem rá kissé furcsán – Térden állva kéne könyörögnie, ezzel szemben még neki áll feljebb! – akadtam ki – Nehogy megbocsáss neki!
- De én szeretem őt…
- Akkor a rossz pasit szereted! – vágtam rá, majd megittam a kávémat – Bocsi, de most indulnom kell. Nem akarok elkésni. Hívj, ha van valami, és próbáld meg nem felvágni az ereidet amiatt a barom miatt. Na szia! – adtam egy puszit a feje búbjára, majd elhagytam a házat.

Az úton a munkahelyig azon gondoltam, hogy képes Kristin egy ilyen pasit szeretni. Még mindig nem ismerem Adamet személyesen, ezért lehet, hogy nem kellett volna ilyeneket mondanom, de ha ezt gondolom, akkor miért tartsam magamban? Az őszinteség fontos, és szerintem Kristin is ad a véleményemre, ezért nem bántam meg, hogy megosztottam vele, hogy mit gondolok az állítólagos szerelméről.

Kb. 10 perccel később már az FBI épületénél voltam. Amint felértem az emeletünkre, köszöntöttem a többieket, majd hozzáláttam a munkához.

Spencer egész délelőtt nem volt benn, ugyanis Rossival előadást tartottak a helyi egyetemen. Fél 1 lehetett, mikor aztán visszaértek, és mivel aznap még egyikünk sem evett túl sokat – ráadásul kevés is volt a munka -, elmentünk ebédelni Spencerrel.

Volt egy étterem a közelben, ahova gyakran jártunk, hiszen nagyon jól főztek. Ezúttal is odamentünk. Miután kihoztál az italokat, és megrendeltük az ételt, elkezdtem Spencert faggatni Kristinnel kapcsolatban.

- Hogy tetszett a nővérem? – kíváncsiskodtam.
- Aranyos lány. Habár külsőre nem nagyon hasonlítotok, a személyiségetek hasonló. – felelte.
- Igen. Ő szőke, én barna. Ő magas, én alacsony. – nevettem – Ő egy hülyéhez megy feleségül, én boldog vagyok a barátommal.
- Tessék? – kapta fel a fejét Spencer az utolsó mondatomon – Egy hülyéhez megy hozzá?
- Igen. A vőlegénye, Adam egy idióta. – feleltem, majd belekortyoltam a vizembe.
- Találkoztatok már?
- Még nem.
- Akkor miért gondolod így?
- Mert Kristin azért van most nálam, mert nagyon összevesztek. – válaszoltam – Ráadásul jogosan akadt ki, de Adam Kristint hibáztatja, és nem hajlandó bocsánatot kérni.
- Te csak a nővéred szemszögéből ismered a történetet, szóval ne ítélkezz, amíg nem ismered meg a srácot. – felelte Spencer – Tudod, a mi munkánkban a lehető összes szempontból meg kell vizsgálni az ügyet.
- Igen, a gyilkosságokat, de nem akarom analizálni a családomat. – vágtam rá.
- És emiatt rögtön úgy gondolod, hogy a pasi a hibás. – vigyorgott Spencer.
- Mert tudom, hogy mennyire megbántotta a nővéremet. – védekeztem.
- Figyelj, Alyssa! Én nem akarok ebbe beleszólni, és szerintem te is maradj ki belőle. Hagyj, hogy ezt elintézze Kristin és Adam egymás közt.
- Igazad van. – sóhajtottam – De ne hidd, hogy nem jogos a dühöm!
- Én nem is hiszem ezt!

Hamarosan meghozták az ételt, és miután elfogyasztottuk, siettünk vissza a munkahelyre. Így is elhúzódott kicsit az ebédszünet, ezért nem akartunk tovább kimaradni.

Pár órával később, mikor éppen az egyik felettesem irodájából jöttem vissza, egy ismerős alakot láttam szembejönni velem. Amint meglátott, mosolyra húzódott az ő szája is.

- Szia Aiden! – köszöntem neki – Hogy megy a munka?
- Egész jól. Azt hiszem, már teljesen belerázódtam, és nagyon jól érzem magam itt. – mesélte boldogan.
- Ennek örülök. Jó hallani, hogy jól boldogulsz. – válaszoltam mosolyogva.
- Amúgy jó, hogy találkoztunk, ugyanis mivel holnap szombat van, tartok egy kis kertipartyt, és szeretettel meghívlak téged és a barátodat is.
- Oh, köszönöm. – feleltem – Megbeszélem Spencerrel, de szinte biztos vagyok benne, hogy ott leszünk. Hányra menjünk?
- Úgy 2 óra körül. Nem kell hozni semmit, én mindent elintézek. A címemet tudod.
- Igen. Nem gond, ha elhozom a nővéremet is? Eléggé ki van szegény mostanában.
- Kristin itt van? Az tök jó, jöjjön ő is nyugodtan. – mosolygott Aiden.
- Oké. Még egyszer köszi a meghívást!
- Nincs mit. Nekem most mennem kell. Akkor holnap találkozunk! Szia!
- Szia! – köszöntem el, majd visszamentem az íróasztalomhoz.

Aidennel tényleg jó barátok lettünk mostanában annak ellenére is, ami Los Angelesben történt köztünk. Habár az kicsit bántott, hogy Spencer erről még mindig nem tud, de mégis úgy éreztem, hogy jobb, ha nem agyal ezen, ezért egyelőre nem akartam megosztani vele a teljes történetet arról, milyen is a viszonyunk Aidennel.

Amiről nem tud, az úgysem fáj neki!

Alyssa ruhái: