Elkerülhetetlen szerelem - 30. rész

Hogy osonj ki egy srác házából...

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Legszívesebben kiugrottam volna az ágyból, és elrohantam volna, még azelőtt, hogy Aiden kinyitja a szemét, de mivel annyira gyors még ex-autóversenyző létemre sem voltam, ráadásul a tegnap elfogyasztott alkohol mennyisége is igencsak gátolt, kénytelen voltam szembenézni a tettünkkel.

- Öhm…szia Alyssa! – szólalt meg aztán Aiden, mikor észrevett. Az arckifejezéséből ítélve neki sem derengett sok a tegnap éjszakából.
- Szia! – köszöntem zavartan.

Pár percre beállt a kínos csend. Mindketten azon gondolkodtunk, hogy mégis mi a fene történt tegnap este, és hogy jutottunk el idáig.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek. – törtem meg végül a csendet, majd magam köré csavartam a takarót, megfogtam a ruháimat, és kimentem Aiden szobájából.

Lentről azonban beszélgetést hallottam. Még a másnapos agyam is hamar rájött, hogy Mr. és Mrs. Harrison beszélgetnek a földszinten.

- Úristen! – estem kétségbe, majd berohantam az első szobába, amit megláttam. Ott gyorsan felöltöztem, majd elkezdtem azon agyalni, hogy hogyan fogok kijutni a házból.
- Alyssa! Gyere ki! – hallottam meg Aiden hangját pár perccel később.

Kinyitottam neki az ajtót, de próbáltam nem nézni a szemébe.

- Nyugi, nem kell szégyellned magad! – mondta.
- Nem szégyellem magam, de azért ez egy kicsit kínos. Régóta ismerik egymást a családaink, mi meg úgy kavarunk, hogy nem is emlékszünk rá. – válaszoltam.
- Ha gondolod, megismételhetjük úgy, hogy emlékezzünk rá. – kacérkodott Aiden, majd a kezét a derekamra csúsztatta.
- Ezt most ne! – löktem le magamról – Inkább segíts, hogy kijuthassak innen.
- Rendben. – sóhajtott – Elterelem anyáék figyelmét, te pedig kilopózhatsz.
- Köszi.

Aiden lement, majd hallottam, hogy elkezd a szüleivel beszélgetni. Figyeltem, hogy mikor mond valami olyat, ami miatt lemehetek a földszintre, de sajnos nem az ő hangjuk volt az egyetlen, amit hallottam.

- Szia! – jelent meg mellettem egy nálam 1-2 évvel fiatalabb lány. Sejtettem, hogy Amy az, ő viszont szerencsére nem ismert fel – Te ki vagy?
- Öhm…Hannah. – hazudtam.
- Aidennél voltál?
- Aha. – feleltem.
- Oké. Szia! – rántotta meg a vállát, majd bement a szobájába.

Furcsa volt, hogy Amy nem ismert meg, ugyanis rengeteget voltunk együtt kiskorunkban, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, és habár az élet másfelé terelt minket, úgy gondoltam, hogy legalább egy versenyemet látta, és tudja, hogy nézek ki. De hát, úgy tűnik, tévedtem.

- Anya, megmutatod a rózsát, amit tegnap említettél? – kérdezte Aiden a földszinten.
- Oh, persze drágám. Tényleg nagyon szép lett! – felelte Mrs. Harison.
- Gyere apa, ezt neked is biztos látnod kell! – mondta Aiden.
- Szerinted nem láttam már vagy ötvenszer? – válaszolta Mr. Harison.
- Nem baj, gyere! – mondta a fia, majd hallottam, ahogy nyílik, majd záródik a teraszajtó.

A kezembe kaptam a maradék cuccomat, majd leosontam a földszintre. Meggyőződtem róla még egyszer, hogy nem lát meg senki, majd gyorsan elhagytam a házat. Leintettem az első taxit, amit megláttam, ami haza is vitt.

Habár próbáltam észrevétlenül bemenni a házunkba, tudtam, hogy nincs sok esély arra, hogy anyám ne vegyen észre. Általában már reggel 7-kor fenn van, és a sürög-forog. Valószínűleg ezért néz ki mindig úgy a lakás, mintha nem lakna itt senki, mégis minden héten ki lenne takarítva.

Ezúttal azonban szerencsém volt, mert anyukám éppen zuhanyozott, így fel tudtam osonni a szobámba. Valószínűleg nem aludtam sokat előző éjszaka, de egyáltalán nem voltam álmos. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy idegeskedjek az éjszaka történteken, ezért egyszerűen ki akartam verni a fejemből a dolgot, és arra koncentrálni, hogy pár óra múlva vissza kell mennem Quanticoba.

Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd olyan állapotba hoztam magam, mintha tegnap egész éjszaka aludtam voltam. Mire lementem, anya és a nővérem már reggeliztek.

- Jó reggelt kicsim! – köszöntött anya kedvesen – Hogy aludtál?

Ekkor jöttem rá, hogy fel sem tűnt nekik, hogy nem aludtam itthon az éjjel. Anya mindig lefekszik már korán, Kristin pedig említette, hogy Adammel találkozik este, szóval nem meglepő, hogy úgy gondolták, hogy miután hazaértem, le is feküdtem aludni.

- Nagyon jól. – feleltem mosolyogva.
- Olyan rossz, hogy már ma el kell menned. – szólalt meg Kristin.
- Tudom. Remélem, hogy hamar tudok jönni megint, és akkor hosszabb ideig maradhatok. – válaszoltam.
- És mi volt tegnap Aidennel? – kíváncsiskodott anya, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem félrenyeltem a teámat – Minden rendben van drágám?
- Persze. – töröltem meg a számat – De nem történt semmi különös.
- Mire hazaértél, én már lefeküdtem, szóval biztos jól éreztétek magatokat.
- Igen, jó volt. De megyek összepakolni, mert nem sokára a reptéren kell lennem. – álltam fel az asztaltól.
- De be sem fejezted a reggelidet. – mondta anya.
- Nem voltam annyira éhes. De amúgy nagyon finom volt. – öleltem meg, majd felsiettem az emeltre.

Tudtam, hogy a nővérem elől nem sokáig menekülhetek, és hamar be is igazolódott a gondolatom, ugyanis alig egy perccel az után, hogy becsuktam a szobám ajtaját, a nővérem meg is jelent.

- Mi a fenét csináltál te Aiden Harisonnal? – kérdezte komoly arckifejezéssel.
- Jaj, Kristin, hagyjál már!
- Alyssa, azonnal mondd el! – ült le mellém az ágyra, és fordított szembe magával.
- Lefeküdtem vele. – mondtam el az igazságot, mire a nővérem olyan „Fú, baszd meg!” arckifejezést vágott.

Alyssa ruhái: