2011. szeptember 13., kedd

Nem kívánt álom - 96. rész

Majdnem két héttel az esküvő után hozzá is láttunk a műsor forgatásához. Izgatottan léptem be délelőtt 10 órakor a stúdióba.

A stáb már javában dolgozott. Néhányan a díszlet utolsó simításait végezték, voltak, akik arról gondoskodtak, hogy a vendégek ne érezzenek hiányt semmiben, az operatőrök pedig szorgosan állították be a kamerákat, és egyeztettek a világítóval a fényekről.

- Úristen! – mondtam tátott szájjal – Ez nem semmi!
- Igen, sokat dolgoztunk vele. – jött oda a menedzserem, Kailyn – Jó reggelt Kimberly!
- Jó reggelt! – üdvözöltem – Mióta folyik a munka?
- A stáb már reggel fél 7-kor itt volt, de valójában napok óta dolgoznak. – felelte.
- Nagyszerű munkát végeztek. – néztem szét jobban a díszletben.
- Kimberly, menj a sminkeshez. – szólt az egyik producer – Fél óra múlva kezdődik a felvétel.
- Megyek is! – válaszoltam, majd teljesítettem a kérést.

Habár hozzá vagyok szokva a felhajtáshoz, és ahhoz, ha fodrászok, sminkesek és stylistok hada vesz körül, ennyien mégsem „dolgoztak rajtam” amióta a filmiparban vagyok. Mikor belenéztem a tükörbe, hogy szemügyre vegyem a végeredményt, először meg sem ismertem magam, de ettől még kifejezetten tetszett a látvány.

Ezután egyeztettem a producerekkel és a rendezővel a műsor menetéről. Töviről-hegyire átvettük minden egyes perc történését, nehogy bármi is félresikerüljön. Fontos, hogy jó legyen a legelső adás, és megszeretessük az emberekkel ezt az új műsort.

- Kimberly! Két perc és kezdünk! – szóltak nekem.
- Rendben. – feleltem, majd helyet foglaltam a számomra kijelölt fotelben.

Kicsit ideges voltam, mikor szétnéztem, és láttam azt a sok embert, akik mind azon dolgoznak, hogy jól sikerüljön a felvétel. Rettegtem attól, hogy valamit elszúrok, és miattam megy kárba ennyi ember munkája. Nagy felelősség volt rajtam, amihez hosszú évek kemény munkája alatt is alig lehet hozzászokni.

Sokszor szerepeltem már ilyen műsorokban, de eddig mindig a másik oldalon álltam. Akkor mindössze annyi volt a feladatom, hogy jól nézzek ki – amiről inkább a sminkes és a fodrász gondoskodott -, szépen mosolyogjak a kamerába, és készségesen válaszoljak a riporter kérdéseire.

Most azonban ezeket a kérdéseket nekem kellett feltennem! Soha nem volt még ilyen munkám, így attól tartottam, hogy leégek.

- A felvétel indul! 5-4-3-2-1 – mondta az rendező, Josh, majd intett, hogy hozzákezdhetek a beszéléshez.
- Jó napot! A nevem Kimberly Kyle Rosberg, és köszöntöm önöket új műsorunk, a ”The Movie Show” első adásában, ahol hétről-hétre bemutatjuk a legjobb és legújabb filmeket, beszélgetünk a szereplőkkel, rendezőkkel, és kulisszatitkokkal szolgálunk maguknak…

Az idegességtől nagyon azt sem tudtam, hogy mit beszélek, de a stáb arckifejezéséből ítélve nem mondtam hülyeségeket.

- Mai vendégünk, a visszatérő szupersztár, Lindsay Lohan! Fogadják sok szeretettel őt! – mondtam, majd zene kíséretében az említett személy bevonult, majd helyet foglalt velem szemben a nagy kanapén – Szia Lindsay! – üdvözöltem – Először is szeretnénk megköszönni, hogy eljöttél a műsorba. Nagy dolog, hogy te vagy az első vendégünk.
- Nincs mit, szívesen jöttem. – mosolygott Lindsay, majd beleintegetett a kamerába.

Szerencsére ahogy előre haladtunk a felvétellel, egyre felszabadult lettem, és igen hamar belejöttem a dologba. Már nem éreztem kényelmetlenül magam, és nagyon örültem, amiért ezt csinálhattam.

- Sajnos elérkeztünk ehhez a részhez is; vége van az első résznek. Reméljük, hogy örömüket lelték a The Movie Show nézésében, és megtartva jó szokásukat, minden héten nézni fogják a műsort. Szeretném megköszönni a figyelmüket a stáb nevében is, jó éjszakát kívánunk! – mondtam, majd kivonultam a díszletből.
- És…ennyi! – mondta Josh – Nagyszerű voltál Kimberly! Öröm veled dolgozni.
- Köszönöm! – feleltem boldogan, majd az öltöző felé vettem az irányt.

Lemostam magamról a smink nagy részét, mert kicsit túlzásnak találtam azt a mennyiséget, amit rám tettek. Mindig is imádtam magam sminkelni, és olyan lány vagyok, aki nem igen teszi ki a lábát a házból smink és belőtt frizura nélkül, de Nico mindig is azt szerette, ha természetes vagyok, ráadásul a legalább háromrétegnyi alapozó nekem sem volt kedvemre való.

Josh azt mondta, hogy mára végeztük, és majd hívnak, hogy mikor kell bejönnöm, hogy megbeszéljük a következő adással kapcsolatos dolgokat, így nem sokkal a felvétel vége után haza is indultam. Hiányzott már Nico, és alig vártam, hogy hozzábújhassak, és elmeséljem neki az élményeimet.

- Szia baby! – köszöntem vidáman, mikor beléptem a lakásba, de furcsa látvány fogadott.

A férjem ugyanis a kanapén ült a volt barátnőjével, Viviannel.

- Szia drágám! – pattant fel, majd próbált megcsókolni, de én elhajoltam – Mi a baj? – kérdezte úgy, mintha semmi szokatlan nem történne.
- Mégis mi lenne? Ez meg mit keres itt? – mutattam a csaj felé.
- Nevem is van. – jegyezte meg Vivian flegmán.
- Ki nem szarja le? – szóltam oda.
- Ne merj így beszélni velem! – állt fel, és indult felém, de Nico elé állt.
- Fejezzétek be! – mondta a férjem – Nincs okotok veszekedni!
- Még hogy nincs? – háborodtam fel – Hazajövök egy nehéz nap után, meg akarom osztani a férjemmel a ma történteket, ehelyett a volt barátnőjével találom itthon.
- Ne hisztizz már kisanyám! Csak átjöttem a cuccaimért. – nyávogta Vivian.
- A cuccaidért? – kerekedtek ki a szemeim – Azok meg mit keresnek itt?
- Vivian itt lakott, mielőtt mi összejöttünk. – magyarázta Nico, majd várta, hogy mi a reakcióm.

Én viszont csak bámultam magam elé, de belül éreztem, hogy hamarosan ki fog törni belőlem valami olyan, amit még Nico sem látott.

Kimberly ruhái:
 

2 megjegyzés:

  1. Hű, szuper lett ez a rész!
    Annyira örülök, hogy ilyen jól sikerült Kim műsorának első felvétele. Helyt fog állni itt is, ebben biztos vagyok.
    De a végén hogy felbukkant Vivan... Remélem tényleg csak a cuccaiért van ott és elhúz az életükből.
    Szuper! Várom a folytit!

    Puszó: Hooligirl

    VálaszTörlés
  2. Szia te lány! :)
    Először is leszögezném, hogy az a lila egyberészes valami aduász, nekem is kell egy olyan. :D

    Elhiszem, hogy Kim marha ideges volt, mert egy bakival tönkretehette volna a szépen felépítgetett karrierjét. Szerencsére hozta a formáját, és profi volt. :) A Kimberly Kyle Rosberg név pedig tetszetős. :D ♥
    Nagyon remélem, hogy elhúz most már az a caffi a fenébe, a valóságban sem kedvelem őt. :S ♥♥
    Ja, és azt is remélem, hogy Nico feje azért a helyén marad. :D

    Várom a következőt!
    Puszi ♥

    VálaszTörlés